Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-12 / 249. szám
Ingatlant, állást vagy járművet keres? Holnap keresse az újságárusoknál! Mai számunkból Bérelni is lehet majd kukákat Nemcsak vásárolni, hanem bérelni is lehet majd Pécsett kukát, a Biokom Kft. tervei szerint várhatóan már ősszel életbe léphetne ez a rendszer. A társaság egyelőre lakossági visszajelzéseket vár: valójában mennyien igényelnék a bérszemeteseket. Komlón másféle kukabörze zajlik: a társasházak a családi övezetben élőknek kínálják a szemetest. Mohácson viszont nincs ilyen gond. Pécs-Mohács-Komló Nagy lesz a mozgás a „kukapiacon”: az alkotmánybírósági határozat miatt megváltozott szemétrendeletek a legtöbb településen megbolygatták a fennálló helyzetet. Komlón a szemetesek térfogata alapján számolnak díjat júliustól, ehhez persze megfelelő edényzet is kell. így már jó ideje folyik az az úgynevezett „kukabörze”, amely során - a városgazdálkodási cég segítségével - a társasházak a kisebb, 110 literes használt kukákat a családi házakban élőknek kínálják, hiszen az emeletes épületek konténereket szereznek be. Mohácson a kommunális adó mellett nincs külön díjszabás a szemétszállításra, így a rendelet sem változott meg. Pécsett viszont gondot okoz, hogy az új díjszámítás alapjául szolgáló szabványkuka sok helyen egyszerűen hiányzik, a polgárok nejlonzsákban, műanyag edényekben teszik ki a hulladékot. Genc- zler István, a Biokom Kft. gazdasá- —. gi igazgatója kifejtette: a cég tervei szerint már október-november táján lehetőség nyílna 70-120 literes szemetesek 5 éves bérletére, várhatóan havi 140-200 forint között. (Egy 70 literes edény ára most 5400 forint körül mozog, egy 110 literes 6200-ba kerül. így a 60 hónapos bérlet elvileg többe kerül, de a cég vállalja a javítást, a cserét is.) A BIAKOM SOWíVEa HäAZOAlKCal« tBPT rendszer előnye, hogy a bérleti szerződést bármikor lehet módosítani, ha valakinek nagyobb vagy kisebb kukára van szüksége. A Biokom Kft. a közeljövőben a sajtóban kérdőívet tesz közzé, amelyben a lakók jelezhetik igényüket a bérkukákra. Ez persze nem jelent elkötelezettséget, de a társaság fel tudja mérni, mennyi edényt is gyártasson le. Ha nagy az érdeklődés, a kukák bérleti ára még olcsóbb lehet, hiszen úgy a Biokom nagy tételben rendelheti meg a szemeteseket. A kukabeszerzés egyébként még egy vonalon halad: a pécsi közgyűlés ma dönthet egy benyújtandó pályázatról, amely révén nagyobb konténereket szerezhetnének be. A 770 és 1100 literest a társasházak kapnák, szintén bérleti rendszerben. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) NYAKA SZABOLCS Nem támogatott Tudás-vár A pécsi közgyűlés nem támogatja a Tudás-vár elnevezésű alapítványi általános iskolát - jelentette ki tegnap lapunknak az oktatási bizottság elnöke annak kapcsán, hogy a város művelődési főosztályvezetője írásban köszöntötte az intézmény megalakulását. Dr. Papp Judit, a város jegyzője állítja, munkatársát félrevezették. Az alapítványnál nem értik, miért kifogásolják a főosztályvezető levelét. Az iskola vezetői nem tagadják, hogy az intézményben többen szimpatizálnak a scientológia egyházzal. (Részletek az 5. oldalon) KOZMA FERENC KOMMENTÁRJA Visszahívó szép Ritkán történik meg a csoda, hogy az elbocsátottakat ismét visszavegyék. Most megtörtént. A jónevű finn elektronikai cég (áídás, hogy kaput nyitott nálunk) tavaly úgy kötött útilaput kényszerűségből felesleges dolgozói talpára, hogy a lapukra ráírta: ha lehet, visszavárunk. A megható történetben a happy and egy kedvező piaci fordulat, ami nyomán az Ormánságban például ismét kevesebb lett a munkanélküli, és ismét zsúfoltabbak lettek a hajnali buszok, vonatok. A történetről egy hajdani filmklubélmény jutott az eszembe, az olasz neorealiz- mus meghatározó alkotása. Róüzenet ma egyik peremvidékének nyomorúságos településén egyetlen embernek volt csupán munkahelye, állása, s majd mindenki Vajon a lengyelektől is megkérdezték, hogy igény esetén visszamennének-e? őt bámulta titkon és irigykedve az ablakok zsalugáterei mögül, amikor reggelente a helyi érdekű vasút állomása felé baktatott. Ő volt a reménység. Az álom. A munkába menő. S amikor munkásemberünk az év véGyász és emlékezés New-YorkBrüsszel-Budapest Világszerte megemlékezések kezdődtek tegnap, a szeptember 11-i terrorcselekmények évfordulóján. ANewYork-i megemlékezést a Világkereskedelmi Központ helyén tartották. Áldozatok hozzátartozói, túlélők, híres személyek, politikusok felolvasták mind a 2801 embernek a nevét, akik az összeomló ikertoronynál lelték halálukat. A NATO brüsszeli székhelyén tartott rövid megemlékezésen Lord Robertson főtitkár a terrorizmus elleni lankadatlan harcról beszélt.- Biztonságosan berendezett világunk tört össze tavaly szeptember 11-én - hangsúlyozta Medgyessy Péter miniszterelnök szerda este a Pesti Vigadóban. A kormányfő az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Matáv Szimfonikusok által rendezett emlékkoncert előtt mondott beszédet. (További részletek a 2. oldalon) TISZTELGÉS a New York-i kollégák emléke előtt. A magyar tűzoltók az ország számtalan helyén megemlékeztek tegnap az egy évvel ezelőtti amerikai terrortámadások áldozatairól. A pécsi tűzoltók is délben egy percre felsorakoztak a laktanya előtt. __________fotó; t. l. gi üzemi bankettre készülődött, a szomszédai mindenféle, az alkalomra illő ruhaneműt, kikeményített fehér inget, nyakkendőt, fekete lakkcipőt hordtak össze számára, hogy kirittyentsék, s a sötétedésben vaksin botorkálva, rityegve-rötyögve együtt kísérték a vasúti bódéig, hogy legalább azt lássák, amint vonatra száll... Nos, a munka és a munkanélküliség egymást feltételező, s olykor megható, de mindig piacorientált fogalmak. Összefüggők. Mert ami a történet egyik felében csupa derű, az a másikban keserűség. Ugyanis azt se feledjük, hogy a kedvező baranyai fordulathoz az is hozzájárult, hogy a cég menesztette a lengyel munkásokat, és az ottani gyára termelését is idehozta. Vissza... oldal IDŐJÁRÁS Napos, ■a M SS Sj ** hűvös idő 12,21 °C Péntek Szombat Vasárnap 10,26 °C 11,19 °C 12,20 °C ORVOSMETEOROLÓGIA. Változóan felhős lesz az égbolt, megélénkül az északi szél. Folytatódik a hidegfronti hatás, mérsékelt tünetekkel. A levegő tisztul, csökken a légszennyezettség. 9 77 0 8 6 5 9 1 3 043 0 2 2 4 9 I 1 1