Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)
2002-12-07 / 333. szám
2002. December 7., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA „A nehéz szerepeket keresem” Bánky Gábor kapta idén a PNSZ színtársulatától a Szendrő József-díjat A Pécsi Nemzeti Színház művészei idén a Szendrő József-díjat Bánky Gábornak ítélték. Az elismerésről a színészek titkos szavazással döntenek, és az elmúlt évadban nyújtott legjobb teljesítményt jutalmazzák. A díjat az Ulatszertár tegnap esti bemutatóján adták át. A „nagy generáció”-val jött Bánky Gábor Pécsre, 1981-ben Kulka Jánossal, Lang Györgyivel, Sipos Lászlóval, Újvári Zoltánnal és BaRkó Tamással érkezett. Közülük már csak az igazgató és Bánky Gábor a tagjai a színháznak.- Nagyon meglepődtem, és őszintén örülök a kollégák elismerésének, bár nem tudom, hogy miért pont most esett rám a választás. Tavaly egyébként a Revizorban Dobcsinszkijt, és a Danton halálában Simon súgót játszottam - fogadja a gratulációt a színész.-Mi tartotta üt eddig?- Az illatszertári szerepemet idézem: a körülmények így hozták. Hívtak, de itt születtek a gyerekeim, vettünk egy parasztházat a város szélén 3000 négyzetméteres kerttel, a feleségem Illés Ilona bábszínésznő is itt találta meg a helyét. Tizenéves gyermekeim, Tomi és Péter is jól érzik itt magukat.- Bánky Gábor milyen színésznek tartja magát? Bánky Gábor (jobbról) az lllatszertárban- Amikor fiatalabb voltam, folyton idős szerepeket kaptam, akkor karakterszínészként tartottak számon, de ez már nem igaz. Azt ezen. adom, amit a szerep kíván. ___- M elyik szerepére emlékszik leginkább húszéves pályafutásából?- Az első kiugrásnak Peter Handtke Casparját tekintem, mely majdnem hogy monodrámának tekinthető, igen nehéz szöveggel. Aztán fontos volt Xantus János rendezésében a Húsdarab, ahol az éjszaka egész romlottságát megszemélyesítettem, pillanatonként átváltozva hozzá. Szerepálmom nincs, de szeretem és keresem a nagyon nehéz feladatokat.- Színész, vagy rendező inkább?- Színész a foglalkozásom, a bábszínházi és színpadi rendezés csak kiegészítő tevékenység. Régóta azért csinálom ezt az egészet, mert teátromán vagyok. Persze kellett ehhez az is, hogy eddig közel száz szerepben léptem már fel.- Elkötelezetten pécsi marad ezután is?- Színészként ezt soha nem állíthatom. Évente hosszabbítom a szerződésemet, és bár kimondhatom hogy igen, de akár holnap is történhet valami, ami változtat MÉSZÁROS B. ENDRE Karácsonyi koncert vonószenekarra Karácsonyi koncertet ad ma este az Ifjúsági Ház Vonószenekara a Dominikánus Házban. Egy elmaradt koncert felfrissítéséről van szó, eredetileg a Pécsi Napokra készült a program, de akkor az eső elmosta a fellépést - tudtuk meg Győri Kornél karmestertől. Ez az amatőr zenészekből álló csapat már 1975 pta létezik, és a város műkedvelő zenészeit gyűjti össze, többnyire egyetemistákat, de játszik itt könyvelő, titkárnő és kardiológus is. Karácsonyi koncertjeiknek már évtizedes hagyományai vannak, és most olyan művek kerültek be a repertoárba, mint Mozart Divertimentója, egy Vi- valdi-mű, amelyben Faludi Edit énekli a szopránszólót - ez a darab előzetes az együttes jövő tavaszi egyházi zenékből készülő koncertjéből. Emellett egy Gluck-kompozíció, továbbá egy angol népzenére írott modern változat és egy John Lennon-dal átirata hangzik el. A harmincfős társulatot ezúttal is kisegíti Papp Szilvia fuvolajátéka. M. B. E. Álomszerű bűnbeeséseink valóságban gyorsan a szőnyeg alá söpört történetekre sokkal találóbb és elfogadottabb az Ártatlan bűnök kifejezés. A sztori dióhéjban: Giorgio (Köles Ferenc) nyolc hónapos kiküldetés után hazaérkezik, közben felesége (Mészáros Sára) a baráti házaspárnál - Daddi grófnál (Harsányi Attila) és nejénél (Simon Andrea) - vendégeskedik. A kérdés, ki mit követett el ez idő alatt? A dolgokat bonyolítja a csábító Respi márki (.Domonyai András) színre lépése is. Megtörtént, és képzeletbeli bűnökről hull le a lepel, s mindenkiről bebizonyosodik, hogy a látszat csal. Ugyanakkor az álomban és a valóságban váltakozó események különleges filozófiai mélységekbe repítik a közönséget. A bonyodalmak kibogozása Agatha Christie-s fordulatokban bővelkedik, freudi gondolatisággal megspékelve. Időnként a Mátrix film szellemisége tárul elénk. Mi a valóság? Amit látunk, vagy az agyunkba valami más is rögzül, például az álomvilágból? A tömény párbeszédeknek izgalmas megfejtéseit hallhatjuk, láthatjuk a napjaink szituációit idéző jelentekben. Tulajdonképpen a főcím akkor lenne tökéletes, ha mindkét tagját idézőjelbe tennénk. A próbák igazi helyzetanalíziseket eredményeztek, olyannyira, hogy az előadás állandó konzultánsa volt dr. Stark András pszichiáter. Érdemes észrevenni a különleges díszleteket, jelmezeket is, Tresz Zsuzsa munkáját. A darabon tehát lehet elmélkedni, de az is tény, hogy az összesen másfél órás, három felvo- násos darab mindvégig leköti a figyelmet. MÉSZÁROS b. e. Futnak a képek Két nő a teheráni utca forgatagában (Jelenet a filmből) EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Add meg Uram, a mindennapi bort Az újborokat kóstolgatjuk. A sajtóban megírják, hogy kitűnő évjárat volt... valamint, hogy ez mesz- sze elmaradt a... és, hogy jó borászaink nagyszerű borait, keresik a világban, majd, hogy eladhatatlan a magyar bor. Móricka időjárás-jelentése jut eszembe: „sok napsütés, helyenként árnyék"! Bár sokan fáradoznak, hogy fogyasztói borkultúránk felébredjen Csipkerózsika-álmából, rendeletek, törvények, s azok betűhű be- tartatói keserítik a kistermelők életét. Halandó ember nem eszik naponta bélszínt vagy osztrigát, s nem ihat naponta Gere vagy Bock cuvée-t. De fontos: ne a lőrét szeresse. Első ismereteimet a borról Laczkovics Miklósnak köszönhetem, aki az ötvenes évek végén, a göntéri pincében, néhány reprezentatív kóstolón, a finomságok felismerésére tanított, s annak, hogy akkortájt sokszor ihattam a Daka család bánáti rizlingjéből. A legtöbb jó bort barátaimnál ittam, akik nem gondoltak eladásra. Vártuk, hogy Kovács Feri, vagy Vida Dezső rendezzen már új kiállítást, mert a megnyitó után saját termésű, pazar borokat kóstoltunk. Amikor Vida Dezső festőművészről portréfilmet forgattunk, meghatott, hogy a mester milyen szeretettel értelmez újra régi tárgyakat, amik a nagyszüleire emlékeztetik. Az öreg présházból kibontott gerendák, megmaradt szerszámok lényegültek át művészi plasztikává. A festő miattuk lépett ki a síkból, s térkonstrukciókat alkotott a Mehring elődök tiszteletére. A forgatást a vén présházban fejeztük be, a Csukma-dűlöben. Dezső büszke volt boraira is, mint a műveire. Időnként a kedves vendégek elkápráztatására, rejtett zugokból elővarázsolt egy-egy penészes palackot, benne matuzsálemi korú traminival. Felesége halála után, a családi múlt értékeinek felmutatása, szinte teljes életprogramja lett. Nemrég hallottam, 72 éves barátom baltával esett az örökölt tőkéknek. Közben azt sziszegte: ide sem jönnek többet fináncok. Állítólag a törvény éber őrei, utolsó vizitjükkor találtak egy eldugott, pókhálós palackot, ami nem szerepelt a pincenaplóban. Sajnálom. Számos művész nevezi Vidát első mesterének. Nemcsak a szakma fogásait, életre való tisztességet is tanultak tőle. Még több volt tanítványa köszönheti neki vizuális kultúráját. Hogy Siklós ma a művészetek végvára, az ő érdeme is. Valóban tisztességben őszült meg. A hegyoldal, Csukma-, az Akasztófa-dűlő, a siklósi táj motívumai alkotják képeit. Öröm volt nála vendégnek lenni. Munkáit nézni, és összehasonlítani az idei chardonnay-t a tavalyelőttivel. Mert az a présház, műteremként, galériaként funkcionált egy