Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-10 / 336. szám

2002. December 10., kedd KULTÚRA R I PORT 7. OLDAL MŰVÉSZEK ADOMÁNYOZTAK. Neves pécsi és baranyai művészek, valamint a PTE Művészeti Kar hallgatóinak alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a „ZENIT” a Baranya Megyei Gyermekekért Alapítvány Ku­ratóriumának szervezésében Pécsett, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. A tárlat anyagát olyan adomá­nyok képezik, amelyek a helyszínen megvásárolhatók. Az így befolyt összegből az alapítvány a hátrá- nyos helyzetű gyermekek oktatását és nevelését kívánja támogatni. __________________fot6: müller a. Lu ca-napi varázslatok Háromnapos rendezvénysoro­zattal köszönti ebben az évben is a Pécsi Kulturális Központ a Luca-napot. December 11-e és 13-a között a Színház téren a kézműves- és borkínálósátrak előtt hagyományőrző gyermek- és felnőttegyüttesek adnak dél­utánonként műsort. Fellép a MárkuSzínház, a kakasdi Székely Társulat, valamint a zselic- szentpáli felnőtt betlehemesek is. Az August Senoa Horvát Klub­ban 11-én a Pannon-tengertől az Adriáig címmel rendeznek műso­ros borbemutatót és kóstolót, vala­mint horvát turisztikai plakátkiál­lítást. A Dominikánus Házban 12- én délelőtt szakmai tanácskozást tartanak az EU szőlészeti és borá­szati normáiról. Este Kamocsay Ákos, aki előbb volt Angliában az év borásza, mint Magyarorszá­gon, mutatja be borait, műsoros est keretében. Pénteken ismét megrendezik az Új borok mustráját, amelynek díjait, köztük, a Luca vére címért járó gönci hordót, a Trust Hunga­ry ajándékát, előlapján Szatyor Győző faragványával, nagykö­zönség előtt, este a Dominiká­nus Házban, a Szélkiáltó Együt- tes koncertjén adják át. k. b. l. „Hallgatva kiáltani” Újabb novelláskötet a fél évszázada rádiós-újságíróként dolgozó László Lajos tollából László Lajos a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Stúdiójában ugyan­abban az apró szobában dolgozik ma, ahol ötven évvel ezelőtt kezdőként lakott. Fél évszázadnyi rádiós múlt áll mögötte, jól­lehet állítja: sose volt slágfertig riporteralkat. Talán ezért for­dult egy idő után az írás felé. A szülővárosában, Székszárdon működő Babits Kiadó szép kiállítá­sú kötetekben adja ki a munkáit. Legutóbb a Helló, kisfiú című köny­vét, amiben 25 év novelláiból válo­gatott. Jelenleg is újabb művön dol­gozik, ami korántsem könnyű, de mint mondja, a múltba visszapillan­tani sem az.- Az ötvenes években nem maga választott az ember: magyar szakról egyszerűen ide irányítottak. Idős szülők kései gyereke voltam, nem mertem sokáig húzni a tanulmá­nyaimat, vállalnom kellett a mun­kát, hogy támogathassam őket. Amikor Pécsre vezényeltek az itt alakult új stúdióhoz, gondoltam, egy hónapig csak kibírom valahogy. Ötven év lett belőle. Igaz, eleinte majdnem minden évben el akartak bocsátani valamiért. Amikor a 60-as évek elején jött a téeszesítés, azt sózták rám. Vagy csinálom, vagy megyek, mondván, hogy én isme­rem a falut. Hát mentem, és igazság szerint végül is nem bántam meg. Elvégre nem az volt a feladatom, hogy agitáljak, hanem egyszerűen elbeszélgettem