Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-18 / 48. szám

ill 2003. Február 18., kedd BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Meghívják a Pécs nevűeket PÉCS Több ezer olyan embert sze­retne vendégül látni a pécsi önkormányzat, akik olyan családnevet viselnek, amely­ben szerepel a Pécs szó. A szervezők nem titkoltan ha­gyományt kívánnak teremte­ni. Újabb fesztiválötlet vetődött fel a pécsi városházán. Az elképzelé­sek szerint a nyár végén olyan személyeket, illetve családokat hívna meg a baranyai megye- székhely önkormányzata, akik­nek a nevében szerepel a Pécs el­nevezés. A szervezők legalább négy-, ötezer ember részvételére számítanak, a program nem tit­kolt célja, hogy a város még in­kább vonzóvá váljon a belföldi turisták számára. A rendezvény részleteinek kidolgozása még fo­lyamatban van, elsősorban a fi­nanszírozás terén akadnak ne­hézségek. Annyi azonban már most bizonyos: ha sikeres lesz a találkozó, jövőre is meghívást kapnak az érintettek. Az önkormányzat gazdasági bizottsága nemrégiben mindezt azon az összejövetelen tárgyalta, amelyen a baranyai megyeszék­hely 2003. évre szóló városmar- keting-tervének részletei kerültek szóba. A fenti ötlet is igazolja, hogy az idei koncepció alapja le­het annak a több éves munká­nak, melynek révén a várost a ko­rábbinál erőteljesebben, vonzób­ban és emlékezetesebben lehet­ne bemutatni az itt élők, és az ide látogatók számára egyaránt. Mint arról már lapunk is be­számolt, a közeljövőben több in­formációs kiadványt is készíttet az önkormányzat. Az egyik kata­lógus májusban jelenik meg, és elsősorban önkormányzati, váro­si tudnivalókat tartalmaz majd. A kiadványt mintegy négymillió fo­rintos költségvetéssel öt-ötezer példányban készíttetné el a város magyar, német és angol nyelven. Emellett várhatóan egy hónap múlva elkészül egy befektetői ka­lauz is, többek között tartalmaz­va a folyamatban lévő és várható ingatlanfejlesztéseket, beruházói lehetőségeket. somlai adrienn MEGSZÉPÜL A VILLÁNYI SZERB TEMPLOM. Az épületet a helyi önkormányzat kezdeményezésére újítják fel, a munkálatok több sza­kaszban folynak. Idén a tető és a templomkülső rekonstruálására lesz lehetőség. A beruházáshoz szükséges nyolcmillió forintot az ön- kormányzat pályázatokkal nyert pénzből, valamint egyházi hozzájá­rulással fedezi. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Fidesz: zavar a városi vezetésben Orbán Viktor élesen bírálta a párt pécsi szervezetét Magyarország volt fideszes miniszterel­nöke a hét végén Villányban tartott fóru­mán kemény kritikával illette a párt pécsi szervezetét, mondván, szerinte „itt min­dent újra kell kezdeni”. Orbán Viktor sza­vait eltérően, és esetenként értetlenül fo­gadták a megyei fideszes vezetők. Egy po­litológus szerint a volt miniszterelnök egyenesen a párt pécsi csoportjának fel­oszlatását kezdeményezte. PÉCS Orbán Viktor a hétvégén Villányban tartott fó­rumszerű nagygyűlést, ahol többek között éle­sen bírálta a Fidesz pécsi szervezetét. A volt miniszterelnök - amint arról lapunkban tegnap beszámoltunk - többek között kijelentette: „Egyes városokban szerintem mindent elölről kell kezdeni. Anélkül, hogy itt belebeszélnék a Baranya megyeiek dolgába, szerintem Pécsen nincs mit folytatni. Pécsen - anélkül, hogy bár­kit megbántanánk egyébként, és bárkinek az eddigi lelkesedését, odaadását és a munkáját kétségbe vonnánk - azt kell mondani, hogy egy szakasz lezárult. Mostantól nem ezt a Fi­deszt kell bővítgetni, hanem újat kell