Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-17 / 284. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. Október 17., csütörtök - HI B Boltokat zárat be az APEH Baranyai körkép „Tájékoztató. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal az adó­törvényekkel kapcsolatos jogszabálysértés miatt 10 napos idő­tartamra a helyiséget (műhelyt, üzletet, telepet) lezárta.” A felirat nem egy baranyai üzlet ajtajára került ki a közelmúlt­ban. Ám a tendencia szerint mind kevesebbszer kell élnie az APEH-nak ezzel a szigorú módszerrel. az adótitok. Az ellenőrzésekről ál­talában azt mondja, hogy nincse­nek „kipécézett” boltok, vala­mennyi tevékenységi kört, kis- és nagyvállalkozást egyaránt számba vesznek. Ha valakit mulasztáson érnek, első esetben legfeljebb 100 ezer forint mulasztási bírsággal szá­molhat, másodjára a bírság össze­ge akár meg is duplázódhat. Ha egy éven beül történt mindkét eset, akkor az üzletet legkevesebb Az APEH Baranya Megyei Igazga­tósága Operatív Osztályának veze­tője, Beke Ibolya arról tájékoztat, hogy idén eddig megközelítőleg 1100 esetben vizsgálták a próbavá­sárlás, -fogyasztás során a szám­la-, illetve nyugtaadási kötelezett­ség betartását. Egyes, konkrét ese­tekről - így az egyik pécsi belváro­si üzlet napokban történt bezárá­sáról - nem beszélhet, hiszen köü 6 napra be is kell zárni. Amennyi­ben ugyanazon a telephelyen har­madszor is szabálytalanságra bukkantak az ellenőrök, nincs el­évülési időkorlát: automatikusan 10 napos zárlatot rendelnek el, és minden további esetben 20 napos bezárás következik. Beke Ibolya hangsúlyozta, hogy az utóbbi há­rom évet tekintve a mulasztások aránya csökkent, az is elsősorban a vendéglátóiparban; az üzletek bezárását tekintve főleg a 10 és 20 naposoké mérséklődött. A jogszabály egyébiránt úgy rendelkezik, hogy ha valaki egy adóéven belül kétszer mulasztott, arra az úgynevezett becslési eljárás keretében az APEH megkülönböz- tetett figyelmet kell fordítson. b.z. SZEZONKEZDET A GYERMEKHÁZBAN. Megkezdődtek az idei tanév szakkörei, üzemel a klub dél­utánonként Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban. Az ide látogató diákok válogathatnak az irodalmi, a táncos, a lövész és a vasútmodellező társaságok között, és kellemes környezetben tölthetik el szabadide­jüket ___________________________________________________ FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Sz elektív gyűjtés vidéken is Baranyai körkép Egyszeri, őszi szelektív hulladék- gyűjtési akció lesz hamarosan öt­ven baranyai településen, az újra­hasznosítható hulladék elszállítá­sáért a lakóknak nem kell külön fizetniük. A Kaposvári Városgaz­dálkodási Részvénytársaság gyűj­tőkocsijai - többek között - Har­kány, Mohács, Újpetre és Bóly környékén is megjelennek majd. A járművek pontos érkezési idő­pontjáról a helyi önkormányzatok fogják tájékoztatni a lakosságot. A cég már négy éve van jelen Baranyában, most bővíti a szol­gáltatási körét. Bartos Ferenc, a részvénytársaság kommunális részlegének vezetője elmondta: a helyi polgároknak mindössze annyi teendőjük lesz, hogy a há­zaik elé kirakandó újrahasznosít­ható anyagokat kétfelé kell válo­gatniuk. Az egyik csomagba az úgynevezett biohulladék - ilyen például a levágott fű, növény, fa -, a másikba pedig a már szük­ségtelenné vált papír, illetve mű­anyagáru kerülne. A cégnél azt tervezik, hogy 2003-tól már rend­szeresen elszállítják a szelektív hulladékot, és