Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-17 / 193. szám

4. OLDAL B ARANYA I TŰK ÖR 2002. Július 17., szerda Pénzt osztottak Sásd-Mindszentgodisa Tegnap tizenhét település pol­gármesterének részvételével rendezték meg a félévzáró kis­térségi ülést, ahol a jelenleg ren­delkezésre álló pénzösszeg el­osztásáról döntöttek. A CEDE- pályázatokra szánt összegből megmaradt közel hárommillió forintot Mindszentgodisa kapja, a település sportpályáján lévő létesítmények rekonstrukciójá­ra. Sásd 1,8 millió forintot tud­hat magáénak a TEKI-keretből, amit a járdák felújítására fog for­dítani az önkormányzat - tájé­koztatta lapunkat Kovács Sán- domé polgármester. Az ülésen továbbá megegye­zés született arról is, hogy csat­lakozni kívánnak a Nemzeti Fej­lesztési Terv programjához. így augusztus végéig mindegyik ön- kormányzat kidolgozza a saját, erre vonatkozó projektjét. Elkészült az új 6-os tanulmányterve A szakemberek szerint kétszer egysávos utat felesleges építeni A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) elkészült a jelenle­gi 6-os út déli országhatárig történő meghosszabbításának tanulmányter­ve, s a tárca szerint akár két év múlva el is kezdődhet a gyorsforgalmi út építése. A politikusok szerint mindenképpen olyan utat kell kialakítani, amelyen biztonságosabban és gyorsabban bonyolódhat a forgalom. Pécs-Budapest A hosszú esztendők óta csak a politikai szándék szintjén emlegetett, Baranyát is érintő útépítési tervek a jelek szerint ezúttal belátható időn belül valósággá válhatnak. Molnár László Aurél, a GKM főtanácsosa a Dunántúli Naplónak el­mondta, elkészült az európai közleke­dési folyosók rendszerébe illeszkedő, úgynevezett V/C-jelű útszakasz honi részének tanulmányterve. A tárca rendelkezik az előzetes kör­nyezetvédelmi engedéllyel is, ennek birtokában elkezdődhetnek azok a vizs­gálatok, amelyek alapján jövőre kérhe­tik a környezetvédelmi hatóságtól a vég­leges engedélyt. Rövidesen megindul­hatnak az ingatlanfelvásárlások és a ré­gészeti feltárások. Utóbbi lassíthatja a munkát, Tolna és Fejér megyében hét­száz méterenként vannak lelőhelyek. A tárcánál bíznak abban, hogy két év múlva már az érde­mi munkák is elkez­dődhetnek, de az er­ről szóló kormány- határozat csak azt szögezi le, hogy 2008-ig meg kell indul­nia a beruházásnak. Még bizonytalan, hogy a Szekszárd- tól az országhatárig, illetve Bólytól Pé­csig, aztán később Szentlőrincig vezető M6/M56-0S jelzésű út pontosan milyen kivitelű lesz. A főtanácsos szerint első lépésben csak egy kétszer egysávos utat építenének. Kékes Ferenc baranyai szocialista or­szággyűlési képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, minden törekvése arra irányul, hogy rögtön többsávos gyors- forgalmi út épüljön, s bízik abban, hogy az Országgyűlés is ilyen döntést hoz majd. Információink szerint a többi ba­ranyai országgyűlési képviselő is hason­lóan vélekedik. Gazdasági szakemberek szerint fe­lesleges új utat építeni, ha az nem több­sávos lesz, hiszen ilyen a mostani 6-os is. Azon szinte semmivel nem lehetne gyorsabban elérni Pécset vagy az or­szághatárt, mint most. Ugyanakkor az autópályán a menetidő akár másfél órá­val is csökkenhetne, ami befektetőket is a térségbe csábítana. (Előzmények: umv.dunantuUnapb.hu) MÁTÉ BALÁZS AZ V/C KÖZLEKEDÉSI FOLYOSÓ EURÓPÁBAN Hírek SZIGETVÁRON 32 építési tel­ket készít elő az önkormányzat a Szent István lakótelepen. Sa­ját költségvetésből közel 18 mil­lió forintot fordítanak a közmű­vesítésre, s támogatásért pá­lyáznak a megyei területfejlesz­tési tanácshoz, illetve az Orszá­gos Cigány Önkormányzathoz is. Az összes közmű mintegy 50 millió forintba kerül. (aa) MAJSON a Halászháznál ren­dezik augusztus 3-án a vadász­ebek vizsgáját. A kutyák alkal­masságát, képességeit egyaránt pontozzák, s megmérettetnek alapfokon a vizslák is. A megyei vadászkamara és a MEOE Ma­gyarvizsla Klub rendezvényé­nek része az őszi tenyészvizsla, illetve a tacskókopók tenyész- szemléje is. A jelentkezéseket július 25-ig fogadják a 30/348- 7164-es telefonszámon. (aa) TÚRONYNAK lendületet adott az elmúlt hétvégén megrende­zett távhajtó és akadályverseny. A település önkormányzata jö­vő heti ülésén már arról dönt, miként lehetne a nagyszabású lovasverseny tapasztalataiból kiindulva a programot bővíteni és Siklós-Harkány térségét érin­tően idegenforgalmi nevezetes­séggé fejleszteni. (aa) PÉCSETT tegnap a Kórház téren és a Sétatér környékén a délelőtti órákban megszűnt az áramellá­tás, a Sétatéren lévő 10 kilovoltos transzformátorállomás egyik ká­bele hibásodon meg. A Dédász szakemberei kora délután kijaví­tották a hibát. (am) PONTOSÍTÁS. Lapunk tegnapi számában, az önkormányzati választásokról közölt cikkünk­ben a pécsi polgármesterjelöl­tek sorában nem említettük a Civil Koalíció (Polgári Kör Pécs Egyesület, LAKTÁSZ, Nyugdíja­sok Egyesülete) jelöltjét. A szer­vezet színeiben Kerényi János, a város jelenlegi alpolgármeste­re indul a posztért. IDEIGLENES ZSÁKUTCA A TETTYÉN. Még napokig eltarthat a pécsi Antal utca alsó szakaszán (a Zöldfa utcai kereszteződés közvet­len közelében) a útburkolat helyreállítása, ugyanis a pénteken ész­lelt csőtörés nagy területen aláásta az egyébként is alápincézett, me­redek utat. A vízszolgáltatást már az első nap újraindították. FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Brit módszerrel tanultak Budapest Nigel Thorpe, Nagy-Britannia magyarországi nagykövete ma Budapesten ünnepélyes fogadás keretében adja át azokat a bizo­nyítványokat, amelyet az angol és magyar közös program kere­tében szerezhettek a köztisztvi­selők. Az 1994-ben kezdődött „Köztisztviselői képzési és fej­lesztési projekt” munkacímet vi­selő oktatási együttműködés ré­vén a magyar szakemberek az Európai Unió normáinak megfe­lelő közigazgatási ismereteket sajátíthatták el, így ők lehetnek az átalakuló hazai rendszer le­hetséges vezető működtetői. A képzés elsősorban az ügyfél- szolgálatok erősítésére és a szer­vezeti hatékonyság növelésére szolgált. NY. SZ. Kalapács alá kerül a tábor Pécs-Fonyód Liciten kíván túladni balatoni gyermektáborán a pécsi önkor­mányzat. Ez az eljárás az utóbbi időben nagyon „népszerű” lett, hiszen a közeljövőben lakások és a patacsi volt iskola- épület is kalapács alá kerül. , latoni ingatlant - sikertelenül. A napokban ismét árverést tarta­nak, a korábbinál olcsóbban, 25 milliós kikiáltási áron kínálják a területet. A bizottság elnöke mindazonáltal kissé borúlátó, mert a tapasztalatok szerint első­sorban a vízparti ingatlanok iránt nagy az érdeklődés (a gyerektá­bor a hegyen van), avagy az ol­csóbb, 10 milliónál kisebb értékű telkeket keresik a vevők. Ha most A közeljövőben ismét liciteljárást tart a pécsi önkormányzat, a fo- nyódi gyermektábor épületére és földterületére keresnek vevőt ily módon. Gonda Tibor, a közgyű­lés gazdasági, tulajdonosi és vál­lalkozási bizottságának elnöke la­punknak kifejtette: mintegy két éve próbálják különböző pályáza­tokkal, hirdetésekkel eladni a ba­sem sikerült túladni a területen, az önkormányzat megfontolja, miként lehetne másként haszno­sítani, esetleg bérbe adni, vagy az eladással kell kedvezőbb piaci környezetre várni. A licitet egyre gyakrabban vá­lasztják az önkormányzatok a pá­lyázatok helyett (valamilyen hiva­talos eljárásra ugyanis a jogszabá­lyok szerint szükség van), a közel­jövőben kerül kalapács alá Pécsett például a volt patacsi iskola épüle­te és több lakás, ingatlan is. (Előzmények, háttér: wwv. dunantulinaplo. hu) Indulnak az állást hozó képzések A mintegy 350 milliós pótlólagos foglalkoztatási célú forrás megérkezésével elhárult az akadály az őszre tervezett bara­nyai munkaerő-piaci képzőkurzusok elindítása elől. Még eb­ben a hónapban speciális tanfolyamot indítanak roma refe­rensek felkészítésére. Baranyai körkép A megyében mintegy 60-70 támo­gatott képzési kurzus elindítása vár­ható szeptemberben, ezek résztve­vőinek toborzását már most meg­kezdték a munkaügyi kirendeltsé­gek. Mint Mesterházi Emiltől, a munkaügyi központ képzési osz­tályvezetőjétől megtudtuk, a jelent­kezőket, illetve a nyilvántartás alap­ján megkeresett munkanélkülieket a szerződött képző intézmények­hez irányítják, ahol egy felvételi ke­retében vizsgálják az illető alkal­masságát, a kurzus utáni elhelyez­kedés esélyeit. Térségenként más és más szak­mák iránt van na­gyobb igény, a legna­gyobb mozgás a leg­több képzőhellyel bí­ró Pécs körzetében tapasztalható. Nagy az érdeklődés a nyel­vi és a számítástech­nikai kurzusok iránt. Baranyában a leg­több munka­erőpiaci képzést a Pécsi Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ bonyolítja. Tímár Szilvia, az intéz­mény pr-menedzsere arról tájé­koztatott, hogy a kínálat igen szé­les, a már említett népszerű nyelvi és számítástechnikai tanfolyamok mellett komoly érdeklődésre szá­mítanak többek között a gipszkar­tonszerelő, nyomdaipari, CNC gépkezelő, szerkezetlakatos, vál­lalkozási ügyintéző, kereskedő és asztalos képzések iránt. Több olyan szakirány is van, ahol a munkáltatók figyelemmel kísérik a résztvevők tanulmányait, és a záróvizsga után azonnal állást ajánlanak a jól teljesítőknek. Még ebben a hónapban speciális támogatott képzés indul 15-16, leg­alább szakmunkás végzettségű ro­ma referens számára, akik a kurzus elvégzése után ugyancsak támoga­tott munkahelyen elhelyezkedve a cigányság munkaerő-piaci helyze­tén javíthatnak. A roma álláskereső­ket a kirendeltségeken, önkor­mányzatoknál segítő referenseket a PRMKK és a Forrásközpont ké­szíti föl, jelentkezésüket a mun­kaügyi központban várják. KASZÁS E. Jelmagyarázat: a képzőhelyek száma 65-70 1 Szentlőrinc: kereskedelem Szigetvár: szolgáltatás kereskedelem Kk i era • Sellye: gyógynövénygyűjtés gyógynövénytermesztés HIVATALOS KÉPZŐHELYEK ÉS SLÁGERSZAKMÁK 2 BARANYA MEGYÉBEN LH • Komló: vasipari szakmák Pécs: nyelvkurzusok számítástechnika vendéglátás hegesztés 1 OB 4P • Mohács: szolgáltatás kereskedelem 9 Siklós: szolgáltatás kereskedelem Számláznak a lánglovagok A pécsi tűzoltóság harmincméteres, új létrája ezúttal egy bemutatón FOTÓ: TÓTH L. Fizetni kell a tűzoltóságnak, ha eszközeit olyan esetben igénylik, amikor ezek használatát nem életveszély indokolja. A lánglovagok éves költségkeret alapján dolgoznak. Baranyai körkép Nem „dobálózhat” túl könnyedén például az emelőkosaras létrával bármelyik városi tűzoltóság pa­rancsnoka sem, mert ha az e cél­ból megkötött eseti szerződés alapján valahova elvezényli, ak­kor is biztosítania kell minden pil­lanatra az alapfeladat ellátásához szükséges személyi és technikai felkészültséget. Ám a bevétel fon­tos. Mint Nagy Tibor tűzoltó ezre­des, pécsi városi parancsnok mondja, éves költségvetésükben ez a tétel idén 5 millió forintot je­lent. Elérésében azonban nagy szerepe van a Nemzeti Színház­nak, amely az állandó tűzoltó­ügyeletért 1,2 millió forintot fizet. Akadt arra is példa, hogy az előirányzat teljesítése érdekében a tűzoltók tudatosan okoztak tü­zet. Az uránbánya rekultivációját végző céggel kötött szerződés alapján térítés ellenében perzsel­tek fel szigorú felügyelet mellett egy nagy területet. Az 1995 óta önkormányzati fenntartású tűzoltóság költségve­tési támogatása évente és tűzol­tónként most mintegy 2 millió fo­rint. Ebben azonban - mondja az ezredes - benne van a gatyától az oltóhabig minden. A fejlesztés nem. A városi parancsnokság székháza a megyei önkormány­zat tulajdonában van. Elkészült a 20 éve felavatott épület felújítási terve: mintegy 120 millió forintért •lehetne rendbe tenni. Ez a fenn­tartót terhelné, ám amíg nincs a tulajdonában, aligha költ rá. A használt eszközök is sok pénzt igényelnek. A napokban ér­kezett hatalmas tolólétra 135 mil­lióba került. És nem olcsó maga az oltás sem. Idén a legtöbb pénzt a tavaszi hosszúhetényi gumikö­penytűz igényelte, milliós nagy­ságrendről van szó, hiszen itt ol­tóhabot is kellett használni, an­nak pedig literje 1000 forint. A tegnapelőtti kertvárosi vakriasz­tás költsége több mint 25 ezer fo­rint volt. A vakriasztások aránya mintegy 10 százalék. M. A « «

Next

/
Thumbnails
Contents