az életükről, emberi hangon, és ezt nagyon szívesen vet­ték. Nekem pedig hatalmas tapasz­talatot jelentett mindez. László Lajos a mindennapi rádi­ós-újságíró munka mellett nem mondod le végleg álmairól sem. Hosszú évekig tartó munkával meg­írta a pécsi Sorsunk című folyóirat történetét, amit 1961-ben a Magyar Tudományos Akadémia díjjal jutal­mazott. A kötet az akkori körülmé­nyek között öt évvel később látod napvilágot... Az írás ekkortól került egyre in­kább előtérbe, és valamiképp min­dig a riporteri tevékenység velejáró­jaként. Mohács-szigeten szerzett ta­pasztalatait A busók földjén című szociográfiájában örökítede meg. A könyv lektora, Erdei Ferenc maga is megdöbbent a „végeken” élő embe­rek nem is annyira anyagi, mint szellemi-lelki nyomorúságán. A kö­vetkező fontos állomás az uránbá­nyászokról szóló, később országos hírű írása lett.- Nem csak azokkal a szocialista élbányászokkal beszélgedem, aki­ket kijelöltek a szá­momra, hanem bejár­tam a munkásszálló­ra éjjel, és od készült a könyv nagyobb ré­sze. Mivel nem id, ha­nem a fővárosi Gon­dolat Kiadónál jelent meg a kötet, a cenzo­rok nem nagyon aka­dékoskodtak, de ké­sőbb nagyon meg­gyűlt a bajom a Ne­hézipari Minisztéri­ummal, mondván, hogy aláástam a ma­gyar-szovjet viszonyt. Annál meglepőbb volt, hogy egy idő után megkeresett Nógrádi Róbert, a Pé­csi Nemzeti Színház akkori igazga­tója azzal a javaslattal, hogy drámát kell írjak az Uránbányászokból. Per­sze, hogy tiltakoztam, hivatkoztam mindenre, hiszen még Szibériával is fenyegedek, de ő azzal válaszolt, hogy maga Aczél György szeretné, ha létrejönne az előadás, ő vállalja a felelősséget. Az 1970-es évektől sorra jelentek meg a szociografikus ihletésű szép- irodalmi művek is.- Mindig is a periférián élőkről ír­tam, azokról, akik egy latin mondás szerint .hallgatva tóáltanak”. Meg kell mondjam, magamat is mindig ilyennek éreztem egy kicsit. Hiszen az igazi irodalmi emberek nem vet­tek rólam nagyon tudomást. Igaz, Csorba Győző nemegyszer hívod a Jelenkor-asztalhoz, de a napi mun­ka és az éjszaka írás melled egysze­rűen nem értem rá elmenni oda, se Budapestié, az írószövetségbe. így aztán önmagamat rekesztettem ki leginkább az irodalmi életből. László Lajos „mikrofonnal írod regényeit”, vagyis rádiós műsorait, a Családi szőttest, a Nemzetem gyö­kereit vagy a Vasárnapi magazint sok tízezren hallgatták a megyében. Nem csoda, ha író-olvasó .találkozó­kon rendre megkérdezték tőle: „Maga az, aki a rádióban is beszél?”, illetve fordítva: „Maga az, aki írni is szokott?” Igen, ő az. Ahogy legutóbbi köte­tét valakinek dedikálta: „László La­jos, aki ugyanaz volt és maradt”. Amit még szóban hozzátesz:- Bízom benne, hogy nem nagy­képűség, ha azt mondom, hogy semmit se kell szégyellnem. M. K. Tv-jegyzet Hol tartunk? Ott még nem tartunk, hogy min­den második háztartásban a családanya és a családapa lelki egyensúlyára külön pszichológus - korunk társalkodója, komor­nyikja, tanácsadója, súgója - vi­gyázzon, de az már valószínűleg uniós előírás, hogy minden ti­zenhat éven aluli állampolgárra legalább egy Télapó essen. Az emancipáció jegyében