csinálni". Bánki Erik, a Fidesz megyei elnöke a nyilat­kozat kapcsán lapunknak elmondta, Orbán Viktor a párt átalakításáról beszélt, s külön ki­emelt néhány olyan nagyvárost, így Pécset is, ahol tavaly súlyos vereséget szenvedtek. Miu­tán ezekről a helyekről a jövőben sem kíván­nak lemondani, új stratégiát keresnek, és eh­hez új személyekre is szükség van. Hogy ez konkrétan hogyan érinti a pécsi vezetést, egy­előre nem tudható, azonban Bánki Erik szerint a céljuk az, hogy már ennek az évnek a végére legyenek meg a következő választáson induló jelöltjeik. De Blasi Antonio, a Fidesz pécsi első embere számára értelmezhetetlen az Orbán-kritika. Amint mondta, őt nem hívta ebben az ügyben a volt mi­niszterelnök. „Nem tudom, mit jelentenek a mi­niszterelnök szavai: talán azt, hogy mindannyian adjuk le a szerelésünket?” Úgy véli, a pécsi elnök­ség regnálása fél éve alatt többet tett, mint elődeik az elmúlt négy év során, ennek eredményeképp a tagság folyamatosan megújul, bővül. Mikes Éva, a Fidesz korábbi pécsi vezetője csak annyit mondott lapunknak, hogy Orbán Viktornak „előbb-utóbb ezt csapaton belül is el kell mondania, sőt, először is úgy lett vol­na jó”. Körömi Attila - aki a párt helyi vezetésében korábban ugyancsak szerepet vállalt - kifejtette: „vannak és mindig is voltak meglátásaim a Fi­desz és a polgári erők megyei és pécsi munkájá­ról. Ezért gondoltam úgy, hogy elsősorban a pol­gári oldal megújításának szolgálatába állítom ta­pasztalataimat, és ezért nem vállaltam pártbéli tisztséget a városban. Szerintem most célzottabb erőkifejtésre van szükség a polgári közéleti épít­kezés érdekében.” A FIDESZ BARANYAI ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐT laafciaaa Trombitás Zoltán 1994-1998 Trombitás Zoltán 1998-2002 Körömi Attila, Bánki Erik, dr. Mikes Éva, Hargitai János, 2002-től Körömi Attila, Bánki Erik, dr. Mikes Éva, Hargitai János, Kékkői Zoltán Orbán Viktor: „Itt mindent újra kell kezdeni” Horváth Csaba pécsi politológus szerint az Orbán-beszéd nem jelent mást, mint a Fidesz pé­csi csoportjának feloszlatását. Néhány más párt­hoz hasonlóan - véli - a Fidesz sem demokrati­kusan működik, fentről próbálják kézi vezérlés­sel irányítani, és ez meg is zavarhatta a valóban gyenge eredményeket produkáló vezetőket. A politológus úgy véli, a kritika visszafelé is elsül­het, azaz nem kizárt, hogy a párt helyi vezetése megsértődik, és ennek nyomán tovább gyengül a pécsi csoport. (Háttér wunv.dunantulinapb.hu) MÁTÉ BALÁZS Településeket önthet el a belvíz Az önkormányzatok pénz híján felkészületlenek az áradásra Új családsegítőhöz csatlakoznának Magyarbóly Több települést is fenyeget a belvíz, mivel a felszíni vízelveze­tő árkok még nem épültek ki teljesen. A legtöbb helyen erre már nincs pénze az önkormányzatnak. Magyaregregyen az amúgy is rossz állapotban lévő hidat idén akár el is viheti az ár. Szászváron lakóházakat is veszélybe sodorhat az árkokból kiömlő csapadék. Vékényben az iszap fenyeget. Baranyai körkép A belvíz megelőzése önkor­mányzati feladat, ám a legtöbb településnek erre nincs pénze. A legnagyobb veszélyben az olyan alacsonyan fekvő terüle­tek vannak, mint Baranyában Szászvár, Magyaregregy, Kárász és Vékény. Ezeket a községeket nemcsak a hegyről meginduló csapadék, de a négy településen át húzódó Völgység-patak ára­dása is veszélyezteti, melyet kö­rülbelül 30 éve szabályoztak utoljára. A legrosszabb helyzetben Vékény van, mivel előnytelen földrajzi fekvése miatt, több ol­dalról is