Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)
2002-09-09 / 246. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. Szeptember 9., hétfő Újabb kereskedőház épülhet PÉCS A városháza hasznosítási pályázatot írt ki a Budai vám közelében fekvő mintegy négy hektáros területre. Az elképzelések szerint kereskedelmi központ épülhetne ott, érdeklődő befektető már akadt is. A pécsi önkormányzat korábban már megpróbálta értékesíteni a Zsolnay út - Szent Borbála út által határolt területet, a Budai vámnál fekvő ingatlant azonban az előző pályázaton nem sikerült hasznosítani. Nehezíti az ügyet, hogy a városi ingatlanba két magántulajdon is beékelődik. Gonda Tibor, a gazdasági, tulajdonosi, vállalkozási bizottság elnöke lapunknak elmondta: Pécs keleti városrésze erős lemaradásban van a kereskedelmi ellátottság terén Urán- vagy Kertvárossal szemben, emiatt egy üzletközpont építése volna a területen kívánatos. Korábban már akadt külföldi érdeklődő, akivel a város biztatónak ígérkező tárgyalásokat folytatott, remélik, hogy néhány héten belül a most kiírt pályázatra is beérkezik a szándék- nyilatkozat a befektetőtől. Az elképzelések szerint a mintegy 4 hektáros területen nem egy nagyobb bevásárlóközpont nyílna, hanem egy sok üzletből álló kereskedőház. A helyi igényeket mindenképpen felméri a városvezetés. Az eddig beérkezett ötletek szerint a környékbeliek mindenképp szeremének egy - más városrészekben megszokott - piacot, valamint mezőgazdasági boltot. Az egyeztetések a majdani kereskedelmi központról már megkezdődtek, tárgyalni kell még egyebek mellett a tömegközlekedési céggel és a helyi lakók képviselőivel is. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) NYAKA SZ. Kisrégiós hulladékgazdálkodás A „Mecsek-Dráva” program 10-27 milliárd forintba kerülhet Pécs hulladékgazdálkodása messze kiemelkedő a régióban. A jelenlegi lerakó további bővítéséhez a terület biztosított. Az önkormányzat szakemberei úgy látták, hogy EU-s támogatás segítségével a városnak lehetősége van a régió hulladékgazdálkodásának kialakításban is meghatározó szerepet vállalni. Dél-dunántúl A hulladékgazdálkodás megvalósítását szolgáló beruházások finanszírozásához a régiós programoknak jó esélyük van arra, hogy az európai uniós ISPA, illetve a csatlakozás után megnyíló EU kohéziós alap támogatását elnyerjék. Ez minimum 50 százalékos EU-támogatást jelent, amelyhez 40 százalékos állami segítség társul. A Pécs vezetésével alakuló Mecsek-Dráva Regionális Hulladékgazdálkodási Programban érintetett terület (a kisrégió) főként Baranya Mecsektől az államhatárig terjedő része és Somogy megye déli sávja, egészen a Dráváig. A területen 350 ezren élnek 278 településen. A beruházás önereje a lakosság arányában oszlana meg az önkormányzatok között. A jelenlegi helyzet szerint a területen lévő két, műszaki védelemmel rendelkező hulladéklerakó - Pécs-Kökény és Sellye - kapacitása yéges, a gyűjtők 4-5 év alatt betelnek. A többi hulladéklerakó műszaki állapota, szakszerűtlen üzemelése és kimerülő kapacitása potenciális környezeti veszélyforrás. Bezárásukat és rekul- tiválásukat rövid időn belül meg kell oldani. A korszerű és egységes regionális hulladékgyűjtési rendszer kialakításának programjának három változata létezik. A különbség lényegében a hulladékok energetikai hasznosításában van. Az a változat, amelyikben ez egyáltalán nem szerepel, aligha lehetne nyerő egy EU-s pályázaton. A további kettő között annyi az eltérés, hogy az egyikben a beruházás részét képezi a saját égetőmű, a másik külső megoldással képzeli el az energetikai hasznosítást. Az előbbi becsült költsége 25-27, az utóbbié 9,8-10,6 milliárd forint. Az elképzelések szerint mindkettő három-öt év alatt valósulhatna meg, EU-s támogatással. Kukái Andrástól, Pécs közgyűlése közlekedési és kommunális bizottsága elnökétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az energetikai hasznosítást nem tartalmazó változatot már elvetették. A program, illetve a pályázat témája a szeptember 12-i közgyűlési ülés elé, jóváhagyás után pedig a Környezetvédelmi Minisztériumba kerül. A közelmúltban a kisrégió polgármesterei Pécsett jártak a programot egyeztetni. Megállapodás született, hogy szakmai bizottságot hoznak létre, amelyben a kisrégiót a pécsi mellett sásdi, a barcsi és a bólyi polgár- mester képviseli majd. A programhoz egyébként Nagyatád térsége is bejelentette csatlakozási szándékát. DUNAI I. Veszett kutya szabadon? Százak a lobbipartin Siklós Profi módon, szinte nyomot sem hagyva hatoltak be a közlemúlt- ban Siklós átmeneti állatmenhelyére, ahonnan két stattfordsire terrier kutyát engedtek szabadon. A két eb közül az egyik megfigyelés alatt állt, ugyanis egy héttel ezelőtt megharapott egy német turistát. Amint azt dr. Priol János jegyző elmondta, a behatolás miatt megtették a feljelentést a helyi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen. Tájékoztatása szerint a megfigyelés alatt álló kutya oltási bizonyítványát gazda hiányában nem sikerült beszerezni, így nincs kizárva az eb esetleges betegsége sem. Dr. Szepesvári Zsolt állatorvos az eset kapcsán elmondta, hogy betörés során különösebb kár nem keletkezett - mindössze az edényeket dobálták szanaszét. Bár az eltűnt állatnál az eltelt időszak alatt nem mutatkoztak betegségre utaló jelek, az előírt karanténnek még két hétig kellett volna tartania. A rendőrkapitányság illetékese érdeklődésünkre elmondta, hogy az ismertetett tények alapján még az sem biztos, hogy bűn- cselekmény történt, a szabadon engedett, avagy elvitt álfátok megtalálása, esetleges befogása pedig az önkormányzat hatáskörébe tartozik. K. J. SZENTLÖRINC A kötetlen körülmények között megvalósuló érdekegyeztetést szolgálja a héten Szentlőrincen megrendezésre kerülő lobbiparti. A múlt évben első alkalommal szervezett találkozón több százan voltak, a házigazda városi önkormányzat azonban megadta a lehetőséget az akkor részt vevő cégek, közigazgatási és politikai szervezetek vezetőinek, képviselőinek, hogy mindegyikük egykét újabb vendéget hívjon meg azért, hogy a lobbierő részeként ők is tehessenek valamit a városért és a térségért. A kötetlen környezetet a sátras találkozón nem csak az asztalokra rakott palack borok, és grillsütők jelzik, hanem az is, hogy a szeptember 13-án, 10 órakor, a Vásártéren kezdődő találkozón mindössze egy előadás hangzik majd el, amelynek témája a készülő lobbitörvény lesz. Győrvári Márk alpolgármestertől megtudtuk, hogy eddig közel ötszázan jelentették be részvételüket a II. Szentlőrinci Lobbitalálkozóra. A rendezvény tavaly több üzleti szerződést is eredményezett. Hírek MOHÁCS-SZŐLŐHEGYEN a tavasszal átadott szabadidős parkban a sportpálya kialakítását is elkezdték. Az alapozásához a zúzott követ a közútkezelő kht. helyi üzemmérnökségétől kapták, akik ingyen a helyszínre szállították, és a további munkálatokat is segítik. (i) A MÁNFAI Árpád-kori templom díszkivilágítása nemrég készült el. Mindennap 21-től 24 óráig gyönyörködhetnek az arra járók a látványban. (kz) KŐVÁGÓTÖTTÖSÖN elkészült a műemlék templom díszkivilágítása. A munkák a templom falainak vizesedését megakadályozó vízelvezető rendszer kiépítésével folytatódnak, ez utóbbi beruházásra a Kulturális Örökség Minisztériumától 4,5 millió forintot nyert a település. (wk) Lottónyeremények 36. HÉT Az első felmérés egy népbetegségről PAPRIKAFÜZÉR. A baranyai falusi porták tornácain sok helyen még ma is ott virít a jóféle pirospaprika. FOTÓ: TÓTH L. Európai régiók az oktatásról A romaképzésről és -oktatásról, valamint a művészeteknek az oktatásban betöltött szerepéről fogadott el ajánlásokat az Európai Régiók Gyűlésének (ERGY) Oktatási Albizottsága Pécsett. Pécs Nyugat- és középkelet-európai országok egyaránt tagjai az Európai Régiók Gyűlésének, amelynek oktatási albizottsága - Bokor Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökének elnökletével - az elmúlt hétvégén Pécsett tartotta soros ülését. A tanácskozás résztvevői megismerkedtek a Baranyában folyó romaoktatás formáival, intézményeivel, illetve a pécsi középiskolák művészeti oktatásával. Mindez szorosan összefüggött az albizottság ülésének témáival, amelyek között kiemeltként szerepelt a romaképzés és -oktatás, a felnőttképzés, valamint a művészeteknek az oktatásban betöltött szerepe. Az albizottság ajánlásokat, javaslatokat is kidolgozott a nemzetközi szervezet novemberben Nápolyban tartandó közgyűlése számára. A javaslatok lényege, hogy a romatanítás, -tanulás kérdését mint speciális jelenséget már 2003-ban vitassa meg az Európai Régiók Gyűlése. Ezzel az Európai Unió figyelmét is felhívja a szervezet arra, hogy a romaoktatás több országot, összességében néhány milliós népességet érint, többrétegű szociális és politikai kérdés, amelynek kezelése messze meghaladja egy-egy közép-európai régió lehetőségeit. Az albizottság javasolja az ERGY közgyűlésének, hogy teremtsen lehetőséget 2003 szeptemberében egy fórum megrendezésére, amelynek Pest és Baranya megye lenne a házigazdája, és ahol a nálunk bevált művészeti oktatást mutatnák be az európai régiók helyi önkormányzataiknak. A fórum mindenekelőtt a művészeti oktatásnak a személyiségformálásban betöltött szerepét domborítaná ki. Az albizottság megállapodott abban is, hogy kezdeményezi a Tanuló régiók program indítását, illetve az oktatásban élenjáró régiók számára az Élethosszig tanulás díjának megalapítását. A népesség egy-két százaléka, Magyarországon legkevesebb százezer ember szenved valamilyen gyulladással járó ízületi megbetegedésben, a családorvosoknál a betegek negyven százaléka mozgásszervi panasszal jelentkezik. A világon futó különböző programok sorába illeszkedik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) által kezdeményezett régiós felmérés. Pécs- Az emberi gondolkodás középpontjában a nagyon súlyos, életet veszélyeztető - szív- és érrendszeri, a daganatos - betegségek állnak. De ha valamennyiünk életminőségét, mindennapi gondjainkat nézzük, akkor a mozgásszervi megbetegedések a vezető problémák között találhatók - mondja dr. Czirják László, a PTE Immunológiai és Rheumatológiai Klinikájának igazgatója. Az intézményben országos rendelés keretében nyolcszáz komoly immunológiai beteget kezelnek, valamennyiüknek van mozgásszervi eltérése, ízületi gyulladása. - Azt, hogy Magyarországon milyen a lakosság általános mozgásszervi állapota, nem tudjuk, de sokat mond az, hogy a családorvosi rendelőket a betegek legkevesebb negyven százaléka ilyen panaszokkal keresi fel. A PTE a közelmúltban pályázatot nyújtott be a mozgásszervi betegségekkel kapcsolatosan alap-, alkalmazott és klinikai kutatásra, eszközfejlesztésre. Az elnyert pénz egy részéből Baranya, Somogy és Tolna területén tízezer felnőttet érintő reprezentatív felmérést végeztek a lakosság mozgásszervi állapotáról, a pécsi FACT Intézet közreműködésével. A közelmúlt- ban befejező* tekelest I • >i ul pót vesz igény- rW be - kérdőívei- ben kitért a térd dr. Czirják László ti kopásaira is. Nem mindegy ugyanis, hogy egy szűrőprogram általában a fizikai munkásokat, a mezőgazdaságban dolgozókat vagy a városi népességet célozza meg. A konkrét mozgásszervi megbetegedésekkel kapcsolatban a kérdőívet összeállító orvosok a gyulladással járó ízületi megbetegedéseket is megcélozták. Világtendencia, hogy ez a népesség egy-két százalékát érintő betegség, Magyarországon is minimum százezer embert érint, és amennyiben nem kezelik megfelelően, rendkívül súlyos mozgásszervi problémákat okozhat. Megtörtént az úgynevezett kopásos vagy degeneratív elváltozások felmérése is, e rendkívül nagy témakört az Illés Tamás professzor vezette Orthopédiai Klinika munkatársai dolgozták ki. Kitértek továbbá a gerincbántal- makra, az alsóderék-fájdalomra, a gerinceltérésekre is. A felmérés során nyert információk alapján a következő lépésben azokat, akik betegsége orvosi szempontból nagyobb jelentőséggel bír, behívják a régióból a klinikákra. Ha a beteg és a családorvos egyetért, egy hosz- szabb program keretében megvizsgálják őket, ami országosan is befolyásolhatja a hosszabb távú, öt-tizenöt évre szóló egészség- ügyi tervezést. Ötös lottó Nyerőszámok: 13, 15,16, 28, 54 Joker: 239801 Ötös nem volt Négyes 891 021 Ft Hármas 9635 Ft Kettes 620 Ft Joker: nem volt Hatos lottó Nyerőszámok: 2,5, 26,27,35,42 Pótszám: 4 Hatos nem volt 5+1 18 188 249 Ft Ötös 345 049 Ft Négyes 4591 Ft Hármas 848 Ft B. Z. Gyerekeket is kérdeznek A gyermekkori kisebb mozgásszervi eltérésekből lesznek később komolyabb problémák felnőttkorban, ezért túlnyomó többségüknél az enyhe vagy hosszabb ideig panaszt nem okozó rendellenességet is korrigálni kell. A korai megelőzés a lúdtalptól a gerincferdülésen át nagyon fontos. Ami eleinte csak gyógytomaprobléma, az később komoly betegséggé válhat. Úgy tűnik, a közeljövőben a három megyében mód lesz egy ötezer fős gyermekfelmérés elvégzésére is, ennek szervezése már folyamatban van.