Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)
2002-12-10 / 336. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. December 10., kedd 13. havi fizetések: csak januárban? A megye városainak többségében csak januárban vehetik fel a közalkalmazottak 13. havi fizetésüket. Bár a törvény lehetőséget ad a „csúsztatásra”, az érintettek az érdekegyeztető tanácsban is szorgalmazni fogják az idei kifizetést. Siklóson ugyanakkor az is kétséges, hogy a köztisztviselők megkapják-e időben a plusz járandóságukat. Pécs-Mohács-Komló-Siklós-Szigetvár A köztisztviselőknek és a közalkalmazottaknak a vonatkozó törvény szerint mindenképpen jár évente plusz egy havi bér, azaz a 13. havi fizetés. A polgármestereknek is jár A köztisztviselőknek a jogszabály alapján az év végéig, míg az önkormányzat által működtetett intézmények dolgozóinak legkésőbb az új év első hónapjának végéig kell kézhez kapniuk járandóságukat. Ugyanakkor a közalkalmazottak elvben a karácsonyi ünnepek környékén is hozzájuthatnának 13. havi fizetésükhöz, ha az önkormányzatok így határoznának, miután ezt a törvény lehetővé teszi. Információink szerint a téma a napokban ésedékes érdekegyeztető tanácsülésen is szóba kerül, miután az érintettek a minél korábbi kifizetést szorgalmaznák. Az önkormányzatok többsége tegnapi érdeklődésünkre mindenesetre úgy foglalt állást, hogy csak januárban tudják utáni a plusz egy havi béreket, miután az állami támogatás is csak akkor érkezik meg. Pécsett több mint hatezer közalkalmazottnak mintegy négyszázmillió forint jár, a közgazdasági főosztály szerint ők is csak januárban vehetik fel majd 13. havi bérüket. Ugyanez a helyzet Komlón és Szigetvá- rott is. Dr. Priol János, Siklós jegyzője a Dunántúli Naplónak elmondta, a közalkalmazottak ugyancsak januárban vehetik fel pluszhavi fizetésüket, azonban náluk az is kétséges, hogy az ön- kormányzat fizetési nehézségei miatt a köztisztviselők megkapják-e időben 13. havi járandóságukat. A városban a két alkalmazotti kör együtt összesen mintegy harmincmillió forintra tarthat igényt. Amint a jegyző fogalmazott, az önkormányzat megkísérel eleget tenni törvényi kötelezettségének, azonban elképzelhető, hogy csak később tudnak fizetni. Jóval kedvezőbb a helyzet Mohácson. Erdei Katalin, a Duna-parti város aljegyzője szerint náluk mind a közalkalmazottak, mind pedig a köztisztviselők már decemberben hozzájuthatnak járandóságukhoz. MÁTÉ BALÁZS A városok vezetői elvben minden év végén részesülhetnek extra jutalomban, azonban tudomásunk szerint a megye nagyobb településein eddig sehol sem kerültek napirendre a polgármesteri pluszpénzek. A törvény szerint ugyanakkor megjár a városok első embereinek - a köztisztviselőkhöz hasonlóan - a 13. havi fizetés, amelyet az évvégéig kell kifizetni. A jogszabály értelmében az alpolgármestereknek csak akkor jár a plusz egy havi illetmény, ha főfoglalkozásban végzik feladatukat. Telekvita az olasz céggel Máig nem épült monitorüzem a volt városi vásártéren Amikor hat évvel ezelőtt a város önkormányzata eladta egy olasz érdekeltségű cégnek a vásárteret, a vevőtől azt az ígéretet kapta, hogy monitor-összeszerelő üzem épül a területen. Úgy tűnik, hogy azóta a cég ennek érdekében egy lépést sem tett. E héten a képviselő-testületnek döntenie kell a terület és a szerződés sorsáról. Szigetvár- Annak idején több mint 12 millióért vásárolta meg a cég a területet - tudtuk meg dr. Hederics István aljegyzőtől. - A polgármesteri hivatal komoly kötelezettségeket vállalt az adásvételi szerződéssel: ki kellett költöztetnie a vásártérről egy tüzép-telepet, ki kellett építenie a szennyvízrendszert, illetve gondoskodnia kellett a villamosenergia- és a telefonvonal-hálózatra csatlakozás lehetőségéről. Ezeket a feladatokat az önkormányzat elvégezte, a vételárral közel azonos összegért. A vevő által ígért beruházás azonban a mai napig nem kezdődött el, helyette csak az aktatömegek növekedtek. Az önkormányzat a maga részéről