rá zúdul a víz. Endrődi Tibor polgármester szerint a na­gyobb gondot az iszap okozza, ami olvadás után elárasztja a fa­lut. Hogy megelőzzék az olvadás utáni belvizet - azaz kitisztít­sák, vagy elkészítsék a vízelve­zető árkokat - Szászváron közel 9 millió forintra lenne szükség. Ebből 2 milliója van az önkor­mányzatnak, ami nem sokra elég. Bék János, a település első embere azt is elmondta, hogy jelenleg a község három részét is fenyegeti a belvíz. Sőt, ezeken a helyeken félő, hogy az ingatla­nokban is kárt tesz a csapadék. A másik nagy probléma, hogy időnként az árkokból kitóduló víz a szennyvízzel is keveredik. Magyaregregyen a főút méh lett már elkészültek a felszíni vízelvezető árkok, de a mellék­utcákat feltehetően elönti a csa­padék, mivel itt nincsenek, vagy nem megfele­lőek a csator­nák. A telepü­lést a több hektár erdő­ben lévő mint­egy félméteres hó olvadása is veszélyezteti. A pár éve meg­rogyott hidat pedig most elsöpörheti a Völgy- ségi-patak áradása. Felújítása a jegyző szerint csaknem 25 mil­lió forintba kerülne, de sem er­re, sem újabb vízelvezető árkok építésére nincs pénze a község­nek. CSIKÓS KLAUDIA A ma esti - a település költség- vetését tárgyaló - testületi ta­nácskozáson határoz a helyi grémium a villányi székhellyel működő családsegítő szolgálat­tól való elszakadásról. Ma- gyarbólyban az elmúlt év elejé­től - a siklósi-szolgálat pénzügyi okok miatt történt kényszerű felbomlását követően - látták el a szükséges teendőket a villányi családsegítő munkatársai. Amint azt a polgármesteri hiva­tal illetékese lapunknak el­mondta, az esetleges kiválásnak kizárólag pénzügyi okai van­nak, azonban a mai ülést meg­előzően még korai bármit is mondani, hiszen a testület a kapcsolat fenntartása mellett is állást foglalhat. Értesüléseink szerint amennyiben a kiválás mellett dönt a grémium, úgy a település a mohácsi szolgálat ál­tal ellátott körhöz kíván csatla­kozni. K.J. Interjú: a volt pénzügyminiszter gondjai és örömei „A kormány csak sodródik” Varga Mihály dunántúli vezető üzletemberekkel beszélgetett teg­nap Pécsett, a Vectigaüs Rt. klubrendezvényén. A volt pénzügymi­niszter a hasonló találkozókat azért is fontosnak tartja, mert úgy ér­zi, pártjának a választási eredmény miatt is tartania kell a kapcso­latot a legkülönbözőbb civil szervezetek képviselőivel, gondolva a Fidesz átalakulására és a következő választásokra. DN: - A tegnapi parlamenti ülé­Hírek PÉCSETT tegnap hulladékgaz­dálkodási konferenciát tartottak, amelyen többek között szó volt az uniós pályázati lehetőségekről, a területi hulladékgazdálkodási terv előkészítéséről. (ck) SZIGETVÁRON az önkormány­zat erre az évre 15 millió forintos segélykeretet különített el. Az ese­ti támogatások között jelentős összeg jut a lakásfenntartás (5 millió), a lakáshoz jutás (3 millió) segítésére, a rendkívüli szociális segélyre (2 millió), illetve a köz­gyógyellátásra (1,3 millió), (aa) SELLYÉN a havazás miatti ■ kényszerszünetet követően foly­tatódik a strandfelúj ítás. A zuha­nyozók és túlfolyók csatornájá­nak kiépítését kezdték meg a na­pokban. A határidőt a kivitelező tudja tartani, a május eleji strand­nyitáskor megújult fürdő várja már a látogatókat. (wk) GERDÉN a minap 70 év feletti időseket köszöntött a községve­zetőség. A 35 lakónak, köztük a legidősebbnek számító 92 éves Kiss Józsefnek virággal és va­csorával kedveskedtek. (esi sen a kormány lakáspolitikáját bírálta.