Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-24 / 350. szám

VI. OLDAL K A R Á C S 0 NY 2 0 0 2 A szívsebész kíváncsi a szív titkaira Az ujjaikkal látnak A műhelyben a kerámiaégető kemence mele­ge fogadja a betérőt. A család - az anya, az apa és a két gyerek. Feri a fazekas és nővére, Melinda, aki szintén fazekas, mellette sző­nyegszövő - csendben dolgozik. A két gyerek szinte vak: fényt és árnyékot érzékelnek csak. A mesterségeket a bonyhádi Kézműves Szak­iskolában tanulták Kürthy György fazekastól és Lőrincz Etel textiltervező iparművésztől.- A látó emberek számára szinte hihetetlen, hogy az aranymetszés szabályainak mindenben megfelelő korsók, tálak, tányérok kerülnek le a korongról.- Mi az ujjainkkal látunk - mondja Feri. Ebben a szakmában pontosan az a szép, hogy érezni lehet az anyagot, a formát, az arányokat. A raktárba kato­nás sorban Miska-kancsók, sárközi és óbányai tányérok, szilkék, tejes köcsögök sorakoznak más­fajta anyagból készült tárgyak szomszédságában.- Hozzám a népi fazekasság áll közel - folytatja a raktárban a fiú -, de más technikákkal is dolgozunk, mert például az öntéssel, félporcelánból készült dol­gok eladhatóbbak. Jobban szeretném, ha a mezőtúri bokályokat, a sárközi tányérokat, az ófalusi csupro­kat készíthetném. Ezeknek azonban sajnos nincs pi­aca. Karácsony előtt az öntött dísztárgyaink kelendő­ek, de nem gazdagodunk meg belőle.- A tárgyak szinte mindegyikén díszítések van­nak. Ezek hogy kerülnek rájuk, ehhez látni kell?!- Apukám mázaz, díszít, ő rakja a kemencét, ő árazza be az árut, ő köti az üzletet. Anyukám szi­vacsok retusál, csinálja, amit kell.- Amikor a gyerekek tanultak én velük együtt haladtam - veszi át a szót Budi István, az édesapa. A tudnivalókat fel kellett olvasni, segítséget kellett adni a gyakorláshoz, rám ragadt egy-két fortély. Ma már a kerámiakészítésből él az egész család. Kissé elkeseredetten folytatja:- Hét év után most elő­ször érezzük, hogy talán bajban vagyunk. Anyagi és egyéb okok miatt le­maradtunk egy pályázat­ról, pedig már az is sok pénzünkbe került, míg beadtuk. Szép terveink voltak. Mindent megtet­tünk azért, hogy előbbre tudjunk lépni. Egyelőre nem sikerült. Az édesanya asszonyosabb hévvel magyaráz:- Szépítjük a dolgot, de filléres gondjaink van­nak. A héten, ha nem tudunk anyagot venni, befe­jezhetjük a munkát. Év vége van, jönnek az áram- és gázszámlák, a ránk kirótt vállalkozói kötelezett­ségek. És akkor hol van még a karácsony. De nem vagyunk elkeseredve. A magyar ember mindig fel­találja magát. Voltunk már nehezebb helyzetben és kilábaltunk belőle. Szerencsénk, hogy valamennyi­en optimisták vagyunk. Amíg dolgozni tudunk, nincs semmi baj, a Jóisten is majd csak megsegít bennünket. Melinda közbeszól: - Meglátjátok, úgy is lesz. Nálunk mindenki tud valamit. Ez is aranyos, ugye?- és rámutat egy fenyőtobozból készített Mikulás­ra. - Én készítettem. Sajnos a szövőszék mellé már nem ülhetek le, megviselte a gerincemet, s igazán a kézzel szőtt szőnyegeimet nem tudtam eladni. Amikor hiányzik a gyapjú tapintása, kötögetek, az nem olyan megterhelő. Meg különben is: én lettem a családban a konyhatündér. Most nem a színeket kell felismernem, hanem a fűszereket az * illatukról. Amikor elkészítettem az ebédet, hátra­megyek és ott sertepertélek a keramikusműhely­ben. Időközönként ott is hasznomat veszik, segí­tek fülezni. Három látáscsökkent és más egészségügyi gon­dokkal küszködő ember egy családban, náponta vívják csatájukat a talpon maradásért. A szülők re­ménykednek abban, hogy a nehézségek ellenére Fe­ri és Melinda nem ábrándul ki tanult mesterségéből. Erre a fiuktól rögtön visszaigazolást kapnak:- Nem értek máshoz - szól közbe a fiú. - Ha alig látok is, fazekas vagyok. Ez a tanult szakmám, s amíg tudom, csinálom. Ha úgy hozza a sors, hogy csak virágcserepet korongozhatok, ezt fogom tenni. Soha nem adom fel. PÁL ÁGNES Budi Ferenc a korongnál Dr. Szabó Zoltán végezte az első magyarországi szívátültetést. A szívtranszplantáció volt a befejezé­se közel 40 éves aktív orvosi pálya­futásának, amely egy új szakma, a szívsebészet honi kialakulásának időszaka volt. Az ötvenes évek végén, amikor az első nyitott szív­műtéteket végezték a lehűtött, moz­dulatlan szív munkáját saját készí­tésű, később Amerikából kapott szívmotorral helyettesítették.