Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-08 / 184. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló Szolgáltatás Sport Intim sarok. Szexuális játszmák férfi és nő között. 12. oldal Hewitt, a Williams nővérek közül pedig Venus győzött Wimbledonban. 13. oldal Élet & Stílus Vérszívók, áldozatra várakozva Egy szúnyogcsípésbe nem hal bele az ember - legalábbis Ma­gyarországon. Egy kullancs már sokkal veszélyesebb lehet, ráadásul rejtőzködve vár ártatlan áldozatára. A szúnyogok rajzási ideje április­tól szeptemberig tart. A nősté­nyek főleg esténként és éjszaka csípnek, nappal nyugodtabbak. Nagyobbak a hímnél, és közelebb repülnek a földhöz. Vért is csak ők szívnak, mert emberi fehérjére van szükségük a szaporodáshoz. A szúnyog a szívócsővel apró lyukat szúr a bőrbe, közben pe­dig nyálat termel. Ez oszlik szét a bőrben, amitől megduzzad és ki­tágul. A vérszívás két percig is el­tarthat. Először kis piros pont ala­kul ki a helyén, majd legkésőbb tizenkét óra múlva viszkető hó­lyag lesz belőle. A fény és a hideg helyiségek vonzzák őket, ezért este csukjuk be az ablakokat és az erkélyajtót, vagy szereljünk fel szúnyoghálót. Elűzhetjük őket szegfűszeggel tűzdelt citromsze­letekkel vagy citromolajos illat­gyertyával is. Bőrünkre kenjünk­parfümmentes testápolót, amibe levendulás vagy citromos illóola­jat keverünk 4:1 arányban. Ha a csípés erősen viszket, tegyünk hi­deg, sós vízbe mártott zsebken­dőt a megcsípett helyre. A kullancs különösen tavasz­tól őszig veszélyes. Erdőben vagy erdőszélen található, fűben és bokrokban. Észreveszi a testme­leget, és hatvan-kilencven centi­méter magasságból esik áldozatá­ra. Úgy beleássa magát a bőrbe (leginkább a hónaljnál, a fejben vagy a hajban), hogy zuhanyo­záskor sem lehet tőle megszaba­dulni. Ha nem veszik észre, teli­szívja magát vérrel, majd kiesik. Sajnos minden ötödik olyan bak­tériummal fertőzött, amelynek hatására néhány nappal vagy hét­tel a csípés után a bőrön gyűrű alakú bőrkiütés jelentkezik. Leg­később ekkor orvoshoz kell for­dulni, ugyanis a fertőzés hóna­pok .vagy évek múlva is krónikus ideg-, ízületi, szívizom- és agy­hártyagyulladást okozhat. Agyhártyagyulladás ellen beol- tathatjuk magunkat, egyébként pedig erdei túrákon ne járkáljunk fedetlen testtel, és viseljünk cipőt. Mindig alaposan vizsgáljuk át az egész testet, de ha kullancsra bukkanunk, ne akarjuk kitekerni, inkább csipesszel húzzuk felfelé. Ha a feje bent marad, vagy nem biztos, hogy egészben eltávolítot- tuk, forduljunk orvoshoz. Az atka is kellemetlen tud len­ni, bár nem veszélyes. Közép-Eu- rópában háromezer fajtája léte­zik. Tavasztól őszig a milliméter­nél kisebb fűatka a legkellemetle­nebb. Főleg a combot támadja, a bőr tele lesz apró kis viszkető szúrásokkal, mint bolhacsípés­nél. Ne feküdjünk ruha nélkül a fűre, ne legyünk mezítláb, s visel­jünk hosszú nadrágot. A hideg borogatás itt is segít. Homeopátia: harapást - szőrével! A homeopátiás módszeren alapuló gyógyítás egyszerre kezeli a betegség okát és tünetét, de fontosnak tartja a beteg lelki té­nyezőit is. A kór megjelenését a test energetikai egyensúlyá­nak felborulásaként értékeli. A terápia személyre szabott, az alapelv pedig: hasonlót a hasonlóval kell gyógyítani! Már az ókori görögök is tudták, hogy a betegségek kétféleképpen gyógyíthatók. Az egyik eljárás a hagyományos, amely a baj ellen­szerét használja. Ezen alapul a mai