Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-04 / 211. szám

8 INFORMATIKA 2002. AUGUSZTUS 4. Mobil szörfre váltunk A telítődő mobilpicon a szolgáltatók és telefongyártók új „termékekkel” próbálják rávenni vásárlóikat, dobják el régi telefonjaikat, s vegyenek újat. A mobil internet alig lassabb, mint a „betárcsázós", de kényelmesebb azoknak, akik nem akarnak asztalhoz kötve netezni. A mobilnet használhatósá­gát jelzi, hogy a nagyobbik kormánypárt, az MSZP minden képviselője rendelkezik egy adattovábbításra alkalmas mo­biltelefonnal összekapcsolt tenyérgéppel. hetővé teszi, hogy Iga néhány perc alatt az egész frakció­hoz eljussanak a törvénytervezetek - érvelt lapunknak a „mobilizált” adatát­vitel mellett Juhász Gábor frakcióvezető- helyettes. A szocialista frakció mintegy tízmillió forint­ból vásárolt a képviselők­nek e-mailek küldésére és fogadására alkalmas palmtopot, amihez drót nélkül kapcsolódik az adattovábbítást lehetővé tevő új mobiltelefonjuk. A képviselők a központi szerveren keresztül egy­idejűleg tudnak vala­mennyi társuknak (vagy M - Tízfős parlamenti többségünk van, így olyan megoldást kellett találnunk, aminek segít­ségével a lehető leggyor­sabban mobilizálhatjuk képviselőinket. A hon­atyák által használt te­nyérgép és a hozzá kap­csolódó mobiltelefon le­visszaestek a készülékei- más. Annak, akinek van adások is. már egy noteszgépe vagy A szolgáltatók új „tér- hordozható számítógépe, mékekkel”, a mobil adat- megéri mobilnetre válta- átvitellel és az ezzel lehe- ni. Ez ugyanis bárhol, bár­Vireless, Blootooth és GPRS a I ■ A hordozható számítógépeket, tenyérgépeket és a telefonnokat néhány évvel ezelőtt még adat •átviteli kábellel kötötték össze. Ez azonban kényei- I metlen. Helyette terjed a drót nélküli (vireless) kap- csolat, amikor a számítógép és a telefon infravörös technika segítségével kommunikál egymással. Egyre szélesebb körben alkalmazzák a rádióhullá­mokat használó bluetooth technikát is. A GPRS (General Packet Radio Service) pedig olyan, a GSM hálózatokban használható csomagkapcsolt adat- átviteli technológia, amely a vezetékes hálózatok­ban használt modemes adatátvitellel összemérhe­tő sebességű kapcsolatot biztosít. azok egy-egy csoportjá­nak) levelet küldeni. A fe- nyérgép és mobil segítsé­gével akár internetezhet- nek is. Ennek sebessége (ma még) valamelyest el­marad az otthon megszo­kott le, ületve feltöltési se­bességtől. Mobil adatátviteli le­hetőséget (GPRS), inter­netezést eddig is több szolgáltató kínált Ma­gyarországon, ám iga­zán csak az idén nyáron indult be az előfizetők­ért a versenyfutás. A mo­bilszolgáltatók Internet felé fordulásának egy­szerű a magyarázata. Magyarország lassan mobilellátottságban is utoléri Európát. Az előfizetők száma meghaladta az ötmilliót, az aktív keresők mintegy hetven százaléka rendel­kezik hordozható készü­lékkel. De az utóbbi hó­napokban nemcsak az új előfizetők „levadászása” vált nehezebbé, hanem tővé váló internetezéssel próbálják rávenni jobb módú ügyfeleiket a tele­foncserére. Erre a szolgál­tatásra ugyanis sok előfi­zető készüléke - különö­sen azoké, akik két-három évvel ezelőtt vásárolták te­lefonjukat - nem alkal­mikor lehetővé teszi a vi­lágháló elérését. Elsősor­ban egyetemisták, üzlet­emberek, ügynökök hasz­nálhatják ki előnyeit. De hasznos lehet a napi több órát ingázóknak is, hiszen a vonaton, buszon is mű­ködik a mobilnet. A Pannon GSM-nél a szolgáltatás használa­takor az ügyfeleknek a ténylegesen forgalmazott adatmennyiség után kell fizetniük. A GPRS-t a ma kapható középkategóriás mobiltelefonok többsége támogatja, segítségével 30-40 kbit/sec körüli átla­gos adatátviteli sebessé­get érhet el. A Vodafone július kö­zepén indította be a cso­magkapcsolt GPRS adat- átviteli szolgáltatását. Az előfizetői havi fix összeg­ért időbeli és adatforgal­mi korlátozások nélkül kapcsolódhatnak a nap 24 órájában a világhálóra mobiltelefonjuk és egy kézi számítógép segít­ségével. A Westelnél GPRS cso­magkapcsolt adatátvitel használata esetén 30-40 kbit/sec körüli átlagos se­bességgel tölthetik le a netezők az adatokat mo­biltelefonjukon keresztül a számítógépre. HÍREK Több netezőt ígér az MSZP ■ BUDAPEST: Négy év alatt megduplázódhat a je- | lenleg háromszázezres otthoni szörfözők tábora - 1 ígéri Molnár Gyula, az MSZP informatikai munka- J csoportjának vezetője. A politikus szerint négypár- g ti konszenzussal parlamenti határozat rögzítené ! Magyarország információs stratégiáját. Vízzel hűtik a számítógépet ■ TOKIÓ: A hagyományos ventillátoros hűtés helyett 1 vízhűtésre állítja át az általa gyártott számítógépek j processzorait a japán Hitachi. Az új notebook-mod- 1 ell, a Flora 270W már az általa szabadalmaztatott | hűtőrendszerrel kerül forgalomba. A folyadék ru- I galmas csövön áramlik keresztül a lapka felett el- | nyelve az általa termelt hőt, s a gép monitoránál el- 1 helyezett tartályba vezetik, ahol lehűl. „Kürtösök” lopják a computereket ■ BUDAPEST: Már a rendőrség is nyomoz az egyik j: legnevesebb hazai „adatbányász” cég nevében szá- | mítógépeket lopó tolvajok után. A KÜRT Computer j Rendszerház nevében ismeretlen tettesek az utóbbi | hetekben különböző cégektől számítástechnikai 1 eszközöket vittek el - arra hivatkoznak, hogy vizs- j gálatra, illetve javításra viszik el a számítógépeket. . I Olcsóbb Internet vidékre ■ BAJA: Az EnterNet internetszolgáltató vezeték nél- j küli technológiájú szolgáltatása telefondíj nélkül ki- | nál Internet kapcsolatot a vidékieknek. Augusztus | 10-étől Baja, Balatonboglár, Balatonfüred, Kalocsa, j Kaposvár, Keszthely, Pápa, Salgótarján, Szentes 4 § km-es sugarú körzetében biztosítanak hozzáférést. 1 Hosszabb távon a vezeték nélküli szolgáltatás piaci | részesedése akár a 20%-ot is elérheti. A siker titkai: • modern formák; • fiatalos lendület; • korszerű anyagok; • tartós konstrukció; • igényes kivitel. Megtekinthető, megrendelhető a fővárosban és a megyeszékhelyeken működő irodabútor stúdióinkban - pontos címeket lásd web oldalunkon: wvrar.garzon.hu Kiöregedett játékkonzolok ■ A játékkonzolokat a 4 fős és nagyobb vagy a gyerekes háztartásokban használják. A konzolok már minden ötödik ilyen típusú háztartásban meg­találhatók - derül ki a BellResearch és Think Consulting felméréséből. A konzollal rendelkező háztartások 35 százaléká­nak mindössze 5 vagy an­nál kevesebb programja fut a gépeken. A többség azonban 15 játékprog­rammal rendelkezik. A Magyar Infokom- munikációs Jelentés sze­rint a Nintendo előnye, hogy fele annyiba kerül, mint a technikailag fejlet­tebb - Magyarországon egyelőre csekély szám­ban eladott - Microsoft- termék, az Xbox. A kon­zolpiacon vüágelső Sony PlayStation mintegy 90 ezer háztartásban talál­ható meg. A harmadik legelterjedtebb gyártó­nak a Sega számít. A magyar piac elmara­dottságáról tanúskodik, hogy a konzolok között sok a régi. A Sega már 2001 tavaszán kiszállt a konzolok piacáról, és ki­zárólag szoftverfejlesz­téssel foglalkozik. Ehhez képest az idehaza hasz­nált konzolok csaknem hatoda viseli ezt a márka­nevet. De a Sony PlaySta­tion játékkonzolok 80 szá­zaléka is „első kiadású”. Adatelrejtés ■ NEW YORK: A Windows a legtöbbek által használt 95/98/Me változatai alap­esetben semmilyen adatvédelmet nem tartalmaznak. A könyvtárakhoz bárki szabadon hozzáférhet, mindössze egy kattintás az egész. A családi szennyest egy az Internetről (ingyen) letölthető szoftver segítségével könnyen el lehet rejteni a gyerekek szeme elől. A Folder Shield 2001 kezelése pillanatok alatt el­sajátítható és a „rejtett” dossziékat a szá­mítógépes vírusoktól is megvédi. Fájlcserék tiltása ■ PALO ALTO: A törvénysértések elke­rülése érdekében, valamint a külső tá­madásoktól való félelem miatt a Micro­soft dolgozói nem csatlakozhatnak fájl­cserélő hálózatokhoz. A héten erre a vállalat több mint 50 ezer dolgozóját e-mailben figyelmeztették. Ezeken a há­lózatokon javarészt MP3 zenék és egyéb fájlok (filmek, szoftverek) közzététele folyik. A P2P hálózatok felhasználója sa­ját számítógépének tartalmát is hozzá­férhetővé teheti a világhálón. ‘30% * ^c> « KÁNIKU Könyvek akár 70%­LABAN! W os árengedménnyel! Akciós könyvkínálatunkat keresse a Magyar Könyvklub könyvesboltjaiban. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes! Ügyfélszolgálati telefonszámunk: 06 29 578 210, i_ ___i___ ___________i_i_ i___ no map: www.mKK.nu //I MAGYAR _L/' könyvklub PÉCS: Móricz Zsigmond Könyvesbolt, Széchenyi tér 17. SIKLÓS: Magyar Könyvklub Könyvesbolt, Felszabadulás u. 28. k

Next

/
Thumbnails
Contents