Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-08 / 38. szám
2003. Február 8., szombat TÜKÖR 5. OLDAL BARANYAI Ismét hamis bélyegek Sellye Hamis illetékbélyegeket akart felhasználni egy férfi a napokban a sellyei okmányirodában, ám az ügyintézők időben észrevették, hogy a bélyeg nem valódi. Az ügyről a rendőrség nem nyilatkozik. Legalább három darab hamis ötezer forintos okmánybélyeget szeretett volna felhasználni a sellyei okmányirodában egy pécsi férfi a napokban, az ügyintézők szemfülességének köszönhetően azonban a gépkocsi-átíratás meghiúsult: az UV-lámpa fénye alatt egyértelműen bebizonyosodott, hogy a bélyegek hamisak. Információink szerint a férfi autókereskedőként ténykedik, és a megyeszékhely okmányirodájának zsúfoltságára hivatkozva szerette volna ügyeit Sellyén intézni. Lapunk úgy tudja, hogy a hivatal dolgozói, miután észrevették, hogy a bélyegek nem valódiak, értesítették a rendőrséget, akik a vajszlói őrsre kísérték a kereskedőt. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt nyi- latkozniaz ügyről. így csak feltételezni lehet, hogy a múlt héten kirobbant pécsi illetékbélyeg-hamisítási ügynek köze lehet a mostani, sellyei esethez. Mint ismeretes, korábban a pécsi jegyző feljelentése alapján rendelt el nyomozást bélyeghamisítás ügyben ismeretlen tettes ellen a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság, miután több gépjármű-átíratáshoz benyújtott kérelmen hamis ötezer forintos bélyegek bukkantak fel. A rendkívül jó minőségű hamisítványokat nyomdatechnikai úton állították elő. A rendőrség kilenc gyanúsítottat hallgatott ki, közülük hármat őrizetbe is vettek, az ügyről további részleteket azonban nem árul el a hatóság. W. K. Kis praxisok nagy gondban Nincs meg a tavalyi béremelés fedezete a háziorvosi körzetekben? Idén már nincs meg a támogatásban a tavalyi 50 százalékos egészségügyi béremelés fedezete, állítja a kamara háziorvosi szekciója. A praxisok a napokban kaphatták meg az egészségbiztosítótól a havi támogatást, ez sok orvosi körzetben több tízezer forinttal kevesebb, mint tavaly decemberben volt. A csökkenés elsősorban a kis lélekszámú körzetekben érezhető. Baranyai körkép Alkalmazottak elbocsátására vagy a jelenlegi ellátási színvonal csökkentésére kényszerülhetnek idén a háziorvosok, másképp ugyanis nem tudják kigazdálkodni továbbra is a tavaly átlagosan 50 százalékkal megemelt ápolói, asszisztensi béreket - állította lapunknak több praktizáló doktor. A háziorvosok ugyanis a napokban kapták meg a társadalombiztosítástól az idei első havi támogatásukat, ez pedig sok esetben több tízezer forinttal kevesebb, mint a tavaly decemberi összeg. Dr. Bíró Ferenc, a Baranya Megyei Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke lapunknak elmondta: 2002-ben az egészségügyi tárca - a doktorok szerint is helyesen - valamennyi dolgozóra kiterjesztette az átlagosan 50 százalékos béremelést, függetlenül attól, közalkalmazottként vagy magánpraxisban dolgozik beosztottként. Tavaly viszont külön, minden dolgozóra megkapták a privatizált körzetek orvosai az ápolók, asszisztensek béremelés-fedezetét. Idén azonban nem pluszban, hanem a kártyapénz részeként kapják a praxisok ezt a pénzt is. A támogatás alapját képező szorzószámot ugyan megemelték, sok körzet azonban így is kevesebb pénzt kap, mint amikor a béremelés keretét külön folyósították. A megyei kamara háziorvosi szekciója a napokban egy kimutatást készített, ezek szerint a körzetek mintegy 90 százaléka jár rosszul, van, ahol csak az emelt bér keretének 25-30 százaléka érkezik meg. Elsősorban a kis praxisok jövedelme csökkent a kevés kártya miatt, ez az aprófalvas Baranyát súlyosan érinti; a nagyvárosi, főleg a budapesti körzetek pedig akár emelést is tapasztalhattak, illetve több jut azon falusi praxisokban, ahol a felnőtt- és a gyerekellátás egy kézben van. A jogszabályok szerint az alkalmazotti fizetéseket csökkenteni nem lehet, így az orvos vagy a saját bérén és a működésen spórol, vagy elbocsát. A napokban a kamara országos fórumon vitatja meg a kérdést, a szaktárcához kívánnak fordulni, s ahogy Bíró Ferenctől megtudtuk, a szervezett tiltakozástól sem riadnak vissza. NY. SZ. Félmillió havonta Idén egyben, a praxis kártyáinak arányában kapják a körzetek a társadalombiztosítási támogatást. Baranyában a körzetek döntő része már privatizált, átlagosan 