Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)

2002-06-19 / 165. szám

I 2002. Június 19., szerda BARANYA I T Ü K Ö R 5. OLDAL Már építik a Pécs Expót Díszvendégségben a visegrádi országok PÉCS Már zajlanak a Pécs Expo 23. pécsi nemzetközi vásár építé­si munkálatai. A június 26-án nyitó kiállításon megközelí­tőleg 300 hazai és külföldi cég, vállalkozás jelezte rész­vételét. A figyelem közép­pontjában a visegrádi orszá­gok gazdasági és kulturális bemutatkozása áll. Tegnap óta felgyorsultak az Apá­czai Nevelési Központban az idei Pécs Expo építési munkálatai. A leglátványosabb változáson a lé­tesítmény agórájának környéke megy át, ahol egy úgynevezett „sátortáborban” mutatkoznak majd be a visegrádi országok.- A Visegrádi Nemzetközi Alap támogatásának köszönhetően év­ről évre; ^lén^ Csehországból, Szlovákiából és Lengyelország­ból. A gazdasági kapcsolatépítés mellett nemzeti napok keretében mutatják be az országok hagyo­mányaikat, kulturális értékeiket az expo közönségsátrában - tájé­koztatott az előkészületekről Orcsik Ferenc, a rendező Pécsi Ipa­ri Vásár Kft. igazgatója. A cégvezető elmondta, hogy mintegy 300 kiállító mutatja be, illetve ajánlja termékeit az öt na­pos gazdasági seregszemlén. A Pécs Expo immár hagyományo­san minden évben a PIV Kft. leg­nagyobb rendezvénye, a társaság bevételeinek többségét ez hozza. Az előjelek alapján a korábbiak­hoz hasonlóan az idei vásár is eredményes lesz mind szakmai­lag, mind pedig pénzügyileg. Az idei vásár egyik legérdeke­sebb kísérőrendezvényének ígérkezik a nyitónapon megren­dezendő nemzetközi márkakon­ferencia. A számos külföldi és hazai gazdasági szakembert és politikust felvonultató fórum az EU-csatlakozás, illetve a gazda­sági globalizáció kapcsán az egyes országok ismertségét, elis­merését szolgáló termékek, már­kák várható sorsával foglalko­zik. Ugyancsak különlegesnek ígérkezik a kamarával közösen szervezett üzletember-találko­zó, amelyen az Adriától az Észa­ki-tengerig szinte minden ország gazdasági képviselői részt vesz­nek. Orcsik Ferenc az események közül kiemelte az idei borminő­sítést és borárverést. A Mit ér a bor, ha hungaricum? mottójú megmérettetésre, amelyen „ősi magyar”, „meghonosodott” és „magyar nemesítésű” kategóriá­ban mustrálják majd a különbö­ző borokat, minden hazai borvi­dékről küldtek mintákat a terme­lők. K.E. MARATONI ROCKFESZTIVÁL. A tegnap startolt Rockmaraton nyitónapján legalább háromezren látogattak ki a malomvölgyi arboré­tumba. Sokak szerint idén minden eddigi nézőcsúcs megdőlhet. Az egészségügyi és higiénés körülmények sokkal jobbak, mint egy évvel korábban, több tusoló és illemhely található a területen. A szervezők botrányoktól mentes mulatozásra számítanak. _______k.z. Hír ek TÉSENYBEN az egy épületben működő kultúrház és polgár- mesteri hivatal felújítását még idén megkezdi az önkormány­zat. A tetőszerkezét felújítása mellett a vízvezetékrendszert, a burkolatokat is korszerűsíte­nék. A megyei területfejlesztési támogatással megvalósuló be­ruházás összköltsége megköze­líti a négy és fél millió forintot, amiből az önkormányzati ön­rész csaknem másfél milliót tesz ki. (wk) A PÉCSI állatkertben tegnap zoo-iskola indult. A diákoknak gyakorlati biológiaórák kereté­ben lehetőségük van közelebb­ről is megismerni az állatokat, azok szokásait, segíthetik eteté­süket, gondozásukat. (a) A PÉCSI Tudományegyetem orvoskarának megbízásából ré­giónkban megkezdődött a ge­rincbetegek felmérése. Dr. Illés Tamás, az ortopédiai klinika kutatásvezetője irányítja a prog­ramot, melynek keretében több ezer beteget keresnek fel és val­latnak a kérdezőbiztosok, (a) SÁSDON tegnap megkezdő­dött az általános iskola lapos­tetejének szigetelése, a munká­latokat egy helyi vállalkozó