Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-05 / 181. szám
Mai számunkból Blokád a fővárosban FOTO: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Budapest A szavazatok újraszámlálásáért tüntetők vonták blokád alá az Erzsébet hidat csütörtök reggel. A tüntetők szerint „Magyarországon milliós nagyságrendű azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy a 2002. évi országgyűlési választások nem tisztán zajlottak le”. A rendőrségnek nem volt semmi előzetes információja az Erzsébet hídi blokádról. A rendőröknek csak délre sikerült leszorítani a de- monstrálókat a hídról, akik a Kossuth téren folytatták a tüntetést. A rendőrségi akció közben egy ember megsérült. A történtekkel kapcsolatban eddig 22 személyt vettek őrizetbe, akiket külön-külön hallgatnak ki, és vizsgálják meg, milyen szerepet játszottak a tüntetésben, amire semmiféle kérelmet nem nyújtottak be, ezért engedélyt sem kaptak rá. Salgó László országos rendőrfőkapitány cáfolta azokat az állításokat, miszerint a rendőrök fegyverrel fenyegették a tüntetőket. Tegnap este kilenc órára a rendőrök kiszorították a tömeget a Kossuth térről. (Részletek a 3. oldalon.) _______■ Kö zösen lobbiznak Mohács-Baja A Dunától keletre lévő települések fejlődése szempontjából is meghatározó lenne a térségünkbe tervezett autópálya és gyorsforgalmi út megvalósítása, ezért a beruházás felgyorsítása érdekében polgármesteri lobbiszövetség jött létre. Dunaföldvártól az országhatárig több város elöljárójának részvételével tartottak tanácskozást tegnap Baján. Szekó József, Mohács polgármestere a megbeszélést követően elmondta, hogy mivel a Duna másik oldalán lévő települések gazdaságának fejlődését is elősegítené a jelenleginél jobb közlekedési lehetőség, az M6-M56-OS út kormányprogramban szereplő fejlesztését közös összefogással szorgalmazzák. Lobbiszövetséget hoznak létre annak érdekében, hogy a beruházás eredeti, 2006-ra ütemezett indítását hozzák előbbre. Céljuk, hogy a kivitelezés már 2004-ben kezdődjön el, és ne csak Budapest és Dunaújváros között épüljön első ütemben az autópálya, hanem ezzel egy időben az országhatár közeléből is. Fontosnak tartják, hogy e munkákkal párhuzamosan kezdődjön meg a Pécs-Bóly-Mohács-Szekszárd közötti gyorsforgalmi út építése. IDŐJÁRÁS Tisztább levegő, napsütés 10,28 °C Szombat Vasárnap Hétfő Q. 11,29 °C 10,28 °C 11,29 °C ORVOSMETEOROLÓGIA. Az elvonult hidegfront mögött felfrissült, tisztább lett a levegő, szinte zavartalanul süt majd a nap, felhősödés nem várható. 770865 913050 llllllllllllll 0 2 18 1 MATE BALAZS KOMMENTÁRJA Szemben a szeméttel Rövidesen eljön az idő, amikor már senki sem halogathatja Pécsett, hogy egyszer őszintén, mellébeszélés nélkül szembenézzen azzal, pontosanmennyi és milyen természetű szemetet termel, méghozzá nemcsak ő, hanem az egész családja. Ahhoz ugyanis, hogy elszállítsák a megtermelt hulladékot, tudnia (de legalábbis sejtenie) kell a pécsi polgárnak, nagyjából hány kiló szemetet állít elő a háztartásban, azt bele lehet-e gyömöszölni egy hetvenliteres kukába, vagy netán köll egy százas, esetleg száztízes. Mindez egyáltalán nem mindegy. Már csak azért sem, mert a kisebb, ugye, olcsóbb. Azonban nem érdemes azzal próbálkozni, hogy mondjuk a hetvenes „szabványba” beerőltessük egy száztízes tartalmát, mert ha az edényt „túl nehéznek” (vajon mihez képest?) találják a szállítók, egyszerűen nem viszik el, de rosszabb esetben akár még meg is büntetnek. Ugyancsak érdemes tanulmányozni azt a viszonylag terjedelmes listát a rendeletben, amely