Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)
2002-11-12 / 308. szám
2002. November 12., kedd K R I M I 11. OLDAL BALESET ÉS BLOKÁD. Az M3-as autópálya gyöngyös-horti leágazása közelében egy nyerges vontató belerohant az előtte haladó teherautóba, feltehetően azért, mert a vezető elaludt. A két, felismerhetetlen- ségig szétroncsolódott jármű teljes szélességében elfoglalta a sztráda főváros felé vezető oldalát, így több órán át csak terelőúton haladhatott a forgalom. Emiatt az alsóbbrendű utakon is hatalmas dugók alakultak ki. A két balesetet szenvedett teherautó három utasa közül senki sem sérült meg. fotó: suha péter Hétszer gyilkolt a hideg A hideg idő beköszöntővel napról napra nő a fagy áldozatainak száma. A rendőrség adatai szerint az elmúlt hetekben már hét ember halálát okozta a kihűlés, öten vidéken, ketten a fővárosban vesztették életüket. Évente mintegy 70-80 áldozatot követel a fagy. Budapest A novemberi fagy egyik áldozatát, egy negyvenéves férfit a hét végén találták meg szomszédai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban. A közhiedelemmel ellentétben az áldozatok nem minden esetben hajléktalanok. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szerint vannak, akik a saját házukban vagy a szőlőjükből hazafelé tartva a földön fekve fagynak meg. Ilyenkor többnyire az alkohol is szerepet játszik a szervezet lehűlésében. A mentőtiszt hangsúlyozza: az ittasság azért is veszélyes a hideg időben, mert az alkohol hatására „kikapcsol” a szervezet természetes védekező mechanizmusa, emiatt megszűnik a belső hőtermelés, és fél órán belül bekövetkezhet a halál. Az italozó ember tehát sokkal rövidebb idő alatt meghal a hidegben, mint az, aki nem fogyasztott alkoholt. A pálinkázás szívmelegítő hatása inkább csak népi tévhit. Hideg időben is a baj megelőzése lenne a legfontosabb. A hajléktalanoknak legalább a fagyos éjszakákon be kellene menniük valamilyen fűtött menhelyre. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy van-e elég férőhely az ilyen szállókon. Egyesek szerint a rászorulók ódzkodnak attól, hogy társaikkal összezárva töltsék az éjszakát. Mások szerint viszont kevés a hajléktalanszálló az országban. Amikor a mentőket utcán fekvő emberhez hívják, eleve felkészülnek arra, hogy lehűlt beteget kell ellátniuk. Amennyiben nem találnak betegségre utaló jeleket, akkor sem hagyják magára az utcán fekvőt. Az őszi, téli hónapokban a szolgálat számára jelentős többletterhet jelent, hogy fedelet keressenek az általuk ellátott hajléktalanoknak. Előfordul az is, hogy valamely egészségügyi intézményben, kórházban kénytelenek elhelyez- ni az utcára kényszerűiteket. ______Németh zsuzsa __________Hírek__________ EL FOGTÁK Szigetvárad a járőrök tegnap azt a három személyt, akik a gyanú szerint néhány nappal korábban Nyugodt- szenterzsébeten a kocsmában baseballütővel megvertek egy férfit. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett. A most őrizetbe vett társaság tagjai ezt megelőzően lopás és garázdaság miatt már voltak büntetve. (mb) FELTÖRTÉK Pécsett a Melinda utcai garázssor egyik helyiségét hétfőre virradó éjszaka ismeretlenek, és ellopták többek között az ott tárolt segédmotor-kerékpárt. A kár csaknem kétszázezer forint. (mb) KIVÁGTAK ÉS ELVITTEK egy sírról egy öt méter magas fenyőfát Pécsett a központi temetőből az elmúlt néhány nap valamelyikén ismeretlenek. (mb) ÖSSZEVEREKEDETT Pécsett hétfőn egy hajléktalan