Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-17 / 133. szám

U 2002. Május 17., péntek SPORT 19. OLDAL Bizonyítanak a fiatalok Mohács Bár három forduló még hátravan a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában, mégis a megszer­zett pontok alapján kijelenthető, a mohácsi labdarúgók tavasszal már eredményesebben szerepelnek. Bíró Ferenc együttese ugyan továbbra is a tabella alsó felében, a 12. helyen tanyázik, mégis örömteli, hogy az NB III-as csapat „megemberelte” magát: az őszi ki­lenc ponthoz tavasszal már most tizenegyet gyűjtöt­tek, s három forduló még hátravan. A szakvezető az őszi idény során is gyakran hangsúlyozta, hogy idő kell ahhoz, amíg fiatalokból álló együttese megszokja az osztály légkörét, és szép eredményeket produkál. Tavasszal már több mérkőzésen is bizonyították játé­kosai (a Decs, a Letenye, legutóbb pedig a Nagyatád ellen nyertek), hogy a jövőben lehet rájuk építeni.- Rettentően fiatal a csapatom, a Nagyatád elleni mérkőzésen például nyolc 18-21 év közötti játékos­nak adtam lehetőséget - mondta Bíró Ferenc, aki az 1-0-lás idegenbeli sikerüket tartja legnagyobb bravúrjuknak a bajnokságban. - Óriási értékek vannak ezekben a futballistákban, s ezt most kezd­ték el bizonyítani. Úgy gondolom, nekünk nem „sztárjátékosokat” kell igazolnunk, erre amúgy sincs pénze a klubnak, hanem az utánpótlás­nevelésre támaszkodva kell építkeznünk. . A mohácsiak a hátralévő három fordulóban előbb m Lentit (14., utolsó) fogadják, utaznak a Keszthely­hez (13.), majd zárásként baranyai rangadón a Bére­ménél (11.) érkezik hozzájuk. Bíró Ferenc ezeken a mérkőzéseken minimum hat pontot tervez, de kis szerencsével (és nagy elszántsággal) mind a kilencet bezsebelhetik tanítványai. _______k. mayer a. La ssú, de biztos beilleszkedés Mohács Az MTE pingpongosai augusztusban két ro­mán játékossal erősödtek. Az eddigi teljesít­ményük alapján is „jó vásárnak” tűnnek, de edzőjük eredményeik további javulását várja. Dr. Berg Waltert és Balos Luciát Aradról szerződtet­te le a Mohácsi Torna Egylet. A huszonöt éves férfi orvos, jelenleg van folyamatban diplomájának ho­nosítása. Dr. Berg Walter Romániában ötödik he­lyezett volt a felnőtt top 12-ben. Mohácsi teljesít­ménye az eddigi meccsek alapján mintegy 90 szá­zalékos. Lucia, aki egyébként az orvos élettársa, sokszoros román bajnok. Ő eddig száz százalékos Magyarországon is, meccset egyáltalán nem vesz­tett, sőt szettet is csak kettőt.- Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt a be­illeszkedésük, de úgy tűnik, sikerült - vélekedett Erdélyi Endre, a mohácsi asztaliteniszezők edzője. - Ez Lucia esetében annak is köszönhető, hogy csak most tanul magyarul. Az edző szerint a két román játékos már most is húzóember, de túl szerények, némi vagányság hi­ányzik belőlük. Főleg dr. Berg Walter játszik kissé megilletődötten, de ez annak is köszönhető, hogy rengeteg egyéb gondja van diplomájával és a letele­pedéssel. Ugyanakkor igen gyorsak, rendkívül labdabiztosak, jó hatással vannak az egész csapat­ra. A csapat vezetői annak ellenére nem terveznek további igazolásokat, hogy a lányok a következő évadban már bizonyosan az NB I-ben folytatják di­adalmenetüket. B. B. ARANYOS TIGRISEK. A pécsi Arany Tigris HKSE által szervezett 10. tékvandó országos gyermekbaj­nokságon 15 klub 125 fiataljának küzdelmében a házigazdák a csapatverseny 2. helyét szerezték meg, egyben Pastar Renátó érdemelte ki a legjobb versenyzőnek járó különdíjat. A pécsiek súlycsoportonkén­ti dobogósai. Aranyérmesek: Tóth Csenge, Takaró Alexandra, Bállá Jennifer, König Benjámin, Pastar Renáró, Takács Balázs, Bujtár Tamás. Ezüstérmesek: Bujtár Ádám, Tóth Álmos. 3. helyezettek: Takács Gergő, Lakatos Márió. