Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)

2002-09-29 / 266. szám

HÍREK Szuper 31 percet védett ■ JÉGKORONG - Negyedik felkészülési mérkőzé­sét is elveszítette a Calgary Flames az észak-ame­rikai profi jégkorongligában: az együttes ezúttal a Vancouver Canucks otthonában 5-1-re kapott ki. A vendégeknél Szuper Levente 31 percet védett és 16 lövésből 12-t hárított. Junior vb, női váltó: magyar ezüst ■ ÖTTUSA - Ezüstérmet szerzett a sydneyi junior világbajnokság női váltóversenyében a Sas vári Éva, Andrejkovics Andrea, Pál Rita összeállítású csapat. Az élen álló magyar csapat az oroszok előtt két másodperc előnnyel várta a záró tusát, a futást, ám a mieink végül eggyel visszacsúsztak. Újra Fináczy a tókerülő bajnok ■ VITORLÁZÁS - Fináczy György megvédte címét a szóló Balaton-kerülő versenyen: 13 óra 38 perc alatt teljesítette a légvonalban 160-170 kilométeres távot. A versenyt szervező Fa Nándor szerint ezt az időt sokáig nem lehet majd felülmúlni. Vargas doppingolt Halványlila gőze van GYULAY ZSOLT ÜGYVEZETŐ ELNÖK SZERINT POLITIKUSOK DÖNTÖTTEK AZ ÚJPESTRŐL Nehéz helyzetben van az Újpest Labdarúgó Kft. ügyveze­tő igazgatója, a kétszeres kajak olimpiai bajnok Gyulay Zsolt. Sportolóként soha, vezetőként a jelek szerint 38 évesen életében először meg kell tapasztalnia, milyen a kudarc. Az előző kormány által meglepően kedvelt Újpestet ugyanis szerinte lenullázta a mai. * ■ - Mit jelent, hogy a Kis- Kép az archívum- pest elleni mérkőzést zárt bél: amikor még i kapuk mögött játsszák? állami nagyvár I- Inkább úgy fogalmaz- lalatok hirdettekl nék, hogy a liga ren- a liláknál» delkezése ÖKÖLVÍVÁS - Doppingszert találtak Fernando Vargas szervezetében, aid két hete technikai K.O.- val kapott ki Oscar de la Hoyától a Boksz Világ- szervezet (WBA) nagyváltósúlyú címmérkőzésén. az, hogy két mérkőzést né­zők nélkül kell lebonyo­lítani, s ez több milliós vesz­teség. Vegyük ehhez még hozzá, hogy a büntetés ösz- szege is egymillió forint.- Keserves árat fizetnek a Fradi elleni botrányért.- Ezek a szankciók csak látszatintézkedések. Az egész tálalása is egyértelmű­en azt sugallja, hogy ez vala­miféle politikai döntés volt.- Mi abban a koncepció, ha a fradista Szűcs kapus mellett robban a lila szur­kolók által elhajított hang­gránát, és csaknem tragi­kus baleset történik? Per­sze azt sem feledve, hogy igazi balhé a Fradi-szektor- ban volt.- Nálunk volt először be­léptető rendszer, s ezt lépten- nyomon támadták, amióta megtörtént a kormányváltás. Az sugallják, hogy lám, lám milyen fölösleges ez a beru­házás, ha így. is van botrány. Megjegyzem, ez az Újpest- Fradi semmivel sem volt vi­harosabb a korábbiaknál.- A mostani pénzte­lenség ab­ból fakad, hogy három nagy állami cég jóformán egyik napról a másikra felbontotta az Újpesttel kötött szerződéseit?- Valóban így van, a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és a Szeren­csejáték Rt. elállt a további együtt­működéstől. Ez több százmillió fo­rint veszteség a szá­munkra.- Arról a véleke­désről mi a véleménye, hogy az előző kormány alatt azért terelték a Me­gyeri útra az állami cége­ket, hogy az Újpest ellen­pont legyen a mindenből kirekesztett Vasassal szem­ben? És arról mit tud, hogy ez állítólag kifejezetten Orbán Viktor kérése volt?- Azzal szemben, amit ön felsorolt, az igazság az, hogy a Magyar Fej­lesztési Bank részt vásárolt a futball kft.