Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-09 / 8. szám
2003. Január 9., csütörtök SZOLGÁLTA TÁS SPORT 13. OLDAL A Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200- 088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva. Hírszerkesztő: Somlai Adrienne. Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-ás számon: Bozsik László. Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 682 cm, áradó, 2,8 fok, Őrtilos -26 cm, apadó, 4,0 fok, Barcs -45 cm, apadó, 2,5 fok, Drávasza- bolcs 156 cm, áradó, 2,9 fok. |Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Postabontás Dunántúli Napló Pécs E-mail-címünk: toroke@dunantulinaplo.hu 7601 „Téli gumi” lett az utasokból Nem mindenki kap szünetet, így nekünk, dolgozóknak nem mindegy, eljuthatunk-e a munkahelyünkre a nagy havazásban. A keddre lehullott hó szinte megbénította a közlekedést, úgyhogy voltak olyanok, akik csak nagy kerülővel, biztosabbnak tartott utakon mentek munkába. Megdöbbentőnek tartjuk, hogy minden ígérgetés ellenére a pécsi közlekedési helyzet javítására még csak kísérletet sem láttunk, még a kritikus pontokon sem, vagy legalább a buszmegállókban. Máskor már november végétől ott éktelenkednek a fekete homokoszsákok a megállókban, a síkosságmentesítésre várva. Több elakadt buszhoz hasonlóan a 89-es, 27-es buszok sem tudtak feljutni a Dózsa György úti fordulóhoz, ám köszönet illeti azt a 27-es buszvezetőt, aki az aggódó utasokat kedden délután 4 óra körül mégis lehozta a városba. Igaz, ehhez az kellett, hogy az erőlködő motort a sofőr kérésére megsegítsük azzal, hogy mindenki a busz közepébe gyűlt, „téli gumi” helyett. Köszönjük a sofőr jókedvét, nyugalmát és ügyességét, amivel biztonságban hazajuttatta utasait. Név és rím a szerkesztőségben A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Egészségügyi ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermek- sebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon a Gyermekklinika, páros napokon a Megyei Gyermekkórház. Pécs város felnőtt lakossága részére belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - Sebészed Tanszéke - Rákóczi út 2. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs József A. u. délután 5 órától másnap reggel 7 óráig: Tel.: 535-974. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay (Zsolnay út 8.), Boly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Szigeti. A Máltai rendelés ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. KARAKTERES VÉLEMÉNYEK 30-35-11111 VÁRJUK A VÉLEMÉNYÉT! „Irigység”: A rendőri fizetésről nem álmodozni kell, hanem felvenni az egyenruhát! Van felvétel, lehet jelentkezni! „Fontos”: Köszönet a buszvezetőknek a keddi türelemért, vezetésért! „Öregtibi”: Ha a kormány tényleg baloldali, a miniszteri fizetésemelés mellett az iskolatej-ak- ció folytatására is talál egy kis pénzt! „Gábor”: Ha az EU-csatlakozás miatt a 0 százalékos áfa emelkedik, akkor a 25 százalékos áfa miért nem csökken az EU miatt? Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK - PROGRAMOK Film PÉCS Uránia: Előre! (15.30), Bella Martha (18.00), Tudatlan tündérek (20.00). Cinema City, Pécs Plaza: Asterix & Obelix (szinkr. 13.30, 15.30), Vörös sárkány (felír. 17.30, 20.00), Gyűrűk ura: A két torony (szinkr. - 2-es és 3-as vetítő, 14.00, 17.15, 20.30), ülő & Stitch (szinkr. 14.15, 16.15), Sobri (magyar, 18.15, 20.15), Mindenütt nő (szinkr. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15), Kincses bolygó (szinkr. 14.00, 16.00), Fullasztó ölelés (felír. 18.00, 20.00) , Jégkorszak (szinkr. 14.00, 15.45), A szállító (felír. 18.00, 20.00), Harry Potter 2. (szinkr. 14.30, 17.30,20.30), Halj meg máskor! (szinkr. 15.00,17.30, 20.00) , Télapu 2. (szinkr. 13.15, 15.30, 17.45), Szörnyek keringője (felír. 20:00). Ajánló: A két torony Megérkezett végre, amire a Gyűrűk ura rajongói régen vártak: itt a második rész. A hírek szerint a még, még, még előtagokkal jellemezhető leginkább. Még varázslatosabb képek, még megkapóbb animáció, még szebb díszletek. A fantasy-ßmek meghatározója lehet a trilógia második része. A kritikusok ugyanakkor azt is megjegyzik, ez már nem teljesen Tolkien világa, a mozi önállósította magát. De ettől függetlenül még lélegzetelállító. Ny. Sz. PÉCS PLAZA, CINEMA CITY Főposta (Jókai u. 10.): Csille Márti nemezes iparművész „Álomhordozók” című kiállítása. Café Zacc Galéria (Mátyás király u. 2.): Czipó Ernőné Borbás Rózsa tűzzománc-alkotó A tűz varázsa című kiállítása. Megtekinthető február elejéig hétköznap és szombaton 10.00-24.00, vasárnap 17.00-24.00 óráig. Pannon Magyar Ház (János u. 22.): Józsa Judit világa - a honfoglaló magyarokat és népi életképeket bemutató kisplasztikái kiállítás. A kiállítás megtekinthető január 10-ig. Lenau Ház (Munkácsy M. u. 8.): Lucas Kneer kiállítása. A kiállítás megtekinthető február 28-ig hétfőtől csütörtökig 8.00-16.00, pénteken 8.00-14.00 óra között. Petőfi Sándor Művelődési Ház (Alajos u. 2/2.): Szöllősy Kálmánná rendkívüli szabás-varrás kiállítása. Megtekinthető január 31-ig, hétfőtől péntekig 10.00-től 16.00 óráig. Zsolnay Múzeum (Káptalan u. 2.): Zsolnay-kerámiák kiállítása. Amerigo Tot szoborkiállítás. Nyitva keddtől vasárnapig 10.00- től 16.00 óráig. BARANYA Bóly, Erzsébet Vigadó: Széplaky Sándor festőművész kiállítása. A kiállítás január 10-ig látogatható. Komló, Helytörténeti Múzeum: Csuhé-csodák és Csüla csodái ád- vent idején című kiállítás. Megtekinthető január 15-ig. Bóly, Erzsébet Vigadó: Filmklub: Beckham csavar (19.30). MOHÁCS Kossuth: Harry Potter és a titkok kamrája (19.00). Színház PÉCS Nemzeti Színház: Az imposztor (19.00), Weöres- bérlet. Kamaraszínház: Adáshiba (19.30), Kölcsey/B-bérlet. Bóbita Bábszínház: Csicseri történet (10.00,15.00). Kiállítás Turmix PÉCS ANK Művelődési Ház: Nyugdíjasklub (15.00). Civil Közösségek Háza: Dyslexiás Gyermekekért Baranyában Egyesület terápiás foglalkozása (14.00-15.45). Ifjúsági Ház: IHK fotóklub (17.00). Akvárium-Terrárium: Nyitva: Minden nap 9.00-17.00 óráig. Vasutas Művelődési Ház: AA közösség (18.00), NAC közösség (18.00), ÉkestÉK klubnap (20.00). PÉCS ANK Művelődési Ház: A hegyek és a változó világ arca című fotókiállítás. Művészetek Háza, Martyn Ferenc Tetőtéri Galéria: 150 éves a Zsolnay. Múlt-jelen-jövő című kiállítás. Megtekinthető január 17-ig, hétfőtől péntekig 12.00-17.00 óra között. Baranya Galéria (József A. u. 10.): Alpok-Adria nemzetközi nőművészeti kiállítás. Megtekinthető január 31-ig, hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óráig. Buli, parti ______________ PÉ CS Club 5 (Irgalmasok u. 24.): Deep House (Dj Oshee). The Murphy’s Pub (Király u. 2.): Élőzene: Chorus. Pöttyös étterem (Szabadság u. 20.): Élőzene. Rák: Csütörtöki koktélparti (italakcióval egybekötve). Stunczorgó (Lyceum u. 4.): Metal-Deutsh Fest-Vad Ász Mesterek Találkozója. Le Castellet A Forma-l-es csapatok közül elsőként a Toyota mutatta be idei autóját, a TF103-at. Az autósport elitkategóriájának tavalyi újonca előre akar lépni, ennek legfontosabb eleme: állandóan be kéne kerülnie valamelyik pilótája révén a pontszerzők, az első 8 közé. Gustav Brunner főtervező szerint a téli szünetben elvégezték az előrelépéshez szükséges módosításokat: - Mindent megváltoztattunk az autón, leginkább az aerodinamikát fejlesztettük. A legutóbbi szezonban a finn Mika Salo (2 pont, 17. hely) és a pontnélküli skót Allan McNish szerepelt Toyotával, de szerződésüket felbontották. Helyettük a BAR-Hondától érkező francia Olivier Panis és a tavalyi CART-bajnok brazil Cristiano da Matta igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak. Munkájukat a szintén brazil, s Forma-l-es múlttal rendelkező Ricardo Zonta (1999 és 2001 között 31 futamon 3 pontot gyűjtött) segíti tesztpilótaként, ezt a prezentáción jelentették be. A PMFC is a teremben A szombati, nyíregyházi selejtezőtornával kezdődik és a február 2-án sorra kerülő debreceni döntővel zárul a közel 27 millió forint összdíjazású nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság, amelyen a 12 élvonalbeli csapat mellett az NB 1/B 12 legjobb együttese lép pályára. Budapest A selejtezőket körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le, a hat győztes jut a fináléba. Az egyes tornák első helyezett klubjai 500-500 ezer forintot kapnak, a másodikok 300, a harmadikok és negyedikek ,200 ezerrel gazdagodnak. A döntőben diadalmaskodó csapat 6, a második 4 milliót nyer, míg az elődöntők veszteseinek 2-2 millió lesz a bevétele. Pénzzel járnak még a különféle különdíjak is. Az előző évekhez képest érdekes újítás, hogy a játékvezetők nemcsak sárga (figyelmeztetés) és piros (4 perces, cserével végleges kiállítás) lapokat, hanem kék kártyákat is alkalmazhatnak, ez utóbbi 2 perces büntetést von maga után. A döntőre február 2-án, a debreceni Főnix-csarnokban kerül sor. A program (mindennap 16.00). Nyíregyháza. Szombat: Debrecen, Békéscsaba, Vasas, Balassagyarmat. Vasárnap: MTK Hungária, Kispest-Honvéd, Fót, Nyíregyháza. Dunaújváros: Január 18.: Dunaferr, Újpest, REAC, Diósgyőr. Január 19.: Ferencváros, Videoton, Pécsi MFC, Százhalombatta. Zalaegerszeg. Január 25.: Zalaegerszeg, Sopron, Bük, Hévíz. Január 26.: Siófok, Győri ETO, Ha- ladás, Pápa. ________________■ El égedett, bizakodó edzők Sopron Az elmúlt években megtisztult és felzárkózott Európához a magyar futballszakemberek családja, amelynek (arányokat tekintve) tízből kilenc tagja elítéli a magyar sport helyzetét értékelő úgynevezett Fehér Könyv sportágra vonatkozó kritikus megállapításait, ennek megfelelően ismét lehet bízni abban, hogy a leginkább érintettek közösen fel tudják emelni a hazai labdarúgást az áhított szintre. Á háromnapos soproni szakmai konferencia záró programja során elhangzott hozzászólásokban hangzott el mindez, illetve egy kérdőíves felmérésre adott válaszokból vonható le ilyen következtetés. Az MLSZ hivatalos internetes honlapján olvasható beszámoló szerint Egervári Sándor, az MTK szakvezetője, az edzők testületének elnöke egyebek mellett arról is beszélt, hogy a képzések és továbbképzések segítségével, rengeteg munkával igyekezett lemosni magáról a magyar edzők társadalma azt a bélyeget, amelyet korábban rásütöttek, s amely felelőssé tette őket a hazai futball problémáiért. A Sopronban jelenlévő szakemberek több mint kilencven százaléka véli úgy, hogy létkérdés a jövő szempontjából a Bozsik-program 2 folytatása, az egyesületi futball újjáéledésének további segítése, mert az iskolák nem képesek a megfelelő szintű képzésre. A sportág teljes körű irányítását a Magyar Labdarúgó Szövetségre, nem pedig külső szervezetekre kell bízni - szögezték le a trénerek. A negyedszer megszervezett összejövetelen először volt kötelező a részvétel a profi csapatok szakvezetői számára, akik megjelenésükről tanúsítványt kaptak, amely minden évben szükséges lesz majd az edzői működési engedélyek megújításához. A VILÁG SPORTJA ÉLLOVASOK SIKERE. Szerdán negyedik szakaszgyőzelmét aratta, így összetettben növelte előnyét az autósok között a francia Peterhansel, Cottret páros a 25. Dakar-ralin. A motorosoknál a szintén francia, s ugyancsak éllovas Richard Sainct volt a leggyorsabb Líbiában, a Ghadames és Ghat közötti 691 km-es távon. A magyarok közül a 309 km-es első ellenőrzési pontnál a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős a 46., a Jakab Tamás, Fenesi József duó az 59., a Palik László, Darázsi Gábor páros a 79. volt. PARREIRA A KAPITÁNY. Az 1994-ben világbajnok együttes szakvezetőjét, Carlos Alberto Parreirát nevezték ki a tavaly június 30-a óta ötszörös világelső brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. A sikertréner harmadszor került a dél-amerikai együttes élére, először 1984-ben kapott megbízást. NYOLCBÓL ÖT. A selejtező szerdán elkészített sorsolása szerint öt magyar játékos próbál meg a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság főtáblájára jutni. Czink Melinda az orosz Rogyionova, Gubacsi Zsófia az amerikai Osterloh, Kuti Kis Rita az ukrán Vakulenko, Marosi Katalin a holland Noorlander, Nagy Kyra az olasz Vinci ellen kezd csütörtökön. A selejtezőben három mérkőzést kell nyerni a 128-as főtáblára kerüléshez. A rangsor alapján a magyarok közül Sávolt Attila, illetve Mandula Petra és Kapros Anikó helye biztos az elitmezőnyben. BRYANT REKORDJA. A címvédő Los Angeles Lakers sztárja, Kobe Bryant a Seattle SuperSonics elleni hazai mérkőzésen 12 hárompontost szerzett (kilencet egymást követően), s ezzel megdöntötte Dennis Scott 1996-ban felállított 11 találatos ligarekordját az NBA-ban. Elsősorban a 24 éves bedobó nagyszerű játékának, 45 pontjának köszönhetően a Lakers magabiztosan, 119-98-ra nyert. AZ FTC A 106. A három sorozatban is győztes Real Madrid lett a 2002-es esztendő legjobb klubcsapata a labdarúgás történelmével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) világranglistája alapján a Manchester United és az Arsenal előtt. A magyarok közül az FTC volt a legjobb, a 106. lett az osztrák Grazer AK-val holtversenyben. NYERT A GYSEV. A női kosárlabda Euroliga szerdai mérkőzésén a GYSEV-Orsi hazai pályán, 1500 néző előtt 85-64 (40-42) arányú győzelmet aratott az olasz Schio gárdája fölött. •v í Toyota F-l: új autó, új pilóták A Toyota tavaly 10., utolsó előtti volt a konstruktőrök között. A mögötte végző, szintén 2 pontos Arrows idei indulását már nem engedélyezték. A következő (már nyilvánosságra hozott) autóbemutatók: BAR-Honda: január 14., Barcelona; Renault: január 20., Luzern és január 23., Le Castellet; Jaguar-Cosworth: január 21., csak interneten; Williams-BMW: január 31., Barcelona; 5auber-Petronas: február 9., Zürich. ____________!