igyekezett mindent megtenni azért, hogy az olasz fél látványosan halogató magatartását megkontrázza. Ennek egyik eszköze volt, hogy 1999. január 1-jétől a területre évente több mint 3,6 millió forintos telekadót vetett ki. Ezt az ösz- szeget és - mert a vevő még mindig nem fizetett - ennek késedelmi pótlékait jelzálogként be is jegyeztette az ingatlan-nyilvántartásba. Az olaszok az adó kivetése ellen jogi úton léptek fel, az ügyben eljáró Baranya Megyei Köz- igazgatási Hivatal azonban helyben hagyta a polgármesteri hivatal határozatát. Fellebbezést az olaszok nem nyújtottak be, ám tiltakoztak, legutóbb éppen ez év október 1-jén. A cég annak ellenére sem fogott hozzá az építkezéshez, hogy 2002. tavaszán az önkormányzat vállalta: ha december 31-ig megkezdik a beruházást, illetve jogerős építési engedélyt tudnak felmutatni, esetleg értékesíteni tudják a területet, akkor a polgármesteri hivatal nem zárkózik el a jelzálog törlése elől sem. A testület most döntés előtt áll, ami nem lesz könnyű. Megoldás több is van. Egyrészt végrehajtást kérhetnek a telekingatlan árverez- tetésére. Másrészt ha nem szeretnék egyszer s mindenkorra lezárni egy remélt beruházás előtt az utat, akkor folytathatják a tárgyalásokat az olasz céggel. Végül megoldásnak kínálkozik, hogy az egyezkedések után egy kölcsönösen megállapított vételárért az önkormányzat visszavásárolja a területet, s azt városfejlesztési célokra használja fel. A három lehetőség közül e héten kell a város képviselő-testületének választania. M. A. Hírek PÉCSETT városházi nyugdíjastalálkozót rendeztek tegnap több mint száz egykori dolgozónak. Az ünnepségen az ön- kormányzat nevében dr. Pozsár- kó István aljegyző köszöntötte a meghívottakat. (sa) PÉCSETT tegnap gázömléshez hívták a szolgáltató munkatársait a Felsőmalom'utcába, ahol egy kisnyomású vezetéket kellett megjavítani. A hibaelhárítási munkálatok miatt a vezeték feletti útszakaszon az aszfaltot feltörték, így az érintett részen néhány órán át szünetelt a járműforgalom. Délután négy órára azonban a gázszolgáltatás helyreállt és a közlekedés is megindulhatott. (wk) ZSIBÓT-SZÖLÖHEGYEN az alig két hónapja 17 taggal alakult Zrínyi Polgárőr Egyesület létszáma 30 főre emelkedett. A Szigetvár külterületéhez tartozó hegyen gyakoriak voltak a pincefeltörések. Az egyesület együttműködési megállapodást tervez a város önkormányzatával, (aa) \ Bün-krimi-rend BETÖRTEK A SZENNYVÍZTELEPRE. Szómba ton ismeretlen tettesek betörték a mázai szennyvíztelep egyik épületének ablakát, majd a helyiségből több tárgyat is elloptak. A tolvajok egyebek mellett egy döngölőgépet és egy fűkaszát vittek el, a kár több mint egymillió forint. (mb) MEGLOPTÁK A CSAPOST. Komlón a hét végén az egyik szórakozóhely dolgozójától ellopták a pult közelében őrizetlenül hagyott pénztárcáját, amelyben 180 ezer forint volt. (mb) ISMÉT ZSOLNAY-TÁRGYAK TŰNTEK EL. Péesett a napokban jelentették be a rendőrségen a DOZSO tulajdonosai, hogy az elmúlt időszakban két darab Zsolnay kerítésdíszt loptak el tőlük. A kár mintegy háromszázezer forint. (mb) LESZERELTÉK A TARTÁLYT. Az olaszi termelő szövetkezet udvarán álló pótkocsiról ismeretlenek a hét végén leszereltek és elloptak egy alumínium tartályt. A tároló értéke százezer forint. ______________________________________________________(MB) BOGÁDMINDSZENTEN zenés jótékonysági estet szervez az iskola szülői munkaközössége szombat estére. A településen ugyanis egyre több diák tanulna zenét, az óraszámot azonban csak úgy tudják bővíteni, ha újabb hangszereket is beszereznek. A szombati koncerten befolyt adományokból a zeneiskolás gyerekeknek a meglévő mellé egy új zongorát vásárolnának. _________________________039 MIK ULÁS AZ ERKÉLYEN. Életnagyságú Télapó-figura lép be egy pécsi, Felsővámház utcai panelépület első emeleti lakásába. A messziről teljesen élethűnek tűnő puttonyos alakra sokan felfigyeltek a környéken, jó néhány erre közlekedő autóbusz utasa is meghökkent