Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-11 / 307. szám

16. OLDAL SPORT 2002. November 11., hétfő fl| IP Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. m Az egyik riválist lerázta a PMFC Az utóbbi nyolc fordulóban 22 pontot szereztek a piros-feketék A PMFC szombati mérkőzésén a kihagyott hazai helyzetek az utolsó pillanatokig izgalmassá tették a találkozót, ám a lefújás után ismét a hazai öltözőben harsantak fel a diadalittas kiál­tások. Az újabb, ráadásul egy rivális ellen elért győzelemmel Nagy Tamás együttese tovább folytatta jó sorozatát, a piros-fe­keték az utóbbi nyolc fordulóban hétszer szereztek három pontot, és mindössze Balassagyarmaton elégedtek meg eggyel. Pécs A Diósgyőr elleni rangadó előtt csak három pont választotta el a két csapatot a tabellán, a mérkőzés le­fújásával azonban a PMFC meglé­pett Pajkos János együttesétől, megduplázta előnyét. A vendégek edzője az öltözőfolyosón már ko­rántsem volt olyan vidám, mint a találkozó előtt, a szakvezető Juhos több ítéletével sem értett egyet, jó­részt a játékvezető nyakába varrta a vereséget. A hazai oldalon érthetően nem a bíróval, hanem a kiharcolt győze­lemmel foglalkoztak a játékosok, Szekeresék összehordva önfeled­ten ünnepelték az újabb sikert (még dr Toller László klubelnök is részt vett az „örömtáncban”), amely a rengeteg kidolgozott hely­zet ellenére sem született meg könnyen. Egygólos vezetés után (Szekeresnek ebben a szezonban ez volt az első találata, de a védő minden pontrúgásnál az ellenfél 16-osán belül várja az adódó Tehe­tőséget) Horváth Gyuláik seho­gyan sem tudták feltenni az i-re a pontot, zsinórban rontották el a jobbnál-jobb ziccereket, hogy az­Vezetőedzö: Nagy Tamás Herbert 6 /7Máté 6 Dienes 6 JySzekeres 7 Sípos 6 Kulcsár 6 //Horváth S. 6 Závoda 7 (Dávid 90.) (Berdó 73.) /7Pest K. 6 (Gaál 6, 50.) — Horváth Gy. 6 ó Márton 7 PMFC 1 á V.: Juhos 9 Ä : O Diósgyőr s Montvai 5 (Balás 82.) £ íu„r.'fir,h8|h ^ S7 r Vojtekovszki 6 (Horváth I. 67.) vép 5 Binder 6 ^Szögedi 5-2=3 Szakos 5 ™ b (Sándor 5, 34.) £7Horváth T. 6 ^Vámosi 5-2=3 Nagy Z. 7 Vezetőedzői Pajkos János k tán az utolsó pillanatban még Má­ténak kelljen helyettesíteni a gólvo­nalon Herbertet. A vendégeknél két sárga lap miatt előbb Vámosi, majd Szögedi mehetett idő előtt zuha­nyozni, de a hazai oldalon Závoda Gábor is kényszerből hagyta el a pályát, a középpályást sérülés mi­att kellett lecserélni. A játékos egy felugrás után rosszul érkezett a ta­lajra, a bal bokája aláfordult, s érez­te, hogy nem tudja folytatni, a mai orvosi vizsgálat dönti el, mennyire súlyos a sérülés. (Závoda tegnap este elmondta, hogy bár a bokája továbbra is a szivárvány minden színében pompázik, a borogatás­nak köszönhetően jelentősen apadt a sérült testrész.) A forduló utolsó mérkőzése, a tegnap késő délután véget érő Bük - Haladás találkozó nem alakult szerencsésen a pécsiek szempont­jából, hiszen ha ezen a meccsen döntetlen születik, a második he­lyezett Büktől is elszakadtak volna. A hazaiak azonban a 89. percben egy öngóllal végül mégis otthon tar­tották a három pontot, így továbbra is szorosan követik a PMFC-t. PMFC - Diósgyőr 1-0 (1-0) Labdarúgó NB 1. B. Pécs, Újme- csekalja, 2500 néző. 38. p.: Márton egy bal oldali sza­badrúgást középmagasán, erősen középre lőtt, a labda elsuhant a játé­kosok között, ami meglepte Nagy Zoltánt, a kapusról kipattanó játék­szert Szekeres hat méterről ballal vágta a hálóba (1-0). 91. p.: Kettős emberhátrányban is majdnem egyenlített a Diósgyőr! Vojtekovszi bä oldali szögleténél a kimozduló Herbert mellett Horváth Tibor fejelt kapura, Máté a gólvo­nalról bólintotta ki a labdát. Nagy Tamás: - Mindent elárul a mérkőzésről, hogy az ellenfél kapu­sa volt a legjobb játékos. Ismét kö­zönségszórakoztató összecsapáson tartottuk otthon a három pontot. Pajkos János: - Két jó csapat küzdelméből a hazai pálya előnyét élvező PMFC került ki győztesen. További eredmények: Nyírség - Balassagyarmat 3-0, Tatabánya - Kaposvár 2-0, Gelldömölk - Kecske­mét 1-0, Monor - Százhalombatta 2-3, REAC - BKV Előre 2-0, Hévíz - Vasas 3-0, Fót - Pápa 2-0, Demecser - Szolnok 2-2, Bük - Haladás 1-0. Következik, 17. forduló: Pápa - PMFC (nov. 17., 13.00), Diósgyőr - Nyíregyháza, Balassagyarmat - Hé­víz, Vasas - REAC, Kaposvár - Monor, Százhalombatta - Deme­cser, Szolnok - Bük, Haladás - Cell- dömölk, Kecskemét - Fót, BKV Elő­re - Tatabánya. NB I. B 1. PMFC 16 10 5 1 27-9 35 2. Bük 16 10 3 3 26 11 33 3. Diósgyőr 16 9 2 5 35 22 29 4. Nyíregyháza 16 8 4 4 32 21 28 5. REAC 16 8 4 4 28 19 28 6. Hévíz 16 8 2 6 26 24 26 7. B.gyarmat 16 8 2 6 27 26 26 8. Fót 16 8 2 6 24 25 26 9. Szombathely 15 7 4 4 24 12 25 10. Vasas 16 6 5 5 19 19 23 11. Pápa 15 6 3 6 19 19 21 12. Sz.batta 16 5 5 6 23 27 20 13. Kecskemét 16 5 4 7 19 20 19 14. Szolnok 16 6 1 9 25 28 19 15. Tatabánya 16 5 4 7 17 23 19 16. Kaposvár 15 4 5 6 17 21 17 17. Celldömölk 1$ 4 5 7 13 22 17 18. Demecser 15 4 3 8 19 29 15 19. BKV Előre 16 4 1 11 20 33 13 20. Monor 16 0 2 14 11-41 2 K. MAYER ANDRÁS NŐI KOSÁRLABDA NB I. A-CSOPORT Nagyarányú Vasút-siker MiZo-Pécsi VSK - BSE 70-47 (17-11, 26-9, 16-8, 11-19) Pécs, Lauber Dezső sportcsar­nok, 2500 néző. V.: dr. Valovics, Kiss. MiZo-Pécsi VSK: Iványi 8, Újvári 4, Károlyi 8, VILUTYTE 10, Keller 2. Cs.: TRANQU1LLI11, Branzova 4, Béres 11/3, PO- POVIC 7, Szakács 5/3. Edző: Rát- géber László. BSE: Popp 3/3, Hagara 12, Sárik 2, ANDÓ 15, Kalmár-Nagy 4. Cs.: Kosjár 8/3, Horváth A., Dzuver 3. Edző: Újvári Miklós. Az eredmény alakulása: 3. perc: 2-0, 6. p.: 6-4, 8. p.: 8-9,14. p.: 24-13, 17. p.: 33-17, 23. p.: 49- 23,27. p.: 53-23, 33. p.: 59-34, 36. p.: 61-40. Jó öt percet kellett várni arra, hogy a vendégek betaláljanak a kosárba, erre is csak Hagara bün­tetői révén voltak képesek. Pedig a játékvezetésre sok panaszuk nem lehetett, hiszen az első ne­gyed fault-aránya 8-2 volt a MiZo „javára”, és a hazaiaknál Vilutyte is csak a 19. percben kezdte el a pontgyártást. A budapestiek gyenge szereplésére magyarázat lehet, hogy három negyed alatt három légió­suk összesen 4 pontot termelt. A negyedik tíz percben, ami­kor már régen eldőlt a mérkő­zés, kicsit meg­hajtotta a játé­kot a BSE, de még azt sem si­került elérniük, hogy 20 pont alá csökkentsék a különbséget. Rátgéber László: - Jól játszot­tunk addig, amíg nem kezdtem el úgy cserélni, hogy mindenki ugyanannyit játsszon. A mai meccs is bebizonyította, hogy meg kell erősíteni a csapatot. . Újvári Miklós: - Három negye­den keresztül pipogyán kosárlab­dáztunk. Allison Tranquilli _______________Labdarúgó NB II., nők; ______________ Ta rtalékos négyes PMFC-Ivas - Renova II. 4-0 (1-0) G.: Gráf (2), Horváth, Lukács. Pécs, Várkői stadion, 50 néző. V.: A hazai csapat magabiztosan Kiss. PMFC-Ivas: Polereczky - tartotta otthon a három pontot. Matuska, Lukács, Rippel, Godvár Kováts Szabolcs: - Tartaléko- - Kaszás, Görföl, Tóth, Fekete - san, de lelkesen játszottunk, és Gráf, Horváth (Eckert). Mb. biztosan nyertünk. edző: Kováts Szabolcs. ________________________ A Moson magyaróvár csak a véghajrában szerezte meg a győzelmet fotó: t. l. ____________Labdarúgó NB II., 15. forduló____________ Az ötödik nem sikerült Komlói Bányász - Petőháza 1-1 (0-0) Komló, 300 néző. V.: Bognár. Kom­ló: Demhardt - Both, Augustin, Tallósi (Bori, 54.), Istókovics - Balázs, Méhn, Tóth, Koller - Müller (Korcsmár, 73.), Varga Zs. (Krausz, 63.). Edző: Ott Jó­zsef. Petőháza: Takács - Riedinger, Csonka, Bánfalvi, Németh - Steiner, Preiner, Heller, Zsirai (Fekete, 72.) - Áb­rahám, Gulyás (Horváth B„ 68.). Edző: Horváth György. 49. p.: Istókovics passzolt balról kö­zépre, az érkező Varga Zsolt 7 méterről helyezett a kapu jobb oldalába (1-0). 62. p.: Steiner húzott el a bä olda­lon, beadását Ábrahám perdítette Dem­hardt kapujába (1-1). A sok hibával játszó komlóiak a küzdelmes mérkőzésen csak egyet­len nagy helyzetet alakítottak ki, amit gólra is váltottak, ez azonban kevésnek bizonyult a három pont megszerzéséhez. A Bányásznak zsi­nórban négy győzelem után ezúttal csak döntetlenre futotta. Jók: Augustin, ill. Ábrahám, Steiner. Ott József: - Sok hibával játszot­tunk, nem érdemeltünk volna győzel­met. PVSK - Mosonmagyaróvár 0-1 (O-O) Pécs, Vasút-pálya, 50 néző. V.: Filus. PVSK: Vukmann - Bemula, Halla, Hergert, Jóvér - Nagy Á, Porkert, De­meter (Petricsevics, 84.), Horváth L. (Schwedics, 46.) - Darabos, Németh Zs. (Veres, 86.) Edző: Lőrincz Sándor. Mosonmagyaróvár: Sipőcz - Rácz, Nagy T., Sípos - Méry, Fülöp (Kurucz, 70.), Kertész, Szmodics (Dán, 90.), Ruskó - Szakáll (He­gyi, 62.), Farkas. Edző: Kovács bajos. 86. p.: Farkas rö­vid labdavezetés után, 7 m-ről, ballal, laposan a bal alsó sa­rokba lőtt (0-1). Talán még soha nem állt ebben az idényben ennyire közel a győzelem­hez a PVSK. 0-0-nál, alig 10 perccel a lefújás előtt Darabos óriási helyzetet hagyott ki, nem sokkal később győz­tes gólt rúgott az ellenfél. Jók: Jóvér, Vukmann, Halla, Her- gert, ill. Nagy T„ Farkas, Méry. Lőrincz Sándor. - Nehéz mit mon­danom egy ilyen fegyelmezett és lelkes játék után, amikor a csapat mindent megtett a győzelemért, de szinte az utol­só pillanatban kapott góllal kikaptunk. Gratuládok a fiúknak További eredmények: Balatonlelle - Tata 2-1, Veszprém - Sárvár 1-2, Mar­cali - Bodajk 0-3, Kaposvölgye - Szek­szárd 0-3. Következik: Mo­sonmagyaróvár Komló, Tata - PVSK, Sárvár - Balatonlelle, Szekszárd - Veszp­rém, Petőháza ,T Marcali, Bodajk « Kaposvölgye. ____________K.M.A,H.L