Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-27 / 203. szám

2002. JÚLIUS 27., SZOMBAT K R I M I 11. OLDAL Nemcsak lopott, hamisított is PÉCS A baranyai megyeszékhelyen a Lahti utcában péntekre virradó éjszaka a járőrök megállítottak egy személygépkocsit. A vezető okmányainak ellenőrzése során kiderült, hogy a harmincéves férfit a Győri Városi Bíróság ke­resi lopás miatt. Az eljáró rend­őrök azonban megállapították azt is, hogy a fiatalember sze­mélygépkocsiján feltehetően meghamisították az alvázszá­mot. Azonban a lebukási lavina még itt sem állt meg, ugyanis azt maga a férfi ismerte el, hogy jogosítványát hatvanezer forin­tért vette Budapesten, vagyis az okmány nem valódi. A rendőrök a férfit átadták a győri hatósá­goknak, ahol azonban már nem­csak lopásért, hanem okirat-ha­misításért is felelnie kell majd. __________________________M1B. Ra blási kísérlet Naszály Egy határozott fellépésű ügyfél hiúsította meg a naszályi taka­rékszövetkezet kirablását; a rendőrség időközben Komárom­ban elfogta a tettest. A sötét álar­cot viselő férfi - fegyvernek lát­szó tárggyal - arra akarta kény­szeríteni a pénzintézet kirendelt­ségének alkalmazottait, hogy adják át neki a kasszában lévő pénzt. Az egyik ügyfél szembe­szállt a férfival, aki rövid dula­kodás után kifutott, és társaival együtt elhajtott. A rendőrség le­zárta a környéket. Nem sokkal később Komáromban elfogták és őrizetbe vették a tetteseket, majd azt követően még két, a rablási kísérletben eddig még nem tisz­tázott módon közreműködő má­sik két fiatalembert is. További tetteseket keresnek Nem azonos a móri bankrablás helyszínén rögzített DNS-min- ta a gyanúsítottakéval. Ennek ellenére továbbra is a két, szerdán őrizetbe vett férfit gyanúsítják a vérengzéssel.- Nem biztos, hogy a helyszínen rögzített DNS-minták az elkövetők­től származnak, ugyanakkor kizár­ható az, hogy az ott dolgozó szemé­lyeké lett volna - mondta lapunk­nak Garamvölgyi László. Az ORFK kommunikációs igazgatója szerint azzal, hogy a hivatalos eredmény is megerősítette: nem Kaiser Ede Krisztiántól és nem Hajdú Lászlótól származnak a minták, arra lehet kö­vetkeztetni, hogy hárman vagy töb­ben követték el a bűncselekményt. Garamvölgyi szerint a vizsgálat nem zárja ki, hogy a két fiatalem­ber követte volna el a bűncselek­ményt. Hozzátette: a letartózta­tást azért foganatosították, mert több szemtanú is felismerni vélte az elkövetőket, illetve a házkuta­tások eredményei is erre enged­nek következtetni. A két gyanúsí­tott azonban továbbra sem beszél, a vallomástételt megtagadták. Még annyit sem mondtak, hogy nem ők követték el a mészárlást. A gyanúsítottak védői szerint ugyanakkor nincs közvetlen bizo­nyíték arra, hogy védenceik lenné­nek a bankrablók. Vitatott az is, hogy mennyire lehet hinni a DNS-minták vizsgálatának. A rendőrség egyik illetékese koráb­ban úgy nyilatkozott, mintákat a gyanúsítottak DNS-mintáit, ugyanis a helyszínen találtak úgynevezett „kereszt-DNS”-eket. Ezeket a „nem