Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)

2003-01-19 / 18. szám

2003. JANUAR 19. SPORT® ifimi Kommunikációs partnerünk: a Westei Mobil Rt. UJeslel a Kapcsolat TOTO 1. Aston Villa - Tottenham 0-1 2 2. Newcastle - Manchester City 2-0 1 3. Southampton - Liverpool 0-1 2 6. Parma - Empoli 2-0 1 7. Reggina - Bologna lapzárta után A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Lobanovszkij posztumusz elismerése Az illetékes bizottság a tavaly má­jus 13-án 63 éves korában agyvér­zés következtében elhunyt Valerij Lobanovszkijt választotta a 2002-es Év emberének Ukrajnában. A világ­hírű futballtréner az első sportsze­mélyiség, aki ebben az elismerés­ben részesül. A tervek szerint má­jusban négyes tornát rendeznek a szakember emlékére, amelyen a Dinamo Kijev, a Sahtyor Donyeck, a Lokomotív Moszkva és CSZKA Moszkva méri össze tudását. Lobanovszkij edzőként a dnyep- ropetrovszki Dnyepr, valamint 1996-tól a Dinamo Kijev csapatát irányította. Vezetése alatt a gárda nyolc alkalommal szovjet bajnoksá­got, hatszor pedig kupát nyert, 1975- ben és 1986-ban KEK-, 1975-ben az európai Szuper Kupa-győzelemig vezette az együttest, amely aztán öt ukrán bajnokságot és három kupa­sikert mondhatott magáénak. Há­rom ciklus alatt irányította a szovjet válogatottat, majd az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, 2000-2001-ben pedig Ukrajna nemzeti csapatának szövetségi kapitánya volt.. Vezetése alatt a szovjetek 1976-ban olimpiai bronz- és 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmesek lettek. Állatorvos lesz a női focibíróból A baranyai focibírók péntek esti hagyományos bálján bejelen­tették, hogy a megyéből három játékvezető felkerült az orszá­gos utánpótláskeretbe. Egyikük egy fiatal hölgy. Nem mintha a labdarúgó-játék­vezetőknek robusztusoknak kellene lenniük, de Horváth Éva még az átlagnál is törékenyebb. A 22 éves, Pécsett élő lány egye­temista, az állatorvosira jár, ott negyedéves. Mivel tanulmányai miatt sok időt tölt a fővárosban, ott vett részt focibírói tanfolya­mon, ott vizsgázott sikeresen. Harmadik éve vezet, illetve len­get, a vizsgameccse egy serdülő bajnoki volt. A családjában sen­kinek sincs focista múltja, csak szeretik azt a sportágat.- Eddig 86 mérkőzésen mű­ködtem közre, vegyesen voltam vezetőbíró és asszisztens. Ezek közül csak egy női akadt, egy U15-ÖS bajnoki. A legmagasabb osztály megyei II. volt, ahová küldtek, ott partjeleztem. Nem vagyok túl szigorú, nem akarok a mérkőzés főszereplője lenni, de már négy játékost ki kellett állítanom. Szerencsére eddig a szurkolók részéről nem ért at­rocitás, még senki sem akart megverni. Horváth Éva szeretne minél magasabbra jutni a játékvezetői ranglétrán. Még nem tudja, mi­lyen meccseket kap mostantól, hogy két férfi kollégájával, Nagy Istvánnal és lványi István­nal az országos utánpótláskeret tagja lett. Horváth L. Egyoldalú szerződésbontás Bár téli szünet van a magyar labdarúgásban, azért most is van miről beszélni a honi foci kapcsán. Edzőcserékről, átigazolá­sokról szóló hírek a hideg januárban is felröppennek. Nincs még új edzője a PMFC-vel egy osztályban szereplő Vasas­nak. A nagy bajban lévő NB I. B-s együttesnél Antal Péternek, a technikai vezetőnek is felajánlot­ták a kispadot, de nemet mon­dott. Időközben olyan híreszte­lés is lábra kapott, hogy az an­gyalföldi klubnál korábban két­szer is dolgozó és tavaly Pécsett is edzősködő Tóth Bálint vissza­tér, mert állítólag jóban van az­zal a befektetői csoporttal, amely kész megvenni a szakosz­tályt. Közben a Vasas kerete to­vább apadt, a színes bőrű M’bemba New Yorkban próbál­kozik, Gyánó pedig Ciprusba ment próbajátékra. Pécsi vonatkozása van annak a hírnek, hogy Preisingerrel szerződést bontott a szintén NB I. B-s Haladás. A PMFC is le akarta igazolni, akárcsak a Kis­pest-Honvéd, a Győr, a Siófok és a Pápa, bár a szombathelyi ve­zérkar szerint senki sem jelent­kezett be érte. Mindenesetre most a Lombard FC-Haladás egyoldalúan felbontotta a szer­ződését, mivel tavaly december 29-én engedély nélkül volt ott a zalaegerszegi focigálán. Továbbra is a PMFC-nél ma­radva, a mecsekaljaiak nagyon szerették volna megszerezni Madart (MTK) is, de ő várható­an a Kispest-Honvédot választja, miként Hamar (Videoton) is, akit Székesfehérváron szabadlis­tára tettek. Az újpesti Horváth Ferencet kí­nai és dél-koreai csapatok hívják, csapattársa, Tokody iránt pedig a Sparta Praha érdeklődik. H. L. L\ ­RENAULT MEGANE t Élvezze a lendületet! ÍO03 Az új Renault Mégane-ról az első pillantásra látszik, hogy vezetés közben tökéletesen eggyé válik az úttal. Az energikus vonalvezetésen és az erősebb motorok alkalmazásán túl az új Mégane kategóriájában egyetlen autóként ötcsillagos minősítést szerzett az Euro NCAP törésteszten. Ráadásul megkapta a legnagyobb elis­merésnek számító Év Autója 2003 díjat! Új Renault Mégane. Vezetésre született. www.renault.hu Várjuk márkakereskedésünkben! Új Mégane tesztvonal: 06 40 200 000 Fogyasztás: vegyes használat 1/100 km: 4.B-8.4; városi: 5,6-11,8; országúti: 4-6,5; CO2 kibocsátás g/km: 120-201 NYITRAI 7629 Pécs, Szent Borbála út 5. /a Budai Vám-nál/ Telefon: 72/27-00-27 SPORTMŰSOR KOSÁRLABDA. NB I. B, férfi­ak: PVSK-Panthers - Fehérvár, Pécs, Lm bér Dezső sportcsar­nok, 18.00'. NB i. B, nők: FC Tomega - Autópark-PVSK, Bu­dapest, 17.00. LABDARÚGÁS. Téli teremtor­na, Dunaújváros: Százhalom­batta - PMFC, 16.10. PMFC - Videoton, 17.20. PMFC - Fe­rencváros, 19.05. Krivicz Gyu­la emlékére kiírt terembajnok­ság, Harkány: Siklós - Ujpet- re, 9.30. Egerág - Ócsárd, 10.15. Újpetre - Egerág, 11.00. Ócsárd - Siklós, 11.45. Ócsárd - Újpetre, 12.30. Siklós- Egerág, 13.15. Pécsvárad: Pécsvárad - Sásd, 9.30. Bogád- Pellérd, 10.15. Pellérd - Pécs­várad, 11.00. Sásd - Bogád, 11.45. Pellérd - Sásd, 12.30. Pécsvárad - Bogád, 13.15. TENISZ. 14 éves fiúk és lányok fedett pályás országos bajnok­sága, Pécs, Bártfa u„ 9.00. (n) Rátgéber László furcsa cseréje Popovic (jobbról) két pontig jutott a zalaiak elleni bajnokin MiZo-Pécsi VSK - Zala Volán 82-37 (22-8, 25-12, 12-7, 23-10) Kosárlabda NB I. nők, A-cso- port. Pécs, Lauber Dezső sport- csarnok, 1500 néző. V.: Harsá­nyt Vétek. MiZo-Pécsi VSK: Újvári 4, lványi 5/3, Branzova 12, Vilutyte 6, KÁROLYI 18/6. Cs.: Popovic 2, TRANQU1LLI 6, Keller 6, BÉRES 19, Burgmann 4. Edző: Rátgéber László. Zala Volán ZTE: Szentkirályi 7, Vaj­da 1, Varga 7, STOENESCU 10/3, Dali 3/3. Cs.: Zsovár 5, Horváth 2, Surán, Major 2. Edző: Székely Norbert. Kipontozódott: Keller (28. p.). Az eredmény alakulása. 3. perc: 6-0, 8. perc: 20-8, 15. perc: 33-10, 24. perc: 52-23, 32. perc: 61-29, 37. perc: 71-36. Kevés néző, gyenge szín­vonal, fáradt PVSK. Két nappal a fárasztó Eu- roliga-mérkőzés után nem is lehetett várni kiemelkedő produkciót a vasutasoktól, nem is rukkoltak ki azzal. Ennek ellenére fölényesen nyertek. Ritkaságszámba menő momentumok azért akadtak. így például az, hogy Keller villámgyorsan (bő egy negyed alatt) kipon­tozódott, Rátgéber László pe­dig - nyilván nevelési célzat­tal - egyszerre 5 játékost cserélt. Rátgéber László: - Örülök, hogy komolyan vettük a mér­kőzést. Majdnem egy fél órán keresztül szépen játszottunk, aztán unalmas lett a játék, ezért az utolsó 5 percben letá­madtunk. Köszönöm a végén a közönség vastapsát. Székely Norbert: - A ma­gassági és súlyfölényben lévő Pécs a támadó lepattanók te­kintetében sokkal jobb volt, és ilyen kosárkülönbséggel is megérdemelten nyert. További eredmények a női A-csoportból: GYSEV - BEAC 94-46, Diósgyőr - Szolnok 71-64. H. L. Tegnap délelőtt Pécsett, a Koncz Tenisz Team Bártfa utcai sporttelepén megkezdődött a 14 éves kor­osztály országos fedett pályás bajnoksága, ezen a lányoknál és a fiúknál egyaránt 32 teniszező szerepel. Az első napon az induló három pécsi közül a fiúknál Kovács Róbert (PVTC) kikapott és kiesett, a két lány, Bíró Laura Zsófia és Priger Inez (mindkettő Pécs 2000 TC) viszont nyert és továbbjutott. Ma egymás ellen játszanak a legjobb 8 közé jutásért. Az ob-n a döntőket hétfőn rendezik meg. (n) fotó: laufer László Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER Telefon: 72-505-027. Fax: 505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántú­li Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kap­csolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Terjeszti az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodája saját ámshálózatán keresztül és a Pannonhír Rt. értékesí­tési helyei. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztve­vők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásárai a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., AS-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, ak­cióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk fi­gyelmüket Az újsága PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 A 4 i i k

Next

/
Thumbnails
Contents