Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-31 / 207. szám
16. OLDAL SPORT 2002. Július 31., szerda | mm Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Hárman szinte hazajöttek Lassan beépülnek az újak a PMFC labdarúgócsapatába Bár nyolc újonc önmagában nagy mozgást tételez fel egy labdarúgócsapatnál, az NB I. B-s PMFC szurkolói jó néhány ismerős, piros-fekete színekben korábban már bizonyító futballistát fedezhettek fel az első hazai bajnokin. Pécs, Újmecsekalja A bajnoki indulás körül a Kispest révén keltett zűrzavar nem teremtett lehetőséget, hogy a PMFC frissiben igazolt játékosait alaposabban megismertessük a drukkerekkel, felkeltsük bennük az érdeklődést, kinek a cselei, lövései, szerelései miatt lesznek még az eddigieknél is vonzóbbak az újmecsekaljai focimeccsek. Megkértük Nagy Tamást, áld kiszemelte és a csapatba építette a játékosokat, néhány szóban jellemezze az újakat, emelje ki erényüket, esetleges hiányosságaikat. Feltétlenül alapember lesz Dienes András, aki pécsi nevelés, hosszú éveket húzott le itt az első osztályban és az NB I. B-ben is. Mivel Tomka János idejekorán jelezte, hogy ősztől visszavonul, Dienes személyében gondoskodni lehetett a pótlásáról, ő nagyon tapasztalt, rutinos belső védő, aki összefogja, irányítani tudja a hátsó alakzatot. Hasonlóan Dieneshez, Pest Krisztián is pécsi nevelés, aki rutinos, érett futballistává fejlődött. Neki a távozó Sitku Illés posztján kell megfelelnie. Mivel a rövi- debb felkészülési időszak miatt még nem illeszkedett be teljesen, várható, hogy az első meccsen nyújtottnál gólérzékenyebb, játékban erősebb lesz. Az már az első bajnokin kiderült, igen támadó felfogásban futballozik. Nem ismeretlen a hazai drukkereknek Ulrich Roland sem. A remek rúgótechnikával, jó szervezőkészséggel rendelkező középpályás hosszú évekig volt itt kedvenc, az elmúlt esztendőkben más csapatoknál csak növelte NB I-es rutinját. A felkészülés során elszenvedett talpcsonttörése megzavarja a beilleszkedését. Szorgalmas pécsi meccsrejárók tavaly a Verseny utcában találkozhattak a moldáv Revencóval. A bal oldali középpályás, balszélső cseleivel és gyorsaságával érdemelte ki, hogy az NB II-ből magasabb osztályba léphetett. Bátrabbá, még támadóbb szelleművé kell azonban tenni. Sibalin Dániel viszont eddig csak ellenfélként járt a Stadion utcában. A 21 éves, tehetséges támadó felépítése, játékstílusa miatt Horváth Gyula versenytársa lehet. Beilleszkedéséhez, fizikális lemaradásának pótlásához azonban mindenképpen idő kell, de szép jövő várhat rá Pécsett. Máté Szilárd atlétikus felépítésével, gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet. Leginkább szélső védőként, vagy a középpályán belső szűrőként lehet a csapat hasznára. Sok labdát szerez, ezzel segítheti a pályán a társait. Hergenrőder Tamás szederkényi, tehetséges fiatal támadó. Ő leginkább a jövő embere, akár fél évig is eltarthat, hogy felvegye a hárommal magasabb osztály ritmusát, sokat kell küzdenie, hogy előrébb jusson. A végére maradt a legnagyobb név, a szerb Jokisics. A kétszeres válogatott szinte a világ minden sarkában megfordult, az AEK Athéntől kezdve a Velezs Mosztarig sok helyen bizonyította tudását. Ezt játékengedélyének hiánya miatt Pécsett még nem tehette meg, és ugyan a neve alapján nagy igazolásnak számít, ehhez mért teljesítményt is vár az átlagon felüli gyorsasá- gú támadótól Nagy Tamás. ____________________m.z. EZ ÜSTÖS GOLYÓDOBÓK. A hétvégén a pécsi 48-as téren rendezték meg a 4. Sopianae-kupa nyílt, országos petanque triplettversenyt, amelyre a profikon kívül bárki benevezhetett. A 18 csapat előbb ötfordulós svájci rendszerben küzdött, majd a legjobb nyolc egyenes kieséssel folytatta a mérkőzéseket. A házigazda Pécsi Sopianae Origó Petanque Club Baksa Tibor, Gál Károly, Tálosi Krisztián öszeállítású hármasa a döntőig jutott, ahol 13-6-os vereséggel maradt alul egy fővárosi-tatabányai trióval (Kovács Z., Tóth T„ Péli R.) szemben. Az ugyancsak pécsi Novák Barnabás ezúttal is az ifi Eb-re készülő válogatottal állt rajthoz, és tavaly után ismét egy bronzéremmel gazdagodott. _______________________iszzi foto, tóth l. Be ncsik máris új vizekre evez A junior világbajnokságon szerzett hétvégi, genovai bronzérme után egyenesen egy müncheni Világkupa-futamra indult Bencsik Gábor, az MTE evezőse. állnia. Igaz, már egy klubtársával kiegészülve, hiszen a még alakulófélben lévő kvartettet a győri Lányi Péter és Kokas Gergely mellett a vezérevezős Vajas Balázs kerekíti egész- szé. Edzőjüket, Lakatos Tamást azonban már ismét a mohácsi Du- na-parton értük utol. Az olasz regattáról elmondta, hogy Bencsik Gábor remekül kezdett és előfutamából a Mohács-Genova-München Ünneplésről szinte szó sem lehetett a 23 éven aluliak legjelentősebb, olaszországi seregszemléjén az egypárevezősök között szerzett 3. hely után, hiszen a Mohácsi TE evezőse máris Németország felé vette az irányt, ahol péntek-szombaton a magyar négypárevezős tagjaként, egy Világkupa-futamon kell helytlegjobb idővel jutott tovább, majd a középdöntőt is simán nyerve került a legjobbak közé. A tengeröbölben rendezett viadalon a feltámadó erős tarajos hullámok azonban meglehetősen idegen környezetet jelentettek számára, így az ehhez szokott ausztrál és angol fiú az ő remek kondíciója ellenére is fölé kerekedett. Még nála is jobban zavarták a hullámok klubtársát, az ugyancsak egypárban induló és előzetesen a 6. helyet megcélzó Verőd Lídiát, aki ráadásul éppen korosztályt váltva a többieknél fiatalabban is ült hajóba. Az előfutamából ő is simán lépett tovább, ám a két középfutam közül a nehezebbikbe került, így csak a B-döntőben folytathatta. Ott azonban fölényesen nyert, méghozzá olyan idővel, amely az A-döntőben is bronzot ért volna... sz. zs. Röviden SIMA ÜGY. Idom - PVTC-Vasas 1-8. Férfi tenisz Szuperliga, Budapest. Pécsi győztesek: Kisgyörgy, Fonó, Tatár, Kiss S., Hultai, a Kisgyörgy, Fonó, a Tatár, Kiss S. és a Petrovits, Hultai páros. Már 100 százalék, hogy a PVTC-Vasas az alapszakaszban az első helyen végzett. Vasas-PVTC - Agárd 8-1. Férfi tenisz I. osztály, Balo- kányliget. Hazai győztesek: Pákái, Marsalkó, Simon, Varga K., Erdei, Füle, a Pákái, Marsalkó és a Simon, Varga K. páros. A Vasas-PVTC megszilárdította első helyét. (n) TÓ-FUTÁS ORFŰN. Augusztus 3-án, szombaton 15. alkalommal rendezik meg a Tó-futást, amelynek során a kistótól indulva egy teljes kör vár a mezőnyre a Pécsi-tó körül. A 7,5 kilométeres távot leggyorsabban teljesítők tiszteletdíjban részesülnek, ám az értékes jutalmakat hagyományosan a teljes cél- baérkező mezőny tagjai között sorsolják ki. A 19 órai rajt előtt egy órával lehet jelentkezni a Club büfénél. (szz) EGERBEN ÚSZTAK. Az orszá gos gyermek úszóbajnokságon, Egerben a TÁSI sportolói közül az egyéni számokban az első hatba Uher Tamás került (100 és 200 mellen egyaránt 5. lett), míg a 4x100-as fiú gyorsváltó (Szabó Attila, Garas László, Tejes Péter, Uher Tamás) a 6., ugyanilyen összeállításban a 4x100-as fiú vegyes váltó pedig az 5. helyen végzett._____________________(ni A régi-új négyessel rajtoltak Komló A régi csapattal, de fiatalokra várva kezdte meg felkészülését a bajnokságra a Komlói Bányász asztalitenisz-csapata. Tegnap véget ért a szünet a Bányász NB Ill-as asztaliteniszezőinél is: amint arról Rajnai József vezetőedző beszámolt, gyakorlatilag változatlan kerettel kezdték meg a felkészülést, a csapat gerincét az ősztől is ugyanaz a négy játékos (Baranyai Ákos - ő egyben a csapat legjobb pontszerzője is volt, Rozina Gábor, Czuczor Szabolcs, Leipold Csaba) áll az asztalok mellé, aki az előző bajnokságban a 7. helyet megszerezte. A szeptemberben induló pont- vadászat ugyanakkor némileg átalakul: az utazási költségek csökkentése érdekében a 6x12 csapatos rendszer 8xl0-esre alakul. A komlóiak valószínűleg ismét a Mechlovits-csoportban játszhatnak majd, ám pontos beosztás és sorsolás még nem készült. A szakosztály ugyanakkor az utánpótlás fejlesztésére is fokozott gondot fordít: az ificsapatba várják a sportág iránt érdeklődő 8-10 éves fiúk és lányok jelentkezését *a kedd-csütörtöki, 16 órakor kezdődő edzéseken a KBSK-sporttelep kis tornatermében. sz. zs. Lecserélődött a fél csapat Nagy volt a mozgás a megyei I-es Nagyárpád labdarúgócsapatának játékoskeretében. Nyolcán mentek, kilencen pedig jöttek a nyári átigazolási időszakban. Pécs-Nagyárpád A távozók közül Schweier Kökénybe, Kistóth, Klencsár, Hegyi és Krémer Egerágra, Hajdú Pellérdre, Gallai Ócsárdra, Szepesi Siklósra ment, Topp (Kozármis- leny ifi), Horváth V. (PEAC), Männer és Mink (Pécsvárad), Lakatos Tóth (Szászvár), Bolla és Szűcs (Szalánta), Nagy Cs. (Ausztria), Csaba (PVSK-ifi) viszont most érkezett a megyei I- ben a legutóbbi bajnokságban újoncként 5. helyen végző együttesnél.- Mindez a fiatalítás jegyében történt, a csapat gerince azonban megmaradt - indokolja a generációváltást Családi András sportköri elnök. - Az edzőnk továbbra is Sztázics Márk, az ifivel Czibóka Gábor, a serdülővel Havasi Zoltán foglalkozik. Mindkettőjüknek megvan a.B-licence, nem sok megyei I-esnél van egyszerre két edzőnek ilyen képesítése. A csapatkapitány innen kezdve a maga 32 évével Bruder Tibor. Nehéz a sorsolásunk, hiszen az első négy fordulóban Hidasra megyünk, később az Egerágot fogadjuk, majd a Siklós következik idegenben, utána pedig a Bogád jön hozzánk. Ennék ellenére célunk a felsőház, ami azt jelentené, hogy a rájátszás előtt az első hatban végzünk. A mindig lelkes szurkolóink már nagyon várják a rajtot. A Nagyárpád a legutóbbi bajnokságban az elején ráijesztett a mezőnyre, 8 meccsből 7-et megnyert. Öt hétig listavezető, 21 fordulón át pedig dobogós volt az együttes, amely majdnem végig, 27 hétvégén keresztül vezette a sportszerűségi versenyt. Érdekesség: Balázs Gábor (második esztendeje a házi gólkirály) a megtartott 182 edzés közül 181-en vett részt. Nagyárpádon az edzőpálya megépítését- már csak a minimális összegű önkormányzati támogatás és az utánpótlás versenyeztetésének megnövekedett költségei miatt is- későbbre halasztották. Mindenesetre a sporttelepre vezető utat kijavították és parkolót alakítottak ki. H. L. Strandon és teremben is elsők Madeira-Pécs Tornát nyert Portugáliában a pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola fiú kézilabdacsapata. A16 együttes részvételével megrendezett madeirái tornát immáron 17. alkalommal rendezték meg, és tavaly vettek részt rajta először a pécsiek. Most Baranya-Pécs néven indultak, és előbb megnyerték az ottani strandkézi- labda-mérkőBorsy Pelei (amelyen mécsesenként egyszerre egy kapus és három mezőnyjátékos lehetett a pályán), majd a terembajnokságot is. Utóbbinál mind a hat találkozójuk után győztesként vonulhattak le. A magyarokon kívül a külföldet osztrákok, spanyolok és nigériaiak képviselték. A tomagyőzelemnek köszönhetően jövőre is visszavárják őket a mesés Madeirára, Portugália második legnagyobb szigetére. Borsy Páer testnevelő-edző - aki 20 éve tanít a Mátyás király utcai iskolában, egykoron a Komlói Bányász NB I. B-s férficsapatának edzője volt, de irányította a Pécsi Hunor SK-nál a női utánpótlást is - 11 kézilabdázót szerepeltetett, ők nyolcadikos és elsős gimnazista fiúk.- Csodálatos élmény volt, a rendezők a szállást és az étkezést fizették, nekünk csak a repülőjegyet kellett állnunk - mondja Borsy Péter. - Köszönet azoknak, akik támogattak bennünket, hogy kijutottunk. Kiváló volt a rendezés, amit az sem kisebbít, hogy a fiúk nem kaptak sem érmet, sem oklevelet, viszont a csapat egy szép dísz- plakettben részesült. _________ill. Mai s portműsor LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések: Boly - Ócsárd, 18; Kozár- misleny - Szentlőrinc, 17; Beremend - Siklós, 17. TENISZ. Szuperliga, férfiak, csb.: Vasas-PVTC - Debrecen, Pécs, Ba- lokányliget, 13._______________________________________ __ ■ Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-008. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-060. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSIJENO Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Hariequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 í I f