Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-16 / 46. szám
INFORMATIKA 2003. FEBRUÁR 16. HÍREK Informatikus agrármérnök képzés ■ Informatikus agrármérnöki szakot indít ez év őszétől a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma. Az egyetemi tanács 2001 őszén hagyta jóvá az új szak létesítését. A tervek szerint ötven diákot vesznek majd fel az informatikus agrármérnöki szakra; többségük államilag támogatott rendszerben tanulhat, bár lesznek költségtérítéses hallgatók is. A képzési program lényege, hogy a mezőgazdasági ismereteken túl széles körű, piacképes gazdasági és informatikai szakismereteket is kínál. Lézernyomtatók irodai munkára ■ A Samsung a magyar lézernyomtatók piacán is jelen kíván lenni, sőt egyetlen év alatt 20 százalékos részesedést kívánnak szerezni ebben a szegmensben. Ha minden a terveik szerint alakul, akár 200-300 millió forint árbevételük is származhat a lézer- nyomtatók révén. Két modellt be is mutattak sebtiben: az egyik az ML-1210-es, és nagyobbik „testvére", az ML-1450-es immár piaci forgalomban van. E gépezetek különlegessége, hogy a lézernyomtatók vezérlő elektronikáját és szerkezeti egységét egyaránt az anyavállalat gyártja. A Samsung kínálatában elsősorban az otthoni és az úgynevezett kisirodai alkalmazásokhoz biztosít megfelelő nyomtatási megoldást. A hazai vállalatok már vevők a netre ■ Az elmúlt két évben jelentősen, 58 százalékról 73 százalékra nőtt a kisvállalatok körében az internet használata, miközben ugyanezen időszak alatt a középvállalatok közül is 20 százalékkal többen csatlakoztak a világhálóra. A legfrissebb piackutatási adatok szerint 2002-ben a középvállalatok 88 százaléka kapcsolódott az internethez, míg a nagyvállalatok esetében két év alatt 92 százalékról 97 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek használják a világszéles infosztrádát. HONLAPOZO www.mafilm.hu ■ Megújult a Mafilm honlapja. A gondokkal küszködő honi filmgyártás nehéz sorsú bázisának vezetői nemrégiben belátták: a 21. században már nem lehet a filmgyártó centrum honlapja olyan szegényes, mint hajdanán. Régebben ugyanis falfehér háttérre rászuszakolt tekintélyes méretű montázzsal „kitakart” nyitóoldal fogadta az ide látogatót és nyolc menüpont alatt bújt meg a nagy semmi... A valaha volt ötlettelen, alibiből összetákolt portál helyébe immár egy európai szintű weboldal „lépett”. A tetszetős honlap kitér a külhoni filmeseket érdeklő összes információra, bemutatja filmes létesítményeinket, sőt az időjárási viszonyokról sem feledkeznek el a szerkesztők. Az adatállomány is - ellentétben-a régi módival - rendszeresen frissül. Vásár a világhálón InUrn tM értékesítés (az árbevétel százalékában) Svédország Nagy-Britannia MP» - • HHHHi ä,,w " Spanyolország «1#»***+ -■*«. MMh. I .. f&itéMM fa I <|j f (M , .......... •.............■ 1 Wi fe. ,. Mr<- ' íffWif •■KHB»t w W‘aw Ausztria ■Hl 8 f; 1*0% 1 Dánia w • * "VPíjt&LJ .Á. 'M* z 1 Portugália 'Au s Finnország jéV ' ...#/ oj% i— | Norvégia C3 Hl J i ■> , UyOTb Olaszország 1 fK:M* Magyarország m A ÍM lg 1 Néhány esztendeje még azt zengték az internet értelmét és jelentőségét kutató/firtató agytrösztök, hogy pár éven belül bármilyen árut egyetlen gombnyomással, avagy egy jól irányzott egérkattintással beszerezhet a majdani vásárló, ennélfogva nem lesz szükség a hagyományos boltokra. A jövendőmondóknak nem lett igazuk. ■ Ez idő tájt is népszerűek a megszokott árudák, a plazák pedig egyenesen virágzásnak indultak. Ennek ellenére aligha lehet kétséges, hogy a palettán helye van az elektronikus kereskedelemnek. Ez ugyanis világszerte az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág. Feltételezhetően az e-kereske- delem részaránya a közeljövőben tovább fog emelkedni. Ennek feltétele azonban az informatika fejlődése, és az emberek bizalmának növekedése az új vásárlási lehetőségek iránt. Nyugat-Eu- rópában, ahol ezek a feltételek már teljesültek, a vásárlások több mint 10 százaléka a világhálón keresztül történik. Amerikában pedig még ennél is többen választják a vásárlás eme legkényelmesebb, karosszékből is működő vállfáját. Magyarországon egyelőre más a helyzet. Nálunk még nem hódít széles körben a netes vásárlás. Vásárhelyi Mária médiakutató szerint e téren részint azért van elmaradásunk, mert a hazai elektronikus médiumok az elmúlt években nemigen foglalkoztak a témával, vagy ha mégis kísérletet tettek rá, lapos, unalmas, érdektelen, általában éjszakai órákban sugárzott műsorokban láttatták a világhálót. - Nyilvánvalóan az is gátolja az internetes vásárlás elterjedését, hogy csak a lakosság 10-11 százaléka használja a netet, ráadásul sokan bizalmatlanok még az áruvásárlás e módja iránt. Másfelől a vásárlás mára szabadidős tevékenységgé vált, egy teljesen új életforma alakult ki - a korzózást felváltotta a plazázás szokása. Az internet ugyanakkor megfosztja az embert a társas élettől, a nézelődés és a vásárlás örömétől. Van, amit nem helyettesíthet a személyes tapasztalat - figyelmeztet Vásárhelyi. Az egyik legnagyobb hazai webáruház, a Fotexnet ügyvezetője, Porkoláb Péter másként vélekedik. Állítása szerint egyre több az olyan termék, amelyet az emberek szívesen és előszeretettel vételeznek egérkattintással. Ilyenek a műszaki cikkek, a szoftver- és hardvertermékek, a könyv, a DVD és a CD. Elismeri, hogy kevésbé népszerűek a bútorok és a ruhaneműk. - Mostanság a bor és a csokoládé bevezetésével kísérletezünk, nem is rossz eredménnyel - jegyzi meg az igazgató. Hozzáteszi: ma már attól sem kell félnie senkinek, hogy a megadott bankkártyaszámmal bármelyik szolgáltató visszaélhet, minthogy nagyon kemény szabályok kerültek bevezetésre, ráadásul a tranzakciókat minden esetben az ügyfél bankja intézi. Szabó Zoltán Attila **r . Akár 24 forintért* beszélhetsz! PáratlanSzám. Praktikumos vagy Bee-s telefonodról egy számot fél áron, akár bruttó 24 forintért* hívhatsz csúcsidőben! Rendeld meg Te is a díjmentesen hívható 1741-es számon, ahol megtudhatod a további részleteket! A szolgáltatás aktiválásáról SMS-ben értesítünk, és egy Pannonos vagy vezetékes számot" máris fél áron hívhatsz csúcsidőben Praktikumos vagy Bee-s telefonodról! A szolgáltatás havidíj-mentes. A regisztrációs díj bruttó 250 forint, amit minden egyes új telefonszám megadásakor levonunk egyenlegedből. ‘Praktikum Pro tarifacsomaggal a Pannon GSM hálózatán belül, 14 400 Ft-os Feltöltőkártya használatával. "Kivéve a 40-es, 50-es, 80-as, 81 -es és 90-es körzetszámú vezetékes, illetve nemzetközi hívószámokat, valamint a Pannon GSM szolgáltatásainak hívószámait. A kedvezmény kizárólag beszédhívásra vonatkozik. Pannon GSM nonstop információs vonal: 173 (minden más hálózatból: +369200200) www.pannongsm.hu ttttt Az élvonal. pannon gsm