Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-19 / 195. szám
16. OLDAL SPORT 2002. Július 19., péntek H Sztáratléták Eb-szereplésre várva A héten közreadott szakosztályi bajnoki pontversenytáblázaton már az 5. helyre léptek előre a PVSK atlétái. Két élversenyzőjük szereplése ugyanakkor még nem tekinthető százszázalékosnak az augusztusi kontinensviadalon. _______________Pécs, Verseny u._______________ A pontverseny számszerű eredményéről (a listát a VEDAC vezeti a Honvéd, a Debrecen és a Nyíregyháza előtt) büszkén számol be Freier Balázs, a PVSK atlétáinak vezetőedzője, mint ahogy a PAC-cal közös fél esztendő egyéni eredményeinek többsége is örömre adhat okot a Vasutasok háza táján. Ugyanakkor az olimpikon tízpróbázó, Kürtösi Zsolt több szerencsétlen körülmény köz- rejátszása folytán a még fedett pályán elért Euró- pa-bajnoki 6. helye után a szabadtéri idényben nem produkált értékelhető teljesítményt. Az augusztus eleji, müncheni Eb-re még tavalyi eredményeivel kvalifikálta magát, most a jövő heti ob-n súlylökésben, rúdugrásban és 110 gáton még igyekszik javítani formáján. Nyilasi Péter ugyancsak az Eb-részvételre pályázik. A rajtjoghoz kerek 46 másodpercre kellene faragnia idei 46:67-es legjobbját 400 méteren, amire még két lehetősége lesz: az ob-n és most hét végén egy margitszigeti viadalon. A pécsi klub harmadik (szintén a fővárosban készülő élversenyzője), Árpási Miklós a 800 méterről épp most „öregedett bele” az 1500-ba (30 esztendősen inkább a hosszabb távon várható tőle további előrelépés), így a friss szakágváltás hátrányaival birkózva próbál javítani 3:54 perces idején (az Eb-szint itt 3:47). A még hosszabb távokon a félmaratoni ob bronzérmese, Torjai László jelenleg a 65 perces Universiade-szint elérésére törekszik - és már alig tíz másodperc választja el ettől. Mögöttük pedig máris egyre jobban törnek előre a fiatalok: a fiúk közül a hatszoros mezei és ötezres magyar bajnok Freier Dávid, a lányoknál a 60-on serdülj létére már országos ificsúcsot futó Pál Edina kápráztatja a legjobb időkkel a szakvezetőket és veszi ki leginkább a részét a pontgyűjtésből. SZŰCS ZSOLT Világrekorder is érkezik PÉCS-POGÁNY Tízéves szünet után ismét sárkányrepülő-versenynek ad otthont a pogányi repülőtér, ahol - Baranya sporttörténetében először - megrendezik a magyar nemzeti bajnokságot. A 28-30 induló között (a nevezés még nem zárult le) öt pécsi emelkedik majd levegőbe, de rajthoz áll az Ausztráliában élő világranglista ötödik helyezett, hat világrekordot tartó Berták Attila is. A ’70-es években útjára induló sportág magyarországi történetében Baranya fontos szerepet játszott - a hazai sárkányrepülés szülőhazájaként is emlegethetjük -, hiszen itt állították fel az első magyar rekordot is. A megyei hagyományokat hosszú ideig a Szársomlyó-kupa éltette, ám 1992-től már nem rendeztek több versenyt Baranyában. Az egyre költségesebbé váló sportág nemzeti bajnokságát szlovákiai kitérők után (az Alacsony Tátra nyújtotta a megfelelő helyszínt) rendezi meg a Pécsi Sárkány- repülő Klub. Ezúttal, mivel a pogányi reptér földrajzi adottságai nem engedik meg a nekifutásból felwww.volkswagen.hu emelkedést, motoros sárkányrepülővel húzzák majd fel a versenyzőket, akik csapatban (maximum négyfős lehet, de csak a legjobb kettő eredménye számít) és egyéniben is megküzdenek egymással. Az eddigi nevezések alapján 28-an emelkednek majd a levegőbe július 19-28. között, ám a szombati határidő lejártáig még további két-három jelentkezőt várnak. A pécsi színeket öten képviselik, a hazaiak két csapatot is indítanak: Borbély Tibor, Kerekes László és Takács István alkotja az egyiket, míg Borbély Gábor és Szakoly Loránd a másikat. Buzády György versenyigazgató, a rendező klub igazgatója elmondta, hogy a résztvevőknek négyféle feladattal kell megküzdeniük, céltáv-, hurok-, háromszög- és nyílt távrepülésben mérhetik össze tudásukat, amelyek során többek között Bonyhád, Dombóvár és Dunaújváros fölött is megfordulnak. A próbarepülések után az első versenynapra július 21-én kerül sor, ezt követően a sárkányok minden nap - ha az időjárás is engedi - a levegőbe emelkednek a helyezésekért. A végső győztest az összesített eredmények alapján hirdetik ki. K. MAYER A. Ragadja meg a pillanatot: Volkswagen Golf. r ^ m fi ■ ' ' J Most még gazdagabb alapfelszereltséggel az Új Szériában. Golf alapfelszereltség: Edition többletfelszereltség: • vezető-, utasoldali • mechanikus és első oldallégzsákok klímaberendezés • ABS • 16” egyedi dísztárcsák • ködfényszóró • állítható magasságú első • szervokormány ülések • Beta rádió négy • sötétített hátsó lámpabúra hangszóróval... • egyedi üléshuzat... Mór 2.996.000 FMól! Már 3.367,000 FMól! Golf Edition Az On Volkswagen márkakereskedője: Vörös Autóház 7632 Pécs, Megyeri út 80. Tel. 72/444-066 Fax: 72/549-960 E-mail: vorosautohaz@axelero.hu A Dunaferr nem jön Pécs-Komló _________ A PMFC NB I. B-csoportos labdarúgócsapatánál egy nyitott kérdést kivéve már napokkal ezelőtt lényegében lezárult az átigazolási időszak. Az egyetlen bizonytalan pont Pest Krisztián, az Újpest támadó középpályása, aki továbbra sem írt alá a pécsiekhez. A szombatra tervezett edzőmérkőzés, a Dunaferr elleni erőfelmérő elmarad, mert a vendégek nem akartak a baranyai megye- székhelyre jönni. A dunaújvárosiakat a PVSK helyettesíti, a találkozóra szombaton 10 órakor kerül sor. Eldőlt Csajági József sorsa, a PMFC fiatal futballistáját a Kozár- misleny és a Komlói Bányász is szerette volna megszerezni (így fordulhatott elő, hogy a szerdai, egymás elleni edzőmérkőzésen mindkét csapatban szerepelt egy- egy félidőt). A komlói kék-fehérek edzője, Ott József elmondta, a labdarúgó végül egy évre kölcsönbe hozzájuk került, s így a csapatnál immár lezártnak tekintik az átigazolási időszakot. k. m. a. SZIGETVÁRI DIAKOLIMPIKON. A Szigetvári BSE birkózói közül Módos Péter (a KSI tanulója) a diákolimpia országos döntőjében a serdülő szabadfogású 35 kg-ban aranyérmet szerzett. Klubtársai közül Somogyvári János (Istvánfy ált. isk.) a kötöttfogás 90 kg-os viadalában a 2., Kupusz Mátyás (Tinódi ált. isk.) a szabadfogás diák 26 kg-s kategóriájában a 3., míg Riszt Dániel (szabadfogás, 45 kg, Istvánfy) a 4. helyen végzett. Edzőjük Módos János és Módos Csaba. tszzi Baranya-bajnokság: tarolt a TÁSI A 200 méteres pillangó rajtja Pécs, Hullámfürdő Öt Baranyán kívüli klub, a Bere- mend, a Harkány, a Siklós és a pécsi TÁSI fiataljai (az ANK nem indult), összesen 350-en álltak rajtkőre Pécs-Baranya idei úszóbajnokságán a pécsi Abay Nemes Oszkár sportuszodában. A baranyai győztesek (a nem jelölt mind TASI). Fiúk. 100 gyors. ’86: Wágner László (1:01,28). '88: Szabó Attila (1:01,14). 100 hát. ’88: Laczó Péter (1:11,05). 100 mell. ’86: Czakó (1:18,89). ’88: Uher Tamás (1:16,00). 100 pillangó. ’88: Garas (1:06,41). Váltók. 4x100 gyors. Serdülők: TÁSI (Odor, Tejes, Wágnen Czakó - 4:10,21). Gyermek: TÁSI (Laczó, Garas, Uher, Szabó - 4:27,58). 4x100 vegyes. Gyermekek: TÁSI I. (Laczó, Uher, Garas, Szabó - 4:45,42). Lányok. 200 pillangó: Vétek Zsófia (2:43,99). 100 gyors. ’90: .Pokorny Rebeka (1:08,92). 100 hát. ’88: Szemelyácz Bernadett (1:14,10, Harkány). ’90: Pokorny (1:17,44). 100 mell. ’88: Czakó Újabb labdarúgó-krónika Szepesi György, a legendává vált rádióriporter írta most is az előszót Kamondi Imre könyvéhez, akárcsak az első kötetnél. A szerző az újabb munkájában a PMSC (illetve most már PMFC) történetét írta meg, ezúttal 1984-től 2000-ig. Öt év telt el a hasonló témában született legutóbbi mű elkészülte óta, amely 1984-ig fogta át a pécsi klub életét, kimondottan csak a labdarúgással foglalkozva. A mostani folytatás is csak a fociról szól, rengeteg név, eredmény, adat és persze fotó szerepel benne. Annak is értékes olvasmány, aki nem élt abban a korban, vagy fiatal kora miatt keveset tud az akkori sportéletről. Aki pedig ott volt a megemlített meccsek valamelyikén - annak jó visszaemlékezni a régi időkre. Amikor a magyar foci még más volt, mint mostanában... A Labdarúgó-krónika II. elkészülését a Dunántúli Napló is támogatta. A könyv csak az első kötettel együtt vásárolható meg, a kettő összesen háromezer forintba kerül, és Pécsett a következő helyeken árusítják: Royal Kávéház (Széchenyi tér), Vörös Fodrászat (Alkotmány u.), Kol- ping étterem (Szt. István tér), Picula borozó (Kereskedők Háza), Piro söröző (Krisztina tér), Postás Klub (Zrínyi u.), Cserneczky Bt. (Közraktár u.). FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Andrea (1:18,74). ’90: Takács (1:24,29). 100 pillangó. ’88: Czakó (1:13,82).’90: Vétek (1:15,67). Váltók. 4x100 gyors. Serdülők: TÁSI (Herbszt, Molnár, Sárdi, Czakó - 4:31,86). Gyermek: TÁSI (Pokorny, Vétek, Balogh, Takács - 4:48,9). 4x100 vegyes. Serdülők: TÁSI (Molnár, Czakó, Békés, Sárdi - 5:05,3). Gyermek: TÁSI I. (Pokorny, Békés, Vétek, Takács - 5:24,58). (A további dobogós helyezettek: www. dunantulinaplo. hu) ■ _____________________________________(SZZ) Fá radt vendégek Mohács Mohács - PVSK 3-0 (0-0) Labdarúgó felkészülési mérkőzés. Mohács, 150 néző. V.: Rigó. Mohács: Kocsis (Jánics) - Vajta, Dárdai, Szalai (Nagy L.) - Jancsa- rics (Hum), Nagy E. (Balogh), Jakab (Csiba), Müller, Schwarzkopf (Bogos) - Siha (Dikán), Szabó Zs. Játékos-edző: Nagy Ervin. PVSK: Rózsás - Strigencz, Gyócsi, Sza- kály - Jóvér, Dénes, Laki (Péter Zs.), Demeter, Magyar (Horváth L.) - Németh Zs., Darabos. Edző: Lőrincz Sándor. G.: Siha, Müller, Dárclai. A formálódó mohácsi csapatnak csak az első félidőben voltak méltó ellenfelei a fáradtnak tűnő vasutasok. k. m. a. Strandvízilabda amatőröknek is Az ajánlat a 2002. május 09-én kiadott árlista alapján érvényes. Az akció korlátozott darabszámú gépkocsi erejéig érvényes. A részletekről és a feltételekről a VW márkakereskedés ad tájékoztatást. Orfű-Pécs Szombaton 11 órától rendezik meg az országos strand- vízilabda-bajnokság harmadik fordulóját az orfűi nagystrandon. Az ötcsapatos, körmérkőzéses tornán az OSC, a Szolnok, a Vidám Vízilovak és a Nagykanizsa mellett elindulnak a PVSK pólósai is. A pécsiek játékos-edzője, dr. Csaba Zsolt szerint az ellenfelek jó játékerőt képviselnek, a Nagykanizsán és a hazaiakon kívül a többi csapat első osztályú profikból áll - ennek ellenére természetesen nem feltartott kézzel szállnak vízbe, hiszen a kisebb pályán, kisebb kapukkal és labdákkal játszott meccseken bármi megtörténhet. Az alapfelállás is megváltozik, mivel a sportág strandváltozatát csak három mezőnyjátékossal és egy kapussal játsszák. Az ötcsapatos csoport első két helyezettje jut majd be a Velencei-tavi negyeddöntőbe. A szervezők nem feledkeztek meg azokról a strandolókról sem, akik szívesen kipróbálnák ezt az újszerű, de rendkívül élvezetes sportágat. A helyszínen 5-8 fős gárdák nevezhetnek az amatőr tornára, ahol az élmény mellett sok kisebb-nagyobb nyeremény is várja a győzteseket. A rendezvény kuriózumának számít, hogy a kihívásokat kedvelő fürdőzök büntetőket lőhetnek a torna fővédnökének, az olimpiai bajnok Kosz Zoltán kapusnak. Lukács Gergely Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: N1MMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-008. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-060. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igaza A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január l-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133