Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-29 / 205. szám
Falumúzeumot avatott az Országgyűlés elnöke Nagynyárád Szili Katalin avatta fel Nagynyárád új falumúzeumát vasárnap. Az Országgyűlés elnöke avatóbeszédében kitért arra, hogy egy közösség számára a múlt ápolása, a hagyományok tisztelete jelentheti a jövőbeli boldogulás megalapozását. A házelnök kijelentette: a kisebbségi lét kiteljesedését a kisebbségek kultúrájának, hagyományának megóvása, önkormányzatuk felkarolása, később pedig parlamenti képviseletük jelentheti. A helytörténeti emlékeket őrző gyűjteményt a község tizenhétmillió forintos beruházással hozta létre, az összegből ötmillió forintot a Széchenyi-terv turisztikai célú forrásából nyertek támogatásként. A településen a hétvégén rendezték meg a negyedik kékfestő-találkozót. Milliók kormányreklámra Két hónap alatt mintegy 40 millió forintot ad ki a kormány az úgynevezett száznapos programot bemutató újság-, tévé- és rádióhirdetésekre. Elsőként az egyszeri nyugdíj-kiegészítésről szóló reklámokkal találkozhatunk. Politikailag helyénvaló, ám etikailag megkérdőjelezhető a közpénzből finanszírozott, kormányintézkedéseket is népszerűsítő reklám - vélekedik Lak- ner Zoltán politológus. A szakember szerint ha szigorúan vennénk az etikát, a költségeket a Fidesz és az MSZP vezette kabinet esetében is a koalíciókat alkotó pártok kasszájából kellett volna, kellene fedezni. (Részletek a 3. oldalon) m Tovább emelkednek a lakásárak Eltűnik az árkülönbség Kertváros és Uránváros között Erdőtüzek Horvátországban Zágráb Vasárnap délelőttre alábbhagyott a viharos erejű bóra a horvát tengerparton, amely még hajnalban is nehezítette a Sibeniktől Dubrovnikig keletkezett számos erdőtűz megfékezését és oltását. Több helyütt sűrű fenyveserdők, volt ahol lakóházak is a lángok martalékává váltak. A makarskai kórházban egy súlyos és néhány könnyebben sérült tűzoltót ápoltak, illetve részesítettek orvosi ellátásban. Dubrovnikban, a Lapad-fél- szigeten szombaton éjfél tájban egy kilőtt, és lakóházakhoz közeli fenyveserdőbe esett jelzőrakéta okozta a tüzet. Nyolc magyar nyaraló is volt a Makarskához közeli Brelában, az ottani Berulia szálló 400 vendége között, akiknek nagy része pénteken késő este távozni kényszerült, és csak a szállóhoz közeli tűz megfékezése után tértek vissza. Két helyütt a lángok átterjedtek a tenger menti főútvonalon, amelyről emiatt a forgalmat a Biokovo-hegység mögötti utakra terelték. Egyes lakóházakból tűzveszély miatt ideiglenesen kilakoltatták a fizetővendégeket. Magyarország felől ezen a hét végén is kevesebb magyar, cseh, lengyel és szlovák nyaraló érkezett Horvátországba, mint egy héttel ezelőtt. A horvát határszervek szerint szombattól vasárnap délig 44 534 külföldi vendég érkezett Horvátországba a letenyei és egy kis szlovéniai kitérővel a rédicsi közúti határ- átkelőhelyen át, ötezerrel, azaz 11,2 százalékkal kevesebb, mint az előző hét végén. __ ■ TŰ ZIJÁTÉKKAL ÜNNEPELTÉK az Anna-bál szépét Harkányban a hét végén. A zsűri döntését követően a korona Kévés Andrea, tizenhét éves soltvadkerti tanuló fején díszeleghetett. Képriportunk az 5. oldalon. FOTÓ: TÓTH László ót keresP Nálunk biztosan megtalálja! A lapban megjelenő apróhirdetéseket július 2-ától kereshető formában, rovatonkénti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen, egy hétre pedig csak 8o Ft + ÁFA-ért.----------------Az ára is apró. Mai s zámunkból Baleset a légiparádén Már nyolcvanhárom halott Lejárt gyógyszerek Nincs pénz az összegyűjtésre Meglepetések nélkül Nyitóforduló az NB 1.-ben +17, +30 °C Kedd Szerda Csütörtök íQ ,/pV WCs +19, +28 °C +20, +27°C +18, +27°C ORVOSMETEOROLÓGIA. Na pos, meleg idő várható, csapadék nélkül. Fronthatástól nem kell tartanunk, viszont, sajnos megkezdődött a parlagfű virágzása. MÉSZÁROS B. ENDRE KOMMENTÁRJA A munkabalesetek anatómiája Van néhány terület az életben, ahol bármilyen változás van, a szakemberek rendre bebizonyítják, hogy éppen az a létező legrosszabb módozat. Vegyük például a mezőgazdaságot. Ha napfényes az idő, akkor máris aszálykárról esik szó, ha meg jönnek a záporok, akkor a termés elrohadásától tartanak. Ha hull a hó, akkor a hideg okoz pusztítást, ha viszont hiányzik a fehér takaró, akkor kifagynak a magok. Hasonló a helyzet a munkavédelemmel, a