Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)
2002-12-01 / 327. szám
10 ELETMOD 2002. DECEMBER 1. Kevesebben halhatnak meg rákban Az elmúlt két évben nem nőtt a rákos megbetegedésekből származó halálozások száma. Hosszú ideje a tavalyi év volt az első, amelyben a prosztata- és szájüregrákot leszámítva megállt a rákos halálozás. Ez azért örvendetes, mert Magyarországon a rák a második leggyakoribb halálok. Az összes halál huszonhárom százaléka. A helyzet még kedvezőbb lesz, ha a klinikai onkológusok múlt heti kongresz- szusának néhány reményteljes bejelentésére gondolunk. ■ - Ha mindenki abbahagyná a dohányzást, harminc százalékkal csökkenne a daganatok gyakorisága - véli dr. Richard Hermann, a ba- seli Orvostudományi Egyetem professzora. - A dohányzással függ össze a hasnyálmirigy daganatos megbetegedése is, kár, hogy ezt nagyon sokan nem tudják. Ahogyan a kevés mozgás, az ülő életforma, a helytelen táplálkozás hajlamosíthat a vastagbélrákra. Svájcban ez a ráktípus a férfiaknál a harmadik, a nőknél a második leggyakoribb betegség. A professzor hozzáteszi, hogy a vastagbélrák és a gyomordaganatok előfordulása a legtöbb nyugati országban jelentősen csökkent, ami annak köszönhető, hogy nagyon szigorúan ellenőrzik az élelmiszeriparban a tartósítószerek alkalmazását. Szerinte mi, magyarok is reménykedhetnénk e daganattípus visszaszorulásában, ha még kevesebb zsírt és húst fogyasztanánk. A hús és a zsír ugyanis hozzájárulhat a gyomor- és béldaganatok kialakulásához. Meggyőződése, hogy ha uniós tagország leszünk, a szabályozási változásoknak köszönhetően is kedvezőbb lesz a rákbetegségek statisztikája Magyarországon. Mindenesetre egy bizonyos típusú gyomor- és béldaganatban szenvedők már most is reménykedhetnek abban, hogy megnő az esélyük a gyógyulásra. Dr. Orosz Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet pato- lógusa e betegséget úgy jellemzi, hogy a gyomor- és bélrendszer falának rosszindulatú daganatáról van szó, amely voltaképpen a szarkóma egyik változata. Előfordulási gyakorisága alacsony, kezelése a hagyományos daganatokétól eltérő. Kialakulásában szerepet játszhat a rossz táplálkozás és bizonyos genetikai hiba. Ez utóbbi jórészt a fiatalkori megbetegedéseknél fedezhető fel.- Az ilyen típusú daganatok kezelését is patológiai vizsgálat előzi meg - magyarázza. - Csak így található meg a sejtfelületen az a molekula, amely ellen a kezelés irányul. Ha a sejtfelületen létrejövő színreakció e molekula jelenlétét jelzi, komoly eredményekkel kecsegtethet egy újszerűnek számító gyógyszeres terápia. Amerikai és magyar kutatók alig néhány hónap eltéréssel klinikai vizsgálatokkal igazolták, hogy az egyik ismert gyógyszergyár által előállított ve- gyület hatásosnak bizonyul az említett gyomor- és béldaganatban szenvedők számára. Az első biztató amerikai eredmények után néhány hónappal prof. dr. Eckhardt Sándor és prof. dr. Bodoky György vezette munkacsoportok az Országos Onkológiai Intézetben és a Fővárosi Szent László Kórház onkológiai osztályán kipróbálták ezt a gyógyszert. Ebben a betegcsoportban rendkívül biztató eredmények születtek. Korábban ezt a vegyületet alkalmazták a krónikus leukémiában is, de most új alkalmazási lehetőséget találtak, ami annak ellenére jelentősnek számít, hogy nagyon kis számú beteget érint. Nekik viszont az életben maradás esélyét kínálja a tablettaként szedhető gyógyszer. Nem csodaszerrel állunk szemben, ami az összes emésztőszervi betegben reményt kelt - mondja dr. Pápai Zsuzsa, az Országos Onkológiai Intézet klinikai onkológusa. - Ez a tabletta a rosszindulatú gyomor- és béldaganatoknak csupán a két tized százalékát jelenti. Magyarországon mindösz- sze harminc-ötven betegnek kínál lehetőséget a javulásra, az állapot stabilizálására. Ebben a betegségben évente százötvenen szenvednek, de erre a kezelésre nem mindegyiküknek van szüksége, hiszen nem mindegyikükben találtak rosszindulatú daganatot. A betegek mintegy nyolcvan százaléka remélhet javulást a gyógyszertől. A nemzetközi és a magyar vizsgálatok szerint ez a gyógyszer a betegségmentes túlélést hosszabbítja meg, illetve állapotjavulást eredményez. Nem kemoterápiás szerről van szó. Dr. Pápai Zsuzsa fontosnak tartja megemlíteni, hogy e ve- gyületnek minimális mellékhatása van, szemben a szokványos onkológiai kezelésekkel. Nem okoz jelentős csontvelő-károsodást, nem jár hajhullással. Az új gyógyszer előrehaladott gyomor- és béldaganat esetében használható áttétel esetén, illetve a nem megfelelően műthető daganattípusoknál. Más típusú gyógyszeres kezelés hatására a tüdőrák bizonyos tünetei is csökkenthetők. Dr. Heine H. Hansen koppenhágai professzor, aki a tüdőrák gyógyításának egyik vezető szakembere a világon, azt mondja, hogy nem az életben maradás, esélyeinek változásairól van szó, hanem a kezelések hatására csökkenő tünetekről.- A tüdőrákos betegek életminőségének javításáról van szó - jellemzi a tüdőrák kezelésének esélyeit. - Az ún. kis sejtes tüdőrákos betegek csoportjának nyolcvan százaléka javul a kemoterápiák hatására. Ismerjük a daganatsejtek növekedését segítő összetevőket. Enzimgátlással például visszaszoríthatjuk a daganatsejtek növekedését, vannak szerek, amelyek megakadályozzák, hogy a daganatsejtek éltető oxigénhez jussanak, és vannak szerek, amelyek a daganatsejtek megtapadását teszik lehetetlenné. Ám hiába minden ott, ahol a dohányzás terjedését még nem sikerült megállítani. A vastag- és végbél- daganatos betegségek kezelésében egy tablettás készítmény jelent nagy előrelépést. Ötven-hetven éves, áttétben szenvedő betegek számára jelent kezelési lehetőséget ez a gyógyszer - ismertet meg az új készítménnyel dr. András Csilla, a debreceni orvostudományi egyetem onkológiai tanszékének adjunktusa. - Magyarországon a közelmúltban törzskönyvezték ezt a gyógyszert az áttétes betegek kezelésére, aminek szedése nem jár életveszélyes szövődményekkel. Ezeknek az idős betegeknek a gyógyszernek köszönhetően nem kell befeküdniük a kórházba, nem kell kezelésre hordani őket, gyógyulásuk aránya harmincszázalékos. Ezzel a gyógyszeres terápiával azonban javítható az arány. Kevesebben halnak meg rákban. Csontos Tibor Flavin7 Gyümölcsöző egészség ■ Idősebb Szabó László drámai története ezelőtt 20 évvel kezdődött. A ’90-es években három szívinfarktuson esett át. Nem sokkal ezután pedig leállt a vérképzése. Az orvosok csak úgy tudták életben tartani, hogy minden évben több liter vért adtak a beteg férfinak. Évi nyolc hónapot töltött kórházban. Fia, Szabó László segíteni akart. A matematika-technika szakos tanár éjszakáit a pincéből kialakított laboratóriumban töltötte. A kémia mindig érdekelte őt, de most le sem tette a szakkönyveket, lexikonokat. Gyümölcsöket préselt, főzött és sűrített. Meg akarta menteni az apját. Idősebb Szabó úr ma 64 éves, és évek óta nem járt orvosnál. Egészségesnek érzi magát. Ezután Szabó-László még évekig vizsgálta azokat a természetes anyagokat, amelyek a gyümölcsökben és a körülöttünk élő növényekben vannak, vagy lehetnek. A készítményt továbbfejlesztve hamarosan elkészült az a gyümölcsital, amely flavonoidokat, antioxidánsokat és növényi immunanyagot tartalmaz. Hamarosan aprónak bizonyult a pincelaboratórium, ma pedig már közel száz orvos tapasztalatának és munkájának köszönhetően egyre nagyobb a FLAVIN 7 sikere. Az első flavonoidot Szent-Györgyi Albert Nobel- díjas professzor fedezte fel 1928-ban. Akkor P-vitaminnak nevezte el, mivel vitaminokra jellemző sajátosságokat is mutatott. Azóta sok ezer nemzetközi kutató, gyógyszerész, orvos foglalkozott ezekkel a vegyületekkel, és mára több mint 4000-féle flavonoidot ismerünk, valamint azok élettani hatását is. A flavonoidok csökkentik a koleszterinszintet, gátolják a vérrögképződés kialakulását, javítják a vérképzést, és védik az érfalat. Bizonyítottan megtisztítják a szűkült ereket, így javítják azok átjárhatóságát, így az általános keringést is.- Ha rájövünk arra, hogy a flavonoidokkal kiegészíthetjük az étkünket, és ezzel egyidejűleg a betegségek tünetei elviselhetőbbé válnak, vagy elmúlnak, vagy a beteg tovább él egy betegséggel, mint amennyit egy orvos jósolhatna neki, vagy mi több, ezek fogyasztásával bizonyos betegségek meg sem jelennek, akkor nem lehet emellett elmenni, és azt mondani, hogy ennek semmi jelentősége sincs. A FLAVIN 7-ben található még egy speciális növényi immunanyag is, a RESVERATROL. Ezt kizárólag akkor termeli egy növény, ha önállóan kell védekeznie a kórokozók és a betegségek ellen. Tehát nagy mennyiségben, azokban a növényekben található meg, amelyeket nem védtek semmitől, nem permetezték vagy vegyszerezték, így saját immunrendszerükre voltak utalva. Gyártó: Crystal Institute Kft. 3300 Eger, Telekessy út 2. www.flavin7.com • Tel.: (36) 510-474, (36) A nemzetközi tudományos publikációk szerint a RESVERATROL 93%-os eredményességgel gátolja a rákkeltő anyagok hatását Több száz beteg tapasztalata szerint a daganat- ellenes kezelés kellemetlen tüneteit enyhítheti, némely esetben meg is szüntetheti.- Soha nem szerettük volna kijelenteni, hogy csodaszerről van szó, inkább olyan anyagról, amely a kemoterápia mellékhatásait jelentősen csökkentheti. A FLAVIN 7 egy gyümölcsökből kivont FLAVONOID-koncentrátum, amely támogatja az immunrendszer működését. A FLAVIN 7 természetes ásványianyag- és vitaminforrás. Mellékhatása nem ismert, bármilyen gyógyszerrel együtt szedhető. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk az alábbi helyszínen és időpontban: 2002. DECEMBER 5.17 ÓRA, PÉCS Ifjúsági Ház Nagy Lajos király útja 13. 2002. DECEMBER 13.17 ÓRA, BUDAPEST Konferencia Központ Kossuth tér 6-8.1. emelet, Nagy Színházterem 16, (36) 517-688. Fox.: (36) 517-664. -