testvérpár egy vita során. A páros egyik tagja el akarta vermi testvére pénzét, ám mivel az nem adta oda önként, erőszakra került sor. A verekedés során a sértett könnyű sérüléseket szenvedett, a támadót a rendőrök néhány órán belül elfogták. (mb) ELÍTÉLT BAJNOK. Két év fel függesztett börtönbüntetésre ítélte Farkas Péter birkózó olimpiai bajnokot első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A sportoló 2001 márciusában Budapesten, a Baross utcában szabálytalanul parkolt. A birkózó megpróbálta megakadályozni, hogy az intézkedő rendőr elszállíttassa a kocsiját. El akart hajtani a helyszínről, a rendőr azonban útját állta. A sportoló mégis elindult, és veszélyesen közel került a rendőrhöz. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a védő viszont fellebbezett elsősorban Farkas felmentése, másodsorban az ítélet enyhítése érdekében. LÁNGOLÓ BUSZ. Kiégett egy csuklós trolibusz tegnap reggel Budapest X. kerületében, a Zách utcai trolibuszgarázsban. A tűzoltók a garázs munkatársaival együtt néhány perc alatt eloltották a lángokat. Az egyik tűzoltó könnyebb égési sérülést szenvedett. Az anya- gi kár tetemes. _____________■ ÓV ODÁSOK ÉS KISISKOLÁSOK FIGYELEM! Szeretnétek személyesen találkozni a Mikulással? Ha igen, akkor a feladat a következő: november 11 -étöl 5 napon keresztül a Dunántúli Naplóban mindennap elrejtjük az alábbi kép egy részletét, plusz egy kérdést, amit meg kell keresnetek és válaszolnotok. Gyűjtsetek össze a kész képekből és helyes válaszokból minél többet, és a csoportotok, vagy osztályotok nevével ellátva küldjétek be szerkesztőségünk címére: AS-M Kft. 7627 Pécs, Engel János u. 8. A borítékokra írjátok rá: „Nálunk kopogtat a Mikulás!” Beküldési határidő: 2002. november 29. péntek. Sorsolás: 2002. december 2. hétfő 12 óra. A legtöbb képet és helyes választ beküldő csoportnál vagy. osztálynál december 6-án teli puttonyával kopogtat a Mikulás! Ügyeskedjetek, mert a Mikulás már készülődik! További információ: 505-019 Dim SkodaOctavia Best A Fabia után az Octavia siker- története is újabb fejezettel gyarapodik. Címszavakban a tartalomból: ABS, Climatronic, állítható magasságú első ülések, központi zár, ködfényszóró, gránit belső dekoráció, elektromos ablakemelők, hátsó ablaktörlő, CD-s rádió 8 hangszóróval. .. Minden része izgalmas! Már 3 999 000 Ft-tól! A képen extra felszereltségú modell látható. Kombinált átlagfogyasztás: 7,61/IOO km • C02-kibocsátás: 182 g/km. Zalai Autóház www.zalaiauto.hu OQi 7631 Pécs, Északmegyer-dúlő 2. Tel.: (72) 548-100 Fax: (72) 548-101 Néhány szó a ködfényszóróról A ködfényszóró ugyan segíthet megelőzni a baleseteket, ám nem rendeltetésszerű használata veszélyek forrása is lehet a közutakon. A KRESZ szerint „forgalomban részt vevő járműveket éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani.” Ködfényszórót, valamim hátsó helyzetjelző ködlámpát azonban csak akkor szabad használni, ha a látási viszonyok egyébiránt csak egészen lassú haladást tesznek lehetővé, ami a jelenlegi jog- értelmezés szerint 25 km/ó. Az autósok ennek ellenére gyakran - nem megengedett módon - esőben és hóesésben is bekapcsolják. Mivel a ködlámpa tulajdonképpen fényszóró, ezért vakít. A hátsó helyzetjelző ködlámpa fényereje mintegy tízszerese a normál helyzetjelzőének, indokolatlan használata ezért szintén veszélyes. A ködfényszórót és a hátsó helyzetjelzőt éppen ezért csak in- dokolt esetben használjuk, m. b. Nyomozhatnak a vámosok Budapest Új jogkört kap júliustól a vám- és pénzügyőrség. A VPOP munkatársai 2003 közepétől nyomozati jogosultságot kapnak a kábítószer- ügyek hatékonyabb megoldásának érdekében. A vámosok a rendőrséggel együttműködve szeretnének dolgozni a droghálózatok felderítésén. Az elmúlt években hazánkban nőtt a kábítószer-felderítések száma. 1998 óta 917 esetben majdnem 4233 kg különféle kábítószert foglalt le a vám- és pénzügy- őrség (VPOP). Bár hazánk egyre inkább célországgá válik, az ország területére érkező kábítószer 90-95 százaléka még mindig csak „átutazik”. Jövő év közepétől a VPOP is nyomozhat a kábítószerrel való visszaélés tényállását megvalósító ügyekben. Ezek elsősorban a behozatalt, a kivitelt, a Magyarország területén történő átszállítást, valamint a kábítószer készítésének elősegítését és annak terjesztését jelenti. A VPOP a- törvényi felhatalmazással 2003. július elsejétől a kábítószerügyeknél is alkalmazhat majd titkosszolgálati eszközöket. A titkos információgyűjtés mellett nemzetközi kapcsolatok is segítik a vámosok felderítő tevékenységét. Jelenleg húsz érvényben lévő kétoldalú megállapodás keretében dolgoznak együtt a magyar vámosok más országok vámigazgatóságával, és még húsz hasonló egyezményt kötnek meg a közeljövőben. Ezenkívül a VPOP szorosabbra kívánja fűzni együttműködését a hazai rendőrséggel is a kábítószer-felderítési ügyek területén. A VPOP tábornoka, dr. Bencze György elmondta: nem az a fontos, ki deríti fel az ügyeket. Júliustól közös szakapparátust szeretnének létrehozni a rendőrséggel, illetve a rendőrség jelenlegi kábítószer-szakembereit is bevonnák a munkába. Bencze elmondta: Magyarország feladata a nyugati államok védelme is, és ez a feladat még nagyobb jelentőséggel bír majd uniós csatlakozásunk után. A hatékonyság növelésére a VPOP szeptember végén szerzett be három mobil röntgen- készüléket, amelyeket egy-egy kamionra telepítettek, és amelyek - legénységükkel együtt - a nap huszonnégy órájában bevethetőek. STEINER KATA Hosszabbított a DÉDÁSZ Az új számlázási rendszer bevezetése jelentős forgalomnövekedést okozott a DÉDÁSZ Rt. telefonos ügyfélszolgálatánál. A növekvő forgalom miatt előfordul, hogy nem minden hívást tudnak azonnal felvenni. A hívásszámokat feldolgozó statisztikák azt mutatják, hogy az ügyfelek elsősorban délelőtt szeretnének a DÉDÁSZ-szal beszélni: Ilyenkor a legtöbb azoknak a hívásoknak a száma, amiket nem tudnak fogadni, amikor a telefonálónak többször kell próbálkoznia ahhoz, hogy az ügyintézője^ beszélni tudjon. A DÉDÁSZ Rt. segítséget kíván nyújtani azoknak, akik délelőtt nem tudnak időt szánni a telefonálásra, de otthonról, kényelmes körülmények között szeretnének az ügyfélszolgálattal beszélni. November elsejétől meghosszabbították a telefonos ügyfélszolgálat nyitva tartását. így az ügyfelek munkanapokon már este nyolc óráig hívhatják az ingyenes 80/545-545-ös telefonszámot számlázást érintő ügyekben. ▲ Az „ÚszHAT a szerencsében” jelmondatú regionális akcióban egy pécsi játékosnak kedvezett a szerencse, aki a napokban vehette át a főnyereményt jelentő VW Polo Varianttípusú személygépkocsit. Érdemes továbbra is játszani, hiszen a telitalálat az ötöslottón ezen a héten 1 milliárd 710 millió forinttal kecsegtet, a „Kenő invázió’’ elnevezésű regionális akcióban pedig most egy Peugeot 206 típusú gépkocsi és összesen 1,5 millió forint pénznyeremény vár gazdára. . . J SZERENCSEJÁTÉK RT. A k i f