Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-11 / 41. szám
2003. Február 11., kedd B A R A N Y A I TÜKÖR 5. OLDAL Életveszélyes a szerb templom Pusztulás fenyegeti a felbecsülhetetlen értékű falfestményeket A településen lévő szerb templom oltárának mennyezete a január eleji havazások nyomán kezdett megrepedni, a hazánkban egyedülálló freskóiról híres épületrészt életveszélyessé nyilvánították. A műkincsek megmentéséhez legalább ötmillió forint kellene, ráadásul gyorsan, mert a boltozat leomlással fenyeget. Majs ' hóteher miatt az oltár fala végigrepedt - mondta el M. Bugarszki Nor- A majsi ortodox templom felújításé- bért, a felújítási munkák koordináto- hoz 1999-ben fogtak hozzá, az épü- ra. - A repedés a boltozatra is átter- let helyreállítása és állagmegóvása azóta 9 millió forintba került. A majsi templom oltára a régió igazi egyházművészeti kuriózuma. A 18. századi épületben ugyanis nem faikonokat helyeztek el, hanem egyedi módon a falra festették azokat. így, míg egy fából készült szentkép értéke könnyen meghatározható, a majsi templom mintegy 150 négyzetméternyi, összefüggő freskó felbecsülhe- Nem fára, falra festett ikonok tetlen értékű. A január eleji hóesés és a szokatlan hideg szerencsétlen módon vis maior állapotot teremtett a templomban.- A tűzoltók segítéségével gyorsan elvégzett beavatkozás ellenére a esi statikus cég elemzése szerint a boltozat gyors tönkremenetele várható.- Beavatkozás nélkül az oltárnak a ritka ikonokkal együtt két hónapja van hátra - mondta M. Bugarszki Norbert. - Ahhoz, hogy az épületrészt megmentsük, legalább ötmillió forint kellene, de ebben az esetben két év múlva további beavatkojedt. Azon felül, hogy már eddig több kép megrongálódott, a teljes boltozat leszakadással fenyeget. Az épületet veszélyessé, az oltárt életveszélyessé nyilvánította a Műemlékvédelmi Hivatal. Egy péFOTO: LÄUFER L. zás szükséges, közel ugyanekkora összegért. A pénz előteremtéséért jelenleg is ádáz küzdelmet folytatnak a munka szervezői. Bővítésre szorul az okmányiroda Szigetvár __ Az önkormányzat bővíti az okmányirodát. A jelenlegi hét úgynevezett munkaálláson túl további kettőre lesz szükség, egyikre március l-jétől. Amikor az önkormányzat épületében elkezdett működni az okmányiroda, a polgárok kényelme érdekében levitték ide az anyakönyvi ügyek intézését is. Az eredeti hat mellett ez lett a hetedik munkaállás, ám - miután március l-jétől átveszik az útlevelekhez kötődő adminisztrációt is - újabbra lesz szükség. A jövő év elejétől az okmányiroda átveszi a mozgáskorlátozottak közlekedési igazolványaihoz kötődő ügyintézést is. A munka- többlethez igazodó létszámigény miatt nagyobb helyiségről kell majd gondoskodni. A számítógépeket a Belügyminisztérium biztosítja, a további költségek a polgár- mesteri hivatal kasszáját terhelik. A cél az, hogy az okmányirodát ne kelljen költöztetni, ezért a szomszédos ingatlant használókkal további tárgyalásokra lesz szükség. _______ _______ M. A. Ne m drágul a távfűtés SZENTLÖRINC __ Elu tasította a város képviselő-tes- tülete legutóbbi ülésén a helyi Közüzemi Kht. árkorrekciós javaslatát. A testület döntése értelmében 2003-ban nem emelkedik a távfűtés díja Szentlőrincen, a távhődíjakat (fűtés és melegvízszolgáltatás) továbbra is a tavalyi árakon számlázzák az érintetteknek. (Legutóbb tavaly nyáron emelkedtek az árak.) Több mint ötszáz lakásban van távfűtés Szentlőrincen, sok helyen található egyéni mérő, másutt az adott lakóterület környezete (lépcsőház, emelet stb.) befolyásolhatja a szolgáltatás díját. Annyi bizonyos, hogy a baranyai városok közül itt az egyik legdrágább pillanatnyilag a meleg. A döntés okainak hátteréről dr. Győrvári Márk, a település polgár- mestere elmondta, megítélésük szerint a Közüzemi Kht. saját költségeit is csökkentheti, ellensúlyozva ezzel a fűtéshez szükséges alapanyagok árainak emelkedését. Meggyőződése, hogy a jelenlegi ár is összhangban van a szolgáltató kiadásaival. (Előzmények: www.dunantulinapb.hu) B. L Hírek KEMSÉN ötéves a nyugdíjasklub, amelyet az önkormányzat hozott létre és működtet. A jubileum alkalmával a klub időseit a település polgármestere és alpolgármestere ajándékokkal köszöntötte. (a) PALKONYÁN az elmúlt években „visszafoglalt” szőlőhegyen az újratelepítések örömére kisebb kápolnát vagy haranglábat szeretnének építeni tavasszal a hegytetőn. Az akciót helyi gazdák támogatják. (a) BIRJÁN önkormányzata elhatározta, hogy tavasszal a település végén lévő területet parkosítják és a mindenkori magyar hősök tiszteletére kopjafát állítanak a park közepén, (a) BÜKKÖSDÖN mezőőri szolgálat beindítását határozta el az önkormányzat. A nagy kiterjedésű zártkerti területek őrzése, a lopások megelőzése a cél. Egyelőre egy mezőőr kezdi meg a szolgálatot, az ezzel járó költségek 50 százalékát a földművelésügyi minisztérium fedezi. __________________________!**) Elfogyott a „hópénz” A közútkezelő kerete kimerült, és a PW Rt. sem örülne egy nagy havazásnak Kimerült a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nál az utak jég- és síkosságmentesítésére erre a télre szánt pénzügyi keret. A cég szükség esetén csak utólagos állami térítés mellett tudja ismét felvenni a küzdelmet a téllel szemben. A pécsi utak rendben tartásáért felelős PW Rt. illetékese szerint nem kizárt, hogy ha egy újabb kemény hó-attak következik be, módosítani kell a társaság üzleti tervét. Baranyai körkép A legutóbbi havazás utolsó nyomait tegnap tüntette el a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. A gépek a hóval együtt a cég 2003 telére síkosságmentesítésre és hóeltakarításra fordítható közel 160 milliós keretének utolsó forintjait is az út mellé szórták.- Az utak téli tisztítását az állam rendeli meg tőlünk, a költségeket átlagos télre számítva határozzuk meg. Az elvégzett munkák árát - többszörös ellenőrzés után - mindig utólag kapjuk meg - kaptuk a tájékoztatást a cég főmérnökétől, Árki Sándortól. - Ha akár ma, vagy a tél még visszalévő napjaiban bármikor újabb nagy havazás indulna, elkezdenénk ugyan a munkát, de saját forrásainkból hitelezve az államnak. A PW Rt. divízióigazgatója, Soó Látszb jelezte, elképzelhető, hogy a tél egy újabb kemény és tartós támadása üzleti- terv-mödosításra kényszerítheti a részvénytársaságot. Komló belterületi útjainak tisztítását végző Városgazdálkodási Rt. erre a télre meghatározott pénzügyi kerete elfogyott. Vida János cégvezető szerint, mivel az utakat tisztítani kell - bár némi szóróanyag még van -, a társaság hitelállománya jelentősen növekedni fog. A járdák, lépcsők, közterületek takarítását végző, azt vállalkozókkal végeztető komlói városüzemeltetési gondnokságnak nincs külön erre a célra meghatározott keretösszege, de ahogy azt a gondnokság vezetője, Galácz József elmondta, a tél végére várható többlet- kiadásokat tavasszal az útfelújításra fordítható pénzösszeg terhére tudják csak elkönyvelni. Mohácson erre a télre 300 ezer forintot különített el az önkormányzat a város belterületi úthálózatán a hó eltakarítására, valamint a síkosság megszüntetésére, de már eddig több mint hárommillió forintot költöttek ezekre a munkákra. A tetemes mennyiségű homok mellett decembertől 6 tonna sót szórtak ki a város járdáira, útjaira, és tegnap újabb tízmázsás szállítmányt rendeltek a speciális jégoldóból. Pinczei József, a városháza műszaki osztály vezetője arról informálta lapunkat, hogy e kiadásnak nem szabtak korlátot Mohácson. M. A. - B. M. - D. G. Majd a tavasz... A Közútkezelő Kht. Baranyában összesen 1600 kilométer hosszú útszakaszon végez sikosságmentesitést, hóeltakaritást. Ebből 470 kilométer esik a védelem szempontjából legfontosabb osztályba. Az állam azonban az itt végzett munkából csak 270 km-t finanszíroz, a többit a cég saját egyéb üzleti bevételeiből fedezi. Csaknem 1000 kilométer tartozik az úgynevezett ra- jonos osztályba, ahol hómentesítés és -tolás, illetve az emelkedők, vasúti átjárók érdesítése a feladat. Marad még mintegy 50 kilométernyi úgynevezett „fehérvédekezésü szakasz", ahol a tavaszra vár a hóeltakarítás feladata. Pécsett a mentesítendő több mint 520 kilométerből közel 400 van az enyhülésre bízva. HAGYOMÁNYŐRZŐ BARANYAIAK. Német nemzetiségű falvak, valamint német nyelven oktató iskolák mutatkoznak be havonta Pécsett, a Lenau Házban. Első alkalommal a véméndi fiatalok adtak ízelítőt hagyományaikból, viseletűkből, kultúrájukból, legközelebb a pécsi Tiborc utcai iskolások színes össze- állítását mutatják be március közepén. ___________________________________________fotó: laufer László Be vásárlóturizmus - irányváltás? Pécs-Udvar-Valpovo A Nama után új bevásárlóközpontok neveit kell tanulni a hor- vátoknak és nekünk is, hiszen sorra épülnek odaát a Getro, Billa, Alasta stb. üzletházak. S amennyiben a multik meg akarnak élni, áraiknak versenyképeseknek kell lenniük a magyarországi árakkal. Ezt megerősítette valpovói olvasónk, a két nyelven kitűnően beszélő üzletasszony, Georgina Jancsikics is, aki szerint már jól körül kell néznie annak, aki Magyarországon nyereséggel szeretne bevásárolni. Evvel persze azt is jelezte, hogy bizonyos árucikkekhez - elsősorban a háztartási cikkekhez, mosóporokokhoz - náluk olcsóbban lehet hozzájutni. A benzinárat. dik a mindkét oldali bevásárlóturizmus, hiszen a sűrűbben utazók, a közeli viszonyban lévők aktuális információkkal szolgálhatnak egymásnak, kifogva mindkét oldalon egy-egy nagyobb kiárusítást, leárazást. Egyébként a magyarok az áfa- visszatérítéssel jól járhatnak, de csak akkor térítik vissza az áfát szomszédaink, ha 500 kuna (15 ezer forint) fölött vásárolunk. Ám tudva, hogy a fejenkénti 28 200 forintos értékhatár felett a magyar oldalon kell vámot fizetni, akkor éri meg igazán a horvát shopping, ha 15 és 28 ezer forint közé szorítjuk a vételt. Legföljebb annyiszor 28 ezerig mehetünk el, ahányan ülünk a kocsiban. Kivéve a tartós fogyasztási cikkeket, amelyek esetében nem lehet összevonni a vámalapot. (Háttér: www. dunantulinaplo. hu) KOZMA FERENC Ami több és ami kevesebb Mi kerülhet vajon harmincegy-harminckét forintos kunéval számolva a bevásárlószatyorba? Még mindig meglehetősen drága, a hazai duplája Horvátországban a sajt - a választéktól függően 35-50 kuna a kilója - , ám a csirkehús (20), a marhahús (35), a sertéshús (30) már a mi árainkhoz hasonló - kivéve a filézett pulykamellet (60-90), míg az olaj litere csupán 8 kuna, a tejé 4, a söré pedig 3 kuna. A háromkilós mosópor 27-30 kuna , a 10 dekás kávé 4-9 kuna. És ami nagyon megéri már ma is: a 95-ös benzin litere 6,6 kuna (198 forint), a gázolajé pedig 5,7 kuna (170 forint). Tavaly többen vállalkoztak Baranyai körkép ____ Az országos átlagot meghaladó volt a cég-, illetve vállalkozás- alapítási kedv tavaly Baranya megyében. Térségünkben figyelemre méltó ütemben nőtt a működő gazdasági szervezetek száma. Baranya megyében - a KSH adatai alapján - 48 ezer megyei székhelyű gazdasági szervezetet tartottak nyilván tavaly szeptemberben, amelyek közül 35 700 működött. A regisztrált szervezetek száma 2, a működőké pedig 6,1 százalékkal emelkedett az év eleje óta. A működő szervezetek körében különösen az egyéni és társas vállalkozók száma bővült számottevően (7-7 százalékkal), ugyanakkor a nonprofit szervezetek száma alig változott. A vállalkozásalapítási, illetve -aktiválási kedv növekedésének okát szakemberek egyrészt a gazdálkodási körülmények javulásában látják, másrészt viszont többen is úgy vélik, hogy az egyéni vállalkozói igazolvány megújítása, illetőleg az eva-ra való áttérés miatti adminisztrációs kötelezettségek is hozzájárultak a működő szervezetek számának gyarapodásához. Ami az egyes gazdasági területeket illeti, a vállalkozások egynegyeA MŰKÖDŰ VÁLLALKOZÁSOK SZAMA ÁGAZATOK SZERINT EÄL... egyéni »áll. ■ 709 970 É 1529 1383 1205 1649 mezőgazdaság ipar építőipar kereskedelem, javítás h. 573 vendéglátás “ ^ ingatlanügyletek 4257 SLMiU 4648 de a kereskedelem, javítás, közel 28 százaléka az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatások területén működik, 10 százalék alatti az ipar és az építőipar részesedése. ________ke. Ha sonlóan vélekedik a bevásárlóturizmus avatott szakértője, Tnrcsányi Zoltán, Udvar vámparancsnoka. Szerinte a téli hónapokra tekintettel egyelőre még csend van a közös határon, hiszen az ünnepi bevásárlásoknak vége, s néhány cikkért, 5-10 százalékos vélt vagy valós nyereségért senki sem indul útnak. Se onnan, se innen. Egyelőre a gyakori rokonlátogatókra korlátozónem is számolva. A hatartorga- lom alakulása is fényesen jelzi ezt. Amíg 2001-ben 4,7 millióan fordultak meg a baranyai határ- szakaszon, tavaly már csak 3,7 millióan, s egyre nő a bevásárlók * között a magyarok aránya. Gombamód szaporodnak a nagy bevásárlócentrumok Horvátországban, a korábban jóval magasabb árak közelítenek a magyar árakhoz. Több termék már olcsóbb ott, mint itthon.