Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-28 / 204. szám

Uriport 2002. JULIUS 28. Túlhajszolt magyar sztárok vegyek vissza a tempóból, s én ezt meg is fogom próbálni. De hogy sikerül-e, azt még nem tudom. Bajor Imre saját bevallása szerint egyike Magyarország két leghajszoltabb színészének. Ám, hogy ki a másik, azt még ő sem tudja. Viszont tisztában van vele, hogy ez következmények­kel járhat.- Viccesen azt szoktam mon­dani, hpgy úriember nem vezet, úriembernek sofőrje van - mondta. - Az igazság azonban az, hogy nekem nincs jogosít­ványom, s nem véletlenül. Utasként átéltem három autó­balesetet, s akkor úgy döntöt­tem, hogy nem kockáztatok. Van egy ember, a Laci, aki min­denhová elvisz, s ez sokkal ol­csóbb, mintha mindenhová taxival mennék. Ő már szinte családtag, benne maximálisan megbízom. Ha valaki olyan munkamániás, mint én, annak számolnia kell azzal, hogy az élet egyéb területein kihagyhat a figyelme. Nekem még fel kell nevelnem két gyereket, nem engedhetem meg magamnak, hogy kockáztassak. D. T. Kis ország vagyunk, kevés hírességgel. A magyar sztárok meg­próbálnak mindig mindenhol ott lenni, ám ez csak ideig-óráig si­kerül - azután a nagy hajtás, a feszített tempó visszaüt. Az el­múlt néhány hétben láthattunk erre példát: elég, ha csak Stohl András vagy Pálffy István autóbalesetére gondolunk, vagy arra a borzongató hírre, hogy a rutinvizsgálatra jelentkező Nagy Bandó Andrást orvosai azonnal a műtőbe tolták, ahol a pacemaker beül­tetése közben a humoristának tíz másodpercre leállt a szíve. Ma már szerencsére valamennyien jól vannak, s ugyanazt mondják: változtatnak az életükön, mert ez így nem mehet tovább. Egy rutinvizsgálatra készült, ám az orvosok olyan súlyos problé­mát találtak nála, hogy a műtőasz­talon találta magát. A pacemaker beültetése közben aztán nagy ria­dalom támadt, a humorista szíve ugyanis egyszer csak váratlanul leállt. Tíz másodperc telt el, mire sikerült újra indítani. A történtek ellenére nem hiszi, hogy a mosta­ni probléma az utóbbi évek hoza- déka lenne - szerinte inkább a ré­gi, nagy hajtások bosszulták meg most magukat.- Az, hogy havonta 15-20 elő­adást tartottam, s 6000 kilométert vezettem, számomra természetes tempó volt - mondta. - Emellett ugyanis sportoltam, egészgégesen éltem, így hát ezzel szerintem nem is volt semmi baj. A problé­mát inkább a régebbi hajszoltág jelenthette. 1985-ben például egy évben 555 fellépésem volt, előtte pedig nyolc évig kőműves kisipa­rosként nappal güriztem, éjjel pe­dig a papírmunkát intéztem. Az túlhajszolás volt. Ügy látszik ez a korszak nyúlt utánam... Nagy Bandót a mostani eset után az orvosa figyelmeztette, hiá­ba érzi magát jól vezetés közben, ez bizony egy stresszes tevékeny­ség, ami nagyon igénybe veszi az ember szervezetét. Ezt követték a fellépések, amelyeknél minden színpadon töltött perc duplán számít.- Már a nyáron el­határoztam, hogy ősz­től „behúzom a fé­ket”, a naptáramba Bajor Imre: Nekem még fel kell nevelnem két gyereket októbertől nincs is beírva semmi - jelentette ki Bandó. - Akkor még nem tudtam, hogy ezt a döntése­met majd a szervezetem is vissza­igazolja. Addig sincs azonban túl sok vállalásom. Az orvos nem til­tott el a fellépéstől, csak arra kért, ne legyen már olyan, hogy délben Békéscsaba, délután Budapest, es­te Győr... Vezetnem még nem sza­bad, ezért a lányom, Natália visz Nem lehet éveket kihagyni 1 Magyarországon a hírességek óriási nyomásnak vannak kitéve - állítja Veér András pszichiáter pro­fesszor. Mint mondta, a média, illetve a szórakozta­tóipar első vonalbeli emberei nálunk nincsenek jól megfizetve, illetve ha nagyon jól akarnak keresni, ak­kor a nap 24 órájából 16-18 órát kell dolgozniuk. Ez a túlhajszoltság azután figyelmetlenséghez, balese­tekhez, esetleg pszichoszomatikus betegségekhez vezethet. Átmeneti megoldások persze vannak - ilyen például az alkohol -, ám hosszú távon ezek csak újabb zsákutcákat jelentenek.