tiszta” mintákat különleges biokémiai folyama­tokkal vizsgálják tovább, és újból összevetik a két fiatalemberével. Mint ismeretes, a két fiatalem­Ők sem azok? csak olyan helyekről vettek, ami­hez az alkalmazottakon kívül csak a rablók férhettek hozzá. Ez azt je­lenti, hogy az kétséget kizáróan az egyik gyilkostól származik. Garamvölgyi László szerint to­vábbra is vizsgálatnak vetik alá FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY bért hétfőn fogták el a komman­dósok, majd szerdán előzetes letartóztatásba helyezték őket. A május 9-én történt vérengzésben nyolcán vesztették életüket, a bankban történt mészárlást senki nem élte túl. hagy eszter dóra Heroinfogás a határon Röszke Csaknem 1,7 kilogramm heroinra bukkantak a vámosok teg­nap kora reggel egy bolgár személyautóban; a lefoglalt kábító­szer értéke meghaladja a tízmillió forintot. poggyász és felszerelés. A tételes vizsgálatkor az autó üzemanyag- tartályán beavatkozás nyomait észlelte, ezért azt endoszkóppal megvizsgálta. A pénzügyőr a tar­tályban tömör gumihurkákat fe­dezett fel, az egyikből mintát vett, amelyre a kábítószerteszt pozití­van reagált. Az autóban utazó három férfi a vámvizsgálatnál azt mondta, hogy Csehországba mennek nya­ralni és nincs elvámolnivalójuk. Az intézkedő pénzügyőrnek azonban feltűnt, hogy a bolgárok­nál nem volt nyaralásra utaló Az üzemanyag leengedése után a tartályból összesen 14, húsz-harminc centiméter hosz- szúságú, gondosan leforrasztott gumihurkát találtak, amelyek együttesen 1,69 kilogramm hero­int tartalmaztak. A elmúlt két hónapban több­ször is siker koronázta a drog el­leni küzdelmet: négy drogfutárt is sikerült lekapcsolniuk a győri rendőröknek, legutóbb egyet kedden. ■ Hírek Szerencsés gyermekbaleset Pécsett csütörtökön este nyolc órakor a Maiéter Pál utca egyik buszmegállójából egy négyéves gyermek akart átszaladni az úttes­ten, azonban egy arra haladó autó elsodorta. A kisfiú szerencsére csak könnyebb hámsérüléseket szenvedett. (mb) Péksüteményt loptak Pécsett pénteken hajnalban ismeretlen tettesek egy üzlet zárt udva­ráról ellopták az ott rekeszekben tárolt friss péksüteményeket. Az okozott kár tizenkétezer forint. (mb) Megzavart tolvaj Somogyapátiban az egyik ház udvarán álló mezőgazdasági gépből igyekezett leszívni valaki az üzemanyagot, azonban a tulajdonosok felébredtek, s megzavarták a tolvajt, aki eszközeit, a gumicsövet és a műanyagkannát hátrahagyva elmenekült. (mb) Megpróbált betörni Szigetvárott egy lakásba kísérelt meg bejutni egy ismeretlen, az ajtó feszegetésére azonban ott is felébredtek a háziak, mire a tolvaj ke­reket oldott. (mb) Munka után Egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el azt a csalót Szegeden, aki mobiltelefonokat árult, de a vásárló pénzéért cserébe nem adott árut. A 17 éves fiú éppen egy budapesti nőtől kapott összeggel próbált meg elmenekülni, amikor a rendőr utánaszaladt és megál­lította. Kiderült: a fiatalembert más bűncselekményekkel is gya­núsítják. EUROPRESS