Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-03 / 210. szám

10. OLDAL MINDEN T BELE 2002. Augusztus 3., szombat Filmajánló Az időgép H. G. Wells klasszikus s c i - f i regényének ez már a második filmes fel­dolgozása. A főszerep­lő tudós és feltaláló (Guy Pear­ce) mindenáron be akarja bizonyítani, hogy az időutazás kivitelezhető. Elkészíti hát időgépét, és 800 évet száguld előre a jövőbe, ennek minden felelősségével és bonyodalmával. Az emberiség ekkora azonban már két pártra szakadt: üldözőkre és üldözöttekre... A regény második megfilmesítését az teszi még pikánsab- bá, hogy a szerző ükunokája, Simon Wells rendezte. Valószínűleg tehát jó kezekbe került a becses mű. A főbb szerepekben láthatjuk még az Oscar-díjas Jeremy Ironst, és az első filmjében bemutatkozó popénekesnőt, Samantha Mumbát. «* Országos bemutató: augusztus 1. POPHÍR Jól bevált módszer Űjabb latin csillag mutatja meg magát az egész világnak. Shakirához hasonlóan a mexikói Paulina Rubio már egy évti­zede ünnepelt énekesnő és tévésztár a hazájában. Mindössze 8 éves volt, amikor az első felvételét rögzítették, később pedig egy tinicsapat tagjaként, majd szólóban vált a spanyol nyelvű országok kedvenc előadójává. Az éneklés mellett Paulina gyermekszínészként és szappanoperák főhősnőiéként is bizo­nyította tehetségét, de ma már csak a zenére koncentrál. Első angol nyelvű albumával Észak-Amerikát és Európát is igyek­szik meghódítani. Debütáló dala a Don’t Say Goodbye, amellyel a csinos hölgy sokáig nem mond még búcsút a slágerlistáknak. ____________________Könyvajánló ___________________ Se rge Bmssolo: Peggy Sue és a szellemek. A kék kutya napja Mióta a városka felett felragyogott a kék nap, a dolgok furcsán alakulnak. A rossz tanulók lekörözik a tanáro­kat, a kutyák sakkoznak, a macskák pedig az emberek gondolataiban ol­vasnak. A cipők és a csizmák önál­lóan róják az utcákat, és feltett céljuk, hogy szétrúgják volt tulajdonosuk hátsó felét. Peggy Sue, a csodaszem­üveges gimnazista érzi, közeleg a ka­tasztrófa. Egyedül ő tudja, hogy látha­tatlan lények sétálnak ki-be az embe­rek életében, falakon keresztül közle­kednek, és puszta szórakozásból gonosz, néha halálos tré­fákat űznek velük... (Passage Kiadó) Schobert Norbi: 100 kérdés a fitneszről Norbi életformája már eddig is generá­cióknak adott hitet ahhoz, hogy meg­változtassák életvitelüket - kínzó gyöt­relmek nélkül. A népszerű fit- neszmester tömegmozgalmat indított el, amelynek következtében százezrek kezdték megreformálni mindennapjai­kat. Az életmód megváltoztatása kap­csán felmerülő 100 általános kérdésre Norbi most könyvben válaszol, vala­mint étkezési tanácsokkal, étrendjavas­latokkal segíü az eredményes testsúly- és életvitel-változtatást. (Stardust Publishing) Nagylemezeladások A MAHASZ T0P-40 LISTA ALAPJÁN 1. Hofi Géza Napsugaras jó éjszakát! 2. Eminem The Eminem Show 3. Princess A hegedű hercegnői 4. Red Hot Chili Peppers By The Way 5. Fiesta A tűzön át 6. Groovehouse Hajnal 7. Zene a nyulaknak A kis tehén 8. V-Tech Búcsúzz el 9. Márió A harmonikás 10. TNT Unplugged A HÉT SLÁGEREI MAHASZ RÁDIÓS JÁTSZÁSI LISTA ALAPJÁN 1. Mad’House Like A Prayer 2. Groovehouse Hajnal 3. Shakira Whenever, Wherever 4. United Keserű méz 5. TNT Kicsi gesztenye 6. Pink Don’t Let Me Get Me 7. Anastacia One Day In Your Life 8.ATB Hold You 9. Zanzibar Szólj már 10. Romantic Homokszem Kérdezz, felelek! Várjuk leveleiteket a szerkesztő­ség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 10Oxszep@axels.hu „Súlyos betegség” 19 éves vagyok, és van egy be­tegségem. Éjszakánként nem ébredek fel arra, hogy vécére kell mennem. Eddig nem is tö­rődtem vele, bíztam abban, hogy majd elmúlik. De most már elértem azt a kort, hogy fel tudom fogni ennek a súlyossá­gát. Annyira emészt a dolog, hogy már élni sincs kedvem. Mindig jegyzem magamnak ezeket a kellemeüen éjszakákat. Tavaly a 365 napból 214-szer történt meg. Annyira letört és elkeseredett vagyok, hogy már a gyomrom is fáj. Minél idege­sebb vagyok emiatt, annál több­ször ér éjszakai „baleset”. A sa­ját szüleim előtt is szégyellem, nem beszélve a barátaimról. Utazni szeretnék, kalandokat átélni, de nem mernék egy éj­szakát se máshol tölteni. Egy or­vos szerint ez megszűnne, ha szülnék. Mit tegyek? . Nem betegség, tünet! Sajnos annyim tájékozatlan vagy ezzel a témával kapcsolat­ban (ne érts félre, ez nem csak a te hibád), hogy kénytelenek va­gyunk rövid előadást tartani a témában. Biztosan többeket érint, csak nem annyira bátrak, hogy kérdezzenek róla. Az éjsza­kai bevizelés (enuresis) két ok miatt alakul ki már kisgyermek- korban. Vagy azért, mert az idegrendszer éretlen, és későn, gyakran csak 6-7 éves korban ál­landósul az éjszakai szoba- és ágytisztaság. Ezzel nincs sok teendő, mert spontán érés útján helyrejön. A másik az, amivel valószínűleg neked is számol­nod kell, hogy az okok mélyen, pszichés talajon gyökereznek (pl. rossz kapcsolat a szülővel, elszakadás tőle, de akár iskolai kudarc, gyakori iskolaváltás, túlérzékenység stb. is). Ezeket csak pszichológiai eszközökkel lehet feltárni. Ami veled történt, az számunkra ismeretlen, de nagyon valószínű, hogy a hát­térben már régen nincs feldolgo­zatlan konfliktus, az énuresis mégis „önálló életet él”, vagyis megmaradt mint rossz szokás. Nagyon régi, elhanyagolt problé­mád. ez, csodálkozunk, hogy nem írtál arról, jártál-e valaha szakembernél vele. Csak attól várhatod a száraz éjszakákat, ha először jelentkezel egy bel­gyógyászati kivizsgálásra (ott kiderítik, hogy a szervezetedben van-e valamiféle elváltozás), és ha annak az eredménye nega­tív, akkor sürgősen felkeresel egy pszichológust. Csak ő se­gítheti ____________________■ Ig bst sem sikerült meg az ünnepeltet. J.Lo-t hamarosan legújabb filmjé­ben, a Most már elégben (bemutató: augusztus 22.) láthatjuk viszont a hazai mozikban, J To Tha L-O! The Remixes albumáról pedig az I’m Gonna Be Allright cí­mű optimista felvétel a slágerlisták egyik kedven­ce. Jennifer jelenlegi életére gondolva mind­két cím meglehetősen beszédes. Hiába sikeres film- és popsztár, Jennifer Lopez magánéletében nem találja a boldogságot. Alig egy évig tartó házasság után má­sodik férjétől, Cris Juddtól is el­válnak a latin szépség útjai. Kibé­kíthetetlen ellentétekre hivatkoz­va a válóperes kérelmet Jenny Vonzó, már beadta a bíróságra, és úgy tű- sikeres, és nik, ezúttal a szakításon is köny- - átmenetileg nyen túltette magát. Ezt támaszt- nincs kivel ja alá az a tény, hogy a dívát szü- megossza letésnapja alkalmából romanti- az ágyát, kus vacsorán látta vendégül szí- Jenniter Lopez nésztársa, Ben Affleck, ráadásul újra facér Csók lxl - Játék az ajkakkal A nyári szünet egy részét a szüleimmel töltöttem a Velen­cei-tó partján. Tudtam, hogy nem ez lesz álmaim nyaralása, így naponta felhívtam a barát­nőmet, hogy ne unatkozzam any- nyira. Egyik nap épp a telefonfülké­ben álltam, amikor megláttam azt a helyes srácot, akit úgy két napja ki­néztem magamnak. A barátaival ült egy közeli pádon. Természetesen gyorsan befejeztem a beszélgetést, kiléptem a fülkéből, és megpró­Egy csók ezer szónál is többet mond. Kifejezi a szerelmet, a vonzalmat, a bizalmat, a boldogságot. Megpecsételi a barátságokat, lángra lobbantja a szenvedélyt és a vágyakat... A HÉT CIKIJE báltam olyan lazán, ahogyan csak tudtam, elsé­tálni a fiúk mellett. Végigbámultak, és amikor a cipőmhöz értek, hirtelen hangos nevetésben tör­tek ki. Nem értettem semmit, de nem mertem le­nézni a lábamra sem. Amikor befordultam a sar­kon, elszörnyedve lát­tam, hogy egy jég- krémes papír ra­gadt a cipőm tal­pára. Nem ilyen bemutatóról ál­modtam! ZSUZSI, 10 KEDVENCEINK Nem létezik aranyszabály a tökéletes csók kivitelezésére. Van, aki forrón, van, aki gyöngédebben, van, aki játékosan szereti. De egy „rossz” csókkal - túl heves, túl nyálas, túl lagy­matag - könnyen szét lehet rombolni egy döntő, romantikus pillanatot. Hogy ez ne történjék meg, íme néhány megszívlelendő jó tanács... Hogyan készülhetsz fel rá? A tisztaság döntő szerepet játszik. Egy ápolatlan szájú emberrel csókolózni már csírájában meg­ölheti a szerelmet. Tisztítsd meg a fogkefével a nyelvedet is, mert oda is telepedhetnek bakté­riumok, és ne felejtsd el a szájvizet sem. Ha rúzso- zod magad, csak keveset, és lehetőleg csókállót használj, mert kevés srác szereti, ha a csókolózás után óriási piros paca marad a szája körül. Hol a legjobb csókolózni? A tökéletes csókhoz mindannyian ideális helyre és időpontra vágyunk. Sajnos gyakran történik másképp: beviharzik például az öcsénk két osztálytársával a szobába. Az ilyen kellemetlen helyzeteknek azonban elejét is lehet venni! Ha a kedveseddel romantikus lelkek vagytok, keres­setek egy helyet, ahol nagy a nyugalom, a csend és a kényelem. így az lesz az érzésetek csókolózás közben, hogy egyedül vagytok ezen a világon. Ha otthon vagytok, rendezd be hangulatosan a szobát párnákkal és gyertyákkal, és ne felejtsd el fino­man a tudtára hozni a család apraja-nagyjának, hogy szeretnéd, ha egy darabig nem zavarnának... Hát az orr, a szemüveg és kezek? Ha egy kicsit ferdén tartjátok mindketten a fejeteket (vigyázat! ne ugyanabba az irányba fer­dén!), nem fog „karambolozni” az orrotok. Ha egyikőtök szemüveget visel, vigyázzon rá, hogy ne „csússzon” közbe. A legjobb előre levenni, hiszen a csókolózás nem vizuális élmény. Ha ültök, fond a kezed a nyaka köré, ha álltok, a dere­ka köré. Simogathatod a hátát, a haját, a vállát, az arcát. Használd a kezed, ha csókolóztok! Ne csüngjön lefelé, mint egy bábunak. És most? Mielőtt összeérne az ajkatok, nyisd ki egy.kicsit a szád, és csukd be a szemed. Ebben a pozitúrában vagy ugyanis a legnyitottabb arra, hogy átadd magad a csókolózás örömeinek. Légy gyengéd, és ne rohand le a másikat. A harapdálás, szürcsölés, a nyelv túl mélyre nyújtogatása, könnyen elveszi a másik kedvét a csókolózástól. Ne felejts el CSÓKOLÓZNI EGÉSZSÉGES Egy szenvedélyes csók heves testi reakciókkal jár: a pulzus percenként 120-ra emelkedik, vele nő a testhőmérséklet is, a hormontermelés felgyorsul, a fájdalomérzet szinte teljesen megszűnik. A hasnyálmirigy több inzulint termel, az anyag­csere felélénkül. A csókolózás az immunrendszert is erősíti. Aki sokat csókolózik, jobban tud védekezni az influenza, a gyomor- és epebajok ellen. Jobb lesz az artériák vérellátása, csökken a szívinfarktus és az agyér-elmeszesedés veszélye. A csókolózás ezenkívül fogyaszt és szépít is. Egy intenzív csók 12 kalóriába kerül, és 39 arcizmot mozgat meg egy­szerre, így jobban át tudja járni a vér az arcot. A csók csuklás ellen is jó, az ajkak játéka leköti a figyelmet, és a rekeszizom megnyugszik. lélegezni sem! Az a legjobb, ha az orrodon keresztül teszed, így nem kell megszakítanod a csókot, hogy levegő után kapkodj. Hogy a gyakor­lat teszi a mestert, az természetesen itt is igaz. Minél szerelmesebbek vagytok, és minél jobban bíztok egymásban, annál nagyobb örömöt leltek a csókolózásban. Hová adjunk csókot? Ez elsősorban attól függ, mit kedveltek igazán, és melyek az erogén zónáitok, de attól is, mennyire ismeritek egymást, és milyen tapasztalataitok van­nak már egymással a csókolózás terén. Csókot adni tulajdonképpen bárhova lehet. Már a leg­egyszerűbb, szájra adott puszi is nagyon izgató. Az ajkakon és a nyelven lévő idegvégződések a központi idegrendszer segítségével közvetlenül a nemi szervekbe továbbítják az izgalmat. Egy másik mágikus hely, amit fiúk-lányok egyaránt szeretnek, a nyak és a fültő tájéka, de varázs­latosak lehetnek a csókok a tenyérbe, az ujjak hegyére és a könyökhajlatba cuppantva. _______■ 4 4 ( i « Je nmlernék ^

Next

/
Thumbnails
Contents