NB II. Nyugati cs. 1. Sárvár 15 8 4 3 41­20 28 2. Szekszárd 15 8 3 4 25 ■10 27 3. Komló 15 8 2 5 26 21 26 4. Marcali 15 7 4 4 17-11 25 5. Veszprém 15 6 6 3 19 •15 24 6. Tata 15 7 3 5 26 24 24 7. Bodajk 15 6 5 4 28­■22 23 8. B.lelle 15 7 2 6 25­•25 23 9. MTE-Motim 15 6 4 5 24-17 22 10. Petőháza 15 5 5 5 17 ■16 20 11. Kaposvölgye 15 1 3 11 13­•38 6 12. PVSK 15 0 1 14 6 ■48 1 PECS, CSARDAKORNYEK u. 8. TEL: 72/551-812, 30/979-2563 fÉlKINIMlKClé Kleber abroncs Nyomában a biztos siker. 175/70 R 13 KRISALP 3. l&TSSfi 185/60 R 14 KRISALP. HP 17255F1 15 400*1 185/65 R 15 KRiSALP.HP ISJTSSfr 17 840 U 195/65 R15 KRISALP.HP 22115 Ft az Arak az áfát tartaíimiazzAk. pe<s<? olahgumi.hu www.olahgumi.hu Férfias csaták a női ob-n Pécs, Verseny utca Két pécsi aranyéremmel ért véget a női ökölvívók orszá­gos bajnoksága, mindkét első­séget az antalyai világbajnok­ságon is részt vevő vasutasok szerezték, Pezdány Edina 60 kg-ban, Kovács Viktória 81 kg- ban nem talált legyőzőre. A háromnapos sportesemény a tegnapi döntőkkel fejeződött be, 12 súlycsoportból kilencben lép­tek ringbe az érmekért a női ök­lözök, három kategóriában ugyanis csak egy induló volt, így ők mérkőzések nélkül jutottak az aranyéremhez. A férfias csatákat hozó párharcokban repkedtek a nagy pofonok, az 54 kg-osok fi­náléjában például a kecskeméti Tápai Ágnes alaposan helyben­hagyta a debreceni Kosznovszkit, akinek vérzett az orra, ám a má­sodik menetig kitartott. A hazai színeket a 60 kg-osoknál Pezdány Edina képviselte, aki könnyedén győzött a nyíregyházi Somogyi Renáta ellen. Eredmények, győztesek. 45 kg: Simon Nikolett (Debrecen). 48 kg: Csík Mónika (Kiskun- majsa). 51 kg: Demeter Zsuzsan­na (Harangi SE). 54 kg: Tapai Ág­nes (Kecskemét). 57 kg: Szuknai Zsuzsanna (Kecskemét). 60 kg: Pezdány Edina (PVSK-Szent- lőrinc). 63,5: Szabó Teréz (Sáros­patak). 67 kg: Tóth Anett (Tatabá­nya). 71 kg: Kobezda Andrea (Esztergom). 75 kg: Ducza Anita (Kiskunmajsa). 81 kg: Kovács Viktória (PVSK-Szentlőrinc). +81 kg: Kovács Mária (Csepel). A csa­patversenyt a Kecskemét nyerte 26 ponttal, második a Kiskunma­jsa lett 24-gyel, 3. a házigazda PVSK-Szentlőrinc 20,5-tel. K. M. A. A rutinosabb hazai csapat nyert Ybl - PVSK-TÁSl 14-8 (1-2, 4-2, 5-2, 4-2) Vízilabda OB I. B, férfiak. Bu­dapest, 100 néző. V.: Móni B., Kuncz. PVSK-TÁSI: Kajdy - Körösi M., Kubicsek, Kauzál 3, Lukács D., Lukács G. 1, De Bla- sio 2. Cs: Bajomi Nagy 2, Kovács, Lassú. Edző: Gyöngyösi János. Emberelőny: 9/2, ill. 8/5. Négyméteres: 1/1, ill. -. A harmadik negyed közepé­ig jól tartotta magát az első számú centerét nélkülöző pé­csi csapat, ám ezt követően fe­lülkerekedtek a bajnoki tabel­la második helyét elfoglaló ru­tinosabb hazaiak. A mérkőzés pozitívuma a vendégeknél, hogy az előző fordulók gyenge emberelőny-kihasználása je­lentősen javult. Gyöngyösi János: - Korrekt bíráskodás mellett reális ered- mény született. _________k.m.a. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: IlOMBOSI JENŐ] Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékozatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 f i 1

Next

/
Thumbnails
Contents