vég­zi. Korábban többször is be­ázott az épület. (sa) PÉCSETT a pedagógusok és szociális területen dolgozók szakszervezetei egyszeri, tíz­ezer forintos iskoláztatási támo­gatást, a 2200 forintos étkezési hozzájárulás forrásának biztosí­tását és a szociális területen dolgozók továbbképzési támo­gatási keretének létrehozását kérték az önkormányzattól. A város a napokban elutasította a kérelmeket, szeptembernél előbb ezekre nem lesz anyagi fedezet. (sa) A PÉCSI önkormányzathoz csaknem félszáz jogászhallgató nyújtotta be pályázatát gyakor­noki pozícióra. Az illetékes bi­zottság a napokban nevez ki közülük valamennyi közgyűlési bizottság mellé egy-egy egyete­mistát. (SA) Zaj szintet mérnek a reptéren A pogányi repülőteret működtető társaság tegnap egy osztrák céggel tárgyalt, amely zajszintmérő eszközöket telepítene a későbbiekben a kibővült légikikötőbe. A műszerek segítségé­vel folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a hanghatá­sok, az adatokat a szerkezetek rögzítik. Pogány Tegnap egy olyan osztrák cég képviselőjével tárgyalt a pécs- pogányi repülőteret működtető gazdasági társaság, amely úgyne­vezett zajszint-monitorozást vé­gez. Ács Gyula, a repteret üze­meltető kft. vezetője lapunknak elmondta, eredeti terveik szerint a légikikötő fejlesztésével párhu­zamosan zajszintmérő berende­zéseket kívánnak telepíteni a pogányi bázis több pontjára. A Légügyi Igazgatóság is csak ezen beruházás megléte esetén adta ki a hatósági engedélyt, így egyértel­mű, hogy a fejlesztéssel párhuza­mosan a zajmonitorokat is mun­kába kell állítani. Ács Gyula kifejtette: az osztrák cég több nyugat-európai reptéren is végez zajszint-monitorozást, szakértelme megfelelő. A telepí­tett berendezések a repülőtere­ken rendszeresen mérik a csúcs­zajt, ugyanakkor megfelelő képet adnak az átlagos hanghatásokról is. Fontos kitétel - és ez meg­nyugtathatja a kétkedőket is -, hogy a monitorok zárt rendszert alkotnak, kívülről a már bemért adatokat nem lehet utólag meg­változtatni, manipulálni. A repte­ret irányító társaság vezetője sze­rint így a gyakorlatban is bebizo­nyosodhat, hogy a pécs-pogányi reptér nem okoz a megengedett­nél nagyobb zajhatást, még a fej­lesztés után sem. Tegnap az előzetes megbeszé­lés és a monitorozást végző cég bemutatója zajlott le; ha az aján­latok megfelelőek lesznek, várha­tóan a reptérfejlesztéssel együtt a zaj szintmérés is megoldódik a pogányi bázison. ______ NY. SZ. A mentő sem fér el a tilosban parkolóktól A tilosban parkoló autók nem csak az áruszállítók, de a Ve- bejáratának megnyitása is megol- ress Endre utcai rendelőintézetbe igyekvő mentők köziekedé- dás lehet, akkor minden bizonnyal sét is megnehezítik. A rendőrök és a közterület-felügyelők hi- a kijelölt területen állnának meg az ába büntetnek. autósok. PÉCS Tilos várakozni a Veress Endre utcai rendelőintézet mögötti Berze Nagy János utcában, ennek ellenére az autósok rendszeresen ott parkol­nak. Jóllehet, az épület mellett ha­talmas parkoló található, ahol a jár­művek bőven elférnének. A szabálytalankodók miatt az ut­cában két irányban haladni szinte lehetetlen, az áruszállítók és az ott dolgozók az udvarba vezető bejára­tot nehezen tudják csak megközelí­teni, de az úton álló autók a mentők közlekedését is zavarják. Pedig ná­luk a gyorsaság a legtöbbször elen­gedhetetlen. Igaz, a betegellátás emiatt még nem szenvedett csor­bát, ha azonban sürgős beavatko­zásra szorulókat szállítanának, minden perc számítana. Információink szerint az intézet vezetői többször jelezték már a ha­tóságoknak a problémát, változás azonban nem történt. Balogh András alezredes, az uránvárosi rendőrőrs parancsnoka A járőrök büntetnek, a helyzet mégis változatlan kiemelte, a járőrök naponta