divatba jöttek a télanyuk is, esetükben csak annyi az előírás, hogy az anyuk dekoltázsát munka köz­ben hosszú ősz szakádnak kell takarnia. Csak erre lehet követ­keztetni abból, hogy a Fábry- showdert valósággal ellepték a piroskabátosok, a függönyzsinó­ron is behavazott szakállú Miku­lások ereszkedtek alá. Bár az is megfigyelhető, hogy a pergő nyelvű showman egyébként is szereti a tömegjeleneteket, álta­lában azt, ha sokan forgolódnak körülötte. Föltételezhető, hogy már jó előtte szorgos filozófiai előtanulmányokat végzett a ha­zai Télapó-állomány körében a mennyiség minőségbe való át- csapását vizsgálva, ügyelve arra, hogy a műsorban olyan, önma­gukban nem show-idegen ele­mek is elférjenek, mint a kutya­szar. A derék eb magánszáma uniós szempontok demonstráló erejű érvényesítésére is alkalmat adott; nevezetesen a kaki eltávo­lítására a helyszínről még mi­előtt be(le)lépnénk. Angyalkáim, köszöntőm a Tél­apókat, dörzsölte kezeit Kató né­ni a kabaréjában, eléggé fagyos a hangulat. Bizony jó, hogy Bach Szilvia Törőcsik -Mari-paródiája, Hétvége a képernyőn H A LEGNÉZETTEBB TÍZ TÉVÉMŰSOR DECEMBER 6-ÁN, PÉNTEKEN hely csatorna műsor nézettség 1 RTL Klub Való Világ-párbaj (valóság-show) 1 948 910 2 . RTL Klub Való Világ (valóság-show) 1 765 805 3 (2) . Big Brother (valóság-show) 1 565 166 „4 f.,(2L Activity 1 457 512 ‘5 ­(21 Aktív (magazinműsor) 1 443 939 6 (2) Tények 1 441 066 7 RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 1 414 174 8 RTL Klub Híradó 1 321 423 9 RTL Klub Mónika (talkshow) 1 163 786 10 (2) Claudia (talkshow) 942 989 A LEGNÉZETTEBB TÍZ TÉVÉMŰSOR DECEMBER 7-ÉN, SZOMBATON hely csatorna műsor nézettség 1 (2) Big Brother (valóság-show) 2 405 396 2 (2) Tények 1 633 298 3 RTL Klub Való Világ (valóság-show) 1 588 981 4 RTL Klub Heti hetes 1 526 295 5 (2) Rex felügyelő (német-osztrák filmsorozat) 1 488 962 6 (2) Magellán (tudományos magazin) 1 457 811 7 (2) Tea (magyar vígjátéksorozat) 1 397 204 8 m1 Kató néni kabaréja 1 282 481 9 RTL Klub Híradó 1 197 680 10 RTL Klub Fókusz plusz (magazin) 1 070 196 A LEGNÉZETTEBB TÍZ TÉVÉMŰSOR DECEMBER 8-ÁN, VASÁRNAP hely csatorna műsor nézettség 1 (2) Napló (heti magazin) 2 141 905 2 (2) Tények 1 933 007 3 RTL Klub A jedi visszatér (amerikai sci-fi) 1 830 946 4 RTL Klub Való Világ (valóság-show) 1 644 802 5 (2) Walker, a texasi kopó (amerikai filmsorozat) 1 410 756 6 RTL Klub Híradó 1 398 897 7 (2) Az elveszett ereklyék fosztogatói (ftlmsor.) 1 354 450 8 m1 Muriel esküvője (ausztrál filmvígjáték) 1 137 080 9 (2) Földrengés New Yorkban (katasztrófafilm) 1 120 153 10 (2) Légizsaruk (német filmsorozat) 1 052 438 bűvész-szám és Maksa-duma is tarkította a műsort, legalább az üresen csengő-bongó szóviccek jégcsapjai felengedjenek. Mert a szocialista realista téesz-világból itt ragadt, sőt földhözragadt Kató néni sertepertélése, Savanya és Pittyedt kocsmai sülthülyeségei­vel együtt is kevés a félórányi ha­hotához. Nádas György irodal- miasabb humort próbál megho­nosítani, ironizálót, elemzőt, számítva vájt fülünkre; és ha ezt néha modorosán, édeskésen is te­szi, következetes abban, hogy mindig