a látványtól. Mindenkit megnyugtatunk, nem piros ruhás betörő, csak egy felpumpált, műanyag Mikulás kapaszkodik az er- kélyrácsokba. ___________ fotó: laufer László Ko rszerűbb szemvizsgálat ____________PÉCS_______________ Új , korszerű szemvizsgáló készülék érkezik Pécsre, az EEI-be. A szemnyomás méréséhez nem lesz szükség érzéstelenítésre. Kevésbé lesznek kellemetlenek a szemvizsgálatok a közeljövőben az Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) pécsi szakrendelésein, a tervek szerint ugyanis korszerűbb betegellátást biztosító szemnyomásmérőt vásárolnának. Mint azt Vajda Jánostól, az EEI igazgatójától megtudtuk, évente mintegy 43 ezer beteget látnak el a szemészed szakrendeléseken, a szemnyomás mérése - ami segít a diagnózis felállításában - a betegek közel felénél szükséges. Idáig a kellemetlen érzéstelenítéssel együtt járó vizsgálatot kézi műszerrel végezték, kizárólag orvősi felügyelet mellett. Az új automata szemnyomásmérőt azonban az asszisztens is kezelheti, a vizsgálattal tehát nem kell szakorvosra várni, ami jelentősen felgyorsítja az ellátást. További előnye, hogy a beavatkozás fájdalom- mentes, ahhoz a beteg szemét szükségtelen érzésteleníteni. A mintegy 3 millió forintos műszert az EEI saját költségvetéséből finanszírozná, a szerkezetet a tervek szerint lízingelnék: a kezdő részlet 500 ezer forint, majd két éven keresztül havi mintegy 120 ezer forintot törlesztenének. A vizsgálatokért kapott társadalombiztosítási finanszírozásból számítások szerint fedezni tudják majd a kiadást. Az új műszer vásárlásával az illetékes önkormányzati bizottságok egyetértettek, a közgyűlés e heti ülésén dönt a beruházásról, w. k. Nincs pénz krízisellátásra PÉCS Nem kap pénzt a minisztériumtól a Támasz Alapítvány a hajléktalanok téli krízisellátására. Mintegy ezer fedél nélküli van életveszélyében addig, amíg más forrásból nem érkezik segítség. Bizonytalan csaknem ezer pécsi hajléktalan sorsa, ugyanis az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium nem nyújt segítséget a Támasz Alapítványnak a téli krízisprogram lebonyolítására. Lőcsey Attila, az alapítvány vezetője a Dunántúli Napló kérdésére elmondta, ha más forrásból nem érkezik sürgősen segítség, úgy idén elmarad a téli krízis kezelőprogram, ezzel több száz - alkalmi búvóhelyeken éjszakázó - helyi hajléktalan lesz kitéve a fagyhalálnak. A Támasz Alapítvány vezetője hozzátette, most is besegít a gondozásba több egyetemista - akik mindezt önkéntesen teszik-, csakhogy pénz hiányában nincs mivel segíteni a rászorulókon. Ugyanis nem tudják megvásárolni a gyógyszereket, az alapvető élelmiszereket, takarókat, egyszóval azokat az eszközöket, amelyekkel a fedél nélkül maradt emberek életesélyeit növelhetnék. A napokban beköszöntöttek a fagyok és a hét második felében biztosan marad a zimankó, amelyet a Szibériából érkezett száraz levegő hozott - állítják a meteorológusok. Ezért nem kizárt, hogy azok a hajléktalanok, akik valamilyen okból nem veszik igénybe az intézményes ellátást - nappali melegedő vagy éjszakai szálló -, könnyen fagysérülést szenvedhetnek, vagy akár meg is fagyhatnak. Lőcsei Attila kifejtette, a megyeszékhelyen 1996 óta nem volt hajléktalan halálos áldozata a télnek, de minden évben mintegy tíz embernek kellett a fagyási sérülések miatt csonkolni valamelyik végtagját. (Háttér: umnv.dunantulinapb.hu) ____________________________CSIKÓS KLAUDIA ZOO-KUCKÓ PÉCSETT. Újabb bemutató- és foglalkoztató helyiséggel gyarapodott az Akvárium-Terrárium a Munkácsy Mihály utcában. Az állatokat formázó textiltárgyakkal berendezett és állatokat formázó szobrokkal díszített teremben az ide látogatóknak lehetőségük lesz testközelből is megismerni az itt gondozott hüllők és halak, szárnyasok és emlősök egy-egy szelíd példányát. Az új létesítmény már látogatható, a tervek szerint a közeledő téli szünetben rendszeresen szerveznek itt foglalkozásokat gyermekcsoportoknak. ______fotó: laufer László 4 i €