Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-11 / 187. szám
16. OLDAL SPORT 2002. Július 11., csütörtök QJesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Mégis van PÁC és már perel PÉCS Mégsem egyesült, csak együttműködési megállapodást kötött tavaly év végén a PVSK és a PÁC, derült ki a tegnapi sportbizottsági ülésen, ám a városatyákat ennél is jobban meglepte a hír azon része, amely szerint Foga- rasi Sándor klubja már be is perelte a várost. Bár eredetileg nem is szerepelt a napirenden, mégis az ülés legérdekesebb kérdésévé lépett elő a PÁC atlétika szakosztályának ügye. Ugyanis mint most kiderült, mégsem voltak igazak azok a fél év előtti hírek, amelyek szerint a város két atlétikai klubja PVSK néven egyesült. A cél, a megyeszékhely atlétikasportjának magasabb szintre emelése, a sportolók körülményeinek javítása ugyan megvalósulni látszik, hiszen az új PVSK az első félévben 22 bajnoki címet szerzett és már a 6. a klubok országos rangsorában. Ám mint most Bödő László bizottsági elnök bejelentette, a két klub mégsem fuzionált, csak együttműködési megállapodást kötött, ám maga a PÁC is megmaradt és egy edző, valamint tucatnyi atléta továbbra is ezen a néven folytatja a munkát. A sportolók és a versenyek szempontjából valójában nincs is jelentősége' az említett ügylet pontos formájának, annál inkább a jogászokéból. E körülményre is úgy derült fény ugyanis, hogy a város kapott egy ügyvédi idézést, amely szerint korábbi szerződésük megszegéséért a PÁC 22 millió 375 ezer forintra perli a várost... A bizottság (ez- a nyilvánosságnak szánt, udvariasabb megfogalmazás) igen barátságtalan lépésnek minősítette Fogarasi Sándor PAC- elnök lépését (aki egyébként a Dunántúli Napló kérdésére telefonon megerősítette a fenti állítást, ám az adu ásznak szánt részleteket a perre tartogatja), mert szerintük éppen a PÁC nem teljesítette vállalásait, úgyhogy állnak a per elébe. A PAC-hoz, pontosabban annak Tüzér utcai bázisához kötődő hír, hogy a pályát megvásárló, sokáig a háttérbe húzódó befektető jelezte, mégis lebontaná az ott lévő futófolyosót, így most tárgyalások kezdődnek ennek pénzbem megváltási lehetőségéről. Az előre kiírt napirendek közül legfontosabbnak tűnőt, a város anyagi támogatásából részesülő klubok féléves elszámoltatására vonatkozót rövid megbeszélés után későbbre halasztották. A mintegy negyven érintett fele ugyanis még nem adta le jelentését - és mert a határidő szerda éjfélkor járt le, valószínűleg szabályosan, ismerte el önkritikusan a grémium. „Apróbb” ügyekként támogatta a bizottság a megyei úszószövetség valamint a pécsi ülőröplabdázók újabb anyagi kérelmeit, megtárgyalta a saját, féléves munkájáról szóló előterjesztést, valamint a megfelelő fórumokhoz továbbította a Pécsj Kézilabda Kft. két kérését: egyiket egy 3 milliós bankkölcsön garanciavállalására, a másikat a kft.-ben tíz- százalékos tulajdonát a sportágba Pécsre visszatérő Gábor Józsefnek eladni szándékozó Bánkuti István ügyében. Az üzlethez ugyanis a városnak, mint tulajdonostársnak le kell mondania elővásárlási jogáról. SZ.ZS. Nógrádit dicséri az edzője Győr-Pécs Ugyan a szervezés és a lebonyolítás kitűnően sikerült a győri triatlon Európa-bajnokságon, de a magyar sportolók nem remekeltek. Viszont a pécsi Nógrádi Tamást csak dicsérni lehet. Nemes Csaba, a magyar szövetség szakmai igazgatója - aki Pécsett él - szerint a győri belvárosban rendezett színvonalas döntőket több tízezren szurkolták végig a helyszínen, s ez nagyszerű hangulatot teremtett. A külföldi résztvevők kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak az Eb-ről. Úgy véli, a gyenge úszó-, teljesítményekkel magyarázhatól hogy a magyar válogatott tagjai - a negyedik helyen végző junior férficsapatot leszámítva - nem tudtak a dobogó közelébe kerülni.- Rendkívül megerősödött a nemzetközi mezőny. Minden fináléban már az úszás során olyan hátrányba kerültünk, hogy esélyünk sem volt az élmezőnybe kerülni - elemezte Nemes Csaba az okokat. - A jövőre nézve azonban mindenképpen biztató, hogy a juniorok között két ifjúsági korú versenyző, Koch Renáta és Nógrádi Tamás érte el a legjobb eredményt. Nemes Csaba számára - aki egyébként a pécsi Proform Triatlon Club edzője is - nagy öröm, hogy Nógrádi Tamás a tanítványa. A16 éves fiút, a sportág egyik hazai ígéretét (duatlon Eb-t is nyert) már korábban is joggal dicsérte. _______ H. L. < V Ne mondjon le róla! Töltse az idei nyarat is kedvenc lapja társaságában! Előfizetését június 17-étől átkérheti A PMFC lemondott az NB I-ről Bár mindent elkövettek a szerződés nyélbe ütéséért, már nem az ő kezükben a döntés, és a Liga levelében foglaltak miatt gyakorlatilag le is mondtak az NB I-ről - jelentette ki tegnap a PMFC alelnöke. Pécs-Budapest Napok óta a PMFC és a Kispest labdarúgócsapata közötti esetleges „telephelycsere” ügye foglalkoztatja legjobban a hazai futballközvéleményt, ám a Liga elnökének még kedd este Újme- csekaljára faxolt levele lassan lehűteni látszik a felforrósodott várakozásokat. Ebben ugyanis vüá- gossá teszi a pécsiek előtt is, hogy a Honvédőt (bármilyen konstrukcióban) csak a klub összes tartozásának rendezése után engedik az indulási jog bármiféle átruházásáról tárgyalni, illetve a profi bajnokságban indulni. Márpedig ennek a kétszázmilliónak a jelek szerint egyelőre legföljebb a felére vállaltak kezességet különféle befektetői csoportok, illetve a Sportminisztérium. Ám még ha a maradék százat bárki most rögtön le is tenné készpénzben az asztalra (ami önmagában is az álmok kategóriájába tartozik), hétfőig már semmiképpen sincs mód a szükséges további ügymenet elrendezésére. Az üzlet létrejöttéhez ugyanis baranyai részről előbb a PMFC elnökségének kellene mindenre áldását adnia, majd az egyesület közgyűlésének (itt egyben teljes tisztújításra is sort kellene keríteni), ezt követően a PMFC Sport Kft.-nek a beleegyezése szükségeltemé. Utóbbihoz ráadásul a 49 százalékban tulajdonos önkormányzat rendkívüli közgyűlésének összehívása is elengedhetetlen tartozék. Mindezt két nap alatt... A Liga versenybizottsága ugyanis július 15-én hirdeti ki az új NB I. és NB I. B névsorát, így addig értelemszerűen minden előzetes egyezkedésen túl kell már lenni. Mindezen fejlemények tudatában Termőn Attila, a PMFC alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a szoros határidők miatt immár lehetetlennek látja az NB I-es jog Pécsre kerülését - bár „hétfőig még bármi történhet” alapon ezt egyelőre nem a pirosfeketék hivatalos állásfoglalásának szánja. Hasonlóan látják a helyzetet a Kispest vezetői is - már ami a pécsiekkel történő megegyezést illeti. Kiss Zsolt, a fővárosi klub tulajdonosainak egyike lapunknak úgy fogalmazott, hogy bár sajnálják, de már kevés esélyt lámák arra, hogy a PMFC-vel megállapodjanak. A sportvezető úgy gondolja, az üzlet nyélbe ütése nem rajtuk múlott: - Az volt a kérdés, hogy a Liga, a Kispest és a PMFC is akarja-e ezt a megoldást. Szerintem a pécsiek túl sokat spekuláltak, azt az értéket, amit a Kispest játékosaival, no és persze az NB I-es jog gal együtt jelent, túl olcsón akarták megszerezni. Annak tehát egyre kevesebb esélye van, hogy az újmecsekaljai labdarúgók ősztől az első osztályban szerepeljenek, ezzel párhuzamosan elhalványult az a lehetőség is, hogy Dajka László (pályaedzőként a román Ion Patmsca került szóba) legyen a csapat vezetőedzője. A tréner lapunknak leszögezte, a pécsiek megkeresése az NB I-re szólt, igya kialakult helyzetben nem kíván tovább foglalkozni az üggyel, bár hozzátette, az elkövetkező pár napban még sok minden előfordulhat. Kérdésünkre, hogy ha mégis az élvonalban dirigálhatná a piros-feketéket, felmerült-e benne, hogy a jelenlegi vezetőedző, Nagy Tamás (akinek még nincs meg az NB I-ben és NB I. B-ben szükséges A-licence) legyen a pályaedzője Patrascu helyett, a következőket válaszolta: „Mindketten maradhatnának, hiszen jó szakembereknek tartom őket. Előbbire a román nyelvtudása miatt, utóbbira a helyi viszonyok, játékosok ismerete miatt is szükségem lenne.”----------------------------------------------------KM.A...M.ZS. ÉPÜL A FUTÓFOLYOSÓ. A napokban megkezdődött a pécái TÁSI tavaly leégett futófolyosójának újjáépítése. Az eredeti létesítmény alatt húzódó közművezetékek miatt nem az eredeti helyén, hanem az iskolaudvar déli kerítése mellett építik föl újra. A 90 méter hosszú, tégla falú, könnyűszerkezetes tetejű folyosón négy futópálya fér el, míg a két végén kibővül távol- és magasugróhelyekkel, a délkeleti része pedig egy súlyemelőteremmel, ahol a PSE súlyemelői lelnek majd új otthonra. A tervek szerint a teljes létesítményt augusztus 31-én vehetik birtokukba a sportolók, (szz) fotói müller a. Röviden SZIGETVÁRI BAJNOK. Módos Péter, a Szigetvári BSE versenyzője aranyérmet szerzett az Orosházán megtartott serdülő szabadfogású magyar birkózóbajnokságon, a 32 kilós súlycsoportban. Edzője: Módos Csaba. Szigetvárnak ismét van ebben a sportágban magyar bajnoka, ami az ottani birkózó utánpótlásnevelést dicséri. (n) KÖZTISZTVISELŐI TENISZ. A Gödön rendezett köztisztviselői sportnapon a baranyai indulók közül a teniszezőknél férfipárosban a Maczekó K„Maczekó G. duó (ÁSZ, Nyugdíjigazgatóság) 2., a Kéri, Halász kettős (ÁSZ, pécsi önkormányzat) pedig 3. lett. (n) ROMÁNIÁBAN ÚSZTAK. Resitában a Bánát-kupa nemzetközi úszóversenyen siklósi és harkányi sportolók is részt vettek. Közülük korosztályában a fiúknál Magyarpolányi Attila megnyerte a 100 m-es hátúszást, 2. lett 50 pillangón, 100 mellen és 100 gyorson. Kovács Attila első helyen ért célba 100 mellen, 3. volt 100 háton és 100 gyorson, továbbá 50 pillangón. Éva Attila a 3. helyen végzett a 100 m-es hátúszásban. A lányoknál Tóth Dalma 3. helyet szerzett 100 háton és 100 mellen, (n) KÉTSZER ELSŐ. A siófoki országos korosztályos teniszversenyen a 16 éves fiúknál egyesben Szikszai Péter (PVTC) 1. lett, miként első helyet szerzett Szombathelyen, az Asbóth-kupán is a férfi II. osztályban. iwi Kezdődnek az Komló-Szentlőrinc-Pécs Marcali -PMFC3-1 (2-1) Labdarúgás, felkészülési mérkőzés. Marcali, 150 néző. PMFC: Herbert (Sólyom) - Sipos (Halász G.), Dienes (Lantos), Szekeres, Gaál (Revenco) - Berdó (Kordé), Máté (Bartyik), Horváth S. (Závoda), Kulcsár - Márton (Ulrich), Horváth Gy. (Sibalin). Edző: Nagy Tamás. G.: Kirí, Hidasi, Balogh B„ ill. Márton. Nagy Tamás: - Ahogy annak ezen a héten lennie is kell, játékosaim a nagy terheléstől fáradtan, lassan mozogtak, ám az eredményhez több egyéni hiba is kellett. A csapat hozzáállásával elégedett voltam. edzőmeccsek Komló - Szentlőrinc S-l (2-0) Labdarúgás, felkészülési mérkőzés. Komló, 150 néző. V.: Barta. Komló: Demhardt (Kácsor) - Both, Augustin, Tóth, Fodor - Istókovics, Méhn, Priol (Koller), Papp (Krausz) - Müller (Grósz), Korcsmár (Bori). Edző: Ott József. SzenÜőrinc: Horváth Gy. (Löchner) - Vessző, Zám- bó, Éles (Csépán) - Hegedűs, Lóth, Miczek, Jordanov - Elmájer (Pincehelyi), Lakatos (Szabó Cs.), Beridcs. Edző: Mészáros Ferenc. G.: Augustin 2, Bori 2, Fodor, ill. Pincehelyi (11-esből). Az NB Il-es gárda felülkerekedé- se nem okozott meglepetést az edzéseket is csak a héten kezdő NB 111-as vendégek fölött. iszzi Kiélezett bajnokságot várnak Mohács Július 15-én kezdi meg a felkészülést az augusztus 11-én rajtoló megyei I. B osztályra az elmúlt idény bajnoka, a Mohács II. labdarúgócsapata. Ratting József együtteséből a nyári szünet alatt két meghatározó játékos, az osztály gólkirálya, Vezér Kálmán és a rutinos söprögető, Kiss György távozott, a pótlásuk nehéz feladat elé állítja a szakvezetőt. Ráadásul 16-ról 18-asra bővült a megyei I. B mezőnye, eggyel magasabbról érkezett a Bicsérd és a Szászvár együttese, míg a 2. Fel- sőszentmárton és a 3. Somberek nem vállalta a feljutást.- Kiélezett, nehéz bajnokságra számítok, ennek ellenére az első öf- ben szeretnénk végezni - vámto&& célokat Ratting József. - A megye I-ből kiesett gárdák biztosan jó.csa-. patok, a Felsőszentmártofira és a Somberekre is oda kell figyelni, ,4$ az Ócsárd is okozhat meglepetéseket. A két távozó játékosunk helyére nem tervezünk nagy igazolásokat, a megszűnő Mohács 111-ból vesszük át a jobb labdarúgókat. _____hm. a. Dű nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA ppIplAc e7prl/űC7tőlr NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető. MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-008. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-060. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, teijesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január l-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropres? Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 1 t