Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-27 / 293. szám
2002. OKTÓBER 27. EZ VOLT A HÉT 3 Tiszta Ízek Klubja. A Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány programjain vehettek részt tegnap az érdeklődők Pécsett, a Civil Közösségek Házában. Az egészséges életmód jegyében a megnyitót előadások, filmvetítés, ételbemutató, főzés, jóga és szakmai beszélgetések követték. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Városi állatkodások Szekrénybe zárt indulatok Dúl a csata Márokon a német kisebbségi önkormányzat és a polgármester között. A vita tárgya egy két és fél évvel ezelőtti bútorvásárlás a községvezető boltjából. A mároki német kisebbségi ön- kormányzat ugyanis 2000. elején Németországból pénzt nyert bútorvételre, és a támogatást Burai Béla polgármester bútorboltjában költötték el. Irodabútorokat rendeltek, egy asztalt hat székkel és egy irat- szekrénnyel, de Bischof József, a kisebbségi önkormányzat részéről állítja, hogy nem a megegyezés szerinti bútorokat kapták meg, hanem egy étkezőgarnitúrát. Pontosan tudja azt is, hogy Villányban hová került az ő bútoruk, mert a polgármester másnak adta el a portékát, de már nem is ez a fő kérdés, hanem, hogy az irat- szekrényt két és fél éve hiába várják. Márpedig lezárult egy ciklus, neki el kell számolnia az előző időszak pénzeivel. Az Állami Számvevőszék idén áprilisban vizsgálta a kisebbségi önkormányzat gazdálkodását, és megállapította, hogy 2000. január 28-án 259.864 forintért készült számla a bútorvásárlásról, de az iratszekrény hiányzik. Az ÁSZ-jelentés eljutott a falu képviselő-testületéhez, akik intézkedési tervben válaszoltak, hogy Burai Béla 2002. június 30-ig kell gondoskodjon a hiányzó darab pótlásáról. A polgármester úgy fogalmaz, hogy ő jóhiszeműen járt el, tárolta a megvásárolt bútorokat, amíg a kisebbségi ön- kormányzat végleges helyére került. A kisebbségi önkormányzat új székhelyére 2000 nyarán vitette a székeket és az asztalt, de az iratszekrényt nem, mert nem fért el. Másrészt szerinte a vevőnek kell gondoskodni a szállításról. Az ügyletről külön szerződés nem született, ám ő állítja: azt a garnitúrát adta, amit kiválasztottak. Megjegyezte: Bischofék számtalanszor elvihették volna azóta az iratszekrényt, de nem tették, így próbálták lejáratni a falu előtt és mindenhol. Az ÁSZ tanácsosa előtt is kijelentette, bármikor mehetnek a szekrényért. Bischof József viszont esküszik rá, hogy ezen beszélgetés másnapján megjelent a bútorboltban, de ott nem is tudtak az iratszekrényről. Utóbbi tényt Maczekó Károly számvevőszéki tanácsos is megerősítette lapunknak. Burai Béla szabadulni szeretne a szekrénytől, Bischof Józsefék szeretnék megkapni, a jelek szerint mégis csak a hatóság tud majd igazságot tenni köztük, mert az ügy már a Köz- igazgatási Hivatalhoz került. Mészáros B. E. Tyúkperek helyett disznóperek (Folytatás az 1. oldalról) A gondok abból származnak, hogy a családi házas területek nagy része a 3-as számú állattartási övezetbe tartozik, és ezen belül három kategóriába sorolják az ingatlanokat - tudtuk meg dr. May Gábortól, a pécsi önkormányzat Hatósági Főosztályának vezetőjétől. Eszerint a 720 négyzetméternél kisebb telkeken csak apró haszonállat: baromfi, nyúl, galamb tartható, 720-1200 négyzetméteres telkeken viszont már sertés és kecske is. Az ennél nagyobb portán pedig lovak, szarvasmarhák is élhetnek korlátozott számban. Ha azonban egy telket megosztanak, akkor az új területe alapján kerül besorolásra. Ugyanakkor létezik a városszéli területeken 4-es állattartási övezet is, ahol a 900 négyzetméteres nagyság a választóvonal, cfe még a szigorúbb változat is megengedi öt sertés gondozását. Márpedig a legtöbb veszekedés a disznótartás miatt van. Egységes térképet nem lehet készíteni a városról, hogy hol lehet baromfit, hol csak méhet, és hol disznókat is tenyészteni, ugyanis az építési rendelkezések és a telkek mérete is folyamatosan változik, másrészt jó néhány területre szigorításokat rendelt el az önkormányzat. így például a Havihegyen még baromfi sem, Bálicsban, Szkókón, Daindolban, Makárban és a Csoro- nikán pedig legfeljebb 30 apróállat tartható. Ugyanez a helyzet a Budai külvárosban, Gyíikésben is, vagyis disznótilalom van. Pécsúj- hegyen és Szabolcsiakban viszont létezik a 3-as állattartási övezet négyzetméter szerinti felosztása, tehát előfordulhat, hogy az egyik házban tehenek bóklásznak az udvaron, a szomszédban viszont csak baromfi csipegethet. Ha valaki biztosra akar menni, hogy melyik kategóriába tartozik a birtoka, vagy a szomszédé, a legjobb, ha felhívja a Hatósági Főosztályt. Ők végzik a bejelentések ellenőrzését is, amelyek az ólak, a trágyaelhelyezés védőtávolságaira is kiterjednek (hat méteren belül nem lehet lakott rész). A legsúlyosabb szankció az állattartás megszüntetése, de csak akkor tartják titokban a bejelentő nevét, ha a probléma közérdekű, azaz több lakót is érint. Ha pedig valaki a felszólításnak határidőre nem tesz eleget, 100 ezer forintra büntethető. A tyúk- perekből napjainkra tehát disznóperek lettek, de nem kell a bíróságra menni, a hatóság rövidre zárja az ügyeket. Mészáros B. Endre Lányok csókolóznak a kávézókban Furcsa divat hódít a pécsi tinik körében. Zenés szórakozóhelyeken 13-15 éves lányok állnak le egymással csókolózni tánc közben. Nem a másságukat akarják ily módon kifejezésre juttatni, de még csak nem is egymást tanítják a soft szex fortélyaira. Figyelemfelkeltés a fő cél, mert tetszik nekik a helyiségben egy fiú, és így illusztrálják szabadosságukat. A lányokat megkérdezve kiderül, az Amerikai Pite és egyéb tengerentúli tinifilmek az ötletadók, no meg a fiatalokhoz szóló „életmód” újságok, ahol a felnőttek adnak tanácsokat, hogy is kellett volna harminc évvel korábban korszerűbben gondolkodniuk arról, amit akkor konzervatívan csináltak. Az már régen nem újság hogy a zenés kávézókban a lányok egymással ropnak a rapbetétek- kel tűzdelt r'n'b vagy technozenére, amit egyébként csak itt lehet hallgatni rogyásig, mert ha otthon fölteszik a lemezt, kitagadja őket a család. Viszont a tánc tökéletes alkalom az érzelmek kifejezésére, főként ha fiúszempárok követik a mozgást. Ezért a figyelemfelkeltő csókolózás a barátnővel, aki alkalom adtán viszonozza a szívességet. Mindehhez persze kell egy kis zamatos alaphangolás is. Ahogy a tinik belvárosi törzshelyein, a középiskolák közelében található zenegépes szórakozóhelyeken megtudtuk, napjaink kedvence a 17 év alattiak körében a málnás sör szívószállal. Tequilá- ra, baccardis és whiskys kólára, gines tonicra és vodkás narancslére csak a vastag pénztárcájúaknak telik, a többiek úgy gyorsítanak, hogy a sörbe nyomatják a tömény málnaszörpöt, és a szívószálas szürcsölés hamar elhódítja a sokat megtapasztalt szervezetet is. Aztán táncra, csókra, szerelemre föl, kinek meddig engedi a takarója a jó utáni nyújtózkodást! M. B. E. Kútba lehet ugrani Megdöbbentő látványban lesz része annak, aki betéved a ligeti polgármester irodájába. Az újonnan kialakított helyiség közepén egy igazi kávás kútra lel. Az pktóber közepén tartott épületavató ünnepségen csak az idegenek lepődtek meg a látványon. A még üres irodahelyiség egyetlen „berendezési tárgya” a körülbelül egy méter átmérőjű, 60-70 centiméter kávamagasságú kút volt.- Sajnáltuk betemetni a kristálytiszta vízzel teli kutat - mondta Geisz Egon, az ismét megválasztott polgármester. - Az egykor itt álló parasztháznak ez volt a vízlelőhelye, s talán hasznát vesszük ezután is - fűzte hozzá. Az ünnepség résztvevői ötletekkel is előálltak. - Kútba ugorhat a polgár- mester, ha elégedetlen lesz vele a falu népe. Vagy: testületi üléseken belógathatják a renitens képviselőket. Volt, aki a szomszédos helyiségben berendezett bormúzeummal ösz- szefüggésben azt ajánlotta, hogy józanodásra sem utolsó lehetőség a kút. Koha Zsuzsa MA I Szeretettel köszörűjük SZABINA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.21, nyugszik 16.34 órakor Hírek, tudósítások, közölhetők 14-16 óráig az 505-095-ös telefonon. Hírszerkesztő: Mészáros B. Endre NÉVNAP A szabin nő. A szabin nők elrablása legendás történet, Szabina jelentése pedig éppen az, hogy az itáliai szabin néphez tartozó. A Szabin a férfi párja, s a latin Sa- i binus rövidülésével keletkezett. VÍZÁLLÁS Mohács 518 cm, apadó, 1U, Őrtilos -36 cm, apadó, 11,0, Barcs 86 cm, áradó, 11,8, Drávasza- bolcs 154 cm, áradó, 13,4 fok. üJesíel Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 INTERNET Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az interneten: www.dunantuiinaplo.hu RENAULT thcdkx ^ Van egy „Príma” 'j5 ajánlatunk! ISSEI íí ...—Renault Thalia Prima 2. 099.000 Ft-tól. Renault Thalia Príma limitált széria vezető- és utasoldali légzsák, duplaoptikás fényszórók. 510 literes csomagtér, inditásgátló, SRP biztonsági övfeszítő rendszer, 1.4-es 75 LE motor. Ajánlatunk az október 31-ig megrendelt gépkocsikra érvényes. Várjuk márkakereskedésünkben! www.renault.hu Üzemanyag-fogyasztás: 7,1 fittr/100 km, vegyes használat esetén. C02 kibocsátás: 168 gr/km. Renault Thalia Prima. Döntsön okosan, vezessen boldogan. NYITRAIAUTOHAZ 7629 Pécs, Szent Borbála út 5. /a Budai Vám-nál/ Telefon: 72/27-00-27-^6 Igen, megrendelem a Dunántúli Naplót egy hónapra 1295 Ft-ért, a Vasárnap Reggelt (Hétfői kézbesítéssel!) tempó egy hónapra 325 Ft-ért, egy hónapra 250 Ft-ért. Dunántúli Napló kiadója Pécs 7ÓÖ1 Pf 134 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Vezetéknév III! Keresztnév M i i ii i i i M i l l l 1 Utca 1 1 1 1 1 III Ilii Házszám l l l l l l l 1 I l 1 1 l l 1 1 Irányítószám Település 1 i 1 i i i i i i i 1 M i i i i i i i i i 1 i i i 1 1, Telefon szám IX Dátum Aláírás >