modern orvostudomány. A másik elv a tünetekhez hasonló szerrel gyógyít. Az évszázadok Nyugati minták A nyugati országokban már felismerték a ho­meopátiában rejlő lehetőségeket. Angliában a királyi család e módszerrel gyógyíttatja magát. Az egyik londoni kórházban található Európa legnagyobb homeopátiás gyógyszertára. Németországban állami támogatást kapnak a homeopátiás készítmények. Svájcban olyan központilag finanszírozott kutatási projekteket működtetnek, amelyek e gyógyszerek hatékonyságát vizsgálják. során, az előbbi orvoslási iskola terjedt el, az utóbbi módszert ezért sokáig csak titokban űzhet­ték tovább. A homeopátia ősatyja Samuel Hahnemann tizennyolcadik szá­zadi német orvos volt. Miután ki­ábrándult a hagyományos orvos­lásból, áttért a homeopátiás gyó­gyításra. Önmagán végzett kísér­letei alapján rádöbbent, hogy nemcsak az ellenszer hatásos va­lamilyen betegségnél, hanem az az anyag is, amely az egészséges embert megbetegítené. Később rájött arra is, hogy az általa hasz­nált szerek hatása annál erőtelje­sebb, minél jobban felhígítja azo­kat. Korának szörnyű betegsé­gét, a kolerát és a tífuszt a fokoza­tosan hígított anyagok segítsé­gével tudta le­győzni. Megfi­gyelt egy másik érdekességet is: ha a gyógyító sze­reket az előállítás során rendszere­sen rázza, akkor az anyag haté­konysága megnő, tulajdonsága pedig megváltozik. E gyógymód nagyon széles körben hasznosít­ható, bőrbetegségeknél, allergiá­nál, pánikbetegségnél, álmatlan­ságnál. A homeopátiás gyógykezelés úgy kezdődik, hogy az orvos el­beszélget páciensével. Kikérdezi korábbi betegségeiről, a család­ban előfordult kórokról. Feltér­képezi a beteg lelki állapotát és aktuális tüneteit. Az így dolgozó orvos úgy gondolja, hogy az egész testtel kell foglalkoznia, mert a fizikai betegség hátteré­ben mindig lelki tényezők áll­nak. A homeopata gyógyító szá­mára fontos, hogy betegével bi­zalmas kapcsolatot tudjon kiépí­teni, ezért a hosszan tartó, ben­sőséges beszélgetés is része a te­rápiának. A gyógyítás csak ezek után kö­vetkezik. Miután kiderült a páci­ens problémája, akkor a pana­szaihoz leginkább hasonló tüne­tet kiváltó gyógyszer kivonatát felhígítják és felrázzák. A szer le­het például valamilyen ásványi anyag, állati testnedv, de előfor­dul, hogy valamilyen fémre van szükség, A homeopátia igen sok­féle anyagból készíti gyógyító szereit: gyógynövényekből, hagy­mából, savakból, konyhasóból, vagy éppen dohányból. Ezek a vegyületek mint gyógyhatású ké­szítmények kissé meglepőek le­hetnek, de rendkívül hatásosak. Ám annak ellenére, hogy ártal­matlanok, csak orvos segítségé­vel használhatók! Mintegy tíz éve hazánkban is megalakult a homeopátiás orvo­sok egyesülete, így egyre többen gyógyulhatnak e szelíd gyógyá­szat segítségével. MUSZKLIMÁNIA. Számtalan tanulmány kimutatta, hogy a nőket nem izgatják a hatalmas izomkötegek, az urak mégis szeretnének látványosabban kinézni. Az idei Mr. Korea például 187 társa közül lett a győztes. _______________________________________fotó, epa Sp ort Kétszer annyi játékost iga­zol a Komló, mint amennyi távozik a csapatból. 14. oldal Sztárpletykák NAOMI TANGA NÉLKÜL. Naomi Cambell újra botrányt kavart. A szeszélyes természetű 32 éves brit topmodellt egy ne­ves fehérneműgyártó cég beper­li. A divatfotózásra ugyanis je­lentős késéssel érkezett, nem tűrte, hogy bárki is hozzáérjen, elkészítsék sminkét, frizuráját. Ráadásul amikor meglátta az egyik bemutatni kívánt tangát, egyszerűen kivonult a helyiség­ből, pedig korábban már megis­merte a darabokat. A cég úgy döntött, nem fizeti ki az 50 ezer fontos honoráriumot, és jogi út­ra tereli az ügyet. BEATLES-BOSZORKÁNYOK. Kiengedték az elmegyógyinté­zetből azt a skizofrén brit férfit, aki három évvel ezelőtt késsel támadt rá George Harrisonra.- Michael Abram úgy gondolta, hogy a Beatles négy sztárja bo­szorkány. A 34 éves Abram ab­ban a hitben élt, hogy ő az ötö­dik Beatles-tag. Mentális állapo­ta az 1999-es napfogyatkozás után romlott meg jelentősen, amikor azt hitte, hogy eljön a világvége. _ ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Titkos figurák az ágyban Vizsgálatok szerint az erotikus témák megbeszélésében a pá­rok között a férfi a bátortalanabb. Az urak nem mindenről mernek beszélni, nehezen vallják be például, hogy más figu­rát szeretnének az ágyban. A legtöbb félreértést az szokta okozni a házastársak között, hogy a felek azt hiszik, ha a má­sik nem kezdeményez, akkor már nem is kívánja a testi szerelmet. Lehet, hogy úgy tűnik, a férfi vá­gya napról napra mérséklődik, a feleség pedig arra gondol: vége a szerelemnek, vagy belépett a har­madik. Legtöbbször pedig csu­pán arról van szó, hogy az úr va­lamiért úgy gondolja, már nem olyan kívánatos partnere számá­ra. Az is előfordul, hogy munka­helyi problémák gyötrik. Áz újítás is elengedhetetlen. Lehet, hogy eleinte a férje meg­őrült a helyes fekete melltartóért, Olvasson a világhálón is a nőkml! Ha női témákra kíváncsi, vagy ha csevegni szeremé róluk másokkal, látogasson el a www.holgyviIag.lm, a www.kiskegyed.hii vagya www.gyongy.hu internetes oldalakra is a fülpuszikért, de ma már talán unja őket. A vágy fokozói - ismé­telve - a vágy lohasztói lehetnek. Megeshet, hogy a férfinak jól­esik a feleség érintése, simogatá- sa, de nem találja elég határozott­nak. Általában nem meri kimon­dani, hogy „erősebb” bánásmó­dot kér. Van, akit viszont éppen az zavar, hogy a feleség olyan az ágyban, mint egy tanárnő, min­dig utasítgatja. Á nő kiharcolta egyenjogúságát a szexben is, mégsem kell folyamatosan dresz- szírozni a férfit. Senki sem szere­ti, ha menet közben adják tudtá­ra, hogy produkciója csupán elég­séges. Mindent meg lehet monda­ni, csak nem mindegy, mikor, mi­lyen körülmények között. Gyakran előfordul, hogy a férfi valami izgalmas dologra vágyik, szívesen elmondaná, mire gondol, de fél, hogy a nő kineveti, vagy eseüeg undorral reagál. A párok sose szömyülködjenek a partner fantáziája miatt. Legjobb, ha mind­ketten csínján bánnak az ötíetek- kel, nem muszáj minden képzel­gést megosztani a partnerrel. És semmin sem szabad felháborodni. A legnehezebb a csődhöz vi­szonyulni. A férfi számára a si­kertelenség tökéletes katasztrófa. Sokat segít a nő, ha mindezt telje­sen természetesnek fogja fel, de nem kell a dolgot túlreagálni. A nő inkább segítse minden elkép­zelhető módon és főleg nagyon tapintatosan a férfit a következő alkalommal. ■ rp // 1 //I / Tűznyelők es revolverhősök Kedvező kamatú Citibank Személyi Kölcsön 7632 Pécs, Citrom u. 2-6. II. em„ ® 72-516-430, 72-515-465 Nyitva tartás: H-Cs 8-17, P 8-15 Citibank *t, • . citibank i mnQyái'ur m«qi Citibank cioport ét« Citigroup tagja, AlApttttdteitk: magyar áilémpoiQártdg, i«kóh#lyl veieték«» vagy privát mobiltelefon, 2FŐ5 év kötött! életkor. Minimum jöve­delem: egyedülálló személy esetén 05.000 Ft havi netto jövedelem, házas- és élettársak esetében 85,000 Ét nettó jövedelem, * Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződést követően nyújtja. A szerződéskötés a hitelbírálat eredmé- ♦löi lügg. A feltételekkel kapcsolatos további felvilágosításért forduljon személyesen munkatársunkhoz. Ez a hirdetés kizá- “ ........................