Nem raboltak Nem történt bűncselekmény, amikor egy autóban hagyott 14 éves vak kislány eltűnt a járművel együtt. Mint kiderült: a vidék­ről felutazó és helyismerettel nem rendelkező házaspár nem em­lékezett pontosan, hogy hol parkoltak. A megijedt szülők a rendőrségtől kértek segítséget, mivel azt feltételezték, hogy sze­mélygépkocsijukat és gyermeküket elrabolták. Az autó és a kis­lány fél órával a riasztás után előkerült, europress Bántalmazták Megkötözték és kirabolták azt a törökbálinti házaspárt, akikhez is­meretlen tettesek törtek be tegnap éjszaka. A három férfi ellen nyomkövető kutyák bevetésével indítottak nyomozást. A sértettek zúzódásos sérüléseket szenvedtek a bántalmazás miatt, az ellopott ékszerek és készpénz értéke meghaladja az egy­millió forintot, europress ■ RUHÁZ SZUPI SZŐNYEG-PVC FELÁRON PADLOSZONYEG extra minőségű- 1,3 - 4 - 5 m széles- 13 nm alatti darabok PVC (4m széles) Szupervastag 1350 Ft/m2 helyett 850 Ft/m2 Középvastag 1150 Ft/m2 helyett 750 Ft/m2 Nyitva: Hétfőtől péntekig 9-17, Pécs, Mohácsi út 18. Szombat 9-12 óráig Tel.: 72/213-737 Pécs, Verseny u.19. Nyitva tartás: H-P 100-18.00 Se 7.00-13.00 Akciós ajánlatunk lakossági vásárlóink részére: _______2002.július 29-tól a készlet erejéig.______ Kő bányai sör 0,51 dobozos f£B E3 Egy«ég ár: 198 Ft/I Karaván kávé 250gr 228 Egy «ég úr: 1295 Ft/kg Coop étolaj II ADU öblítő II friss, virág ADU rostos őszibaracklé 2I Szalon sör 0,5I Egység úr: 178 Ft/I Kristálycukor 10kg Egység ér: 180 Ft/kg ADU ásványvíz 1,5I EJ0S \M Egység ér: 35 Ft/I ADU lOOdb-os papírzsebkendő 79 Egység ér: 1 Ft/db ADU szűrt almaital EffS Ecet II, 10% rng I gipszkarton SZAKUZLET Az akció tovább tart óriási engedménnyel- knauf gipszkarton- profilok- gipszek- csavarok- hő- és hangszigetelés Nyitva tartás: H-P. 7-16-ig Szó. 8—12-ig ACR0MAT KFT. Tel./fax: 72/326-965 Pécs, Batthyány u. 2-4. (téglacentrum mellett) Tomi Kristály 3 féle 4,5kg [p98 Egység ér: 333 Ft/kg ADU eü.papír 8 tekercs Egység ér: 19 Ft/tsksrcs ADU rostos narancsital 2I OES Egység ár: 60 Ft/I ADU "B" rizs fényezetlen Egység ár: 60 Ft/I Egység ár. 60 Ft/I Akciós ajánlatunk a készletek erejéig érvényes! Tartósan olcsó! IZEBRA AUTÓSISKOLA! Jelszavunk: GYORSAN, OLCSÓN SrJÓL! Gyorscm=akár már 2 hét alatt Olcsón = részletfizetési és banki hitellehetőség Jól =ezt nem kell magyarázni TOVÁBBRA IS VAKÁCIÓ AKCIÓ! Tanfolyam indul: 2002. aug. 01. 16.00 Pécs, Szabadság u. 33. Tel.: 72/214-760 h—p: 8—16.30 "'*0*ürM-1' Pécs, Aidinger úti szolgáltatóház (a volt Lila ABC-vel szemben) Európa vezető lapradiátora a Rettig NA 1,25mm lemezvastagság, 200°C -on beégetett poliészter-epoxi porbevonat, hosszú élettartam, 10 bar üzemi nyomás. ©►*4* KEDVEZMÉNNYEL! ■ Aft Viszonteladóknak, szerelőknek ^ további engedmények! VÁLASSZA A MINŐSÉGET! ÁRUFORGALMI KFT. Fűlés-, Gáztechnika-szaküzlet Pécs, Móra F. u. 8. tel.: 72/413-360, fax: 72/413-091 Szigetvár, Kossuth L. tér 14. tel.: 73/413-955 I I >

Next

/
Thumbnails
Contents