igyekszik gondolatot kö­zölni és gondolkodtatni. Ez teheti hosszabb távon életképessé és a mainál fogyaszthatóbbá. Min­denesetre az mtv mintha már a névmódosítással is jelezni szeret­né, hogy kezdi komolyabban ven­ni önmagát, valóban közt szolgá­ló, tartalmában is igényesebb műsorkínálatra törekszik. Az m2 már régóta vállalja azt a szerepet, amit úgy szok­tunk megfogalmazni, hogy „ré­tegigényeket elégít ki”. De iga­zából ez a „rétegigény" nehezen megfogható, még óvatosabb len­nék a körülhatárolásával. A va­sárnapi Alkotóház félórájában- órájában Vasadi Péter hit-köz­pontú költészeténél is jobban megfogott Eszterházy Péter felfe­dezettje, az ifjú író, Jónás Ta­más személyisége. Gyomorron­tás című novelláját filmetűdbe csomagolva láthattuk, remé­nyünket keltve, hogy egyszer ta­lán új, igazi tévéjátékok is szü­letnek és kerülnek képernyőre Magyarországon. BÓKA RÓBERT JneuTmde PÉCS, Közraktár u.8. Tel.:72/511-550 Fax:511-551 Nyitva: naponta 6-22 óráig GUMI SZER VIZ vasárnap 8-14 óráig Honlap: web.axelero.hu/pneut E-mail: pneutrade@axelero.hu SUZUKI SZABOLCS Ajándékozza meg család a biztonsággal! egyes méretekben 20-40% engedménnyel! Részletekről érdeklődjön a fenti címen! Akciónk a raktáron lévő készletre vonatkozik és visszavonásig él. Az akció a környezetvédelmi termékdíjra nem érvényes! Központ: TATA, Kocsi út 18. Tel.: 34/381-727 Fax: 34/381-526 és 80.000 forint. Ezt a kívánságot már teljesítettük is. Minden új, hazai gyártású Suzukihoz most 80.000 forint értékű ajándékot kap, vagy részletfizetés esetén 80.000 forint kedvezményt adunk Önnek a saját erűből. Minden hazai gyártású Suzuki 10% előleggel! S hazai gyártású Suzuki 2 millió forint alatt (Swift 1.0 GL. Swift 1.0 GLX, Swift 1.3 GL/GC, Wagon FT 1.0 GL) Új, ötszemélyes Wagon R\ 4WD kivitelben is • Liana Sedan, új családi autó 106LE-smotorral »GrandVitara2:0literes,HDidieselmotorral Ajánlatunk december 31-ig vagya készlet erejéig éivényes Egyedi ajánlatok közalkalmazottaknak A vagyonszerzési illeték, törzskönyv és a bizto­sítások költsége a vevőt terhelik. Ajánlataink a készletek erejéig érvényesek. Akciós ajánlatunk keretében egyszerre csak egy kedvezmény vehető igénybe. ‘A táblázat csupán figyelemfölkeltő célt szolgál, nem minősül a Suzuki Szabolcs Kft. részéről hi­vatalos tájékoztatónak és ajánlattételnek. Euróalapú hitel THM=11,48 -11,98 % Swift 1.0 GL Swift 1.3 GLX EXTRA Swift 1.3 GLX EXTRA Wagon R* 1.3 GLX Valamennyi modell Eure 3-as motorral. 5 személyes kivitelben Vételár Ft 1 786 OOO 2 349 000 2 549 000 2 485 000 Saját erő Ft 178 600 786 000 234 900 1 000 000 254 900 1 000 OOO 248 500 1 000 000 Havi részlet* Ft 30 901 18 993 40 642 25 622 44 102 29 420 42 995 28 205 SUZUKI SZABOLCS Kft. Pécs, Komlói út 79. Telefon: (72) 240-393, (72)538-135 Szerviz: (72)241-020 e-mall: suzuki@dravanet.hu j www.suzukiszaboics.hu Hétvégén is várjuk Önt. Szombaton 9-15-ig. vasárnap 9-13-ig. (Aj Üzemanyag-fogyasztás: 5,5-9,3 liter/100 km. Fajlagos CO2 -kibocsátás: 130-250 g/km. Mindig van egy jobb ajánlatunk 1 i László Lajos: „Sose voltam slágfertig riporteralkat”

Next

/
Thumbnails
Contents