Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-08 / 334. szám

MOZAIK 2002. DECEMBER 8. Juga Veronika és a dióbél baba Kóbor-Hofi I - Igazi meglepetés volt számomra a rólam ké­szült festmény - mondja a Barátok közt sztárja.- Örültem is, hiszen maradandó élmény, ha ez em­bert megfestik. Őrzök más maradandó élménye­ket is, például a fóti gyermekvárosból, ahol a so­rozatunk többi szereplőjével jártunk. Megható buzgalommal fogadtak bennünket, sőt műsort is összeállítottak a tiszteletünkre. Nagyon sok aján­dékot vittünk a gyermekváros lakóinak, és öröm volt nézni, mekkora boldogsággal válogattak a já­tékok között, és próbálták ki őket. Torokszorító volt látni a könnyes szemeket. Bennünket sem hagytak eljönni üres kézzel, hiszen dióbél babát készítettek nekünk, amit egyébként máig őrzök. Az a pillanat pedig a szívemben maradt meg, ami­kor az egyik kislány hirtelen átölelt, megpuszilt, majd az ölembe ülve közölte, hogy én vagyok a kedvence. Egy kisfiú pedig játszani hívott az aján­dékhalmazban talált kisautóval. Éreztük a ven­déglátók nagy szeretetét, és az ajándékainkon kívül, remélem, mi is tudtunk átadni nekik az ér­zelmeinkből. A produkció egyébként máskor is vállalt jótékonysági szerepet: például ruhaneműt gyűjtöttünk, amelyet a Vöröskereszt osztott szét a rászorulóknak. Jó érzés, hogy a magunk módján segíthettünk, és segítünk majd a jövőben is. Mert meggyőződésem, hogy az adakozásnak, a jóté­konyságnak nem csupán karácsony előtt kell mű­ködnie, hanem egész évben. adat elé állított Horváth Ádám ren­dező és a Hungaroton - idézi Kó­bor János. - A Magyar Televízió archívumából válogatott ezeréves Hofi-felvételeket kellett DVD- lemezrg átírni. Tíznapos határidő­re vállaltam. Igaz, hogy aztán vért izzadtunk. Hofi Gézához egyéb­ként legendás emlékek fűznek. Még 19'65-ben konferált egy a má­tyásföldi szovjet laktanyában ren­dezett koncertünkön. Féltünk a fel­lépéstől, s Géza átmentett minket a poénjaival. Minket is cikizett, de azzal is csak feldobta a bandát... 1 nem ke Miért érdemes Rock’n’Roll előfizetésre váltani? Rock n’ Roll Fix Éjjel-nappal akár nettó 9 Ft/perc egy általad választott vezetékes körzetbe Korlátlan GPRS internet éjjel-nappal nettó 2500 Ft/hó Rock n’ Roll Csúcs Csúcsidőben akár 6 Ft/perc Sőt, ha év végéig vásárolsz bármi­lyen Rock’n’Roll előfizetést, 2003. első negyedévében, három hónapig Rock ’n’ Roll előfizetéssel Motorola T720 GPRS-telefon színes kijelzővel Bruttó 39 900 Ft vodafone www,vodafone.hu Mariah Carey, miután kétszeresen is elvált férjétől, hiszen a kiadója is ő volt, má­jusban összeszedte magát, s az Universal Musichoz szerződött, ugyanakkor megalapí­totta saját kiadóját is. Új albuma a jövő héten kerül a polcokra. Mari­ah arról énekel, hogy nem számít semmi, visszatért, visszaszerzi régi rangját a pop vilá­gában, nem számít, hogy elvált, egyedül is megáll a lábán. Háromszor úszik a jeges Duná­ban ifjú Schirilla György, az egy- I kori neves sportoló Duna-át- úszó szupermaratoni futó, Schirilla György fia. Schirilla ja­I I nuár 11-én Vácott, január 18-án Budapesten, január 25-én Baján fél órát tartózkodik a zajló Dunában. * "k •k A Rolling Stones viiágkörüli turnéja nyáron ér Európába § Németországban nyolc koncér­ól tét adnak majd. A jegyek egyéb- | ként olcsóbbak lesznek mint | Amerikában, ahol 