Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-04 / 300. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. November 4., hétfő NAGYÜZEM AZ USZODÁBAN. A hűvös őszi napokon is népszerű a pécsi Hullám fürdő. A medencékben számos pécsi óvódás és isko­lás tanul meg úszni, de egyre több gyermekcsoportot hoznak be a baranyai falvakból, hogy megszerezzék a vízi jártasság alapjait. Az uszoda természetesen a versenyszerűen úszóknak is otthont ad. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Drágább lesz a horgászélet A megye horgásztavain most folynak az őszi haltelepítések. A vizekbe kerülő ponty ára a múlt évihez képest mintegy húsz százalékkal magasabb, ezért az egyesületek válaszút elé kerültek: vagy kevesebb halat raknak a tavakba, vagy a kiadásokat ellensúlyozva megemelik a tagdíjat. Baranyai körkép Évről évre drágább a halgazdaságoknál megvásárolható hal, mégis egyre több a pecás. Baranyában ma mintegy 17 ezer ember jár rendszeresen a vizek partjára, 1999-ben a 16 ezret sem érte el a számuk. Dr. Kovács Zoltán, a horgászegyesületek megyei szövetségének ügyvezető elnöke szerint azzal magyarázható az emelkedés, hogy így még mindig olcsóbban jutnak halhoz a»pecások mintha a boltokban vá­sárolnák meg a húst. Baranyában több mint 1200 hektárnyi vízfelület van a horgászegyesületek kezelé­sében. A haltelepítés átlagos költsége hektá­ronként 150 ezer forint körül mozog. Tavaly összesen több mint 128 millió forint érték­ben raktak pontyot, keszeget, ragadozókat a megye tavaiba, folyóiba. Ennek a beruhá­zásnak a fedezetére a legtöbb esetben nincs más forrás mint a tagdíj, ennek összege Ba­ranyában átlagban fejenként 20-25 ezer fo­rint évente. Tavaly a telepítendő ponty kilogrammját 380 forintért vásárolhatták meg az egyesüle­tek, most ősszel ez az összeg már 440-450 forint. Volt olyan cég, amelyik kezdemé­nyezte, hogy egységesen 600-ért kínálják ki a halat az egyesületek számára, de a többi haltermelő nem ment bele ebbe az árkartell­be, így az árak végül nem szöktek az egekig. A pontynál viszont lényege­sen drágább az egynyaras süllő, amelyért kilónként 1800 forintot is elkérnek.- Ahol az egyesületnek fizetőképes tagsága van, ott feltehetően jövőre sem lesz kevesebb hal a vízben - kommentálja a jelentős áremelkedést Kovács Zol­tán. - Máshol kénytelenek lesznek csökkenteni a te­lepített mennyiséget, vagy valamilyen formában nö­velik a bevételeiket. Az áremelkedés következményeként az új egyesületi tagokra ma már plusz kiadá­sok is várnak. Nevezhetjük kauciónak is a belépéstől számított egy-két éven át fizeten­dő haltelepítési hozzájárulást, amelynek összege átlagban 20 ezer forint, nagyjából azonos az egy-egy évben fizetendő tagdíjjal. M. A. Mérlegen a ponty Egy átlagos horgász évente 20-25 alkalommal megy pecáz- ni, ezért összesen legalább 200-250 kilométert autózik. Vá­sárolnia kell csalit és etetőanyagot. A csalihal ára ma 15-20 forint darabonként, egy horgászathoz pedig legalább tíz da­rab kell. Ha a pecás idegen vízre megy, napijegyet is vennie kell, illetve több helyen csónakot kell bérelnie. Átlagban min­den második alkatommal mintegy 2-3 kilónyi halat vissza ha­za. Ha az egy-egy horgásznapra eső kiadásokat összeadjuk, és összehasonlítjuk a megfogott hal értékével, akkor kiderül, hogy a hobbi nagyjából nyereséges. Akik azonban a jó fogás reményében 50-100 kilométerre is elautóznak, többnyire nem fogják vissza a vízből a horgászatra fordított-pénzt. Ma­rad az élmény - ami viszont megfizethetetlen. Rosszul választottak alpolgármestert Az egyik képviselő az alakuló ülés után lemondott mandátumáról A mániái alpolgarmester-választason több képviselő nem a polgármester jelöltjére szavazott, és a jelölt minősített többsé­ge sem volt meg, ezért a voksolást meg kell ismételni. A testü­letbe újonnan került képviselő az ülést követően lemondott a mandátumáról. Mánfa Schmidt Zoltán polgármester - él­ve törvényi kizárólagos jogával - Hurton Antalt, az eddigi alpolgár­mestert javasolta a következő négy évre is a közelmúltban lezaj­lott képviselő-testületi alakuló ülésen. A titkos szavazást követő­en szünetet rendelt el. A szavazat- számláló bizottság elnöke a szü­net után kihirdette az eredményt, miszerint négy szavazattal - meg­lepő módon - Both Zoltánná lett az alpolgármester. A nyolctagú grémiumból hárman szavaztak Hurton Antalra, egy fő tartózko­dott.- Amikor a szünet leteltével visszaérkeztem az ülésterembe, már kihirdették az eredményt - nyilatkozta lapunknak dr. Páll Jó­zsef jegyző. - Már azzal is hibát követtek el, hogy nem vártak meg, de több hiba is becsúszott. Az alakuló ülésen ugyanis senki nem figyelmeztette arra a grémiu­mot, hogy szavazni - igennel vagy nemmel - csak a polgármes­ter jelöltjére lehet. A Bothnéra adott szavazatok így érvénytele­nek, de az alpolgármester megvá­lasztásához egyébként is minősí­tett többség kellett volna, ami nem volt meg. A törvénysértések miatt a választást Mánián meg kell ismételni. Az alakuló ülésen más is történt, ami ugyancsak fel­borzolta a ke­délyeket. Érte­sülésünk sze­rint Gelányi András, a képviselő-tes­tület egyetlen új tagja arra való hivatkozással tett kifogást a pol­gármester illetményének mérté­kére, hogy ő, mint a község pos­tai kézbesítője tisztában. van Schmidt Zoltán anyagi helyzeté­vel, ugyanis más jövedelmet is kézbesít számára. Ekkor feltéte­lezhetően többen figyelmeztet­ték, hogy hozzászólásával meg­sértette a szolgálati titoktartási kötelezettségét. Gelányi András az alakuló ülést követő első munkanapon írásban lemondott mandátumáról. Érdeklődésünk­re mindössze annyit mondott, hogy nem kíván nyilatkozni a történtekről. Meggyőződésem, hogy azért döntött a lemondás mellett, mert súlyos eükai vétséget követett el, s ez összeegyeztethetetlen a to­vábbi képviselőséggel - mondta a polgármester. A törvény értelmében a sor­rendben következő legtöbb sza­vazatot kapott jelölt, Vókó Vilmos került a képviselő-testületbe. _______________________KOHA ZSUZSA El adják a Planetáriumot PÉCS A TIT helyi szervezetének el­képzelése szerint belátható időn belül elköltöztetik a Pla­netáriumot a hegyoldalról egy belvárosi épületbe. A tervezett intézmény nem csupán a csilla­gászati ismeretterjesztés szol­gálatában állna. A Pécs-Baranyai TIT feltett szán­déka, hogy lehetőség szerint már tavasszal nyüvános liciten meghir­desse eladásra a Szőlő utcai Plane­táriumot. Schmidt Erzsébet igazga­tó azzal érvel: bármennyire is kö­tődik Pécshez az intézmény - va­laha még arról is született terv, hogy lanovka vigye fölt a turistá­kat a Széchenyi térről -, az ország három meglévő planetáriumánál egyikét botorság lenne jelen álla­potában megtartani. Az épület két­harmadát a lépcsőház teszi ki, gya­korlatilag csak a hideg beköszön­tőig látogatható, a fűtéskorszerűsí­tésre és a felújításra 40-50 millió forint kellene, ami megegyezik a TIT éves megyei költségvetésével. Miután a már visszafizetett 12 millió forintos hitel segítségével si­került birtokba venniük a Felső­malom utcai székházzal szomszé­dos műemlékjellegű épületet, csak fantázia kérdése, hogy oda költöz­tessék majdan a Planetáriumot, amelynek nem feltétlenül csak csillagászati kutatásokat kell szol­gálnia. Olyan ismeretterjesztő köz­pont létrehozásában gondolkod­nak, ahol az eredeti planetáriumi funkciók megőrzése mellett egyéb oktatási, turisztikai szempontok­nak is meg tudnak felelni, és más­fajta rendezvényeikkel - kamara­koncertekkel, meghitt színielőadá­sok helyszínének biztosításával - naponta be tudják csalogatni a pé­csieket. B. z. Hírek MA TUZLÁBAN a regionális kapcsolatok magyarországi ta­pasztalatairól tart előadást Tasnádi Péter, a Baranya Me­gyei Önkormányzat közgyű­lésének alelnöke azon az eu­rópai uniós konferencián, amelyen az eurorégiós átala­kulás előtti államok képviselői találkoznak. HELESFÁN elkészültek a fa­luközpontban álló, a község­házának és más intézmények­nek is helyet adó épület vizes falainak felújításával. A mun­ka 4,3 millió forintba került. A közmunkások folyamatosan dolgoznak a település vízelve­zető rendszerének felújításán is. ________________________!**! Fájó szívvel tudatjuk, hogy KÁLMÁN ISTVÁN életének 70. évében tragiku­san elhunyt. Temetése no­vember 5-én, kedden 15 óra­kor lesz a pécsváradi temető­ben. Előtte, 14.30-kor gyász­mise. Kérjük a részvétnyilvá­nítás mellőzését. A gyászoló család BŰNMEGELŐZÉSI AKCIÓSOROZAT PÉCSETT. A közeledő év végi ünnepek előtt nagyszabású akci­óba kezdtek a Pécs-Baranyai Közbiztonsági Alapítvány és a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai. A ter­vek szerint a vásárokban és a nagyobb bevásárlóközpontok közelében az alapítvánnyal együttműködő középiskolák, így a Kodály Zoltán Gimnázium és az 508-as számú Szakközépiskola diákjai együtt jár- őröznek az ügyeletes rendőrökkel. A tegnapi pécsi vásárban kezdődött akció elsődleges célja az emberek biztonságérzetének fokozása, a rendőri jelenlét biztosítása az ünnepi forgatagokban, fotó: laufer László Egy megoldódni látszó ormánsági szemétügy H EGYSZENTMÁRTON -PÉCS Az engedély nélküli hulla­déklerakók többnyire a szo­kásjog alapján üzemelnek még jelenleg is a megyében, van, ahol alig pár tucat méter­re a lakóházaktól. Hegyszentmárton, az öt és fél­száz lelkes ormánsági falu tipi­kus példája a jelenlegi, de remél­hetően nem sokáig élő „hulla­dékkezelési gyakorlatnak”. A község szeméttelepének helyszínét a tanácsi idők vége felé határozták meg, amikor egy volt bányagödröt jelöltek ki. Addig a faluban tizenkét(l) helyen volt szemétlerakó. A mai napig ide szállíttatja havonta egyszer a kom­munális hulladékot az önkor­mányzat, de talán ez a legkisebb rossz: a környéken lakók szerint még a tíz kilométerre lévő Vajszlóról is érkeznek rendszere­sen, másutt legálisan el nem he­lyezhető szeméttel. Az építési tör­melék mindennapos, de hoztak már ide vegyszeres hordókat és festékesdobozokat, sőt egy leégett baromfitelep megpörkölődött csir­keállománya is itt landolt. Most éppen két mázsányi elázott gabo­na izgatja a patkányokat. A legkö­zelebbi két lakóház a szemétha­lomtól most száz méterre van, de volt, hogy ez a távolság alig volt több harminc méternél. A lakók - köztük az 5 és 6 éves Orsós-gyere­kek - a közeli ásott kútból isznak. Az út túloldalán élő Keszthelyi Ist- vánné évente azért fohászkodik, hogy mielőbb takarja el a zöld a te­lepet. És fél az északi széltől, ami a kerítésig hozza a szemetet.- A kataszter szerint Hegyszent- mártonban körülbelül 2200 köb­méter szemét van, 1,3 méter ma­gasságban, 1700 négyzetméteren - sorolja dér. Szuitacsné Marton Kata­lin, a Dél-dunántúli Környezet- védelmi Felügyelőség osztályveze­tője. A felmérés minden baranyai hulladéklerakóról elkészült, és va­lamennyiük környezeti felülvizs­gálatát december végéig el kell vé­gezni - mmt arról lapunkban egy hete beszámoltunk -, ezután leg­feljebb 2009-ig működhetnek. Ha nincs felülvizsgálat, januártól be kell zárni a szeméttelepet. Jakab Gézáné hegyszentmárto- ni polgármester arról tájékoztat, hogy a településrendezési tervre nyert 3,5 millió forintból elvégez­tetik a felülvizsgálatot, fölszámol­ják a telepet, és csatlakoznak va­lamelyik hulladékkezelési rend­szerhez. (Háttér. umrw.chmantiiUnapb.hu) BALOGH Z.

Next

/
Thumbnails
Contents