később sem rónak pluszköltségeket a lakosságra. Az ezer főnél nagyobb településeken nemsokára az ország több pont­ján már jól ismert gyűjtőszigetek - népszerű nevén ufók - is meg- jelenhetnek. m. andrás csaba A Ratkó-hullám utórezgései Javulóban a megyeszékhely demográfiai helyzete? Úgy tűnik, hosszú évtizedek után idén először fordul elő, hogy Pécsett egy évben többen szü­letnek mint meghalnak, s ekként 2002-ben „pozitív” lehet a város demográfiai mérlege. Az anyakönyv adatai szerint az első három negyedév igen biztató. Pécs Tavaly 84-gyel többen haltak meg Pécsett, mint születtek, és tavaly előtt is hasonló volt a helyzet. Pozitív demográfiai mérlegre a hetvenes évek ele­je óta nemigen volt példa. Az idén azonban meg­változhat a helyzet. Mint Hajnal Pálné, a város­háza anyakönyvi csoportjának vezetője elmond­ta, bár a születési és halálozási adatok nem mind­egyike vonatkozik ténylegesen pécsi lakosra - hi­szen vidéki.nő is szülhet Pécsett, illetve több nem pécsi is elhalálozik a megyeszékhely-kórhá­zi ágyain - a staüsztika azonban tendenciájában jelzésértékű. A születések száma idén szeptember végéig 127-tel (!) magasabb volt a halálozásokénál, ami arra enged következtetni, hogy valami tör­tént a népesség frontján. Bár messzemenő kö­vetkeztetéseket korai volna levonni, azonnal fel­A MAGYARORSZÁGI SZÜLETÉSEK SZÁMA (FŐ) vetődik a kérdés, hogy vajon máris a családtá­mogatási, szociálpolitkai rendszer jótékony ha­tásait tapasztaljuk, avagy a Ratkó-korszak utó­hullámai jelentkeznek? Csak magyarázatkép­pen: Ratkó Anna a Rákosi-éra egészségügyi mi­nisztereként megtiltotta néhány évig az abor­tuszt, aminek a következményeként sokáig úgy hittük, hogy 20-25 évenként, periodikusan visz- szatérően PÉCSI ANYAKÖNYVI MÉRLEG 2001. okt. 1-jéig | |2002. okt. 1-j A Ratkó-koszakban születtek: Ratkó-unokák: A Ratkó-dédunokák helyett * 1953 206 926 1954 223 347 1955 210 430 > 1973 156 224 1974 186 288 1975 194 240 *• 1999 94 645 2000 97 597 i: 2001 97 047 mindig több gyerek szüle­tik majd. A várakozást a hetvenes évek még visszaigazol­ták, ám a 90- es évek már nem (lásd táblázatun­kat). Horvátné Takács Ibolya, a KSH Baranya Me­gyei Igazgatóságának demográfusa szerint a születési mutatók 1999-es, országosan is tragi­kus mélypontja után minden szakember a mu­tatók emelkedését jelezte. Lehet, hogy ennek az előjelei érezhetők Pécsett, bár az is tapasztalati tény, hogy a „régi szintet” az ismételt demográ­fiai javulás már nem fogja elérni. Horvátné sze­rint előfordulhat, hogy a Ratkó-kprszak vissza- köszönését tapasztaljuk némi megkésettséggel és nagyon enyhén. A nők ugyanis manapság nem húszéves korukban, hanem sokkal később vállalják a szülést, és amíg a statisztikai mérő­számok alapján az 1960-1970-es években a szü­lő korban lévő nőktől átlagban 2,6 gyermeket remélhettünk, addig napjainkban ez a mérő­szám mindössze 1,29-re zsugorodott. KOZMA FERENC Hírek AZ UJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ ok tóber 14-i számában a „ Felszámol­ják a szpláriumgyárat” című írás­ban megjelent - felszámolási eljá­rás alá vont - K. GY. Szolár Kft. nem azonos, a 2001.11.26. óta működő K. GY. Solar Europa Kft.- vel. A Komlóért Expón és a Buda­pesti Nemzetközi Vásáron a K. GY. Solar Europa Kft. vett részt, (sa) KIRCSI LÁSZLÓ oboaművész tegnap Budapesten a szakma által alapított Weiner Leó Zenepedagó­giai Díjat vehette át. A pécsi zene- pedagógus a Pécsi Tudomány- egyetem Művészeti Kara Zenemű­vészeti Intézetének igazgatója, (a) MAGYARMECSKÉN ünnepé­lyes fáMyagyúj tással átadták teg­nap az elmúlt hónapokban kiépí­tett új földgázvezetéket, melyre a helybeli háztartások több mint fele rácsatlakozott már. Hasonló esemény zajlott Vajszlón, ahol a -háztartások harmada igényelte eddig a korszerű ffltésmódot. w Skandináv lottó Első számsorsolás: 8.18, 20, 23, 27, 28, 32 Második számsorsolás: 5.18, 24, 26, 28, 30, 35 Az ifjúság is választhat PÉCSVÁRAD Nemcsak október 20-án lesz választás a zengőaljai telepü­lésen - az ifjúsági önkor­mányzat is tisztújítást tart az elkövetkező napokban. A voksolásra csaknem 1000 ifjú polgár jogosult. Tavaly nyáron alakult meg a Pécsváradi Ifjúsági Önkormányzat (PIFÖ), amely a településen élő fia­talok, a 15-30 év közötti korosztály érdekvédelmét vállalta, valamint célul tűzte ki, hogy számukra programokat szervez. A demokra­tikusan, önkormányzati rendszer­ben kiépülő szervezet emellett a fi­atal korosztály problémáit, terveit kívánja tolmácsolni a „nagy'’ ön- kormányzatnak, a város képviselő- testületének. Fuchs Gábortól, a település ifjú­sági polgármesterétől megtudtuk: november 9-én a PIFÖ is választá­sokat tart. Hasonlóan a települési választáshoz, a fiatalok polgármes­terre és kilenc ifjú képviselőre sza­vazhatnak. A képviselőjelölteknek 10, a polgármesterjelölteknek 20 ajánlószelvényt kell összegyűjteni, az íveket Kárpáti Gábornál, a város ifjúsági referensénél lehet besze­rezni a művelődési házban. Az if­júsági választáson minden 15 és 30 év közötti pécsváradi lakos jogo­sult voksolni a szervezet szabályai értelmében - így a szavazás a leg­frissebb felmérések szerint csak­nem ezer embert érint a városban. Az önkormányzat eddig 500 ezer forinttal támogatta a „kis test­vért”, amihez a szervezet még 1,5 milliót szerzett pályázati úton. Eb­ből fesztiválokat, sportnapot, túrá­kat, jórészt ingyenes koncerteket szervezett a PIFÖ, egyben fellépési lehetőséget adott az összes helyi amatőr együttesnek._______nv. sz. Új út, kis szépséghibával Udvar-Pécs A megyei közútkezelő kht. a közelmúltban komoly mun­kákat végzett a határtelepülé­sen. A falu polgármestere sze­rint útjavítás közben a társa­ság gépei tönkretették a falu egyik parkolóját. A Baranya Megyei Állami Közútke­zelő Kht. néhány hete végzett Ud­varon egy több mint 15 millió forin­tos beruházással. A munka gyakor­latilag az 56-os út falun átvezető szakaszának teljes hosszát érintet­te: a jobb oldali sávon végig szerke­zetcserét végeztek. Korábban a fa­luban várakozó kamionok teljesen tönkretették a sávot, a burkolat re­konstrukciójával ezen már nem le­hetett segíteni, így az alapokig kel­lett felújítani az utat. A munkára már a kamion-leállósáv építésekor szükség lett volna, ám akkor nem volt rá pénz. A kht. rendben el is vé­gezte a munkát, a faluban mégsem teljes és osztatlan az öröm.- A társaság a posta előtti parko­lót használta felvonulási terület­nek, a nehéz gépek pedig feltörték itt a betont - mondta dr. Schwalm Mária, Udvar polgármestere. - Szeretnénk, ha a száz négyzetmé­teres területet eredeti állapotába állítanák vissza, mivel ez a munka nekünk közel egymillió forintba kerülne. A kht-tól kapott információink szerint a kérdéssel csak akkor tud­nak foglalkozni, ha hivatalos levél­ben jelzik nekik a problémát. Miu­tán ez megtörtént, megvizsgálják, hogy valóban ők-e a felelősek a be­ton állagromlásáért, és ha igen, ki­javítják a felületet. Udvar képviselő-testülete keddi ülésén megbízta a falu jegyzőjét, hogy a jövő héten írja meg a helyre­állítást kezdeményező levelet, b. b. Újabb római kori leletek: bronztűk és tégladarabok Komló Bár darabjaiban nem jelen­tős, ám a terület római kori berendezkedését illetően fon­tos adalékokkal szolgáló lele­tek kerültek elő a közelmúlt­ban a dávidföldi meddőhányó alatt elterülő kiskertekből. Az első római kori villát az '50-es évek végén tárták fel Mecsek- jánosiban. A meglehetősen nagyméretű, 50 méter hosszú, 30 méter széles lakóépületnek bizonyosan gazdag tulajdonosa volt. A '80-as évek elején, Körtvélyes építésekor akadtak a régészek a jánosinál kisebb, ám ugyancsak jólétet bizonyító villa­maradványokra. Az elmúlt he­tekben a dávidföldi kiskertekben újabb leletek, nevezetesen tégla­maradványok és bronztűk kerül­tek elő. A komlói természettudo­mányi gyűjtemény vezetője, Fa­zekas Imre elmondta, a leletek minden bizonnyal ugyanúgy 4. századiak, mint a korábban fel­tárt villák. A Pécsi Janus Pannonius Mú­zeum régésze, Gábor Olivér arról tájékoztatta lapunkat, hogy a nyáron talált tárgyak egy jól mű­ködő villagazdaság nyomaira utalnak. A dávidföldi leletek sze­rint a két villa között gazdasági épületek, cselédlakások lehettek. Arra utaló nyom, hogy a két haj­dani villatulajdonos együttműkö­dött volna, nincs, így a gazdasági komplexum csak az egyik gazdag lakó­épülethez tar­tozhatott. A te­rületen a szak­emberek sze­rint intenzív ál­lattartás és földművelés volt a ró­mai birodalom fennállásának utolsó szakaszában. A leletek némelyike a mai na­pig a megtalálók otthonában van­nak, így a római kori tárgyak csak akkor tehetők közkinccsé, ha a köz birtokába kerülnek. Gá­bor Olivér leszögezte: a római és egyéb korból származó, a földből előbukkanó leletek a magyar ál­lam tulajdonát képezik, ezért be­szolgáltatásuk nem a megtaláló döntésétől függ, hanem kötelező. DEÁKG. Uniós partnerkapcsolat a brit Cheshire régióval Pécs Az Európa Ház szervezésé­ben három napig járja a me­gyét egy brit politikusokból és üzletemberekből álló dele­gáció. Az együttműködési le­hetőségeket a baranyaiakkal közösen térképezik fel. Mind dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, mind pe­dig di Varga-Sábján László, az Eu­rópa Ház ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy különösen a gazdaság és az idegenforgalom frontján lehetnek partnereink a me­gyénkben tartózkodó angol vendé­gek, mindamellett a látogatás az ön- kormányzati kapcsolatokra is jóté­kony hatással lehet. Különösen Pécs régiója, valamint a Manchester és Liverpool között elhelyezkedő régió együttműködéséből lehet majd kölcsönösen hasznot húzni. Ne feledjük, hogy az egyik legdina­mikusabban fejlődő brit régióról van szó, ahol évi 16 millió turistát fogadnak és sok mindenben megle­hetősen gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek. Tanulhatunk tőlük, s ezért érdemes velük egy közös „eu­rópai partnerséget” létrehozni, és közös projekteken munkálkodni. Cheshire megye és Chester vá­rosának notabilitásai, valamint üz­leti életének személyiségei az uni­ós partnerség „szekerén” érkeztek hozzánk. Köztük van John Burke megyei alelnök és John Price, Chester város tanácsának és a Vá­rosfallal Körülvett Európai Városok Nemzetközi Szövetségének elnö­ke. A 27 ország 41 városát tömörítő egyesületnek tegnaptól már Pécs város is tagja. _____________kf.

Next

/
Thumbnails
Contents