munkabalesetekkel is. Míg az átkos időkben a cégek egymásra licitálva tüntették el a sérült embereket - a bányászok például egykor gipszelt kézzel, lábbal üldögéltek a külszínen, csak ne vigye el a táppénzes műszak a vezérkar baleseti prémiumát -, addig napjaink piacgazdaságában a dolgozókat teHiába a büntetés a szabálytalan munkavégzésért, ha a feltételek változatlanok. statisztika ugyanis bármit mutathat, hiszen pontatlan a regisztrálatlan esetek miatt. A legfrissebb baranyai adatok szerint például a munkavédelmi büntetések egy év alatt a duplájára nőttek, a súlyos balesetekből viszont jóval kevesebb van. Mindemellett a bírságok kiszabása indokolható azzal, hogy a munkavédelmi morál mit sem változott. Mert valóban hiába ösztönözték egykor a balesetmentes ipari termelést pénzjutalommal, és hiába a mai milliós büntetések is, ha a dolgozó napról napra az egyre intenzívebb elvárásokkal csatázik. Olykor pedig szabályokat sért, hogy adott időre minél többet nyújtson, és néha rajtaveszt, ha kihagy néhány lépést. A gyeplő azonban, akárhonnan nézzük, egyre rövi- debb és szorosabb lesz. IDŐJÁRÁS Melegszik az idő Soha nem volt még ekkora kínálat panellakásokból, mint napjainkban. A használt lakásokra felvehető kedvezményes kölcsön ugyanis sajátos módon lendített az adásvételeken: közel háromszor annyian próbálnak szabadulni 1-3 szobás tömbházi otthonuktól mint korábban, ugyanakkor az ilyen lakásokra a vevők száma legfeljebb 20 százalékkal emelkedett. Az árak mégis emelkednek. Pécs- A vásárlók többsége most első lakáshoz jutó, és így jelentősebb hitelt nem akar, de nem is tud vállalni - számol be a pécsi ingatlanpiac nyári változásairól dr. Schmidt József ingatlanjogász. - Sőt, PÉCSI PANELLAKASARAK (kétszobás ingatlanok esetében) Epl min. max. Meszes Kertváros Uránváros Belváros Mecsek- egyetemoldal kornyék a jelzálogot sem szívesen vállalja erre az ingatlanra, hiszen a többségnek bizonytalan vagy igen alacsony a jövedelme. Érthető a kínálat növekedése is, hiszen a lakások értékesítése teremthet az eddig pénz hiányában továbblépni nem tudóknak tőkét ahhoz, hogy hitelekkel megerősödve nagyobb méretű lakásokba, társasházba, vagy családi házba költözzenek. A túlkínálat ellenére azonban még a panelárak is újra elindultak felfelé. Májusig egy kétszobás lakást 4,8-5 millióért lehetett megvenni Kertvárosban és Uránvárosban egyaránt (az idei év újdonsága, hogy a korábbi 10-15 százalékos különbség a két városrész árai között szinte teljesen eltűnt), a nyár kezdetétől viszont már 5,2-6 millió között hirdetik. A júniusi szerződéskötések már újabb 500 ezer forintos áremelkedést jeleznek. Az egyetemisták augusztus végi érkezése viszont napjainkban alig változtat a keresleten. Erre a rétegre az jellemző, hogy igen válogatós: az adott árkategóriában hónapokig keresi az egyetemhez legközelebb esőt, és legcsendesebb helyen fekvőt. A családi házak piacán sokkal inkább érzékelhető a hitelfelvétel szerepe, mint a panellakások, vagy társasházi lakások területén. A kínálati árak itt pillanatok alatt milliókkal növekedtek, 15 millió alatt már kertes pécsi ingatlant nem is igen hirdetnek. Ennek ellenére sokkal több az üzletkötés, mint egy esztendővel ezelőtt. A használt ingatlanok piacán igazán jó üzletet csak húsz millió forint körül lehet kötni (csak ezen az áron kaphatók ugyanis olyan ingatlanok, amelyeknek mai felépítése sokkal többe kerülne, mint amenynyit most kérnek értük). A társasházak négyzetméterára viszont jóideje egy helyben topog, beállt a 200-220 ezer forintos értékre, és itt várhatóan hónapokig nem is lesz változás. MÉSZÁROS B. ENDRE-j I Napi ajánlat: PROFI CÍVIS SZÉNSAVAS ÁSVÁNYVÍZ 1,51 35 Ft Ajánlatunk csak a készlet erejéig tart! ‘23,33 Ft/I Pécs, Siklósi út Duik ntúli Ára: 65 Ft. Előfizetve: 52 Ft. Telefon: 72/505-000 KÖZÉLETI NAPILAP www.dunantulinaplo.hu XIII. évfolyam, 205. szám 2002. július 29., hétfő Új SUZUKI most ip §k!j -kai kevesebbért a Szabolcs Kft-től! $ Szabolcs Kft.$ Pécs, Komlói út 79. Tel: 240-393; 538-135 Email:suzukl@dravanet.hu lnternet:www.suzu kiszabolcs.hu 4 » szí érdekelte, hogy a kisebb üzemi balesetekről szót se ejtsenek, sérülten is folytassák a munkát. Másrészt évről évre rendre elhangzik, ha csökken, ha nő a munkabalesetek száma, hogy a munkavédelmi helyzet romlik. A Kevesebb a súlyos... 4. oldal