1500-1800 kártyával rendelkezik. A kártyapénz két részből áll: a működési költségekre (fűtés, világítás, gyógyszer stb.) havi 100-120 ezret kaphat egy körzet, míg a teljesítményfinanszírozás (amelyet a kártyaszám és az orvos képzettsége határoz meg) 400 ezer forint körül mozoghat. így havi több mint félmillióból gazdálkodhat egy átlagos praxis. Új alelnök a tanácsban VÉDETT TÜKE. A múlt hónapban megírtuk, hogy a téli hideg ellenére nincs befedve a pécsi Citrom utcai Tüke-szobor. Azóta pótolták a hiányosságot, s emellett sem megyünk el szó nélkül. ________fotó= t. l. Jo bban válogatjuk a szemetet Két év múlva kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés Még két év és kötelező lesz a szelektív szemétgyűjtés és -válogatás Magyarországon. Hazánkban jelenleg - térségtől függően - a hulladékok 3-5 százalékát hasznosítják. Ez a mennyiség Pécsett 12 százalék. A közeljövőben újabb 65 helyre helyeznek ki a városban szemétválogatásra alkalmas konténereket. Pécs Pécs A Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács tegnapi ülésén Kovács Gyulát választották a testület alelnökévé. A tanács tagjai többek között részletes beszámolót fogadtak el a 2002-ben elvégzett munkáról. Ennek egyik legnagyobb eredménye, hogy áprilisban elkezdődhet a pogányi reptér fejlesztése. A téli útviszonyokra tekintettel sokáig kétséges volt, hogy a megyei területfejlesztési tanács tegnapi ülése meg- tartható-e, ám a grémium valamennyi tagjának sikerült eljutnia a baranyai megyeszékhelyre. így a tanács tagjai többek között titkos szavazással megválaszthatták új alelnöküket Kovács Gyula személyében, aki a Mecsek PÉCS A nyelvkommandó eddigi tapasztalatai meglehetősen elszomorítóak, hiszen a pécsi belvárosban legalább száz olyan cégfeliratra akadtak, melyeket ki kell igazítani néhány magyarul is érthető szóval. A hazai nyelvtörvény értelmében már január elsejétől minden cégfeliratot és reklámszöveget úgy kell megfogalmazni, hogy az is értse, aki csak magyarul tud. A pub alkalmasint egészüljön ki a kocsma szóval, a shop mellé pedig illik kiírni azt is, hogy bolt. A butikportálok, cégfeliratok ellenőrzését a törvény a jegyzőkre bízta, dr. Papp Judit, Pécs város jegyzője pedig a közterület-felügyelőkre testálta a szemlézést, amely el is kezdődött az elmúlt hónapban. Akkor Schrancz Richard, a Pécsi Közterület-felügyelet vezetője azt mondta: közel egy hónap kell ahhoz, hogy kollégái végigjárják a várost és némi információkhoz jussanak. A tegnapi összegzés szerint közel száz cégfelirat szorul Pécsett kiigazításra, erre a zord téli időjárás miatt újabb egy hónapos határidőt adott a város jegyzője. Most nem a cégreklám kiigazítása az elsődleges feladat, hanem a hóeltakarítás, a járdák jégmenteHegyháti Önkormányzati Társulás elnöke is. A testület megvitatta egyebek mellett a tavalyi esztendőben végzett munkáról szóló beszámolót is. Ennek során Kékes Ferenc, a tanács elnöke elmondta: ugyan soha nem áll elegendő pénz rendelkezésükre ahhoz, hogy valamennyi arra érdemes pályázatot támogatni tudjanak, azonban reményeik szerint olyan célokhoz tudtak hozzájárulni, amelyek megvalósításával az egész megye is gazdagodhat. Ennek sorában az élen megítélése szerint a pogányi reptér fejlesztése áll, amelynek fejlesztéséhez tavaly és az idén is száz-százmillió forintot adtak. Ez a támogatás hozzájárult ahhoz, hogy április elsején valóban elkezdődhessen a légikikötő építése, amely akár még az idén gépek fogadására is alkalmassá válhat. Ugyancsak határoztak a tanács idei költségvetéséről is, ennek leglényegesebb eleme, hogy a kistérségek továbbra is mintegy öt és félmillió, azaz lakosonként 22 forinttal járulnak hozzá a működési kiadásokhoz. MÁTÉ B. sítése. Mindenesetre tavaszra meg kell újulnia a vásárlóutcáknak, s ezért előbb tízezer forint helyszíni pénzbírság jár a magyarítás elmulasztásáért, majd bírósági feljelentés következik. Schrancz Richard szerint igen gyakori Pécsett a helytelen, nem magyaros boutique kiírás, és ezt sokszor kiegészítik egy-egy angol felirattal is, mint például a second hand. A különféle kocsmákon, vendéglőkön gyakori a pusztán pub, music pub, illetve restaurant megjelölés. A számítógépeket és számítógép-alkatrészeket, kiegészítőket forgalmazók gyakorta használják a computer world, computer land jelölést, a cukrászdákon a caffé és annak variációi tűnnek fel, sőt akadt olyan fordrászüzlet, ahol a hair szerepel különféle angolszász jelzővel. Természetesen egyik sem égbekiáltóan nagy cselekmény - mint ahogyan a multinacionális áruházláncok egyszavas neveit sem kell letörölni a homlokzatról -, csupán a táblákat ki kell egészíteni olyan magyar jelöléssel, amelyből bárki számára könnyen megérthető az, hogy az adott cég mivel is foglalkozik tulajdonképpen. ___ KOZMA F. Na pjaikban Pécs a szelektív hulladékgyűjtés fellegvára, és a lakosság egyre inkább igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Ahhoz, hogy teljesítsük az uniós elvárásokat, az országban 4-5 millió embernek kell válogatnia a szemetét, továbbá 2005 júliusáig el kell érni, hogy a hulladékká vált csomagolóanyagok legalább 50 százaléka újból hasznosításra kerüljön. Ezek az adatok persze még távlatiak, de Vida János, a Biokom Kft. üzemeltetési igazgatója bizakodó. Elmondása szerint a városban nem övezi érdektelenség a programot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy folyamatosan bővíteni kell az üveg, műanyag és papír gyűjtésére alkalmas speciális konténereket, közismert néven az ufó-kat. Két-három hónap múlva újabb 65 helyre helyeznek ki ilyen edényeket a megyeszékhelyen. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet a lakosokat rászoktatni a szelektív gyűjtésre, Vida János elmondta: a világon sehol sem büntetik azokat, akik nem válogatják a szemetüket. Először is a „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” elvet kellene elsajátítani a szelektív hulladékgyűjtés terén is, amihez komoly szemléletváltásra lenne szükség. Fontos az óvodai, iskolai játékos tájékoztatás, a papírgyűjtési akciók, amelynek eredményei kiemelkedők a városban. Míg 1998-ban 307 ezer, addig 2002-ben már közel 866 ezer kiló papírt szedtek össze a diákok. A Biokom nemrégiben feldolgozott adatbázisából az is kiderült, hogy tavaly az országos, becsült átlaghoz képest (3-5 százalék) pécsiek háromszor, négyszer szorgalmasabban válogatták a szemetüket. CSIKÓS KLAUDIA Hírek SELLYÉN az Állami Számvevő- szék (ÁSZ) vizsgálatának előírásaira intézkedési tervet készített az önkormányzat, a képviselő- testület a programot a legutóbbi testületi ülésen hagyta jóvá. A vizsgálat során az ÁSZ a sellyei önkormányzat 2001-es évi működését ellenőrizte, és kisebb adminisztrációs hiányosságokra bukkantak. (wk) A SÁSDI önkormányzat a napokban tárgyalt a helyi intézmények vezetőivel az idei költségvetés alakulásáról. A képviselő-testület várhatóan február 13-án tárgyalja először a város 2003-as büdzséjét. (sa) A PÉCSI Túrakerékpáros Klub térképet szerkesztett, amelyen a város ajánlott kerékpárútjait tüntetik fel. Ezen a kisebb forgalom miatt javasolt útvonalak mellett a csak a bringások által használt átjárók, közök is megtalálhatók. A térképhez a klub tagjai március elején juthatnak hozzá. (aa) PÉCSETT a szociális és gyermekvédelmi intézmények működéséről, a szükséges felújítási munkákról is hallhattak tájékoztatót a város egészségügyi bizottságának tagjai a héten megtartott ülésükön. (wk) HELYESBÍTÉS. A lapunkban 2002. október 9-én „Tűzveszélyes egyetemi kollégiumok” címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk azt, hogy az intézmények a tűzvédelemmel kapcsolatos előírások közül gyakorlatilag egyet sem tartottak be. ______■ A vállalkozók utolsó hete PÉCS A 2000 november elseje előtt kiadott vállalkozói igazolványok február 15-én érvényüket vesztik, s aki addig nem újítja meg, könnyen kontárrá válik, másrészt már nem ingyen, hanem 5000 forintért cserélheti le a régit. Pécsett még közel nyolcszáz régi igazolványt nem újítottak meg, s ezért a jövő héten megerősített ügyfélszolgálatot szerveztek, sőt, mivel a határidő szombaton jár le, 15-én reggel 8- tól délig rendkívüli ügyfélfogadási napot is tartanak. Amint azt dr Berhiday Ilona, a pécsi okmányiroda vezetője elmondta, egy-egy igazolvány cseréje a regisztrációval együtt a normális forgalom mellett húsz percet vesz igénybe, ám könnyen megjósolható, hogy a végső hajrá idején akár a duplájára is megnőhet a várakozási idő. K. F. A SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS ADATAI PÉCSETT („ufó’-kból begyűjtött mennyiségek, tonnában) „ L 220 223 * . 214 214 215 !179 W*® 141 140 t'97 101 66 77 42 Forrás: Biokom Kft | 1998 1999 2000 2001 2002 Közel száz cégfelirat nem értelmezhető