ideje. Ilyen helyen Simon Béla bácsi is eldugott egy-egy palack bort, pedig hozzá nem jártak fináncok. Csak barátok, akik miatt érdemes volt előkeresni. A borkultúrát, leghatásosabban azok terjesztik, akik csak kínálják a borukat. Nem kéne elvenni a kedvüket ettől a jó szokásuktól. Van ellenség úgy is elég. Még kedvenc lapomban is olvastam egy orvos véleményét, aki badarságnak minősítette, hogy ilyen vagy olyan bornak gyógyha- tása van. „Alkohol van benne, ez kicsit tágítja az ereket, ez minden” - mondja a doktor. Épületes tájékozatlanságát kivágtam és elküldtem Münchenbe, barátomnak, aki egy gyógyszergyár vegyészeként kutatja a borfajták, más-más gyógy- hatását. Szeretem az orvosokat, akik szívbetegeknek javallják a napi két deci vörösbort. Áldom azt az altató orvost, akinek emberségéből Zalaegerszegen, a szívműtétem után, az intenzív osztályon, szívószállal magamba lényegíthettem fél deci zweigeltet. Pedig nem a Polgár-pincéből hozták. Rúzsa főorvos úr hívta föl a figyelmemet, hogy Franciaországban a cukorbaj nem népbetegség. Mert itt gyermekkortól bort isznak étkezéskor az egyszerű emberek is. Hallottam olyan fehérborról, amely serkenti a hasnyálmirigy működését. Nyolcvanöt éves édesanyám ha hajlandó fél deci bort inni naponta, sokkal jobban érzi magát. Ezért is örültem a hírnek, amit dr. Kozma Pál, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet igazgatója, az IH Borklub látogatásakor mondott. Új terveik között, a bor gyógyászati lehetőségeinek vizsgálata is szerepel. Tőle tudom, az olaszrizling sok magnéziumot tartalmaz. Már értem, miért kívánják az öreg emberek úgy az olaszrizlinget. Úrfi korom irodalmi zsengéinek pátyolgatója, László Ibolya, kezdte így egyik versét: ,A mindig szomjasoknak add meg uram, a mindennapi bort...” Nekem most az úr, Barka Lacival küldi a mindennapit. Nem tokaji aszú, de olcsó, Csukmában termett, Királyleányka. Csak csókolgatom. Hogy rá ne unjak, Szajkról Szabó Dezső, meglepett némi Sauvignon blanc-nal, jelezve, idén is eladósorba serdült kedvencem. S várom a Luca-napr varázslatok programjához kötődő borkóstoltatást a Színház téren, mert Szabóki Jóska öregapjának zöld olaszrizlingjében van a legtöbb magnézium. Az én öregedésemet legalább is nagyon lelassítja. Nem a reklám miatt írtam eny- nyi nevet, hanem, hogy jelezzem, a boroknak arculatuk van, amit a borásztól kapnak. Nem csak a csúcs boroknak, az ihatóknak is. Valaha a jobb vendéglőkben kiírták, kinek a borát mérik, ez volt a marketing! Ha kedvenceinket felismerjük, élvezni tudjuk az ünnepek s a hétköznapok borát egyaránt. írjuk fel a panellakás plafonjára: a bor közérzetjavító tényező. Aki nem hiszi, járjon utána. Csak ne feledjük az írást: a bort az ember vidámítására, s nem fer- telmes részegeskedésére adta az úr. De aki a „részegeskedésére” szót ki tudja olvasni, ihat még egy pohárral. Bükkösdi László Pirandello pszichokrimijét, a Nem tudni hogyan t állította színpadra Rázga Miklós rendező Ártatlan bűnök címmel. A Pécsi Szobaszínház ma esti bemutatóján hétköznapi hazugságainkkal szembesülhetünk egy fordulatos történet keretében. Nem szívesen ajánlanám úgy az Ártatlan bűnöket, hogy ez egy nehéz darab, de könnyű a nevetés előtt is el kell gondolkodni. Nem harsány kacagásokra kell készülni, sokkal inkább belülről fakadó mosolygásra, amint egy- egy fordulatot megért a néző - adja meg a darab tömény esszenciáját a rendező. Hozzáteszi, a mű címét is megváltoztatták, mert az eredeti, a Nem tudni hogyan nem egy nyerő változat. A cím arra utal, amikor az ember kíváncsiságból, vagy ok nélkül enged a csábíVajon mi a magyarázata annak az esztétikai csodának, amit úgy hívnak: iráni film? Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen európai szemmel nézve elmaradott országban sorra készülnek a remekművek? És miként születhetnek meg ezek a kiváló alkotások egy olyan szigorú filmcenzúra árnyékában, amely tiltja a nőkről készített premier plánt, nem szabad a hajukat látni, a csadomak el kell takarni testük körvonalait, továbbá férfi és női színészek nem érinthetik meg egymást, akkor sem, ha férjet és feleséget játszanak, még egymás kezét sem foghatják meg, csak ha az életben is házasok? Az egyik magyarázat az lehet, hogy Jafar Panahi és társai valójában művészi szabadságharcot folytatnak, s ez a tény eleve növeli műveik presztízsét, morális súlyát. Az iszlám fundamentalizmusnak ugyanis, ahol hatalomra került, első dolga volt, hogy törvénybe iktatta a nők alávetését, s pusztítani kezdte a képeket. Ezek a filmek, mint Panahi A kör című alkotása, amely három börtönből szabadult asszony történetét meséli el, amihez másik három női sors csatlakozik, nemcsak művészi munka eredményei. Erkölcsi tettet is jelentenek, miközben a képi ábrázolás becsületét is védelmezik. Szorosabban művészi magyarázattal szolgálhat az iráni film bámulatos fellendülésére az a körülmény, hogy ennek az országnak a mozijaiban a nyolcvanas évek óta szinte kizárólag csak hazai filmeket vetítenek, ez a mozgóképi kultúra jelenleg zárt szituációban él, első mestereik viszont, mint Kiarostami és Makhmalbaf az európai neorea- lizmuson és Antonionin nőttek fel, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az iráni film „megrekedt" az olasz és francia új hullám tájékán. A megkésettség ajándékaként viszont nemcsak arra képesek, hogy mélyen megértsék e mindmáig leggazdagabb filmnyelvet s általa önmagukat, hanem reflektálni is képesek e vizuális beszédmódra a keleti kultúra hagyományai és az elidegenedés ábrázolásának mai igénye alapján. A kör puritán szépségű alkotás. A nők sorsa láncolatszerű, lineáris logikával tárul fel, amely könyörtelenül visszavezet a börtönbe. A kör bezárul. Az utolsó képen egy cellaablakot látunk, amely éppen olyan, mint a nyitóképen a szülőszoba ablaka. így a film valójában a vajúdó nő jajkiáltásainak értelmezése. Panahi, miként a legnagyobbak általában, szinte a szófukarságig egyszerű, aminek következtében képei mindig többletjelentésre tesznek szert. A nyüzsgő nagyváros látványa például fenyegető örvényként veszi körül a hősnőket, akik, miként Báron György írta, ezáltal a metafizikai elveszettség élményével küzdenek. A kör, amelyet Iránban nem szabad bemutatni, tavaly elnyerte a velencei fesztivál nagydíját, az Arany Oroszlánt, a világ kritikusai pedig az év filmjévé választották. Miközben a rendezőt New Yorkban börtönbe vetették, mert a repülőtéren nem volt hajlandó ujjlenyomatot adni, amire iráni állampolgárként kötelezve lett volna. Ez valóban az év filmje, sőt, annál is több. Korunk egyik maradandó értékű alkotása. Megrázó dokumentum és szépséges mű együtt és egyszerre. Az egyik nő például haza akar menni a falujába, remélve, hogy ott majd befogadják, s útközben, egy utcai árusnál meglát egy Van Gogh-olajnyomatot. Az ábrázolt tájban szülőföldjére vél ismerni: ott a hegy lábánál van a falum, magyarázza társnőjének, az égbolt is éppen ilyen arrafelé, meg a mező, ahol dolgozunk. Csak a virágokat hiányolja a képről, ezeket a festő, úgy látszik, lefelejtette. Nem volt egészen pontos, mondja kis szemrehányással. Én kevés ilyen szép kifejezését, láttán) annak, amit a művészet egyetemességének nevezünk. A kör is ilyen alkotás: témája iráni, de az egész emberi kultúra számára van üzenete. Nagy Imre Van Gogh virágai tásnak, a megkísérlésnek. Mindennapjainkban azonban ezekre az eltitkolt érzelmekre, ellopott tekintetekre, álmunkban átélt vagy a kis esti kikapcsolódásnak sem nevezném. Van benne ugyanis valami egészen könnyed szellemesség, másrészt a téma filozofikus, és Simon Andrea (balról) és Mészáros Sára jelenete FOTÓ: MÜLLER A.