Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-20 / 196. szám
2. OLDAL Hírek NEM VÁLTOZOTT lényegesen az állapota Václav Havelnak, akit hörghuruttal szerda óta a prágai Központi Katonai Kórházban kezelnek - jelentette be pénteken Hja Kotik, a cseh államfő személyes kezelőorvosa. Láza továbbra sincs, állapota stabilnak mondható - mondta Kotik a pénteki vizsgálatok után, hozzátéve:, ennek ellenére az orvosok úgy vélik, hogy továbbra is a kórházban kell maradnia, s kezelésének folytatásáról hétfőn dönt az orvosi konzílium. Jelenleg antibiotikumokkal kezelik, mti HATALMAS MÉRETŰ Egye sült Államok-ellenes tüntetéseket tartottak-pénteken Teheránban és Irán más nagyvárosaiban. A megmozdulások résztvevői „az amerikai fenyegetés és beavatkozási kísérletek” ellen tiltakoztak. Az akciókra Irán összes politikai Irányvonalának képviselői - mind a konzervatív, mind a reformpolitikusok - szólították fel az ország lakosságát. Rendbontás sehol sem történt. Teheránban a rendőrség szerint 800 ezren, a helyszínen tartózkodó tudósítók szerint valamivel több mint 300 ezren üvöltötték, hogy „le Izraellel, vesszen az Egyesült' Államok!”. A tömeg négy menetoszlopba tagozódva érkezett a főváros központjába, a Forradalom terére, ahol az egyetem épülete is magasodik, mn A POZSONYI kerületi bíróság összes bíróját elfogultnak minősíti, ezzel igyekszik védekezni Ivan Lexa volt szlovák titkosszolgálati igazgató, akit csaknem három évi bujkálás után csütörtökön szállítottak haza Pozsonyba a Dél-Afrikai Köztársaságból, ahol vasárnap fogták el. A Vladimír Meciar kormánya idején hivatalban volt Lexát hazájában hét bűn- cselekmény ügyében gyanúsítják. Ezek szerint mindegyiket a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) vezetőjeként követte el, köztük azokat is, amelyekért Meciar amnesztiában részesítette őt mint kegyeltjét. Meciar egyébként annak idején még a saját parlamenti mandátumát is átengedte Lexának, s ezzel mentelmi jogot biztosított neki. mti A JAPÁN CSÁSZÁRI PÁR pénteken Budapesten fölkereste a Mátyás-templomot, az Országos Széchényi Könyvtárat és a Magyar Tudományos Akadémiát, A nap folyamán találkoztak Göncz Árpád volt köztársasági elnökkel, majd elutazásuk előtt Mádl Ferenc államfő vett búcsút Akihito császártól és Micsiko császárnétól, mti VILÁG TÜKÖR 2002. Július 20., szombat Javuló kapcsolatok az USA-val Kovács László külügyminiszter 2002. július 21. és 23. között az Amerikai Egyesült Államokba látogat. A külügyminiszter Washingtonban megbeszéléseket folytat meghívójával, Colin Powell külügyminiszterrel, valamint Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadóval, a Pentagon, a külügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági Tanács vezető képviselőivel és szakértőivel, valamint a szenátus és a képviselőház külügyi bizottságának tagjaival. Budapest Kovács László részt vesz a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok kutatóintézetének magas szintű kerekasztal-beszélgetésén, látogatást tesz a The Washington Post című napilap szerkesztőségében, és találkozik a washingtoni magyarság képviselőivel, illetve amerikai magyar üzletemberekkel. A látogatás fő célja az új magyar kormány külpolitikájának ismertetése, a kétoldalú kapcsolatok, az aktuális nemzetközi kérdések áttekintése, különös tekintettel a NATO bővítésére, térségünk stabilitására és a terrorizmus elleni harchoz való magyar hozzájárulás lehetőségeire. Az Egyesült Államok külpolitikájának irányítóival való személyes kapcsolatfelvétel jó alkalmat nyújt a politikai és gazdasági kapcsolatok elmélyítését célzó további magas szintű találkozók előkészítéséhez is. ■ Háttér: Magyar-amerikai párbeszéd Magyarország és az Egyesült Államok politikai kapcsolatait a magas szintű párbeszéd jellemzi. Az elmúlt 12 esztendőben számos állam- és kormányfői, külügyminiszteri látogatás jelzi az együttműködés elmélyítésében való közös érdekeltséget. Az amerikai fél a kétoldalú kapcsolatokat a múlt eredményei mellett elsősorban a terrorizmusellenes koalícióban és a térség stabilitásában játszott magyar szerepvállalás alapján ítéli meg. Az Egyesült Államok a legnagyobb külföldi befektető Magyarországon: a 24 milliárd dollárnyi külföldi tőke csaknem egyharmada származik amerikai befektetőktől. Az Egyesült Államok Magyarország 5. legfontosabb és egyben legnagyobb Európán kívüli kereskedelmi partnere. Kétoldalú forgalmunk lendületesen fejlődik, a magyar kivitel összértéke 2001-ben 1525,3 milliárd dollár, míg a behozatalé 1424,2 milliárd dollár volt. A kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem a rendőri és biztonsági szervek fokozódó együttműködését hozta. Budapest ad otthont a Nemzetközi Rendészeti Akadémiának (ILEA), amely amerikai kezdeményezésre és támogatással jött létre az FBI szakértőinek hathatós segítségével. A magyar-amerikai katonai együttműködés meghatározó eleme az IF0R/SF0R taszári és kaposvári jelenléte, az amerikai katonai bázis működtetése. Tavaly 8 közös hadgyakorlatot hajtottak végre amerikai és magyar egységek. Az idén májusban lezajlott Hungarian Response 02 közös hadgyakorlat a terroristaellenes gyors reagálású csapatok mozgatására irányult. ___________________________________ÁLLÁSPONT______________________________________ VA RGA OTTÚ Dinnyék Komoly bajba kerülhet Lőrinc, ha a néphagyomány szerint a dinnyébe szeretné kisdolgát elvégezni. A szeptemberi - az igazi - Lőrinc ugyanis biztosan nem talál dinnyét, de az augusztusi névnapján is már csak mutatóban lesz a piros húsú gyümölcsből a szakemberek szerint. A júniusi szárazság miatt a dinnyetermesztők kénytelenek voltak a megszokottnál hamarabb elkezdeni a szüretet, ezért - mivel a mennyiség nem több- hamarabb elfogy a földekről. Ám amíg Lőrinc búslakodik, addig az átlagfogyasztó örül, mert várhatóan a dinnyeár is hamarabb süllyed az elviselhető mértékre. Persze a termelők már kevésbé tapsolnak ennek a sietségnek, hiszen amit a korai primőráron megkerestek, azt most az ugyancsak korai dömpingáron elveszíthetik. Már most alig 15-20 forintot kínálnak a kereskedők a termésért, amit egyrészt a dömpinggel, másrészt a kisebb méretekkel magyaráznak. (Idén az átlagdinnye alig nyom 5-6 kilogrammot.) így joggal bízhatunk abban, hogy az idén talán már július végén 40-50 forint körül megvehető lesz a gyümölcsösnél, míg máskor erre augusztus végéig várni kellett. Ez azért is rossz volt, mert addigra jól belaktunk a drágábból, hiszen ki tud a kánikulában ellenállni a hűtött görögnek, még ha egy százasba is kerül is kilója. Mindenesetre volt, amikor még a vénasszonyok nyarát is meg-megédesítette, ami igen jól tudott esni. Idén azonban máshonnan is hiányzik majd a szeptemberi dinnye. Választásokkal színesített őszünk lesz, márpedig a kampányokban már többször is komoly szerephez jutott a kívül zöld, belül piros gyümölcs. A korai érés miatt azonban a kampánycsúcsban legfeljebb csak hivatkozni lehetne rá, ezért várhatóan a nagymonológokban, a politikai ellenfelek jellemzéseiben sem kaphat helyet. Igaz, már az a poHtikus sincs porondon, aki ehhez szokta ellenfeleit hasonlítgatni. De lehet, hogy maga a görögdinnye jobban fog szeptemberben hiányozni... EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az Itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. A miniszter lelépett Schröder sakkhúzása a választások előtt A kitoloncolás veszélye A családtagok felelnek a véres cselekedetekért A német kancellár menesztette Scharpingot, s ezzel megelőzte a kampányban várható támadásokat. A védelmi tárca irányítóját az ellenzék már jó ideje alkalmatlannak tartotta a feladatra. Berlin A német bulvársajtó szerint Schröder „brutális” gyorsasággal „bombázta ki” miniszterét, ám más választása nemigen lehetett - írja a Bild című napilap. A most 54 éves Rudolf Scharping már évek óta a „nemzet bohócának” számított: mindig történt vele valami, amit felkaptak az újságok és a humoristák. Két éve szolgálati autójával Washingtonban áttörte a korlátokat, és megsérült a lábán. Nem sokkal később egy újabb balesetet gyűjtött be, ezúttal síelés közben esett el, és a kezét törte. Magánéletén is csámcsogott a sajtó: a feleségét otthagyta Pilati grófnő kedvéért, akihez a Bundeswehr gépén utazott el Mallorca szigetére. Lubickolásukról fotósorozatot közöltek a magazinok, miközben német katonák az életüket tették kockára a koszovói háborúban. A „vicces Rudit” tavaly csak a szeptemberi amerikai események mentették meg a feltartóztathatatlan végtől, az akkori háborús légkörben ugyanis nem volt időszerű a személycsere. Ám a miniszter újabb és újabb botrányokat okozott: előbb törvényellenesen katonai szállítój árműveket vásároltatott, majd biztonságpolitikai államtitkokat fecsegett ki. Legutóbb pedig törvénybe ütköző könyvírói honoráriumát és borsos ruhaszámláit szellőztették meg a lapok. Két .hónappal a választások előtt Gerhard Schröder elviselhetetlennek tartotta a kialakult helyzetet, Scharping viszont nem volt hajlandó magától lemondani, mert tartott tőle, hogy ezt „beismerő vallomásnak tekintik”. Uwe Heye kormányszóvivő a kancellár csütörtöki, villámgyors eljárását a közelgő választásokkal indokolta. „A kampányban nem lehet elvárni az ellenzéktől a tárgyilagosságot, márpedig a Scharping körüli vita Rudolf Scharping fotó, europress/archív kárt okozhat a kormánynak” - fogalmazott a politikus. A CDU-párti Wolfgang Schäuble, aki egyszersmind Edmund Stoiber kancellárjelölt biztonságpolitikai szakértője, igencsak időszerűnek nevezte a miniszter menesztését. Az ellenzék mindamellett kampányfogásnak is tartja Schröder húzását. Az pedig, hogy Peter Struck, a szociáldemokraták parlamenti frakcióvezetője lett az új honvédelmi miniszter, arról tanúskodik - mutatnak rá a kereszténydemokraták -, hogy az SPD „kivérzett”, nincs igazán tartalékemberük. Azaz máris megkezdődött a választási harc. TORONYI ATTILA Izrael - Palesztina A Palesztin Autonómiahatóság pénteken óva intette Izraelt attól, hogy a Jordán folyó nyugati partvidékéről kitoloncolják a Gáza-övezetbe a palesztin merénylők hozzátartozóit. Az izraeli hadsereg őrizetbe vette a keddi emanueli merénylők 21 férfi hozzátartozóját, hogy kitoloncolják őket. Nabil Abu Rudeinah, Jasszer Arafat palesztin elnök közeli munkatársa a tervezett deportálásokkal kapcsolatban azt mondta: „Az ilyen intézkedések csak növelik a problémákat”. A Hamász palesztin terrorszervezet nyilatkozatban jelezte: „mindenhová” öngyilkos merénylőket küld, ha Izrael valóra váltja a palesztin támadók családtagjainak áttelepítésére vonatkozó terveit. Időközben kilencre emelkedett az emanueli merénylet halálos áldozatainak száma: egy 21 éves nő belehalt sérüléseibe. Az amerikai kormány azt tervezi, hogy műholdas vezérlésű, Jasszer Arafat fotó, europress/archív nagy találati pontosságú bombákat szállít Izraelnek. Az összesen 27 millió dollár értékű fegyver- szállítmány - közelebbről meg nem nevezett számú - JDAM- bombákból áll majd. A JDAM bombázó repülőgépeken szállított műholdas vezérlésű fegyver 13 méteres pontossággal képes eltalálni célját, és különféle robbantási hatásokra - például emberek vagy épületek elleni repeszhatásra - állítható be. A tervezett üzletből várhatólag mindenekelőtt a Boeing cég húz majd hasznot. A kongresszusnak még jóvá kell hagynia a szállítást. _________■ A pártok megítélése a nyugati országrészben Egyelőre tetszik a választóknak a baloldali kormányzat tevékenysége, hiszen az MSZP mutatói a választás óta javulnak, az SZDSZ pozíciói változatlanok, s nőtt a Fidesz iránti ellenszenv - ezek a leglényegesebb megállapításai a Szonda Ipsos közvéleménykutatásának, amelyet Nyugat- Magyarországon végzett. Az összes megkérdezett körében országos szinten 3 százalékkal nőtt a szocialisták támogatottsága a hónap során, így most 37%, a Fideszé ugyaneny- nyivel csökkent, így 30%. A Dunántúlon mérsékeltebb az MSZP előnye. Támogatottsága itt nem változott az elmúlt hetekben, az összes itt lakó megkérdezett 35 százaléka támogatja ezt a pártot, míg a Fidesz 32 százalékuk bizalmát élvezi. Az SZDSZ támogatottsága országos szinten 3%, a Dunántúlon 2%.-60 • -50 • -40 • -30 -20 • -10 ■ A kérdezés ideje: 2002. július 1-9. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó nyugat-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 965 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. H f| nyugati országrész 2002. JÚLIUS az ország egésze ! 2 3 0 1 1 :3sa öS: W ... m ti . 1 2 1 ~.. ...-«» mi- m«. v 1 0 10 1 I25 MSZP Fidesz SZDSZ MDF MIEP Centrum Munkáspárt Egyéb bizonytalan, párt nem szavazna ményt értek el, itt a Nyugat-Du- nántúlon pedig alig észlelhető a támogatói körük. Alig tekinthető jobbnak a MIÉP és a Centrum Párt helyzete, hiszen a választás óta úgy országos szinten, mint a Dunántúlon a felnőtt lakosság 1-2 százalékának támogatottságát évezik. A biztosra ígért szavazatok arányát illetően is a szocialisták javára billent a mérleg az elmúlt hónap során. Ha most vasárnap kerülne sor a parlamenti választásra, nagyjából a szavazatok felét szereznék meg (országosan 51%, a nyugati megyékben 50%), a Fidesz pedig országos szinten 40%, a Dunántúlon 45% körüli eredményt érne el. A kisebb pártok közül csak az SZDSZ közelíti meg a választáson elért eredményét. Az ország egészében 4 százalékos, nyugaton 2 százalékos szavazatarányt regisztráltunk. A legellenszenvesebb párt jelenleg a Fidesz. A felnőtt lakosság 22 százaléka (a Dunántúlon lakók 20 százaléka) fejezte ki ellenszenvét, s ez azt jelenti, jóval többen, csaknem kétszer annyian utasítják el a volt kormányzópártot most, a választást követően, mint az előtt. Ha most vasárnap tartanák a parlamenti választást, az emberek legnagyobb csoportja szerint ismét az MSZP nyerné meg. A Dunántúlon lakó megkérdezettek 45 százaléka összegezte így véleményét a két nagy párt erőviszonyairól, s 27 százalékuk feltételez most Fidesz- győzelmet. « ► tározottan érzékelhetők voltak bizonyos ez irányba mutató politikusi kezdeményezések. Jelenleg országosan 1%-os eredAz MDF önálló pártként való talpraállása továbbra is várat magára annak ellenére, hogy a választást követő hetekben ha-