- Nem feltétlenül bírálatról van szó. Egyszerűen úgy érzem, sodró­dik a kormány. Nincs pontos kon­cepciója a kialakuló helyzetre, ezért az emberek bizonytalanná válnak a hitelprogramok jövőjét illetően is, ráadásul a megértnél kevesebb bérlakás épül. Ez a folyamat oda ve­zethet, hogy - remélhetőleg, csak átmenetileg - sokan előrehozzák in­gatlanvásárlásaikat, felesleges zűr­zavart okozva ezzel a piacon. DN: - Lát ilyen bizonytalanságot a gazdaság más területein is?- Igen. Azt hiszem, a jelenlegi, háborúval is fenyegetett helyzetben különösen fontosak lennének a ha­tározott intézkedések. Például azzal kapcsolatban, hogy lehet-e olcsó munkaerővel, korlátozott technoló­giai fejlesztési lehetőségekkel, a ma­gyar középvállalatok együttműkö­désének szükségszerű, de jelenleg hiányzó együttműködésével fejlesz­teni az országban. Ide tartozik, hogy az erős forint ügyét könnyeb­ben meg lehetne oldani határozot­tabb lépésekkel: a kormány és a jegybank közös tárgyalásait követő­en elképzelhetőnek tartom a forint árfolyamsáv-ingadozásának ideigle­nes szűkítését is. DN: - Sokan felvetik mostaná­ban a hazánkban működő mul­tinacionális cégek és a hazai vál­lalatok kapcsolatainak hiányát.- Szerintem ma is van és a továb­biakban is lesz jelentősége a nemze­ti tőkének. A magyar tulajdon párt­ján állok, de tudomásul kell ven­nünk, hogy a piacon verseny van. Az lenne az ideális állapot, ha a ma­gyar középvállalatok, amelyek már bizonyítottak saját területükön, jó és folyamatos kapcsolatokat alakíta­nának ki a multinacionális cégekkel. DN: - Tegnap jelentek meg a kor­mány 2003-as gazdasági pályá­zatai.- Örülök nekik. Végre látom az erőfeszítést, hogy a kormány meg­próbál megbirkózni a kialakult helyzettel. Remélem, ezek a pályá­zatok is segítenek újabb munkahe­lyek teremtésében. Megjegyzem, hogy most 15 milliárdos támogatás­ról van szó, 2001-ben a Széchenyi- tervben pedig 56 milliárdról. DN: - Igaz, a Széchenyi-terv nem is egy évre szók. Mindenesetre többször sarkosan fogalmaz a je­lenlegi kormány gazdaságpoliti­kájáról. Van, amit jól csináltak eddig?- Igen. Nem hoztak rossz dönté­seket, csak ahogy az előbb is emlí­tettem, nem elég határozott a mos­tani kormány alapkérdésekben, és ha ez a labilis folyamat így megy to­vább, egy idő után nagy károkat okozhat. DN: - Ön pártjának is egyik meg­határozó vezetője. Májusban kongresszust tartanak. Milyen változtatások kívánatosak a Fidesz-nél?-Tizenöt éves a Fidesz, a változá­sok szükségszernek, annak ellené­re, hogy szerintem a párt összessé­gében sikeresen működik. A belső szervezetet is át kell alakítanunk, konkrétabb kapcsolatokat kell ki­alakítanunk az érdekképviseletek­kel, a civil szervezetekkel és a gazdasági ágazatok csoportjaival. Arra kell törekednünk, hogy ne választási párt, hanem néppárt le­gyen a Fidesz, és természetesen a következő választáson lehetséges kormányerő. DN: - Vállal szerepet a párt megújuló vezetésében?- Még nem dőlt el, a kongresz- szusig három hónap vissza van. BOZSIK LÁSZLÓ Varga Mihály 1965-ben született Karcagon. Nős, három gyereke van. Budapesten szerzett közgazda- sági diplomát, 1989-ben. A fővá­rosban és Szolnokon dolgozott szakmájában. 1990 óta országgyű­lési képviselő, szülővárosából két­szer is egyéni körzetben szerzett parlamenti mandátumot. 1994-től a FIDESZ alelnöke, a párt országos választmányának tagja. 1998-tól a Pénzügyminisztérium politikai állam­titkára, majd 2001 -töl minisztere volt. Jelenleg a parlament költségve­tési bizottságának elnöke, pártja gazdasági kabinetjét is vezeti.

Next

/
Thumbnails
Contents