Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)

2002-06-13 / 159. szám

intha kicserélték volna. (•>jn^|ajasoi>|) www.dunantulinaplo.hu Március 26-atoi uj arculat és megújult tartalom. Mai számunkból Kaput nyitottak Felújították a gyermekklinikát A kripli közönségsiker volt A POSZT nyerteseit találgatják Az utolsó perc döntött Svéd öröm, argentin könnyek Sok a felkészületien állásvadász Nehéz helyzetben vannak a napokban végző, pályakezdő, diplomás baranyai fi­atalok. Kezdő fizetésük valószínűleg jócskán elmarad majd az országos átlag­tól, sőt még a környező megyékétől is. A munkaügyi központokban többnyire nincs számukra megfelelő ajánlat. Baranyai körkép Idén közel háromezer nappali tagozatos hall­gató végez a Pécsi Tudományegyetemen, és szembesül azzal, hogy kezdőként az álláskeresés nem egyszerű fel­adat. A statisztikák szerint a PTE-n végzettek közel nyolcvan százaléka inkább más városban keres boldogulást. Budapesten, Győrött vagy akár még Zalaeger­szegen is másfélszer, sőt egyes te­rületeken kétszer többet lehetne keresni mint Pécsett, ugyanazzal a beosztással. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ kirendeltsé­gein igen ritkán tudnak diplomá­sok számára elfogadható állás- ajánlatot nyújtani, a fiatal - főleg tanári diplomával rendelkező - álláskereső viszont annál több. Benked László, a munkaközve­títéssel is foglalkozó PTE Közpon­ti Hallgatói Szolgáltató Iroda munkatársának véleménye sze­rint a legnagyobb probléma a friss diplomásokkal az, hogy so­kan nem tudják igazán, mit is akarnak kezdeni az oklevelükkel. Ha a karri­ertervezést már a középiskola végén elkezde­nék, nem lenne szükség annyi szakváltásra az egyetemeken, és kevesebb lenne a pályael­hagyó is. A felsőoktatásból kikerülők többsége nem tudja jól eladni magát az álláshelyekért folyó versengésben. Sokan sajnos egy önéletrajzot sem tudnak felépíteni, és a manapság elen­gedhetetlen állásinterjún sem képesek kellő­képpen érvényesülni, hiába érkeznek „jó pa­pírokkal”. Mindezt tanulni kell. A munkaadókat ma már nem a diploma minősége érdekli elsősorban, hanem az, hogy a jelentkező mennyire bírja a stresszt, milyen a problémamegoldó képessége, hogyan tud kommunikálni, csapatban dolgozni, és mi­lyen az egyéni kreativitása. A nagyobb cégek­nél ezeket a képességeket többfordulós szak­mai gyakorlatokon keresztül mérik fel, ahol különböző próbák alá vetik a jelentkezőket. Nem ritka, hogy egy jobb állásajánlatra több száz is akad belőlük. SOMLAI ADRIENNE 1 Mmty Klára ■ 4 "m: PTE-AJK 1 A ‘ / % T é • A jogászképzésben „túlter­melési” folyamat indult meg. Ha nehezen is, azért ennek ellenére is lehet még állást találni. A fővárosban sokkal több lehetőség van, Pécsett leginkább a kap­csolatok révén lehet érvé­nyesülni. Sajnos sokan csak most döbbentünk rá, hogy most nem elég az utolsó évben elkezdeni gondolkodni a jövőnkön. Golob Georgina PTE-BTK, történész szak Bölcsészként véleményem szerint helyben nincs túl sok lehetőség az elhelyezkedés­re, ráadásul én csak egysza­kosként diplomázom. De nem adom fel, szeretnék ta­nítani. A legszörnyübb az egészben, hogy házalni kell, én szinte mindegyik helyi ok­tatási intézménybe beadom a pályázatom. Bízom benne, hogy előbb-utóbb csak szük­ség lesz rám. Jankó Alexandra Külkereskedelmi Főiskola Pécsi vagyok, de a főváros­ban diplomázom. Annak el­lenére, hogy lassan egy elis­mert szakmát tudhatok ma­gaménak, tovább szeretnék tanulni, de azt már otthon. Ennek elvégzése után vi­szont nem kizárt, hogy mun­kát inkább mégis Budapes­ten fogok keresni. A nagy multik miatt sokkal jobbak a fizetési feltételek és a karrier lehetősége is adott. Meggyilkolta a lakótársát Kedden éjszaka egy veszekedés során a Máltai Magyar Szeretet­szolgálat pécsi lakásotthonában egy tizenhét éves fiú konyhakés­sel hátba szúrta 15 éves társát, aki belehalt sérülésébe. A tragédiát a közelben tartózkodó nevelő sem tudta megakadályozni. A gyilkos­sá lett fiú csak a közelmúltban ke­rült az intézetbe, így nem kizárt, hogy a környezetváltozás is ha­tással volt a viselkedésére. A sze­rencsétlenséget megelőző órák­ban, a később áldozattá vált 0. Sándor arra biztatta