Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-30 / 206. szám

16. OLDAL SPORT 2002. Jűuus 30., KEDD I Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. es 0| ,»|M< Lábbal rajtoltak Tegnap a két élvonalbeli pécsi női labdás együttes közül elsőként megkezdte felkészülését a bajnok­ságra a PEAC-Pikker NB l es kézilabdacsapata is. Danyi Gábor kerete öt új játékossal bővült. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok A hétfői, első edzés tanúsága szerint a frissen az élvonal­ba került PEAC-os hölgyek számára kemény feladat lesz „vetélytársaik”, a MiZo-kosarasok, vagy akár elődeik, a PMSC-lányok népszerűségének megközelítése, hiszen a nyilvánosnak hirdetett első tréningre csak ketten voltak kíváncsiak a lelátón. Pedig érdekes volt a látvány, hiszen a játékosok - pont, ahogy azt a két baranyai férfigárda is tette saját rajtján - gyors focival melegítettek be, mielőtt ügyesebbik végtagjukba kapták volna a labdát... Ám szavazzunk bizalmat a gárdának, ahogy Danyi Gábor edző is állítja, hogy ha az előttük álló hónapra tervezett kemény alapozást rendben elvégzik, az öt újonnan érke­zővel kiegészülve lesz keresnivalójuk a legmagasabb osztályban. Az egyetemisták 16-os kerettel készülnek (az együt­tes fele egyébként valóban diákokból áll), a távozókat (Balogh Piroska a Marcalihoz szegődött, Suga Ágnessel még tárgyalnak a folytatásról) öt új játékossal pótolták: Juhász Edina kapus Dunaújvárosból, a jobbszélső Kán Horváth Renáta és a balátlövő Jenőfi Katahn Győrből, a női kézisek is az átlövő Kévés Renáta a svájci első osztályú Brüllből, az átlövő-irányító Lutz Andim Vácról, míg a balszélső Pe­ringer Orsolya a Spartacustól érkezett. A PEAC-cal újabb „lakó” érkezik az amúgy is zsúfolt Lauber Dezső sportcsarnokba: a meccseiket egytől egyig, az edzéseiket részben itt tartják majd a kézishöl- gyek. Amint azt Schvam László cégvezető és Móczán Zoltán ügyvezető előrevetítette, bár szeretnének egy fo­lyamatosan bővülő szurkolói tábort a csapat köré verbu­válni, bérletek kiadását egyelőre nem tervezik, a belé­pők viszont olcsóbbak lesznek a többi sportcsarnokbeli találkozóénál. Ugyanakkor a nézők „csábítását” szolgál­ja, hogy többször is rendeznek kettős találkozót, amikor a férfi kézisek előtt vagy után lépnek parkettre a höl­gyek. A szakosztályt üzemeltető kft. tulajdonosa egyelő­re 49, illetve 51 százalékban a PEAC és a Pikker Kft., de amint a bürokrácia útvesztőin is áthatol az elvi döntés, az önkormányzat ide is beszáll, így 33-33-34-re módo­sul az arány. A szakosztály az országos élmezőnybe tar­tozó utánpótlásgárdával kerekedik egésszé, ennek felké­szítéséért mostantól Harmat Tamás felel. Az ősztől némileg a bajnoki rendszer is átalakul, eszerint a tavaszi rájátszásba mindenki továbbviszi az alapszakaszban szerzett pontjait. A szeptember 11-én rajtoló bajnokságban az elején sűrűbb lesz a program, hiszen az őszi női vb miatt eleinte szerda-szombati na- pokon is pályára lépnek a csapatok. ____________sz. zs. A szíve volt beteg Dárdainak PÉCS Bár a boncolási jegyzőkönyv elké­szült, továbbra sem tudható teljes pontossággal, mi is okozta másfél hete Dárdai Balázs halálát a futball- pályán. Pontosabban, a külvilág szá­mára nem tudható, ugyanis bár a Dunántúli Napló több illetékes fóru­mon is föltette a kérdést, udvarias el­utasítás volt a válasz - a barcsi egye­sületnél a család kérésére és a még készülő szövettani vizsgálatra, míg a pécsi sportorvosi intézetben, ahová egyébként évek óta ellenőrzésre járt, hetekkel a tragédia előtt pedig ala­pos, a szívére is kiterjedő, negatív eredményű kötelező szűrővizsgála­ton is átesett Dárdai Balázs, a sza­badságon lévő főorvos utasítására hivatkozva. Talán e hírszegénységnek is kö­szönhető, hogy városszerte