“ II nyilvános ajánlattáteinek vagy téjékoztatónok. A kirendeltséget a C-Agent2 A Citibank a kölcsönt a hltelbfráitttl feltételei alapján, a szerződést kővetően nyújtja. A szerződéskötés a hitelbírálat eredmé­S N lügg. A fettételekkel kapcsolatos további feivliái ----------- ........ .......... — -- -------------------­a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nylivi székhely: Budapest, Váci u. 35, i cégjegyzékszám: 0HMMMNW7) a Citibank Rt. bankügynöke Üzemelteti, A teljeshltelplj-mutató értéke 25,57% - 44,99%. Ml A legolcsóbb és a legjobb TRIUMPH, MZ, KEEWAY, RIEJU, KYMCO, GAS GAS KIZÁRÓLAGOS BARANYAI MÁRKAKERESKEDÉS Csak nálunk ilyen olcsó! Máshol drágább! Keresse a MECSEK MOTOR feliratot! Olcsóság, nyugodt­ság, garancia, ezt adja önnek a Mecsek Motor embléma! UJ MOTOR 298 000 Ft HussáröO cm3, tárcsafék, sisaktartó, piros, kék, sárga színben. Önerő: 46000 Ft 5 év futamidő! Kereseti igazolás nem kell! 1 év garancia! Pécs, Megyeri u. 115/p. Tel.: 72/515-675 Baranya megyei viszonteladók jelentkezését várjuk! Mecsek Motor A HIVATALOS Minden ember más, az indu­latok kezelése azonban soka­kat közös csoportba terel. Megfigyelések alapján hat fő típusba helyezték kutatók a dühös embereket. A „revolver” állandóan támadás­ban van. A legártatlanabb meg­jegyzés mögött is ártó szándékot sejt, és kapásból visszalő. Mivel számára minden kellemetlenség személyes ügy (még az is, amely­ről nem tehet senki), képtelen fé­ken tartani indulatait. Közben jó­val több mindent tesz tönkre, mint amennyit eredetileg akart, utána viszont hajlandó haladék­talanul bocsánatot kérni. A „zabolátlan” egyszerűen nem tud uralkodni magán. Egyet­len pillanat alatt a plafonon van, bolhából is elefántot csinál, lehe­tetlen észérvekkel hatni rá. Ez a félelmetes alak gyakran olyan ha­talmasnak tűnik, hogy környeze­te nem tanúsít komoly ellenállást. A „tűznyelő” látszólag békés, kiegyensúlyozott, nem lehet ki­hozni a sodrából. Minden bosz- szúságot vállrándítással vesz tu­domásul, roppant magas az in­gerküszöbe. Hajlamos viszont hirtelen és váratlan dühkitöré­sekre, ha betelik a pohár. Környe­zete természetesen nem érti az okát. A „hörcsög” megjegyzi az őt ért igazságtalanságokat, hogy a megfelelő pillanatban bosszút álljon mindenért. Amikor tehát látszólag rendben mennek a dol­gok, akkor jön elő válogatott tak­tikáival: szeretetmegvonás, aka­dékoskodás, kárörvendő meg­jegyzések. Oda üt, ahol a legjob­ban fáj. A „darázs” fennen hirdeti bé­kés természetét, mégsem tud el­lenállni a kísértésnek, hogy a vita során szavakkal földbe döngölje a másikat. Mindig övé az utolsó szó, és távozáskor biztosan oda­szúr egyet - még ha a többiek számára le is zárult már a dolog. A „színész” igényli a látványos megoldásokat. Ezért széttöri a porcelánt, bevagdossa az ajtókat, lecsapja a telefont, vagy kidobja az ételt az ablakon. Szeret drá­maian fellépni: hangos sirámok, lehetőleg nagyobb közönség előtt. Ilyenkor annyira ijesztő, hogy a többiek is inkább meg­húzzák magukat.

Next

/
Thumbnails
Contents