két társát, cukkolják a náluk két esztendővel idősebb B. Attilát. A fiúk erre be­szólásokkal idegesítették a fiatal­embert. Sándor később a lakás­otthon társalgójában odament At­tilához, és számon kérte rajta azt - az otthonból eltűnt - magnót, amit ő a saját pénzén vásárolt. Ek­kor történt meg a baj. (Részletek az 5. oldalon.) A móllá fenyegetőzik Moszva-Kabul Oszama bin Laden terrorista­vezér él, Afganisztánban van, és részt vesz a koalíciós kato­nai erőkkel szembeni ellenál­lás szervezésében - állítja Omar móllá, a kabuli hata­lomból elűzött tálibok volt leg­főbb vezetője, akivel egy orosz hetilap készített interjút. Az Érvek és Tények című orosz hetilap internetes kiadása szer­dán azt állította, hogy a Omar móllá elektronikus levelezés út­ján néhány nappal ezelőtt vála­szolt a lap azon kérdéseire, ame­lyeket közvetítők - volt tálib tiszt­ségviselők és arab újságírók - út­ján juttattak el neki még a tavasz kezdetén. A lap nem közölte, hogy a volt tálib vezető hol rej­tőzködik. A móllá kijelentette, hogy nincs köze a tavaly szeptember 11-i amerikai terrorcselekmé­nyekhez, viszont megfenyegette az Egyesült Államokat: ha nem állítja le az iszlám elleni igaz­ságtalan háborúját, akkor továb­bi, a tavaly szeptemberihez ha­sonló merényleteket fognak el­követni az ország ellen, saját te­rületén.- Nekünk csak minimális veszteségünk van, és továbbra is harcra készek vagyunk. A szent háború csak most kezdődött el, és tüze eléri Amerikát, le fogja rombolni fővárosát - mondta a móllá a lap internetes kiadása szerint, amelyet idéztek a világ- hírügynökségek. _________■ te mpó Apróban óriás Holnap keresse az újságárusoknál! IDŐJÁRÁS Napos SS Si ** idő 14,28 °C Péntek Szombat Vasárnap Äfcl Ä Í-#- j# 13,27 C 14,29 C 15,31 C ORVOSMETEOROLÓGIA. A többórás napsütést követően gyenge felhősödés kezdődik, meg­élénkül az északnyugati szél. Zá­por, zivatar nem valószínű. Szá­mottevő fronthatás nem várható. 9770865 913043 0 2 15 9 HODNIK ILDIKÓ KOMMENTÁRJA Állatok szabadlábon Pécs a delfinek városa. Pécsett látható a legnagyobb szárazföl­di bálna. Elektromos ráják szol­gáltatják az áramot a Mecsek al­ján. Komodói sárkányoknak ba­ranyai szűzleányokat áldoznak föl szabadtéri játékok kereté­ben. Piráját és krokodilt foga­dott örökbe egy család a megye- székhelyen, de másnap a kád­ban a két állatból csak egyet ta­láltak. Hát ez a mesék világa. Vagy a tréfáké. Annyi azonban biztos, hogy­ha ilyen híreket olvasnánk, a pécsi állatkert és az akvárium- terrárium dolgaival jóval többen és többet törődnének, 'fa Iá Irak­kor könnyebb volna új ketrece­ket, kifutókat építeni a vadak­nak, vagy rendbe tenni az Euró­pában egyedülálló helyszínen működő akvárium-terráriumot. Emlőspár lakást keres mászást, függeszkedési, ásási lehetőséggel. Medence szükséges. Itt most állandó a gond, az üve­gek egymás után repedeznek, és hát a katasztrófafilmeken edzett elme rögtön belegondol: csak egy kicsivel nagyobb rés kellene, hogy néhány kalandvá­gyó kígyó, madárpók vagy hüllő bejárja a belvárost. Persze ez csak képzelgés, az viszont már nem, hogy úgy tűnik, az állat­kert nem várhat addig, amíg szafaripark épül, a veszélyes ál­latokat addig is kell tartani vala­hol. Mégpedig megfelelő mére­tű kifutókban, és mindenekelőtt biztonságosan. De ha ezek nem épülnek meg, mire a törvény megköve­teli, akkor sincs veszve min­den. Medve, oroszlán, tigris és társai marad­nak a helyükön, csak a közönség nem nézheti meg őket. Arra viszont nincs szabály, ember miképpen tartható ket­recben. így az állatkert, hogy nagyvadak híján azért látogatókat még be tudjon csalogatni, medve-, oroszlán- és tigrisbundás dolgozókat al­kalmazhatna. Ingerlésük és ete­tésük tilos. Akciós betéti 8,06%* IIh pénzét a IIVB Banknál havonta leköti és 1) hónapig hont tartja, betétje után extra kamatot kap! Az akció meghosszabbítva 2002. június 2S-ig! További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu ’EBKM 1 millió forint feletti lekötés esetén, évi kamat 6,9%, évi kamatprémium 1%. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. HVB Hungary Repedeznek... fa 5. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents