Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)
2002-08-14 / 221. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. Augusztus 14., szerda Veszélyben a szőlőtermés Az eső miatt védekezni sem lehet Baranyai körkép Ha jön a jó idő, azonnal permetezni kell - ez most a szőlősgazdák legfőbb feladata a szakemberek szerint, különben nagy veszélybe kerülhet az idei termés. A csapadékos időjárás miatt ugyanis több betegség - peronoszpóra, lisztharmat, szürkerothadás - is megtámadta a szőlőket. Az eső miatt azonban most még védekezni sem lehet ellenük. Komoly károkat okozhat a mostani csapadékos időjárás az idei szőlőtermésben, a főbb betegségek ugyanis már megtámadták a fürtöket. Csömyei Lászlóné, a Baranya Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás kórtanos munkatársa lapunknak elmondta: a peronoszpóra az új hajtásokon és a leveleken látható, a lisztharmat pedig továbbra is folyamatosan veszélyezteti a fürtöket. Súlyos gondokat okozhat a botritis, avagy más néven a szürkerothadás is, ez több helyen már a bogyókat fenyegeti. Elsősorban a korai fajtáknál, főleg a lisztharmat által megtámadott tőkéken fordul elő a szemrepedés - a gyümölcs külső héja elvékonyodik és kihasad. Permetezni, permetezni, permetezni - ezt hangsúlyozzák a szakemberek, ezzel ugyanis a folyamat még megállítható. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha néhány napig jobb, csapadék- mentesebb időjárás köszönt be, ugyanis rövid hatástartalmú, kontakt szerekre van szükség - ezeket viszont az eső lemossa. így a gazdák most az időjárás jobbra fordulásában bízhatnak csak. Ez alapvetően befolyásolhatja a terméskilátásokat is, hiszen a mostani hűvösebb, csapadékos időjárás elsősorban a minőség kárára megy. A gyümölcs „felhígul”, energiatartalma csökken. Ez a veszély elsősorban a korai fajtákat - például a rizlingszilvánit, illetve a kékoportót - fenyegeti. Szende Gábor villányi hegybíró kifejtette, abban bíznak, hogy egy hosszabb, melegebb, szárazabb időszak még előfordul az elkövetkező hetekben, így a később érő fajták - merlot, cabernet típusok - talán jobb minőségűek lesznek. A csapadékos időjárás nemcsak a szőlőt fenyegeti, a gyümölcsökben is megjelentek a betegségek. Elsősorban a szilva és az alma a veszélyeztetett, a lisztharmat és a monília jelei láthatóak a növényeken. _______ NY. SZ. A „ felhígulás" elsősorban a korai fajtákat veszélyezteti fotó: müller a. Bemutatták a Fidesz-jelölteket ténydemokrata Szövetség és a Kisgazda Polgári Egyesület. A pécsi szervezet elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: városban is igen aktívan működő polgári köröket is bevonták az egyeztetésbe, így az indulók között többen vannak olyanok, akik egyik politikai pártnak sem tagjai. A jelöltek listáját terveink szerint lapunk következő Politikai Vitafórum oldalán közöljük. NY. SZ. PÉCS Az önkormányzati képviselőjelölteket mutatta be tegnap a Fidesz-Magyar Polgári Párt pécsi szervezete. Dr. Mikes Éva, a párt helyi elnöke lapunknak kifejtette: „a polgári értékrendet valló pártok” - ahogy az ország több pontján is - együttműködést kötöttek, így közös jelölteket állít a Fidesz- szel a Fidelitas, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar KereszHírek A SELLYE! önkormányzat ivó- víztisztító berendezés vásárlását tervezi. A víz vas- és arzén- tartalma a megengedett határértékek alatt van ugyan, az uniós csatlakozást követően azonban az elavult berendezés az új elvárásoknak már nem biztos, hogy meg tud felelni. A csaknem 30 milliós szerkezethez a vízjogi létesítési engedélyt a közelmúltban szerezte be a város, a beruházás költségeinek 80 százalékát pályázatokkal szeretnék elnyerni. (wk) MAGYAR BOLY térségében tegnap délelőtt leégett egy szalmakazal, forintban kifejezhető nagyobb kár azonban nem keletkezett, hiszen a kazal tavalyi volt. A tűzoltók biztosítása mellett a kazlat a tulajdonos szedte szét munkagépével és a tüzet is ő oltotta el. (a) OLD község belterületén a beremendi határőr-kirendeltség járőre tegnap délután négy romániai illetőségű házalót igazoltatott. A házalókat a törvénybe ütköző kereskedelmi tevékenység miatt átadták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-dunántúli Igazgatóságának. (a) BISSE önkormányzata folytatja a településen a csapadékvíz-elvezetési munkálatokat, melyhez 1,2 millió forintot nyertek pályázatokon. A beruházást saját forrásból kétmilliósra bővítik, hogy újabb fél kilométernyi árkot tud- janak betonbéléssel ellátni, w Eltűnt, keresik A Szigetvári Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a képen látható Kiss Mónika, Dencs- háza-Péterfa- pusztai lakost. Az 1989-ben született kislány augusztus 9-én távozott otthonából, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Utoljára aznap délután látták Kaposvárott a buszpályaudvaron. A lány 168 cm magas, erős testalkatú, barna hajú. Eltűnésekor kék papucsot, szürke trapéznadrágot, fehér alapon kék virágos pólót, és fekete bőrdzsekit viselt. A rendőrök kérik, aki bármit tud a lányról, jelentkezzen, m. b. Nem szűnik meg a panelfelújítási pályázat PÉCS Helyszín kell Baranyai körkép Egy gyógyulni vágyó rákbeteg asszony és egy orvos-természetgyógyász rehabilitációs központot akar működtetni a megyében rákbetegek részére.- A létesítményt Pécs 30-40 kilométeres körzetében szeretnénk kialakítani - tájékoztatta lapunkat Harangozóné Danyi Zsuzsanna, aki tavaly ősszel maga is megtapasztalta a gyilkos kór, a műtét és az utókezelések szörnyűségeit. - Azért fontos Pécs közelsége, hogy az orvosok, természetgyógyászok és más szakemberek könnyen megközelíthessék a bentlakásos intézményt. Dr. Forrai Márta orvos-természetgyógyásszal közösen munkálkodnak az úgynevezett biotanya létrejöttén. Körülbelül a biotanyának 100 önkormányzat segítségét kérték levélben: egy épületre és egy kéthektáros területre van szükségük. Megnézték már az egerági volt laktanyát, a magyarbólyi egykori csendőrlaktanyát, ezeknek az épületeknek a megvásárlásához és felújításához azonban sok pénz kellene. Elképzelhető, hogy kezdetben egy parasztházat alakítanak át erre a célra, ahol egy időben 10 beteggel tudnak foglalkozni, majd a későbbiekben ezt bővítenék. A nagy földterületre azért van szükségük, mert ott termelnék meg a betegeknek szánt bionövényeket. Ideálisnak találták Mániát, ahol Schmidt Zoltán polgármester is nyitottnak mutatkozott a kezdeményezésre. A bányavagyonhasznosító István- aknán ajánlott egy ikerházat, de az ott lakó bérlőknek másik lakást kellene találni. A kéthetes turnusokban gyógyulni vágyók programja a méregtelenítéssel kezdődne, közben megtanulnák az egészséges reformtáplálkozást, s a lelki gondozásukra is nagy súlyt fektetnének. Mindezért önköltséges térí- tési díjat kérnek. koha zsuzsa A panelfelújítási pályázatokat továbbra is fogadja a szaktárca, a kiírásban azonban elképzelhetők módosulások. A pécsi közgyűlés szeptemberben dönti el, mely beruházásokat támogatja. A panelépületek energiatakarékosabbá tételére kiírt pályázat a felröppent hírekkel ellentétben nem szűnik meg, bár változások elképzelhetők. Mint arról beszámoltunk, Pécsett idén 121 társasház adott be pályázatot, az igényelt támogatás, amelynek felét a minisztérium, felét pedig a város állná, megközelíti a 600 millió forintot. A lakossági önrész 300 millió forint körüli lenne. Az idén rendelkezésre álló pécsi önkormányzati keret azonban nem több 90 millió forintnál, így rangsorolni kénytelen a város. Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének baranyai elnöke kiemelte, a bizottságok döntése értelmében a komplexebb, nagyobb energia^ megtakarítást ígérő pályázatokat részesítik majd előnyben. Mint azt dr. Bognár Zoltántól, az önkormányzat illetékesétől megtudtuk, az elbírálást már megkezdte a szakértői bizottság, a közgyűlés szeptemberben dönti el, mely felújítások kapnak támogatást. A nyertes beadványokat ezt követően postázzák a minisztériumnak, reményeik szerint a döntés még idén megszületik. Bognár Zoltán hozzátette, a támogatási forma esetleges megszűnéséről az önkormányzat ez idáig semmilyen értesítést nem kapott, így minden az eredetileg tervezett rend szerint halad. A pályázatokkal azonban már nem a gazdasági, hanem a belügyi tárca foglalkozik. A Belügyminisztérium sajtó- osztályának tájékoztatása szerint a panelfelújítási pályázatok folyamatosan érkeznek, azok elbírálása sem állt le. Nem kizárt azonban, hogy lesznek módosulások: a tervek szerint nagyobb támogatást adnának a beruházásokhoz. A részletekről azonban egyelőre semmi biztosat nem tudni, a Szé- chenyi-terv lakáspályázatainak felülvizsgálata még nem zárult le. (Előzmények: www.dunan- tulinaplo.hu) ______________w.k. Dí szpolgári cím Johannes Fuchsnak SZENTLÖRINC Ünnepélyes keretek között a napokban adták át a város idei kitüntetettjeinek járó elismeréseket. A díszpolgári címet Johannes Fuchs, az osztrák Urbach városának egykori polgármestere kapta, aki korábban sokat munkálkodott a két település testvérvárosi kapcsolatának kialakításáért. Szentlőrincért Díjat kapott az Ifjúság Úti. Zenei Általános Iskola kollektívája, az intézmény éppen most ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. Illés Antalné, az általános iskola nyugalmazott igazgatóhelyettese, valamint Papp Mária, a Kodolányi utcai iskola pedagó- . gusa Oktatási és Közművelődési Díjban részesült. Közszolgálati Díjat kapott Torbó Judit, az önkormányzat főelőadója és Vörös Zoltánná, az Ifjúság Úti Általános Iskola gazdasági vezetője. Kis-Tóthné Vasvári Ibolyának, a helyi idősek otthona igazgatójának ítélte az önkormányzat a Szociális és Közegészségügyi elismerést; míg Lakatos László, a szentlőrinci labdarúgócsapat tagja Ifjúsági és Sportdíjat kapott. Lakatos a 2001-2002-es szezonban az NB III. gólkirálya lett. A KÜLSŐ RÁKKELTŐ TÉNYEZŐK GYAKORISÁGA Dohányzás*« 35% Helytelen táplálkozás Forrás: Nemzeti rákregisztef Egyebeké 7% 7% 6% Túlzott alkoholfogyasztás-«#^ 3% 3% Ipari termékek <^„.a...y...„___2°/ ► Szexuális higiénia ►Környezeti szennyeződések Túlzásba vitt napozás í* Élelmiszer-adalékanyagok Haladék a társasházaknak Pécs A tervezettnél másfél hónappal több idejük van a társasházaknak, hogy szerződést kössenek a hulladékszállítóval. Családi házak esetében a szeptember 30-i határidő nem módosult, a kukák cseréjére jövő év elejéig van idő. Szeptember 30-a helyett november 15- éig van idejük a társasházaknak, hogy az új hulladékszállítási szerződéseket megkössék, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetsége, a BIOKOM Kft. és az önkormányzat napokban született megállapodása értelmében. A közös képviselők kifogásolták a határidő rövidségét, hisz nyáron a közgyűléseket - ahol eldől, hogy egy összegben, vagy lakásonként akarnak-e fizetni - szerintük lehetetlen összehívni. Kiss Tibortól, a BIOKOM Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a társasházaknak előlegszámlát bocsátanak majd ki, így nem halmozódik fel a lakók hátraléka és a kft. is némi bevételhez jut. Az egyfős háztartások a kedvezményes díjat, azaz havi 610 forintot fizetnek, a nagyobb családoknak pedig a 70 literes edény heti kétszeri ürítésének megfelelő 1038 forintot számlázzák majd. A júliustól esedékes hulladékszállítási díjat a szerződéskötést követően számítják ki, majd ezek alapján számolnak el az előlegszámlán megfizetett összegekkel. A módosítás a családi házakban élőkre nem vonatkozik, nekik szeptember 30-ig kell megkötniük a szerződéseket. A választott szabványedényt a város és a kft. korábbi megállapodása értelmében jövő év februárjáig kell beszerezni, a jelenleg használt kukák a szolgáltatónál leadhatók: a 770 literesnél kisebb, használható kukákat 1000, míg a törötteket 200 forintért számítják be. Ugyanakkor - mint azt Kerényi János, Pécs alpolgármestere kiemelte - olcsóbb edények vásárlására is lesz lehetőség hamarosan, ha a központi pályázatot elnyeri a város. (Előzmények, hát- tér: www. dunantulinaplo. hu) w. k. A jelenleg használt kukák a szolgáltatónál leadhatók FOTÓ: MÜLLER A. Láncát vesztve bosszút állt sérüléseket szenvedett. A csetepatéban azonban eltűnt a sértett negyed kilót nyomó, aranyból készült nyaklánca, amit feltehetően elloptak. A lánc értéke mintegy egymillió forint. A sértett azonban nem hagyta annyiban a dolgot, támadói után eredt, akik kocsiba ülve menekülőre fogták a dolgot. így már csak autójukon állhatott bosszút, amelyben az időközben előkerült baseballütőjével hétszázezer forintos kárt okoztak pörölycsapásszerű ütlegei. , így esett, hogy a rendőrök egyelőre csak a sértettet állították elő, mégpedig garázdaság miatt. _______________________________M. B. PÉCS Középkategóriás akciófilmbe illő összecsapás színhelye volt hétfő éjszaka az egyik uránvárosi, Szigeti úti mulatóhely. Egy férfit megvertek, elvették nyakláncát, a sértett azonban később bosszút állt. Nem mindennapi események játszódtak le az egyik uránvárosi hangulat-karbantartó egységben hétfő éjszaka. A rendőrség beszámolója szerint ismeretlen férfiak a mulatóban megtámadtak és összevertek egy férfit, aki az attak nyomán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos