Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-03 / 240. szám
2002. Szeptember 3., kedd BARANYAI TÜKÖR 5. OLDAL f Kevesebben voltak kíváncsiak ránk PÉCSETT szeptember 6-án, pénteken rendezi meg az MH 101. Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár az alakulat napját. A laktanyában délelőtt 9 órakor dan- dársorakozóval kezdődik az ünnepi program, amelyet koszorúzás követ a szigetvári hős szobránál, majd az alakulat nyugdíjasait látják vendégül. (aa) BIRJÁNBAN a napokban fejeződik be a Széchenyi tér és a Kossuth Lajos utca útburkolatának aszfaltozása. A közel 800 méter hosszan és 4 méter szélesen megújult útszakasz 5,2 millió forintba került. (a) PÉCSETT az informatikai rendszerek közigazgatásban betölthető szerepéről, az eddig megvalósult és a jövőben tervezett fejlesztési programokról „Informatika, közigazgatás, demokrácia” címmel konzultációt szervez jövő csütörtökön a Baranya Megyei Önkormányzat. A 11 órakor kezdődő rendezvényen a megyei közgyűlés dísztermében kialakított WEB-kamerás informatikai rendszer átadására is sor kerül majd. (wk) POLLENJELENTÉS. Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete polleninformációs szolgálatának mérései szerint az elmúlt héten Pécs térségének légterében az összes szállópollen mennyisége pénteken „nagy”, a hét többi napján „igen nagy” nemzetközi minősítésű menynyiségben fordult elő. A parlagfű virágpora meghatározó volt az ossz pollen mennyiségén belül. __________________________151 Új abb darázsinvázió egy panelban Egy pécsi családot és szomszédjaikat hetek óta rettegésben tartanak a darazsak. A lakók tehetetlennek érzik magukat, a közös képviselő segítségét kérték, aki viszont nem hajlandó intézkedni, mondván, ez nem az ő hatásköre. PÉCS Amint arról beszámoltunk, nemrégiben Uránvárosban egy idős házaspár konyháját ellepték a darazsak, és a lakók szinte reménytelen küzdelmet folytattak a rovarok ellen. Most egy kertvárosi panellakás bejárati ajtajának fakeretébe költöztek be a fullán- kosok.- Nem egy szomszédunkat már megcsípték a darazsak - meséli az érintett lakás tulajdonosa. - A lépcsőházban mindenki óvatos, de leginkább a gyerekeinket féltjük. Értesítettük a közös képviselőnket is, kértük, hogy intézkedjen, ám ő arra hivatkozott, hogy ez nem az ő hatásköre. Lapunk az esettel kapcsolatban megkérdezett egy független közös képviselőt is. Váradi Zoltán szerint amennyiben nem a lakás valamelyik zugába költöztek a darazsak, hanem - mint adott esetben is - már a lakáson kívül, de a társasház épületén belül vannak, úgy a közös képviselőnek egyértelműen meg kellene tennie a szükséges intézkedéseket. Ha viszont az állatok már belül vannak, úgy a lakás- tulajdonosra hárul az eltávolításuk. Ilyenkor csak a képviselő jóindulatán múlik, hogy a felmerülő költségeket a ház nevében esetlegesen átvállalja. A méhek, illetve a darazsak irtásával kapcsolatban mindenkor a Méhmentő Szolgálat a legilletékesebb. Legtöbben azonban ehhez hasonló esetben a tűzoltóságot hívják, akik viszont csak egy létrával tudnak hozzájárulni a probléma megoldásához. Aki náluk jelentkezik ilyen ügyben, azonnal átirányítják a méhészekhez. Egy-egy darázs elpusztításához elegendő egy rovarirtó spray is, de ha egy családdal állunk szemben, akkor nem érdemes kockáztatni. A méhekkel még óvatosabbnak kell bánni, mert ha veszélyben érzik magukat, könnyen támadásba indulnak. Egy méhrajban akár 20-30 ezer példány is élhet, meg- bolygatása nem túl sok jóval kecsegtet. A szakemberek kén-dio- xid vagy vakond- és ürgeirtó fáklya segítségével pusztítják el, vagy jobb esetben foglyul ejtik és elszállítják őket. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) S. A. Küldik a pótfelvételi értesítőket Több százezer forintos tandíjak félévenként Napokon belül postázzák az érintetteknek a pótfelvételiken elért eredményeiket. A pécsi képzések valamennyi szakon térítésesek, a féléves tandíj helyenként több százezer forint. Pécs Az idei pótfelvételik keretében kizárólag a kiválasztott intézmény egyetlen szakjára jelentkezhettek mindazok, akik 2002-ben egyáltalán nem felvételiztek, vagy akiket sehová sem vettek fel. A Pécsi Tudományegyetem (PÍE) karainak egy része nem tartott külön felvételi vizsgát (ÁOK, PMMFK, BTK egyes szakjai), hanem - ha volt - a korábban elért felvételi eredményeket vette figyelembe. A ponthatárokról a karok maguk döntöttek, az Országos Felsőoktatási Iroda beleszólása nélkül.- A felvételizők hamarosan kézhez kapják az eredményről szóló értesítést - tájékoztatta lapunkat Novák Sarolta, az egyetem oktatásszervezési osztályának vezetője. A PTE-n alapképzésben idén közel 900 szabad férőhelyen osztozkodhattak az utólagos jelentkezők. Ezek mindegyike önfinanszírozó rendszerű, azaz az állam nem támogatja anyagilag a képzést - azt a hallgatóknak saját forrásból (adott esetben diákhitelből) kell megoldaniuk. Ez az országban nem egyedülálló: államilag finanszírozott képzésre a pótfelvételik keretében csak a katolikus egyetemekre, főiskolákra lehet bejutni, a többi felsőoktatási intézmény rendszerint fizetős kurzusokat hirdet meg. Az egyetemek többségénél az átjelentkezés sem lehetséges, azaz a későbbiekben a diák még jó tanulmányi eredménnyel sem kerülhet át az államilag támogatott kurzusokra. A féléves tandíj sok helyen igen borsos. Az alapképzésben Pécsett az Általános Orvosi Kar árai a legmagasabbak, itt 600 ezer forintba kerül egy szemeszter. A legkevesebbet az Egészség- ügyi Főiskolai Kar általános egészségtantanár szakára kell befizetni, szemeszterenként 30 250 forintot. S. A. Parkosítás a főút mentén Sellye Hamarosan megkezdődik a Sely- lyét átszelő főút környezetének parkosítása. A mintegy négy kilométernyi szakaszon a meglévő díszfákat kivágják: az elöregedett növények nemcsak díszítő értéküket veszítették el az évek során, de magasságuk miatt néhol a villamosvezetékeket is veszélyeztetik. A kivágott növények helyére gömbkoronájú lombhullatók, valamint piros és fehér virágú galagonyák kerülnek, a fák mellé rózsákat is ültetnek majd. Mint azt Vadász Krisztinától, a sellyei önkormányzat műszaki előadójától megtudtuk, a munkák a tervek szerint szeptember 16-án indulnak. A közterület rendbetétele után az új növények ültetése október végén indul, a munkákkal a tervek szerint november utolsó napjaira végeznek majd a Sellyei Kommunális Kft. dolgozói. A mintegy négymillió forintos beruházás jelentős részére pályázati támogatást nyert a város. A közterület-szépítés az arborétum rendbetételével folytatódik majd, a védett területen a díszburkolat építése és a vi- rágosítás tavasszal indul. ISKOLAAVATÓ PÉCSETT. Átadták a Perfekt Tudásközpont Közgazdasági Szakiskoláját. Az egykori gyorsíróiskola Szabadság úti épületét két hónap alatt teljesen felújították a szakemberek és hét tantermet alakítottak ki. A megszépült falak között a tegnapi ünnepi avatás után százhetven diák kezdheti meg ta- nulmányait.__________________________________________________________________fotó; laufer László Baranyai körkép Jelentősen visszaesett Baranyában az év első felében a külföldi vendégforgalom és a turisták által nálunk töltött éjszakák száma. Az ebből eredő bevételkiesést a belföldi turisták számának növekedése sem tudta pótolni. Az év első felének eredményeit ismerve megyei és regionális szinten egyaránt az a keserű tapasztalat, hogy idén jelentősen visszaesett a külföldi vendégforgalom. Az eredmény a szakmabeliek számára talán nem meglepő, hiszen egy tavasszal megrendezett, e témával foglalkozó konferencián megállapították, hogy a megye turisztikai látványosságainak eladására, azaz a marketing- munkára mindeddig nem fordítottak kellő figyelmet és energiát. Hozzá kell tenni azonban, hogy mindemellett újabb és újabb próbálkozások születnek a baranyai vendégjárás fellendítésére. Sokan vártak gyors emelkedést attól, hogy a pécsi történelmi belváros egy része a világ- örökség védendő értékei közé került, ez azonban a szakemberek szerint legfeljebb két-három év múlva érezteti csak a hatását. A régió turisztika bevételeinek rendszerint 60-65 százalékát teszi ki a belföldi forgalom. Baranyában a vendégek átlagos itttartózkodási ideje idén még a két napot sem érte el. Az előszezonban ugyan megerősödött az érdeklődés a megye iránt, ám összességében még így sem érkeztek annyian, mint az előző év hasonló időszakában, és kevesebb ideig voltak nálunk, mint a korábbi években. Az idegenforgalmi szakemberek a magyarázatot keresve pozitív oldalon megemlítik a hagyományos, nagy tömegeket vonzó pécsi rendezvényeket, például a színházi találkozót vagy a Mediterrán Ősz programjait. Ma már a belföldi vendégek is egyre határozottabban igénylik a színvonalas környezetet. A januártól júniusig a megyében tartózkodó összesen több mint 50 ezer szállodai vendég közül valamivel több mint 4000 négycsillagos, 31 ezer három, 14 500 kettő, és csak mintegy 400 foglalt szobát egycsillagos hotelben. Valamelyest csökkent az ifjúsági szállót igénylők, kempingben megszállók száma is, többen voltak viszont turistaszállókban és nyaralóházakban. A kül- és belföldi forgalmat összesítve a baranyai szállásdíjbevétel az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva 14 százalékkal emelkedett. M. A. A BARANYAI TURIZMUS SZÁMUKBAN, 2Ü02. JANUÁR-JÚNIUS Forrás: KSH vendégek _ c,x m- j előző évhez száma : képest (%) vendége száma íszakák előző évhez képest (%) áll. tartózkodási Idd íj« i elózó évhez naP ; képest (%) összesen 136 836 109,2 301 030 103,4 2.2 94J szálloda"" 4 138 111,0 8 372 119,0 2,0 107,2 szálloda'" 30 999 105,9 70 415 91,8 2,3 86,7 szálloda" 14 478 99,3 39 649 93,3 2,7 94,0 szálloda’ 406 48,3 1 243 60,2 _ 3.1 124,7 panzió 28 632 106,8 61 349 108,8 2,1 101,9 turistaszálló 24 477 160,7 40 217 155,0 1,6 96,4 Hiúsági szálló 18 402 94,0 35 314 98,3 1,9 104,6 nyaralóház 12 891 103,5 27 875 108,5 2,2 104,8 kemping 2 413 83,8 16 596 87,3 . 6.9 104,1 pécsi kistérség 96 378 116.9 169 590 115,1 1,8 98,4 siklósi kistérség 23 339 109,2 91 867 92,2 3,9 84,4 komlói kistérség 6 361 56,2 17 168 74,5 2,7 132,6 H KANDELÁBERFELÚJÍTÁS PÉCSETT. Megújulnak az Aradi vértanúk útjának masszív, vaskos közvilágítási oszlopai. Az elöregedett, megkopott, rozsdafoltos tartóoszlopokat emelőkosarak és speciális áll- ványzatok segítségével festik újra a szakemberek, fotó! laufer László Hivatásosokat toboroznak Baranyában népszerű a katonai pálya PÉCS A foglalkoztatási és a honvédelmi tárca idén is közösen rendezi meg a hivatásos katonai állomány feltöltését célzó toborzót a középfokú végzettséggel rendelkező fiatal munkanélküliek számára. Egy évvel ezelőtt Baranyából nagy érdeklődés jellemezte a programot. Mint Végvári Zoltántól a Baranya Megyei Munkaügyi Központ munkatársától megtudtuk, a napokban értesítik ki azt a közel 2000, 18 és 25 év közötti baranyai fiatalt - fiúkat és lányokat egyaránt -, akik középfokú végzettséggel igen, ugyanakkor munkahellyel nem rendelkeznek. Amennyiben érdekli őket a hivatásos katonai pálya, úgy az értesítő levélben megtalálható - egyelőre a részletes tájékoztatást szolgáló állásbörzére szóló - jelentkezési lapot a lakhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen adhatják le. Baranyából tavaly több száz érdeklődő utazott el a Veszprém melletti központi bemutatóra és sorozásra, a később elhelyezkedők között több hölgy is volt. A jelentkezők érdeklődése különösen azt követően nőtt meg, miután a honvédelmi tárca tájékoztatott a várható illetménynövekedésről - januártól a hivatásos állományúak havi keresete bruttó 100 ezer forint. A honvédelmi tárca szándéka szerint a szigorú feltételeknek megfelelő fiatalokat a lakóhelyükhöz közeli egységeknél alkalmazzák. Mint lapunkban korábban megírtuk, a pécsi Szigetvári Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandárnál már csaknem 250 fős a hivatásos állomány, ennek bővítésére a legjobbakat választják ki a jelentke- zőkTcözül. A feltételeknek megfelelő többieket más helyőrségekhez irányítják. Az idei állásbörzét és toborzó- kampányt szeptember 26-án tartják a Veszprém melletti lőtéren, ahová autóbusszal szállítják az érdeklődő fiatalokat. ______KB. K m ps&i Szí Hírek