mende­mondák keringenek a valóban érthe­tetlennek tűnő esetről - ezeket azon­ban a tények ismerete nélkül még minősíteni sem kívánjuk. Ugyanak­kor az elhunyt bátyjának, ifjabb Dár­dai Pálnak is a fülébe jutottak ha­sonlók, ám kérdésünkre rögtön igye­kezett is eloszlatni azokat: - Szegény Balázs rendkívül sportszerű életet élt, és bár nem vagyok orvos, azt tu­dom a boncolás alapján, hogy a szí­ve nem volt rendben. Azt azonban, hogy a szívizomgyulladása vele­született vagy mostanában szerzett betegség volt-e, csak a szövettani eredmény mutatja majd ki. Pár hó­napja ugyanis átesett vérvételen, ter­heléses EKG-n, panaszai sem voltak, semmi nem utalt a gondra, ám sze­rintem a nálunk, Berlinben szokásos ultrahangos vizsgálatok kimutathat­ták volna a bajt. Remélem, a szövet­tani eredmény pontosan tisztázza a körülményeket, ám erre még másfél hetet kell várni - mondta a Németor­szágba hétfőn családostul visszaté­rő, a Herthához a hét közepén csat- lakozó válogatott labdarúgó, sz. zs. HIRDETMÉNY TISZTELT ÜGYFELÜNK! Örömmel értesítjük, hogy bankunk Pécs-Újmecsekaljai fiókját (Pécs, Ybl M. u. 7/3.) az Ön kényelmesebb, modernebb kiszolgálása érdekében felújítjuk. Az átalakítás 2002. augusztus 9-én kezdődik és néhány hónap alatt befejeződik. A Pécs-Újmecsekaljai fiókunk szolgáltatásait ez időponttól az alábbiak szerint biztosítjuk: • Értékpapír ügyintézés: Pécs, Szigeti út 6/1. (Tel: 332-911) • Teljes körű lakossági folyószámla ügyintézés, vállalkozói számlaforgalmazás: Pécs, Rákóczi út 44. Pécs, Rákóczi úti. Pécs, Szigeti út 6/1. Pécs, Diana tér 14. (Tel: 502-900) (Tel: 507-900) (Tel: 332-911) (Tel: 438-242) • Takarékbetét ügyintézés: Pécs, Rákóczi út 44. Pécs, Szigeti út 6/1. Pécs, Diana tér 14. (Tel: 502-900) (Tel: 332-911) (Tel: 438-242) • A már megrendelt bankkártyáját a Pécs, Szigeti u. 6/1. sz. alatti fiókban veheti át. • Folyamatban lévő C-hitel igénylésével, LTP ügyintézéssel a Pécs, Rákóczi u. 1 sz. alatti fiókunkat keresheti. A felújítással kapcsolatos átszervezés miatt megértését és segítő együttműködését köszönjük. Az OTPdirekt elektronikus csatornái és a Bank ATM készülékei a nap 24 órájában a rendelkezésére állnak! www.otpbank.hu------06/40-366-666 Továb bi információval munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére! Tisztelettel: OTP BANK Rt. BARANYÁBA ERKEZETT a 4. Délhús Körmaraton Magyarország 2002. Tizenkét nap alatt 2100 kilomé­tert tesz meg a Liget Szabadidő Sportegyesület Lachyárok Futóklubjának huszonöt lelkes tagja. A tegnap kezdődött jótékonysági váltófutásból befolyt adományok egy a vak gyerekek számára épülő sportcsar­nok költségeihez járulnak majd hozzá. Az első napon Siófokról indult mezőny kora délutánra már a pé­csi városháza elé is érkezett, ahol Kerényi János alpolgármester fogadta a sportembereket. Holnap Orfű, Bükkösd, Szigetvár útvonalon Somogyapáti irányában hagyják el Baranyát.________________fotó: tóth l. At létikus futballbírók Szabó a legjobb kapus Komló Lengyelországban, az orosz, a svéd, a házigazda A- és B-együttes tornáján lépett parkettre a 2003-as vb-re készülő magyar junior kézi­labda-válogatott, amely a 3. helyet szerezte meg. A különdíjak közül Baranyába került ugyanakkor a legjobb kapusnak járó: ezt a részt­vevő szövetségi kapitányok szava­zata alapján a Komlói Bányász im­már felnőttcsapatában játszó háló­őre, Szabó Tamás érdemelt ki. __________________________I8ZZ) Röv iden VILÁGBAJNOK lábteniszezők. Augusztus 3-án, szombaton reg­gel 9 órától rendezik meg Pécsett, a Káplán Tenisz Parkban a lábte­niszezők Neolit-kupáját, amelyre a magyar élgárdán kívül külföldie­ket, így románokat, cseheket, szlovákokat és horvátokat vár­nak. Több világbajnok lesz a me­zőnyben, az indulók száma ösz- szesen 100-ra tehető. A résztve­vők öt számban (profi egyéni, profi amatőr és profi páros, vala­mint amatőr és profi hármas) mé­rik össze erejüket. A tavalyi ren- . dezvény ugyanitt nagy sikert ara­tott, hasonló jóra számítanak a szervezők idén is. (n) TESTVÉREK TUSÁJA. A há romtusa diákseregszemle 2. for­dulójában, Budapesten a PVSK sportolói közül a legjobban Ju­hász Kata szerepelt, aki az ifi B lányban 6. lett. Rajta kívül testvé­re, Judit (az ifi D2-ben 8.-ként) és Delezsnyák Lilla (ugyanott lO.- ként) került be az első 10-be. Az összesített eredmények alapján az októberi elitbajnokságon a fel­soroltakon kívül még Delezsnyák Alexandra (ifi Dl) és Űbert Zol­tán (ifi B) vehet részt. Tartalék: Lengvárszky Levente (ifi Dl), (n) PONTOT SZEREZTEK A me gyei darts pontszerző versenyen, Pécsett a soft szakágban férfi egyéniben Márkus, férfi párosban a Benkő, Sajtos duó (mind Mont- Lux PC) végzett az első helyen, im Totónyeremények 30. hét 13+1 1 db 4 253 064 Ft 13 1 db 1 215 161 Ft 12 126 db 14 466 Ft 11 1090 Ft 10 283 Ft Boly A baranyai labdarúgó-játék­vezetők szokásos edzőtáboro­zásán a vártnál többen vettek részt. A megtartott fizikai és elméleti tesztre valamennyi­en jól felkészültek. Péntek délutántól vasárnap délig tartott a bólyi összetartás, amelyen 93 megyei focibíró volt jelen (Bara­nyából heten ugyanebben az idő­pontban az NB III-as játékvezetők szekszárdi edzőtáborozásán jelen­tek meg). Az első napon lebonyolí­tott fizikai teszt 12 perces futásból állt, a távolság a kerettagságtól és az életkortól függött. így például az 50 éven felülieknek 2000, míg az után­pótlás-mérkőzéseken közreműkö­dőknek 2800 méter volt a penzum. Az eredményadatokat csak később összesítik, de Vavika Ferenc, a me­gyei JB vezetője szerint 95 százalé­kuk teljesítette a rá kirótt penzumot. Szombaton délelőtt Győri László, az országos JB oktatási bizottságá­nak vezetője, az utánpótlás felelőse tartott előadást Bolyban, majd va­sárnap az elméleti vizsgára került sor. A tesztet itt is 93-an töltötték ki - eredmény ugyancsak későbbre várható. A megyei focibírók taggyű­lésén a különböző albizottságok (oktatási, ellenőrzési, fegyelmi) ve­zetői számoltak be testületük mun­kájáról, azután a jelenlegi beosztá­sában tavaly december 1. óta műkö­dő Vavika Ferenc elnöki beszámo­lója következett. - Örömteli, hogy sokat javult a fiatalok hozzáállása, ugyanakkor néhány régebbi játék­vezetőtől elvárható lenne, hogy job­ban felkarolja ifjú kollégáit - mond­ta Vavika. A megyei JB-elnök elégedett volt a bólyi létszámmal, ennyien nem mostanában képviseltették magu­kat edzőtáborozáson, mint most. Azt is örömteli tényként könyveli el, hogy a játékvezetők mind az el­méleti, mind pedig a fizikai tesztre jól felkészültek. A megyei II. osztályban fütyülő­lengető bírók tesztelését a helyi JB-k végzik, Szigetváron, illetve Mohá­cson. Szekszárdon, az NB III-asok vizsgáját követően rögtön közhírré tették az eredményeket, mind a hét baranyai megfelelt. Közülük ki­emelkedően szerepelt az elméleten Kasza Zoltán és Tatai Päer, akik maximális pontszámot értek el. Csak dicsérhető Ursprung Csaba is, ő 12 perc alatt 3300 métert futott, márpedig ez országos szinten is ki­váló. Egy atléta veszett el benne. Mai sportműsor TENISZ. Szuperliga, férfiak, csb. Idom - PVTC-Vasas, Bp„ 13. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Ba­ranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresz­tül történik. Előfizethető minden naptári évvégéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január l-jétől egy hónapra 1295 forint, ne­gyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különbö­ző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült \ A ^/tATESZ tagja I I

Next

/
Thumbnails
Contents