Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-19 / 135. szám

8 UTAZAS 2002. MÁJUS 19. Országjárás hajóval Bár hazánknak nincs tengerpartja, a Balaton, a Duna, a Tisza alkalmas arra, hogy bárki kiélje hajókázási vágyait. Egyre több konferenciát, ünnepséget tartanak a vízi járműveken, vannak mese- és diszkóhajók, s kedvelt a bécsi látogatás is, pedig az út a zsilipek miatt hat és fél órára nőtt. Siófok várja a nyarat ■ A siófoki turistaforgalom idei bevételei 2-4 százalékkal emelkedhetnek, ha a belföldi vendégeket a nyári szezonban vissza tud­ják csábítani. Az idei fejlesztések közül fon­tos a megépülő sóstói magasparton a ritka vadnövényeket bemutató park és a sétány, kilátó. A Balatoni Hajózási Rt. 40 új hajó­állással bővíti a siófoki vitorláskikötőt. Kor­szerű motorral újítja fel a Lelle nevű hajó­ját, és egy új járatot is indítanak Siófok- Aliga-Almádi útvonalon. A Siotour Rt. mil­liókat fordít az Ifjúság és az Aranypart kemping vizesblokkjainak felújítására. Az Accor Pannónia befejezte szállodáinak át­alakítását, és a három hotel Club Siófok né­ven működik az idén nyártól 408 szobával. ÚJSÁGOK, NAPILAPOK, HETILAPOK NYOMTATÁSA OLCSÓN, JÓ MINŐSÉGBEN KI á­'■> ",sí HKS i M íV/í ***** ©EST HUNGARY VESZPRÉM, HÁZGYÁRI U. 12. TEL: 88/541-631 FAX: 88/541-630 HÍRiK Balatoni turistasegély ■ BALATON: Balatonfüreden a Marina, Siófokon a Balaton Szállóban nyitott irodát a turistaáldozatok védelmét fölvállaló Fehér Gyűrű Közhasznú Egye­sület. Az irodák szeptember közepéig lesznek nyit­va és főleg a külföldieknek segítenek, de a magya- s rok is nyugodtan fordulhatnak hozzá. Díjtalan • jogsegély-szolgáltatást nyújt, segít hazautazni, illet- ; ve az otthoniakkal fölvenni a kapcsolatot, az eset- ' leges magyarországi eljárás idejére szállást biztosít. A jogi tanácsadást minden külföldi megkapja. i; Anyagi segítségben azok részesülnek, akiknek az országában hasonló módon bánnak a magyarokkal. | Horvátország: kissé drága ■ ZÁGRÁB: 4,5 százalékkal kevesebb a vendég a hor- vát tengerparton, miközben 15 százalékkal maga- i sabbak az árak. Ugyan idén az első negyedévben 42 százalékkal több külföldi vendég járt Horvátország- 1 ban a tavalyi első negyedévhez képest, azonban j nem felhőtlen idény előtt állnak a horvátok. Külö­nösen Dalmáciában volt érezhető ez, ahol április- f ban a legjobban csökkent a látogatók száma és leg­jobban növekedtek az árak is, de az Isztriai-félszige- I ten és a Kvarner-öbölben is hasonló a helyzet. Június elsején nyit a Lipóti fürdő ■ LIPÖT: A lipóti termálfürdő felújítva június 1-jén nyílik a szigetközi településen. Mindhárom meden- I ce új csempeburkolatot kap, a nagymedencét víz- | forgató berendezéssel látják el. Az utóbbit 30 Celsi- us-fokos, a két gyógymedencét 36 Celsius-fokos víz- ! zel töltik fel, ami a mozgásszervi megbetegedésben szenvedők fájdalmait enyhítí. Összesen 3,5 hektá- i! ros szabad tér várja ez év nyarától a vendégeket. Gyógy-idegenforgalmi központ lesz H EGERSZALÓK: A befektető Plaza 213. Kft., vala­mint Eger és Egerszalók vezetői szerződést írtak alá az Egerszalóki Hőforrás hasznosításáról, egy gyógy- idegenforgalmi központ kiépítéséről. A nyertesnek 17,5 hektáros területen 3 éven belül fel kell építenie . egy legkevesebb 300 személyes, négycsillagos szál­lodát, a hozzá kapcsolódó, egyszerre legalább ezer vendég által látogatható gyógyfürdővel. A hőforrást t - amelynek 400 méter mélységből feltörő 70 fokos vize elsősorban reumatikus és gyomorpanaszok kezelésére alkalmas - 1961-ben fedezték fel. I Ideiglenes határnyitás ■ VÁLLAJ-CSANÁLOS: A nemzetiségi Strudli Feszü- vál alkalmából ma 8 és 23 óra között ideiglenesen | megnyitják a Vállaj és Csanálos közötti határátkelő- I helyet. A magyar-román határon a két ország ál­lampolgárai útlevéllel vagy kishatárforgalmi igazol- ; vánnyal utazhatnak gyalog, kerékpárral, motor- § kerékpárral, illetve személygépkocsival. Dél-magyarországi bortúra ■ SZEGED: Autókaraván indul Szegedről a hónap végén a III. dél-magyarországi bortúrán. A nemes f nedű népszerűsítésére szervezett háromnapos f „autóversenyen” többek között villányi, siklósi r és soltvadkerti borászokkal ismerkedhet meg a * csaknem száz borbarát. r '//• >v A Központi Statisztikai Hivatal kiadványai MEGJELENTA MAGYAR STATISZTIKAI ZSEBKÖNYV, 2001 Ez a kis formátumú, jól használható zsebkönyv minden évben az első átfogó tájékoztatást nyújtja az előző év társadalmi és gazdasági folyamatainak alakulásáról. A tájékozódást számos grafikon teszi szemléletessé. A zsebkönyv első része a társa­dalmi jelzőszámokat tartalmazza, tehát a népesség és a foglalkoztatottság alakulásáról, a háztartási jövedelmek és fogyasz­tás nagyságáról, az egészségügyi és szociális ellátás, valamint az oktatás és kultúra helyzetéről közöl adatokat. A kiadvány második része a gazdasági jelzőszámokat mutatja be, ezek között a gazdasági szervezetek alakulásának, átalakulásának, illetve megszűnésének adatait, az egyes gazdasági szektorok jelzőszámait, a szolgáltatások szférájának teljesítményét. A kötet végén a Központi Statisztikai Hivatal kidadványainak jegyzéke segítséget nyújt az olvasónak egy-egy részterület mé­lyebb vizsgálatára. Ára: 1400 Ft. Kiadványaink megvásárolhatók: Statisztika Szakkönyvesbolt 1024 Budapest II., Keleti Károly u. 10. T: 212-4348; A kiadvány megrendelhető a KSH Marketingosztályán: 1024 Budapest II., Keleti Károly u. 5-7., T: 345-6699,és a KSH Megyei Igazgatóságokon. Megrendelését küldheti e-mail cimünkre is Marketing.KSH@office.ksh.hu A tervek között szerepel az is, hogy a Dunáról a Tiszára lehessen áthajózni ■ A buszos és repülős utak mellett egyre többen vá­lasztják a hajóutakat. A leg­kedveltebb célpont hazánk­ban a Balaton, a Duna és a Tisza. Legnagyobb tavun­kon tavaly csaknem kétmil- lióan keltek át - huszonöt személyhajó, négy komp, és két vitorlás állt a ven­dégek rendelkezésére. Az idén sincs ez másként, ha­sonló utaslétszámra számí­tanak, tudtuk meg dr. Bor­bély Judittól, a Balaton Hajózási Rt. marketingve­zetőjétől. Új volt a Balaton- mária-Keszthely, valamint a késő esti Badacsony-Fo- nyód járat. A legtöbb hajó Siófok és Keszthely kikötői­ből fut ki, de Balatonföld- várról is szerveztek borkóstoló túrákat Füredre és Tihany- ra. A Siófok-Bala- tonfüred-Tihany há­romszög a legkere­settebb célpont.- Nőtt az érdeklő­dés a rendezvényha­józás iránt, egyre többen tartanak hajóinkon szak­mai és családi eseményeket - hallottuk dr. Borbély Ju­dittól. E hét végén a társa­ság népszerűsíteni akarja a balatoni hajózást és nem­zetközi vízisport-kiállítást szervez Balatonlellén, ahol 70 hajót mutatnak be. A Balaton mellett a du­nai hajózás a legnépsze­rűbb, különösen a Buda­pest városnéző programok és a Budapest-Szentendre járat. A Mahart PassNave Kft. 32 személyhajót üze­meltet. Hat szárnyashajó naponta közlekedik Buda­pestről Bécsbe, évente csaknem harmincezer utas­sal. Magyarok féláron, 11 ezer forintért válthatnak retúrjegyet.- Pontosan negyven éve járnak szárnyashajóink az osztrák fővárosba és míg régebben négyórás volt az út, most a két zsilip miatt ez hat és fél órára duzzadt. Ezért csak úgy lehet meg­járni egy nap alatt ezt a tá­vot, hogy visszafelé busz- szal szállítjuk az utasokat. Érdemesebb viszont két napra ellátogatni a szom­széd fővárosba, ezek a programok népszerűbbek is, mint az egynaposak - tájékoztatott Dobák István üzemeltetési vezető. Ta­valy tizenkét országból 55 szállodahajó kötött ki Bu­dapesten. A magyarok is szívesen eljutnának a Du­nán Németországba, illet­ve a Rajnán akár Párizsig is, de a társaságnak nin­csenek szállodaha­jói. A jövőben sze­retnének legalább egyet beszerezni. Újabban ugyanis a Dunán és a Rajnán keresztül akár Pári­zsig is eljuthatnánk. Dobák István azt is elmondta, hogy régebben a Mohács és Kalocsa felé vezető dunai út is népsze­rű volt, de a kereslet újab­ban jóval kisebb. Szeret­nék elérni azt is, hogy az al-dunai utak ismét meg­nyíljanak akár a Fekete­tengerig. Tavaly négyezer rendezvényhajó cirkált a legnagyobb folyónkon, kü­lönösen kapósak voltak es­küvőkre, születésnapokra, kiállításokra. Ez évben minden hétvégén például mesehajót indítanak a Vi­gadó téri hajóállomásról. A felnőttek pedig „boros” ha­jón kóstolhatják meg neve­sebb borvidékeink nedűit. A fiataloknak rock- és buli­hajókat indítanak. A Tiszán is beindult már a forgalom. Különösen a Tiszacsege-Tokaj útvonal népszerű, de a Szeged- Algyő-Csongrád útvonal is sláger lehet. Tervezik a Tisza-tavon való hajózást is, előtte azonban Abádsza- lókon kikötőt kell építeni. Itt hétvégeken 30-40 ezer ember fordul meg, ezért a kft. fantáziát lát benne, hogy igénybe vegyék szol­gáltatásaikat. A Mahart Tours főleg tengerekre spe­cializálódott, az olcsóbb kategóriától a luxuskategó­riáig szinte mindenki meg­találhatja az igényeinek megfelelő utakat. Nyáron főleg a földközi-tengeri kirándulások népszerűek, most újdonságnak számít a ciprusi nyaralással egybe­kötött hajókázás. Krucsai Zsolt irodavezető még a másik újdonságot, a máltai hajózást is kiemeli prog­ramjai közül. Mint mondta, télen viszont a luxus óceán­járókon a Karib-tenger tér­ségét veheti célba a ma­gyar. A folyami üdülőutak közül szintén figyelemre méltó a Budapest-Nürn­berg nyolcnapos út, amely­hez már kedvező áron is hozzá lehet jutni, (temesi) HAJÓBÉRLETI DÍJAK Befogadóképesség Oradíj Kirándulóhajók 250 fő 25 ezer Ft+áfa Rendezvényhajók 20-230 fő 27-59 ezer Ft+áfa Konferenciahajók 100-500 fő 80 ezer Ft+áfa Szárnyashajók 44-104 fő 49-75 ezer Ft+áfa Kastélyból szálloda Szolnok ■ A 2100 lakosú Tiszaroff késő­barokk kastélya 1789-ben épült. Kárpótlási jegyekért került a bu­dapesti Átrium-Mobil Kft.-hez. A cég fő tevékenysége az ingatlan- forgalmazás, de foglalkozik ven­déglátással is. A hangulatos Ti- sza-parti kastélyt az Országos Műemlék-felügyelőség útmuta­tásai alapján bővítik ki és újítják fel. Az eredetileg 500 négyzet- méteres műemléképülethez 3500 négyzetméternyit építettek. Négycsillagos szállodaként 41 kétágyas szobával és négy, antik bútorokkal berendezett lakosz­tállyal nyílt meg 2002 április kö­zepén a ház. Egyes termekben és a lépcsőházban eredeti állapo­tukban helyreállították a páratlan értékű freskókat. A kastélyban megfordult híres látogatókról - Széchenyi István, Deák Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Vörös­marty Mihály, Szinnyei-Merse Pál - nevezik el a termeket és a lakosztályokat. A kastély három és fél hektáros parkja sokféle sportolási lehetőséget nyújt. A 150 méterre levő Tisza-part hor­gászásra, biciklizésre, lovaskocsi­kázásra alkalmas.

Next

/
Thumbnails
Contents