Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-17 / 284. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló Krimi Két hétig élt lemészárolt édesanyja és nővére holtteste mellett. 12. oldal Sport Sport Két rangos viadalon is elfoglalták a dobogót a PVSK atlétái. 19. oldal Csodacsatár az ágyban A kíváncsi nagyvilág megtudta, mi Ronaldo, a Real Madrid brazil csatárcsillagának legféltettebb tit­ka. A gólkirály a spanyol televízi­óban kijelentette, hogy rejtett fegyverét a mérkőzések előtt élt célirányos szexuális élettel töké­letesíti. A 26 éves játékos a helyes taktikát is elárulta a nézőknek, ami abból a bonyolult módszer­ből áll, hogy nem szabad ész nél­kül nekiesni a prédának. A lát­ványnak is megnyerő sportoló szerint passzív szereplőként kell részt venni az aktusban, s hagy­ni, hogy a másik irányitson. Ettől az ember feltöltődik energiával, emelkedett hangulatba kerül, ám semmit nem szabad túlzásba vin­ni, mert az ágyban elpocsékolt erő később hiányozhat a pályán. Vérdíj az írónő fejére Taslima Nasreen bangladesi író­nőt a könyveiben megjelenő, az iszlámmal kapcsolatos kom­mentárjai miatt börtönbüntetés­re ítélték, mert a tradicionális iszlám értékeket és szokásokat kritizálta műveiben. 1994-ben az egyik szélsőséges csoport már vérdíjat is kitűzött a fejére, miután állítólag Taslima a Korán felülbírálatát kérte a nők na­gyobb szabadságának érdeké­ben. Az életveszély elől francia- országi és svédországi száműze­tésbe menekülő asszonyt távol­létében ítélte el a gopalganji tör­vényszék a „muszlimok érzései megsértésének” vádjában. A ha­tározat elleni fellebbezés céljá­ból a tárgyalás előtt Taslima fel­adja magát - bár sokak szerint ezzel gyakorlatilag aláírja a halá­los ítéletét. Gyógyító vízitorna A vízben végzett edzés az egészséges sportolás ideális formája. Célja a mozgás hoz­záférhetővé tétele olyan em­berek számára is, akiknek a szárazföldi edzés bizonyos okok miatt nehézkesnek bi­zonyul. Az egészséges sportolás kereté­ben a kitartó, aerob edzés elen­gedhetetlen. Ennek során a terhe­lést úgy választják, hogy a test?, nek mindig elegendő oxigén áll­jon rendelkezésére. Egy aerob kitartó edzést, külö­nösen a vízben, szinte mindenki végrehajthat, Pécsett például az Aquarázs Mozgásprogrammal, a Hullámfürdőben. Az aquafitnesz „célpontjai” az ízületi betegségben szenvedők, a túlsúlyosok, a kismamák, a sérü­lésből felépülni szándékozók, az asztmások (mert a víz hidroszta­tikus nyomása segíti a kilégzést), az allergiások (mivel a vízfelszín fölötti 5-10 cm-es sáv viszonylag por- és pollenmentes).-Áü 1VH Dunántúli Napló felSÉSS! AQUARÁZS mozgásprogram 4 ÚSZÓISKOLA Élet & Stílus A vízifitnesz foglalkozások po­zitív élettani hatásai között első, hogy a fizikai teljesítőképesség megnő. A vér össztérfogata is nö­vekszik, így a szervezet jobban felkészülhet az oxigén szállításá­ra, ezzel pedig a mozgást végző egyén állóképessége nagyobb lesz ákkor is1; amikor megerőltető fizikaímiunkáí,,végez. Növekszik a tüdő kapacitása, ami azért isin dekes,: mert egyes tudósok a vitálkapacitás növekedését ösz- szefüggésbe hozták a hosszabb életkor’elérésével. A szívizom megerősödik, javul a vérellátása, és minden ütésre több vért képes pumpáiba az artériákba. Csökken a koleszterinszint, így kisebb az artériák meszesedésének esélye. A vízi tréningekre az is jellem­ző még, hogy csökken a sérülés­veszély, mert tehermentesítve vannak a csontok és az ízületek; a test folyamatos masszázs alatt áll, s mivel a mozgás a vízben sokkal lassabb, ezért a gyakorlat kivitelezése könnyebben kontrol­lálható. ■ Schwarzenegger sikerlistája Sokan szeretnének a munkahelyen és a ma­gánéletben is több elismerést. Ehhez a varázs­szó: önbizalom. Sokszor előfordul ugyanis, hogy valaki ugyanolyan tehetséges, mint a többiek, és szőkébb körben jól elő tudná adni elképzeléseit, ám egyszerűen nem hisz a saját sikerében. A jövőkép lényeges. Ha valaki tudja, hogy semmi sem elérhetetlen, máris előrébb tart. A következő kérdés: mi is a szándéka? Valóban a pénzről van szó, amikor fizetésemelést kér? A lélektanban ugyanis megkülönböztetnek igazi és hamis igé­nyeket. Utóbbiak érzelmek alapján, ötletszerűen jelentkeznek, a kényszer szülöttei - mert az em­bernek mindig össze kell mérni magát másokkal. Jobb azonban, ha nem lépünk erre az útra. Csak stressz lehet az eredménye, amely hosszú távon még a legerősebbeket is felőrli. Fontos viszont, hogy az embernek legyenek el­képzelései, s hogy a tervek a valós igényekhez tartozzanak. Sokat segít a célok elérésében, ha valaki fontossági sorrendet állít fel; Arnold Schwarzeneggerről beszélik, hogy már tizenkét éves fejjel elképzelte, hol tart majd húsz, har­minc és negyven esztendő múlva. Nagyon úgy látszik, be is jött neki minden. Céljaink elérésében segíthet, ha az odavezető utat három részre osztjuk (például első lépés:. fegyverszünetet kötünk azzal a kollégával, aki folyton piszkálódik; második lépés: rávesszük, hogy készítsünk el egy munkát együtt; harmadik lépés: közösen beszámolunk az eredményekről a főnöknek). Mindegyik lépcsőt alaposan elő kell készíteni, és jó gondolni az esetlegesen jelentke­ző problémákra is. Minél konkrétabban tervez valaki, annál jobban sülhet el a dolog. A határozottság is lényeges, sőt tanulható. Ne térjünk ki a konfliktusok elől. Ha kell, alaposan készüljünk fel a beszélgetésre vagy értekezletre, és ne hagyjuk, hogy levegőnek nézzenek a többi­ek. Tíz nap a győzelemért Állítólag tíz nap alatt megtanulható, hogyan lehet a negatív gondolatokat és érzelmeket pozitívakkal helyettesíteni. Ha valaki gyakran mondogatja magának, hogy a terve sikerülni fog, valószínűbb, hogy úgy is lesz. A jelensé­get a szaknyelv önmagát beteljesítő jóslatnak nevezi. i Pozitív megerősítést adhat, ha valaki vissza­gondol egy olyan helyzetre, amelyben jól sze­repelt. E pillanatokat egy kifejezéssel kódolva raktározza el. Ha a szót később elismétli, fel- idéződik a siker érzése. A módszert sportolók is alkalmazzák. Száznégy csapat vett részt a Dunántúli Napló-kupa idei sorozatában. 20. oldal _____Sztárpletykák NA OMI PERVESZTES. Több ezer dollárnyi kártérítést ítélt meg hétfőn a bíróság egy bul­várlapnak, amelyet Naomi Campbell beperelt, mert a lap kiteregette drogproblémáit. Az ítéletet szerint Campbell ügyei „számot tarthatnak a nyilvá­nosság figyelmére”, a cikk pe­dig része egy olyan újságírói tényfeltárásnak, amely azt kí­vánta bizonyítani, hogy Campbell félrevezette a kö­zönséget akkor, amikor azt ál­lította, sosem fogyasztott kábí­tószert. ZETA-JONES BABÁJA. Gyermeket vár a 33 éves Catherine Zeta-Jones és az 58 esztendős Michael Douglas. A bébi jövő tavasszal jön a világ­ra. A házaspár első közös gyermeke, Dylan két éve au­gusztusban született, akkor a szülők azt kérték, a barátok ajándékok helyett inkább ado­mányozzanak csekkeket a ki­csinek, akiről jótékonysági alapot neveztek el. 5-ös BMW Luxus-csomaggal. Többek között: • Montana bór üléshuzat • Elektromos mozgatású, fűthető ülések • Multifunkciós kormány • 530i és 530d modellek esetében az automata váltó is ajándék. Acsomag ára mindössze: 199 OOOFt Az Ön árelőnye így 2 394 200 Ft Miért várna jobb ajánlatra? Schneider Autóház 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. Tel.: (72) 539-000 • 530i és 530d modellek esetében. A képen látható autó illusztráció. Átlagfogyasztás (520d/540i): 5.91/100 km /12.81/100 km CÖ2 kibocsátás (520d / 540i): 156g/km / 307g/km Quístor QUAESTOR PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ RT. AZ ÉRTÉK A MÉRTÉK Bármely összegű megtakarításnál előnyös. Az egy éves állampapírkamatot mindig meghaladó, kiszámítható kamatozás. Folyamatosan vásárolható. Jelen hirdetés nem minősOl nyilvános ajánlattételnek, ős nem helyettesíti a QUAESTOR Ingatlan Kötvény, a PSZÁF által III/10.260/2001. számon 2001.03.29-én jóváhagyott hivatalos tájékoztatójának megismerését! A Kibocsátási Tájékoztató megtekinthető a Forgalmazó helyeken. 7621 Pécs, Pérezei Mór u. 2. Tel.: (72) 224-049 ft

Next

/
Thumbnails
Contents