- ben. De ez nemcsak ve­lünk kapcsolatban tör­tént meg, az MFB a ka­jak-kenuban, az úszás­ban is fantáziát látott. Valóban kormányza­ti sugallatra lépett be a bank, azért, hogy a sportba befolyó össze­gek ellenőriz­hetők, kont­rollálhatók legyenek, | és megta­lálják azo­kat a pon­tokat, ahol a sport a kü­lönböző cégek reklámhordozója lehet. Az alapötlet remek volt. De most a mosdóvízzel együtt ki­öntötték a gyereket is. Én akkor is elmondtam, és most is hangsúlyozom, hogy jó magyar labdarúgás tőke­erős, a színvonalat megha­tározó Fradi és Újpest nélkül nincs. Ez volt mindennek az alapja, ezért örültünk az MFB belépésének.- Úgy tudom, a posta 120 milliót vont ki, a Ma­gyar Villamos Művek 25 milliós szerződést, a Sze­rencsejáték Rt. pedig több évre szóló több száz milliós megállapodását bontotta fel az Újpesttel. Mennyire hitelesek ezek a számok?- Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarom az ösz- szegeket.- Számított arra, hogy a Medgyessy-kabinet meg­alakulása után ilyen gyor­san kegyvesztetté válnak?- Ennyire drasztikus meg­oldásra gondolni sem mer­tem. A választás ismeretében nagyjából felmértem, keser­vesebb napok jönnek, de a mostani helyzet túl gyorsan szakadt a nyakunkba.- A sportminisztérium döntött úgy, hogy kihúzza az Újpest alól a szőnyeget?- -Nem, ez az elhatározás feljebb született.- A játékosokat miért büntették meg?- Ez csak afféle dorgálás­ként fogható fel, nem voltak komoly anyagi konzekven­ciái. Tudomásul kell venni, az eddigi szereplés az Új­pesthez méltatlan. Ha a kö­vetkező három fordulóban nem szereznek három pon­tot, akkor egész biztos, hogy súlyosabb árat fizetnek.- Ön egy olyan sportág­ban ért el sikereket, ahol kőkeményen meg kell dol­gozni azért, hogy valaki ki­emelkedjen az átlag közül. Mi a véleménye az élvonal­beli labdarúgókról, ők mi­lyen sportemberek.- Meggyőződésem, sokkal többet akarnak teljesíteni. Meg is van az ambíciójuk, de hiányzik az önbizalom és az önbecsülés. Két esztendeje töltöm be az ügyvezető elnö­ki pozíciót, ha nem hinnék a csapatban, hanyatt-homlok itthagynám az egészet.- Milyen következteté­sekre jutott az Újpest leg­utóbbi száz napjából?- Ha a nagy cégek elfor­dulnak a kluboktól, akkor azt az egész magyar sport megsínyli. Ennek a folyamat­nak pedig a ma még értéket termelő olimpiai sportágak lehetnek rövidesen a kárval­lottjai. Gyenes András Gyulay Zsolt SZÜLETETT: Vác, 1964 VÉGZETTSÉG: Testnevelési Egye­tem, Külkereskedelmi Főiskola KLUBJAI: Vác, Rába, Honvéd, MTK FOGLALKOZÁSA: az Újpest ügyveze­tő elnöke LEGJOBB EREDMÉNYEI: olimpiai bajnok: 1988 (kajak négyes, 1000 m), hatszoros világbajnok, hétszeres magyar bajnok 90 év svédtoma A SVÉDORSZÁG-MAGYARORSZÁG EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ ELÉ Több mint kilenc évtized telt el azóta, hogy a dán Meerum Tervogt játékvezető sípjelére 1912. június 20-án Göteborg­ban elkezdődött az első svéd-magyar mérkőzés. Akkor 2-2-re végeztek legjobb focis­táink, s hasonló eredménnyel az október 12-i Európa-bajnoki selejtezőn is elégedettek len­nénk. A kilencven esztendővel ezelőtti nyitány óta harminc­négyszer találkozott hivatalos meccsen a két válogatott - volt közte világbajnoki és olimpiai elődöntő is -, s eddig a mieink­nek jutott több sikerélmény. ■ Csak a rend kedvéért: az 1912- es első találkozáskor Bodnár és Pataki szerezték a magyar gólo­kat. A folytatásban 13 évig veret­lenek maradtak véreink a skandi­návok ellen, a nyolcadik összecsa­pás hozta meg az első svéd sikert, igaz, 1925 nyarán Stockholmban a kispesti Biri kapuvédőnek hatszor kellett a hálóból kiemelnie a lasz­tit, míg részünkről Takács két gól­ja volt a szépségtapasz. A magyar labdarúgás sokkalta jobb periódu­sában találkoztak a felek 1938. jú­nius 16-án, Párizsban. A világbaj­noki döntőbe jutás volt a tét, s bár Nyberg már az első percben előnyt szerzett a kék-sárgáknak, a sokkból eszmélő magyar tizenegy Zsengellér vezérletével 5-1-re nyert. Öt évvel később történelmi meccset játszott a két válogatott az Üllői út 39 ezer nézője előtt. Igaz, a résztvevők ekkor még csak nem is sejtették az 1943. novem­ber 7-ei szomorú délutánon, hogy utoljára futballozik a magyar ki­rályság csapata. A szánalmas 7-2- es vereséget végignézte Horthy kormányzó is, aki akkortájt már tisztában volt vele, hogy Magyar- ország hamarosan sokkal súlyo­sabb vereséget szenved... A második világháború után is gyakran vizitáltak egymásnál a válogatottak (közben semleges pályán, a helsinki olimpia elődön­tőjében 6-0-ra nyertek a mieink), s nem véletlen, hogy 1953-ban, „az évszázad mérkőzésének” titulált Anglia elleni 6-3-as sikerre is a svédek ellen hangoltak Puskásék. Tíz nappal a Wembleyben esedé­kes fellépés előtt nyolcvanezer ember döbbent meg őszintén a Népstadionban, hogy Hamrin vezérletével 2-2-es döntetlent értek el az északiak, mi több, az aréna későbbi névadója tizen­egyest is hibázott. Akkortájt vi­lágraszóló bravúr volt egy buda­pesti döntetlen, s a svédek ered­ményét jelentősen felértékelte, hogy Se­I Puskás Öcsiék a londoni |6-3 előtt egy svédek jelleni meccsel hangoltak [az évszázad mérkőzésére bes Gusztáv tanítványai utóbb 6-3-ra győztek Londonban. Há­rom évvel később, 1956 őszén is Budapesten tartózkodott Svédor­szág válogatottja. A meccs elma­radt, a skandináv játékosok vi­szont elmondhatták, hogy végig­éltek egy forradalmat... Ezután a 1974-es vb selejtezőjé­ben akadt össze a két válogatott. Stockholmban 0-0 lett a vége, s a csoport úgy állt, hogy az Illovszky Rudolf által felkészített magyar válogatottnak „csak” le kellett (volna) győznie Svédországot a továbbjutásért. Nyolcvanezer mázlista jegytulajdonos a Népsta­dionban, a valóságshow-k össze- brusztolói által álmodni sem mert milliós nagyságrendű populáció a tévékészülékek előtt izgulta végig az 1973. június 13-án lejátszott 90 percet. Negyed órával a befejezés előtt még 3-2-re vezettünk, míg­nem jött Edström, s fejesével oda lett a továbbjutás. Meglett férfiak zokogtak órákon át, s rekord­mennyiség fogyott el aznap este a kocsmákban a barna címkés ba­rack-, illetve a fekete címkés cse­resznyepálinkából. Az utolsó két emlék, két Eb-se- lejtező: 1994 novemberében 2-0- ás zakó Stockholmban, majd a kö­vetkező esztendő áprilisában Hal­mai góljával 1-0-ás siker a Népsta­dionban. S ezt a győzelmet akár jó előjelnek tekinthetjük. C. Z. Ki gondol ma a jövőre? Aki biztosra megy. MKB Európa Kötvény rugalmas és biztonságos többféle befektetői igényt kedvező kondíciókkal teljesít fix kamatozású és visszaváltható sorozatok 3 féle, 1 éven belüli futamidő (3, 6, 12 hónap) 8,25%* kamat (ehiM) a minimum befektethető összeg: 50000 Ft * 2002. szeptember 23-án érvényes kondíciók szerint 1056 Budapest, Váci u. 38.. MKB TeleBANKár: 06 40 333 666 Internet: www.mkb.hu A M I N Ő.$ É G, , K É N Y E L E M , B IZ T 0 N S A G BAN KJ A I 4 i \

Next

/
Thumbnails
Contents