azt tartalmazza, mit nem szabad elhelyezni a kukákban. Éppen ezért célszerű már most alaposan tanulmányozni hulladékunk pontos összetételét, nehogy aztán kínos meglepetések érjék a termelőket. S ha már alaposan szemügyre vettük saját magunk szemetét, célszerű ugyanezt megtenni a szomszéd, sőt, akár az utcabeliek hulladékait illetően is. Mert megtörténhet, hogy közülük valaki a mi kukánkba csempész valami oda nem illőt, esetleg egy nem szabvány pluszzacsit, és akkor nem ment meg semmi a büntetéstől. Ha viszont tartalma alapján azonosítani tudjuk a szemét eredetét, egy hanyag mozdulattal tulajdonosa kukájába irányíthatjuk. Szerződés... £n4. oldal A hulladékkal valamit muszáj kezdenie az emberiségnek. Pécsett is. Személycserék a tanácsban Kottái Tamás elnököt a testület visszahívhatja Pécs-Szekszárd-Kaposvár Napokon belül véglegessé válik a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács összetétele, miután rövidesen valamennyi minisztériumi megbízott megkapja kinevezését. A testület fideszes elnöke, Koltai Tamás szerint politikai tisztogatás zajlik, és kijelentette, önként nem mond le. A hazai regionális fejlesztési tanácsok pillanatnyilag tulajdonképpen működésképtelenek, miután a közelmúltban lezajlott kormányváltás következményeként a testületek minisztériumi delegáltjait visszahívták, s még nem jelölték ki a helyükbe lépő megbízottakat. A helyzet napokon belül változhat. Amint Kékes Ferenc, a tanács tagja, korábbi elnöke, baranyai szocialista országgyűlési képviselő elmondta, a parlament területfejlesztési bizottságának ülésén Nagy Sándor politikai államtitkár bejelentette, a szaktárcák rövidesen valamennyi, a regionális tanácsokba delegálandó személyt kinevezik. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy két héten belül felállhat az új összetételű dél-dunántúli testület is, s akár legelső ülésén leválthatja a' jelenlegi elnököt, a fideszes Koltai Tamást. Információink szerint erre még nyáron sor kerülhet. Kékes Ferenc ezzel kapcsolatba úgy fogalmazott: „valóban szóba kerülhet az elnökválasztás.” Gyepesei István, a Somogy Megyei Önkormányzat vezetője is hasonlóan foglalt állást. Koltai Tamás a Dunántúli Naplónak leszögezte: önként nem mond le posztjáról, miután az elnöksége két esztendeje alatt elvégzett munkát ő maga pozitívan ítéli meg. Ugyanakkor elismerte, a tanácsnak lehetősége van leváltását kezdeményezni, mert megbízása határozatlan időre szól. Ehhez minősített többségre, azaz tizenegy szavazatra van szükség. [Lásd keretes írásunkat!) Koltai Tamás a minisztériumi képviselők visszahívását, és az újak kinevezését „politikai tisztogatásnak” minősítette. A tanács elnöke úgy véli, a megbízottak munkája alapján lehet majd megítélni, hogy „politikai komisszárokról”, avagy a Dél-Dunántúlért tenni akaró, hozzáértő emberekről van-e szó. (Háttér: www.durmntuJimpb.ha) MÁTÉ BALÁZS Az összetétel A tanácsban a három megyei elnöknek, a három megyei jogú város polgármesterének, megyénként egy-egy kistérségi társulás képviselőjének, a regionális idegenforgalmi bizottság megbízottjának, illetve tizenegy minisztériumi delegáltnak van helye. A huszonegy tagú testületben a minisztériumi megbízottak együtt szavazva eldönthetnek minden szavazást. a Dunántúli Napló és a pécsi [Praktiker] áruház közös előfizetői akciója 2002. július 6-án (szombaton) Jöjjön el a [Praktiker] áruházba, fizessen elő legalább fél évre a Dunántúli Napló ra és válasszon az alábbi ajándékok közül! További információ: 06-80-200-089 Dunántúli Napló A miénk. i t »