Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)

2002-09-08 / 245. szám

8 UTAZAS 2002. SZEPTEMBER 8. Hoppon maradt utasok A West Travel csődje újabb la­vinát indíthat el, sok társiro­dát sodort ugyanis anyagilag és erkölcsileg is lehetetlen helyzetbe. A biztosító eddig 500 utast kártalanított, de az irodák veszteségeire egyelőre még nincs gyógyír. ti Megalázó helyzetbe került az az 50 nyaraló, akik Görögország­ból végül is szerencsésen haza­tértek a napokban. Hiába fizették be a félpanziós ellátást, amikor szállásadóik megtudták, hogy ide­haza mi történt a partnercéggel, nem akarták a vacsorát feltálalni. Sokan félelmükben, hogy kilakol­tatják őket a hotelből, végig a szál­lásuk közelében tartózkodtak, nem élvezhették a tengert. A West Travel-botrány után sok utazó úgy érezheti, ismét nincs biztonságban az utazása, elveszít­heti befizetett pénzét. Úgy látszik, minden évben jut egy-egy kiadós botrány a hazai turisztika világá­ban. Még az sem mentség, hogy végül is a biztosító igyekszik min­den pórul járt utast kártalanítani, a West Travel esetében ez eddig 500 főt érintett. A tönkretett nya­ralást nem lehet pénzzel pótolni. Az utazási irodák ennél is rosz- szabbul járnak, hiszen ők több­nyire futhatnak a pénzük után. A hitelrontásról nem is beszélve. Több cégnél azt mondták lapunk­nak, hogy a már lefoglalt utakat kevesen mondták le, de a most ér­deklődők sokkal óvatosabbak, ke­vesebb az azonnali befizetés, hiá­ba próbálják őket megnyugtatni.- Az igazi veszteség nem is pénzben mérhető - mondta Hor­váth Vilmos, a Kisalföld Volán- tourist igazgatója. - Az elmúlt évek balhéi rontják a szakma hite­lét, sajnos nemcsak idehaza, ha­nem külföldön is. Bizalmatlanok irántunk a partnerirodák, na­gyobb kauciót kérnek, drágábban kapjuk az árucikket. Több ilyen eset után elképzelhető, hogy még többet kell fizetnünk külföldi partnereinknek és ezáltal utasa­inknak is, mert a be nem szedett pénzét, a veszteségét természete­sen igyekszik behozni. Főleg Spa­nyolországban és Görögország­ban érezteti majd ennek a hatását. A Kisalföld Volantouristot nem rendítette meg a West Travel csőd­je, mert már óvatosak voltak ve­lük. Tavasztól nem álltak kapcso­latban egymással. Mint Horváth Vilmos mondta: „Csodák nincse­nek a szakmákban, hiszen ami száz forintba kerül, nem lehet 50- ért adni hosszú távon”.- Szerintem a közvetí­tőknek is felelőssége, hogy idejekorán felis­merjék a vészhelyzetet és az utasokat ne hoz­zák ilyen kellemetlen helyzetbe, bár - tette hozzá - a tisztességes irodák akár profitálhat­nak is az esetből, mert az utas jövőre bizonyára még kö­rültekintőbb lesz a befizetéskor. A váci TdM Utazási Iroda már kevésbé járt jól. Madácsy Anna irodavezető arról tájékoztatta la­punkat, hogy ugyan tavaly is volt hasonló eset, de az nem járt eny- nyire látványos bizalomvesztés­sel. Mióta a West Travel-botrány kirobbant, irodájuk sorra kapja a telefonokat, mert gyanakvóbbak lettek az emberek, és az iránt ér­deklődnek, mi lesz, elindul az út­juk? Arra utalnak ezzel, hogy a prospektusuk hátulján szerepel partnerirodaként a West Travel, s attól félnek, így a saját szervezésű utak is veszélybe kerülhetnek.- Az egyik utasunk, aki éppen a napokban utazott vol­na, már nem fizette be a hátralékot, és kijelen­tette, az idén inkább nem utazik. Kénytele­nek voltunk az előlegét visszafizetni - mondta Madácsy Anna iroda­vezető. - A másik utas pedig elnézést kért, amiért bizalmatlan, de ő üzletember, és szeretné megkér­dezni, rentábilis-e az irodánk. Ne­héz ilyen helyzetben dolgozni, hi­szen meg kell győzni az utast, vannak még megbízható irodák. Természetesen igyekszünk minél jobb szolgáltatást nyújtani, hogy valahogy a bizalmat visszaszerez­zük mások helyett is. Madácsy Anna azt is hozzátette, szerencsé­re a West Travel csődje a szezon végére és nem elejére, közepére esett, mert akkor rosszabbul is jár­hattak volna. A budapesti Unitravelnél is le­mondták az utolsó pillanatban néhányan az utazást. Mint dr. Urbantsok Gábor igazgató el­mondta, már máskor is szárma­zott veszteségük hasonló esetek­ből, most is többszázezer forint­juk bánta, ugyanakkor plusz munkát is adnak az ilyen esetek. Megkérdeztünk egy ismert té­vés műsorvezetőt is, Albert Györ­gyit arról, hogy őt befolyásolják-e az ilyen esetek utazási terveiben. Lapunknak kijelentette, éppen most készül Máltára, s bárcsak otthagyná őt valaki még egy plusz hétre. Természetesen azért nem szeretne olyan kellemetlen hely­zetbe kerülni, mint a több száz utas, éppen ezért igen körültekin­tően választja meg az utazási iro­dát, amelyiknek a szolgáltatását igénybe veszi. Temesi László Ingatlanbefektetési Alap ingatlanbefektetés kényelmesen, rugalmasan, adókedvezménnyel Az alap éves hozama:* 13,33% Az Alap befektetési jegyei megvásárolhatók: HVB Bank (korábban Bank Austria-Creditanstait m fiókhálózata, Inter-Európa Bank fiókhálózata, CA-iB Értékpapír Rt,, Ralffelsen Értékpapír Rt., ' ' -SiX Concorde Értékpapír Rt., ERSTE Bank Befektetési Rt, CIB Értékpapír Rt., BNP Paribas Hungária Bank Rt., EASTBROKE isi Rt. . • Tel: 225-2500 (vétel, Konferenciaközpont Büki fürdőberuházás ■ Sopronban több mint száz eszten­dős intézmény felújításával, bővítésé­vel jött létre a nagy rendezvények megtartására is alkalmas Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ. A Széchenyi terem ezer, a Liszt terem 400-450, a Petőfi 150-200 fős befoga­dó képességű. Nyolc szekció és tár­gyalóterem, 800 négyzetméteres kiál­lítótér, éttermek, kiszolgáló helyisé­gek kialakítása történt meg. Szeptem­berben már több rendezvény is lesz a központban, a hiVaTalos átadásra a- zonban október végén kerül son ■ Egymilliárd forintos beruházást kö­vetően elkészült a büki gyógyfürdő fejlesztésének első üteme. A két év alatt megvalósuló rekonstrukció eléri a 2,1 milliárd forintot. Megújult és mintegy 370 négyzetméterrel növe­kedett a fedett fürdő vízfelülete, a fizioterápiás és balneoterápiás részle­get 34 kezelőhellyel bővítették. Meg­szépült az előcsarnok, megépült egy közlekedő folyosóként használt téli­kert is. A következő fázisában a rek­reációs park téliesítését és szolgáltatá­sainak bővítését tervezik. Regatta a vizek városában ■ Idén is nagy siker volt a szeptember első vasárnapján Velencében megren­dezett történelmi regattaverseny, amely tízezreket vonz az olasz városba. A magyar utazási irodák is több csoportot indítottak az eseményre. HÍREK Badacsonyi szüret a hétvégén í ■ BADACSONY: Az immár 35. Badacsonyi szüret el- 1 nevezésű hagyományőrző és kulturális program I tegnap kezdődött, de ma is várja az érdeklődőket. A | rendezvény elsődleges célja, hogy bemutassák a | Vulkánok Völgye, azaz a Tapolcai- é£ a Káli-meden- § ce történelmi és kulturális tradícióit, a borkészítés I hagyományait ProjJ^^óm4Íl|ás#r,kór'JtqLfíapja- inkig, valamint megismertessék a magyar gasztro- j nómia jellegzetességeit. A felvonulást ma 10 órakor I tartják, mintegy 800 jelmezes részvételével. 1 Háromkastélyos program | ■ BUDAPEST: H^ooikasíélyos.rehabilitációs.prog- j I ramot kezdeményez a Kultutsáhs Örökségvédelmi Hivatal: a jövő ^ber^^d^d|l!h|iop)'-öféves idő- tartamú felújítási munkálatok az újkori magyar épí- 1 tészet legértékesebb kastélyait, a keszthelyit, a gö- I döllőit és a fertődit érintenék. A program célja az, I hogy helyreállítsák az évente több százezer turistát I vonzó, műtörténeti értéküket tekintve európai ran- 1 gú épületegyütteseket. Nem pusztán műemléki fel- § újítást kezdeményeznek, hanem egy olyan rehabili- 1 tációs programot is, amelynek eredményeként való- I di kulturális-turisztikai centrumok jönnek létre. Szexmúzeum nyílik New Yorkban ■ WASHINGTON: Szexmúzeum nyűik New Yorkban | . szeptember 23-án. A bemutatkozó kiállítás témája: 1 hogyan formálta New York az amerikaiak viszonyát | a nemiséghez. Ez a város adta a nemzetnek az első, I sajtóban gerjesztett szexbotrányt, az első szado- 1 mazo klubokat, az első leszbikus és meleg bárokat, I és az első gumióvszert - egy szegény német kol- I básztöltőnek köszönhetően. A múzeum igényes 1 akar lenni, de azért nem túlzottan komoly. Asz ajánlat a Renault-tól! RENAULT qMndevu nyílt hétvége: szeptember 14-15, Szeptember 1. és október 31. között akár 200 OOO Ft értékű árelőnyt is választhat! «< (

Next

/
Thumbnails
Contents