- Amerikában sincs sokkal több sztár, ott a második és harmadik vonalbeliek is megtehetik, hogy a keres­ményükből akár évekig pihenhetnek - jelentette ki Veér András. - Nálunk folyamatosan kell bizonyítani. S nem csak a pénz miatt: ez a társadalom elvárása is. Aki ugyan­is visszavonul, azt hamar elfelejtik. majd mindenhová, s ha már így alakult, fel is lép velem. A humorista októbertől már csak írni akar. Állítja: nagy a res­tanciája. Régóta szeretne már összeállítani egy önálló estet Tébolyda.hu címmel - most majd lesz ideje ezt csiszolgatni. Az András 2. könyvét egy év múlva szeretné befejezni, s persze a mostani, halálközeli élményeit is szeretné papírra vetni. Ez utóbbi­nak már munkacíme is van, Ka­rinthy után szabadon, s így hang­zik: Utazás a szívem körül. Stohl András három hete szen­vedett autóbalesetet. Ma már jól van, bár azt még nem tudja, mikor engedik haza,- Ami velem történt, az nem törvényszerű, de a túlhajszoltság esetén ez is benne van a pakliban. Azt hiszem, mi még nem tanultuk meg, hogyan kell profi módon intézni az ügyeinket úgy, hogy közben ne menjen rá az életünk. Meg kell tanulni bizonyos esetek­ben nemet mondani. Elvüeg nem kellene szétszakadnom, hiszen az RTL Klub önmagában is elég lenne, de én nagyon szeretem a színházat. A családom azt kérte, ■ Pálffy István egy héttel ezelőtt Miskolc felé haladva a zuhogó esőben az autópályán megcsú­szott, s a kocsi - amiben rajta kí­vül felesége és két gyermeke is ült - irányíthatatlanná válva a szalag­korlátnak csapódott, majd felbo­rult. Komolyabb sérülést csak a tv2 műsorvezetője szenvedett a bal alkarján, amit az orvosok több műtéttel raknak helyre. A szakér­tők szerint az efféle balesetek ugyanúgy bekövetkezhetnek 70 kilométer/órás sebességnél is, mint 130-cal repesztve, maga a borulás tehát nem szükségszerű következménye semminek - ám Pálffy mégis összefüggést lát a fe­szített munkája és az autópályán történtek között.- Tavaly október óta nagyon ke­mény időszakot éltem át. A tv2- nél rengeteg volt a bizonytalan­ság, hogy eladják-e a televíziót vagy sem, majd jött egy négyhó­napos, feszített tempójú választási kampány, aminek én médiavona­lon a frontvonalában voltam. Ezt követte a vezetőváltás a csatorna élén, ami új helyzetet, új elvárá­sokat, új kihívásokat jelentett. Öt éve minden éjjel fél egykor teszem le a lantot, ám az utóbbi fél év még az amúgy stresszes képernyős munká­hoz képest is borzasztó idegi megterhelést jelentett. Pálffy állítja: olyan fegyelemmel „nyelte le” a stresszt, hogy szerinte ez is közrejátszha­tott a balesetében. Most van ideje elgondolkodni a jövőjéről, aminek már van is eredménye.- Rájöttem, hogy bár a tv2 ügyei számomra nagyon fon­tosak - a családom mellett a legtöbb időt a munkámra áldo­zom -, mégis ki kell találnom magamnak azokat az új feladato­kat, amelyek kevesebb felőrlődés- sel járnak. Ezért arra a megoldás ra jutottunk a csatorna vezetőivel, hogy bár a jövőben is vezetek né­ha műsort, a munkám javát a tv2- nél most létrehozott multimédiás hátország kialakítása köti majd le. Ma már azt mondom: nem kell ál­landóan a képernyőn lenni, ez a munka is lehet ugyanolyan érté­kes, mint amit eddig csináltam. Nagyon foglalkoztat egy riport­könyv megírása, de vonz a fikciós irodalom is. Ezen kívül szenvedé­lyes fotós is vagyok, hamarosan Egerben és Kaposváron lesz kiállí­tásom, amire szintén készülnöm kell. Ki kell talál­nom, hogyan rendezzem át az met. Nagy Bandó And­rás kis hí­ján mégis „összeütkö zött” a ha­lállal. JÓ a viperajárás Békásmegyeren Egy vipera tartja „rettegésben” a békásmegyerieket. Az egyik lakótelepi lakás mellékhelyiségében bukkant fel elő­ször a kiogyó, majd napokkal később két utcával odébb egy konyhában látták. Azóta se találják, bár a szakértő sze­rint 8-10 hónapig táplálék nélkül is kihúzza. Kiderült, hogy a kerületben még senki sem kért hüllőtartási engedélyt, pedig abban a lépcsőházban, ahol a kígyót először látták, többeknek is van terráriuma. Békásmegyert egyébként is szeretik a kigyók, egy szeméttárolóban öt méter hosszú óri­ás pitont is találtak már, bár az már akkor nem élt. ■ Az első riasztás június ele­jén érkezett a helyi polgárőr egyesülethez, egy járókelő kígyót látott egy óvodához közeli füves területen. A helyszínre érkező polgár­őrök és járőrök egy villásbot segítségével tartották vissza a feldühödött állatot, amed­dig a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembere, Both Zoltán hüllőszakértő meg nem érkezett. Both a helyszínen megállapította, hogy az állat egy rendkívül veszélyes mérges vipera. A második állat felbukkanása egy lakás mellékhelységé­ben keltett riadalmat. A kígyót két lakó is felis­merte. Á Nagy Kígyó En­ciklopédia szerint egy rend­kívül veszélyes mérgű fajtá­ról van szó, a bambuszvipe­ráról, amely a trópusokról származik, ahol a fák tete­jén vadászik le kisebb ma­darakat. A panelházak cső­hálózatában közlekedik, ahol rendkívül jól érzi ma­gát, mivel kedveli a magas páratartalmat. Valószínűleg a ház pincéjében élő ege­rekkel, patkányokkal táplál­kozik, a terráriumokban is ezt kapják. Both hozzátette, hogy sokan tartanak hüllő­ket. Az utolsó bejelentés egy hete érkezett a kataszt­rófavédelemhez, ekkor egy hölgy talált kígyóbőrt a nap­palijában, az előző helyszí­nektől két lépcsőházzal ar­rébb. Ez az állat akár 8-10 hónapig is kibírja táplálék nélkül. Mérge leginkább a kisgyerekekre veszélyes, mert náluk a testsúlyuknál fogva könnyebben okoz keringési összeomlást, szívbénulást. A szakértőt elkísérte Nyári Tamás, Óbuda-Bé- kásmegyer Önkormányza­tának mezőgazdasági ügy­osztályvezető-helyettese Ha kígyót lát, hívja a 112-t! ■ Tarlós István III. kerületi polgármester csak a rendkívüli helyzetre való tekintettel állta a békásmegyeri kígyóbefogás költségeit, melyet az elkülönített polgármesteri keretből egyenlített ki. A jövőben a befogást a lakóknak, ill. a lakásszövetkezeteknek vagy a társasházak közös képviselőinek kell megoldaniuk. Amennyiben a kígyó újra felbukkanna, a lakóknak a 112-es segélyhívószámot kell hivniuk. is, akit legalább negyvenen hívták fel, hogy intézked­jen. Ugyanúgy égtek a tele­fonvonalak, mint másfél évvel ezelőtt, amikor a de­nevérek okoztak riadalmat Békásmegyeren ugyan­ezen a lakótelepen. A ve­szélyes állatok tartását tör­vény szabályozza, és a fel­sorolásban három kígyó­fajta, köztük a vipera is szerepel. A veszélyes álla­tok tartására a helyi jegyző külön engedélye szüksé­ges, de Obuda-Békásme- gyeren ilyen engedélyt még nem adtak ki, mivel azért még senki sem folya­modott. Tartásuk ugyanis több feltételhez kötött, ilyen a szakképesítés, vala­mint a szabványos terrá- rium kialakítása. A kígyóvadászat költsé­geit a rendkívüli esetre való tekintettel Tarlós István pol­gármester fedezte, az elkülö­nített polgármesteri keretből, melynek összegét, négyszáz- ezer forintot Both Zoltán a hi­vatalnak kiszámlázott. Az illegális állattartás egyébként bírsággal sújtható, ami 5-150 ezer forint lehet. Bagi LAszló ■ Both Zoltán hüllőszakértő a „befogási” díjat mindig a helyszínen határozza meg. A készenléti díj egyébként 20 ezer forint. A további költségek a helyszínen derülnek ki. Egy átlagos befogás, ha nem mérges állatról van szó, nem haladja meg a 20-30-40 ezer forintot. Ha védett állatról van szó, számlanövelő tényező, hogy gondoskodnia kell a befogott állat megfelelő elhelyezéséről is.- Végigtelefonálom az állatkerteket, s mire a végére érek, és megtalálom a befo­gadót, a telefonszámlám gyakran 40-50 ezer forintra rúg - meséli a szakértő. - Bé­kásmegyeren három napot töltöttem el, huszonnégy órás készenlétben, és ezalatt 350 lakást kutattunk át. Természetesen volt nálam szérum is, de erre nem volt szük­ség. A számlát a munka végén a megrendelőnek állítottam ki, jelen esetben az önkor­mányzatnak, itt ő volt a megrendelő. Egyébként pedig mindig az fizet, aki hív, ha a ka­tasztrófavédelem, akkor ők, ha a rendőrség, akkor ők, de lehet magánszemély is.

Next

/
Thumbnails
Contents