- A szívet kikapcsoltuk, s gép tartotta fönn az agy és a többi szervek vérkeringését: nehéz ezt másként mondani: tulaj­donképpen megöltük a bete­get. - A szívsebész nyugdíjazá­sa óta egy német-magyar cég­nél dolgozik: az egészségügy­höz kapcsolódó kutatásokkal és némi marketingmunkával foglalkozik. Ma is olvassa a legújabb szakkönyveket, és kongresszusokra jár. - Megvál­tam a klinikától, de elszakadni nem tudtam. Sokáig furcsa volt, hogy nem mehetek reggel kilenckor ope­rálni, mint ahogy megszoktam. De ma már nincs az a szorító érzés, ha elsétálok a kapuja előtt. Időnként bejárok, a régi bete­geimmel is összefutok, látom az arcukon az örömöt. A műtét után sajnos nem minden ope­rált szívbeteg mosolyog vissza. Volt egy transzplantáltunk, aki olyan depressziós állapotba került, hogy abbahagyta az im­munrendszert elnyomó gyógy­szerek szedését. Az ilyen beteg­nél spontán kilökődhet a beül­tetett szerv, ami tulajdonkép­pen orvosi segítség nélkül ön­magán végzett aktív eutanázia. Szívműtétet követően gyakorta előjönnek az emberi problé­mák: a családi válság és egyéb krízistünetek. Pszichológus segíthet.- Miként élte meg a küzdelem tragédiába torkolló élményét?- A halált nem lehet meg­szokni. A szívbetegek gyalnan „elmennek” és „visszajönnek”. Régebben sok, ezzel kapcsola­tos élményem volt, mert a tech­nika viszonylagos fejletlensége miatt sokkal több volt az újra­élesztés. Volt, hogy már másfél órája végeztük a szívmasszázst és még mindig nem jött vissza a beteg. Emlékszem, egy görög lányt operáltam: már vagy egy órája masszáltam a saját ke­zemmel, amikor indulatosan fölkiáltottam: „Hát gyerekek, ez nem megy!” Dühösen ráütöt­tem a szívre, és... megindult. - Mindenért meg kell szenvedni. Szabó Zoltán a vallásos ember számára könnyebb az élet-halál kérdése- Nemcsak nekünk, azoknak is, akik ezt elviselték. Emlékszem, volt eset, amikor a műtét alatt szívmotor tartotta fenn a keringést: a be­tegnek azonban olyan volt a bal szívkamrája, hogy a műtét után sem lehetett leválasztani a mo­torról. Egy ideig próbálkoztunk: levettük, visszatettük... Borzal­mas. Volt, akit föl is ébresztet­tünk, kérdésünkre bólogatással felelt. Tudtuk, hogy él. Kimen­tem, elszívtam még három­négy cigarettát: jöttek, kérdez­ték, hogy mit csináljanak, mert dönteni kell. A döntés, hogy mikor állítjuk le a motort, egy ember hozza meg. A felelőssé­gért csak én mondhattam ki. Sőt, ha nem én voltam az ope­ratőr, akkor is fölhívtak, hogy mi történjen. Rettenetes dolo­gok ezek. És ott volt egy fiatal, csinos 28 éves lány, akinél a műtét után a kamra nem tudta rendesen mozgatni a billentyűt. „Végigjátszottam” a 3-4 órát. Aztán ki kellett menni a szülei­hez és azt mondani, meghalt a lányuk. Ezek a konfliktusok vé­gigkísérik az ember életét. Ma azonban már alig akad rá pél­da. Ballonpumpával vagy mű­szív átmeneti ráhelyezésével rendezni lehet a keringést.- Nem volt véletlen az a sok cigaretta...- Lehet. Akkor valóban az volt, ami levezette. Azt az ér­zést soha nem lehetett meg­szokni. Napok kellettek, míg a mély depressziós állapotból kijött az ember.- Vannak-e véletlen fordula­tok - ha úgy tetszik -, csodák a szívsebészetben?- Hogyne volnának. Leggyak­rabban azoknál, akik a műtét után nem ébrednek föl, és aki­ről már lemondtunk, egyszer csak hirtelen megfogja a nővér kezét. Az agyhalál más. Annak megvan a végső, bostoni definíciója, megvannak a jelei. Az egész szervát­ültetés erre épül. Azon­ban olyan széles az agy- károsodás skálája. A ter­mészettudomány elve­szi a hitet, ilyenkor még­is így fohászkodom: Édes Istenem, most se­gíts, hogy jöjjön föl!- Különösen a sebész­orvosok vélik úgy, hogy az évek múltával erősö­dik a hitük.