180 dollárnál | (40 ezer forint) kezdődnek. A I magyar jegyárakról viszont nem ( kaptunk hírt, miután bár két iro­da is szervezte volna, a Stones egyszer sem jön a Hősök terére. | * * * Első koncertjét adta tegnap a New Orleans Music Clubban a magyar John Lennon Emlék­zenekar. Takáts Tamás énekes utolsónak csatlakozott az együt­teshez. „Egy jam-session vendé­geként vetődött fel, hogy közö­lj sen játszhatnánk Lennon da­lait” - mondja Takáts Tamás. í * * * A márciusi Operabál nyitótán­cának szereplőit keresik, akik I már betöltötték 16. életévüket. 1 Úgy tűnik, elsősorban lányokra áll a toborzó, hiszen a 72 bál- § nyitó pár fiú tagjai a hagyomá­nyok szerint nagyrészt a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola hallgatói lesznek. ★ * * Judynak, a Groovehouse éne­kesnőjének a derék Dávid asz- | talosmester október 30-án vég­re megkérte a kezét. Ám ez még egy éve volt. Azóta csak a naptárt böngészik. A Groove­house programja viszont jövőre is telitáblás. Judy ragaszkodik a | templomi esküvőhöz, így azt | tervezik, hogy vidékre szöknek, s egy kis falu plébánosa gyorsí- f tott eljárással összeadja őket... * * Alföldi Róbert szeret sokáig aludni. Vidéki pörgései idején a kocsiban szokott durmolni. Mostanában viszont, mintha ki­cserélték volna. Hajnalban bol­dogan pattan ki az ágyból, és siet az Operettszínházba, a Ka­baré próbáira, amelynek ő a rendezője. Sokakat rendezett l már, mondja, de ez különleges munka: „olyan színészeket inst­ruálok, mint Lehoczky Zsuzsa, Mednyánszky Ági, Bodrogi Gyula, s őket leszúrni egy-két beállításnál, maga a mámor..." ■ Már a negyedik évet zárta az RTL Klub zászlóshajója, a Barátok közt. Az évzáró partit a Budai Várban, az egykori műegyetemi kollégiumban § tartották. Megidézték az egy­kori táncdalfesztiválok han­gulatát, ahol a sorozat sztár­jai énektudásukat is bemu­tathatták. A konferanszié pe­dig stílszerűen Antal Imre volt. Képünkön Farkasházy j Réka és Juga Veronika. Zsazsa: mindent túlélek ■ Gábor Zsazsa autóbal­esete óta most tért magá­hoz a kómából. Súlyos fej­sérülést szenvedett, több csontja eltört, még két hé­tig kórházi ápolásra szo­rul. Nem lehet tudni, hogy autója miért ütközött egy póznának. Zsazsa valami­kor 1917 és 1925 között szü­letett, de az utóbbi év aligha valószínű, hiszen 1936-ban nyerte el a „Magyarország szépe” címet. Manapság botrányairól hí­res, felpofozott rendőrök­ről és szállodaportásokról, kifizetetlen számlákról szólnak a pletykák. Eddig 13-szor ment férjhez, köz­tük voltak a következők: Burhan Beige, diplo­mata („Azért mentem hozzá, mert kaptam tőle egy terriert...”) Conrad Hilton („Ő volt a leggazdagabb és legfukarabb férjem...”) George Sanders színész („Életem nagy szerelme...”) Herbert Hutner iparmágnás („Túl lassú voll..”) Joshjua Cosden olajmágnás („Unalmas ember...”) Jack Ryan, a Barbie baba feltalálója („Szétszerelte a Rolls Royce- omat és nem tudta összerakni...”) Michale O’Hara („Nem emlékszem rá...”) Philippe Herzog von Alba („Semmirekellő volt...”) Frederic von Anhalt a jelenlegi férj. Gábor Zsazsa szerint „a férj olyan, mint az autó, sokszor hangos, lomha és néha nem üzemel. Szerencsére lecserélhető. Én nem vál­tozom, csak a környezetem. Nem tudok egyedül lenni, ezért vagyok mindig férjnél.” i ) Mariah visszatért

Next

/
Thumbnails
Contents