több­ször haladnak el az utcában - ahol egyébként az őrs is található -, a helyszíni bírságolások mindenna­posak. Az alezredes véleménye sze­rint a megállni tilos tábla - ami ko­rábban is volt a rendelőintézet mö­gött - hatásosabb lenne, ennek visz- szaállítását már kezdeményezték. Ugyanakkor az épület parkoló felőli Az Uránvárost - csakúgy, mint a város más' területeit - a közterület­felügyelők is naponta bejárják, fo­lyamatosan azonban ők sem tud­nak egy-egy utcára ügyelni. A tilosban parkolás miatti pénz- büntetések náluk is mindennapo­sak, többnyire 2-4 ezer forint körüli bírságot szabnak ki. W. K. Ingatlanokat bérel a fővárosi antennabank Magyarhertelend-Budapest Egy budapesti kft. ingatlano­kat bérel szerte az országban, hogy azokat albérletbe adja tovább. Az albérlő távközlési eszközöket, berendezéseket telepíthet a bérleményre.- Nem vagyok biztos benne, hogy 15 évre érdemes elkötelez­nünk magunkat egy bizonyta­lannak tűnő bevételi forrás ér­dekében - nyilatkozta lapunk­nak dr. Vaskó Ernő magyar- hertelendi körjegyző. A polgár- mesteri hivatal épületének (te­hát nem csak a tetőszerkezet) bérbeadásáért ugyanis csak ak­kor kapják meg a szerződés sze­rinti 300 ezer forint éves bérleti díjat, ha akad albérlő, azaz olyan távközlési cég, amely va­lamilyen eszközt, mondjuk an­tennát telepít oda. - Ha időköz­ben akarnánk valamit kezdeni a községházával, esetleg beépíte­nénk a tetőterét, meg lesz kötve a kezünk a szerződésben foglal­tak miatt - fűzte hozzá a jegy­ző. Ifj. Kovács Gyula polgármes­ter szerint vesztenivalójuk nincs, a bevételre szükség van, ezért aláírja a szerződést. Bárdost Péter, a budapesti kft. képviselője antennabanknak ne­vezte cégüket a telefonos beje­lentkezéskor.- Tavaly ő zel ’tűk el az ingatlanbérlés ze ország­ban - nyilat! .a lapuiknak -, önkormányzó es „céges” épüle­tek, valamint magántulajdonú in­gatlanok is érdekelnek minket. Az önkormányzatok részéről visszafogottságot tapasztalnak, melyet a közelgő választásoknak tulajdonítanak. Távközlési szol­gáltatóknak ajánlják ki a bérleménye­ket, szerintük ötven százalék esély van arra, hogy egy-egy szerződésből bevétele is származik majd a bérbe­adónak. Az albérlőnek kikötik: minden telepítendő eszköz, be­rendezés tervét jóvá kell hagyat­nia a tulajdonossal, így talán ele­jét lehet venni a későbbi pereske­désnek. Az ilyen jellegű berende­zések építési engedélyét egyéb­ként a helyi jegyző adja ki. KOHA ZSUSA BŰN - KRIMI - REND KÁRTYATRÜKK. Ismeretlen sze­mély ellen tett feljelentést hétfőn egy pécsi lakos, akinek belvárosi lakásából ellopták bankkártyáját. A tolvaj a kódszámhoz is hozzáju­tott, és 70 ezer forintot emelt le a károsult számlájáról. (aa) VÍZÉRT JÖTT, mobilt vitt. Egy pécsi hölgy lakásából a hozzá bekéredzkedő, tőle vizet kérő is­meretlen a minap ellopta mobilte­lefonját. A feltételezett tettest el­fogta a rendőrség. (aa) LETÉPTE A LÁNCOT. Hétfőn kora este volt férjét jelentette fel egy pécsi nő, mert állítása sze­rint az Hird belterületén bántal­mazta, s közben nyakából le­tépte és elvitte 90 ezer forintot érő aranyláncát is. A heves vér­mérsékletű férfit a rendőrség előállította. (aa) VALLOTTAK A FIATALOK. Teg nap hajnalban járőr állított elő Pé­csett vidéki fiatalokat, akiknek ko­csijában bűncselekmény elköve­tésére alkalmas eszközöket talál­tak. A tizenéves fiúk elmondták, gépkocsikat akartak feltörni, (aa) FOGAD A FŐKAPITÁNY. Lakos sági fórumra várja az érdeklődő­ket dr.' Sárközi Ferenc rendőr ez­redes, Baranya megye rendőrfő­kapitánya. A polgárok kérdéseik­re, észrevételeikre június 26-án, szerdán 9 és 12 óra között kap­hatnak választ Pécsett, a Varga Damján út 1. szám alatti kapi­tányságon: _____________________________(AA)

Next

/
Thumbnails
Contents