- Talán inkább kétke­dővé tesz. Én a jezsui­táknál tanultam és vég­telenül tisztelem a mé­lyen vallásos embereket, a lélek és a szellem ket­tőssége azonban, az, hogy hol lakozik és mennyire megfogható a lélek, kétkedővé tett. A vallásos ember számára sok­kal könnyebb az élet-halál vagy a betegség, mert a hit a végső stádiumban is reményt nyújt. A kor előrehaladtával azonban lassan megszűnik a haláltól va­ló félelem. Hajnaltól napestig futok magam is, és nemcsak azért, mert valamit mindig csinálni kell. Barátaim, akik nyugdíjasként hirtelen leálltak, meghaltak. Van egy filozófiám a pozitív stresszről, ami negatív. Sok ma­gyar ember nemcsak a mérték­telen cigarettázás vagy étkezés, ivás és mozgáshiány miatt hal meg. Szombatonként a klinika melletti közértben láttam, ahogy megvették a Sympho- niát, a szalonnát, a kenyeret, három-négy üveg sört, amitől nőtt a hasuk, de dolgoztak hét végén is, majd leültek a tévé elé, és semmi mozgás... Ezek az emberek potenciálisan veszélyeztetettek a szív- és ér­rendszeri betegségektől. Ha egy ilyen ember abbahagyja a mun­kát, leteszi a lantot, akkor jön a negatív stressz. Teljesen inger- szegény környezetbe kerül, ahol. pedig a negatív stressz megy át pozitívba, s ez az in­gerszegénység okozza a korai halálukat. Az agyi tréning, a fu­tás, a korai fölkelés, a 12 órai munka tartja az emberben a rit­must. Ezt hívom én negatív stressznek. Megfigyeltem, hogy a vallá­sos vagy kemény akaratú bete­geknél kevesebb volt a szövőd­mény. Akik féltek, izgultak, azoknál gyakoribb volt a halá­lozás is.- A szívsebészetben ma már sokkal távolabb van a halál le­hetősége, mint a kezdetekkor. A fejlett technika lehetővé tette, hogy az élet minőségének a visszaadása legyen a legfonto­sabb szempont. Szinte mindent DR. SZABÓ ZOLTÁN 1929. október 23-án Pécsen született. 1954-ben a POTE-n szerzett orvosi diplo­mát, majd 3 évig a pécsi II. számú sebészeti klinikán Kudász professzor mellett dolgozott. 1957-től Budapesten dolgozott a város­majori ér- és szívsebészeti klinikán 37 évig. 1992 januárjában elvégezte az első hazai szívátültetést. 1996-ban Széchényi-díjat kapott. Meg­kapta a Köztársasági Érdemrend Közép- keresztjét a csillagokkal. 1970-ben Batthyány-Strattmann emlék­éremmel, 2002-ben a Hazám kitüntetéssel ismerték el szakmai, illetve társadalmi tevé­kenységét. 2000-ben Patalom, majd Sásd díszpol­gára lett. Nős, egy fiúunokája van. meg lehet már operálni. Azt kell nézni: mi ad jobbat az élet minőségében. E nélkül ugyanis nincs sok értelme.- Meddig élhet az ember?- A genetikailag kódolt élet­kor legfelső határát százhar­minc-száznegyven évre teszik. Nagyon elöregszik majd a föld. Kérdés: ki fogja eltartani az em­bereket? VÁRNAI ÁGNES Munkahelye egész Európa: A Pannon GSM mobiltelefon-társaság új vezérigazgatója, Klaus Rasmussen most ren­dezkedik be Magyarországon. Menedzser­ként hozzászokott, hogy családjával együtt külföldön tölti a karácsonyt. Szeret külföl­dön dolgozni, s izgalommal várja az ismer­kedést országunkkal is. %- Önnek ez az első karácsonya Magyarorszá­gon. Mit tervez a család?- Valóban így van, de úgy döntöttünk: elmegyünk síelni Ausztriába. A karácsony napját ott töltjük, a két ünnep között Buda­pesten leszünk, az új esztendőt pedig régi barátaink körében Dániában köszöntjük.- Együtt lesz az egész família?- Igen: a feleségem, 9 éves kislányunk, Emily, a 14 esztendős Mathias és Nicolas, aki 16 éves; egyébként a kisebbek már eddig A cégvezető - elmaradhtatalan munkaeszközével FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES is itt jártak az amerikai iskolába Nagyková­csiba, s a bátyjuk januártól csatlakozik hozzájuk.- Nagy cégek topmenedzsereivel gyakran előfordul, hogy nem tudnak együtt ünnepel­ni a családjukkal. Önöknél ez hogy volt eddig?- A helyzet az, hogy nincsenek nagyon szilárd hagyományaink, gyakran előfordul, hogy utazunk ilyenkor, vagy sítúrára megyünk karácsonykor, mint legutóbb is Franciaországba.- Magyarországon a karácsony nagyon családias ünnep. Ez Dániában, vagy csak az ön családjában nincs így?- Dániában is családi esemény a kará­csony, de miután mi keveset vagyunk együtt, az otthon ülés helyett inkább közös kirándulásokra, közös utakra megyünk , ilyenkor. Ráadásul a két fiam - tőlem eltérő­Folytatás a ¥il* oldalort L t

Next

/
Thumbnails
Contents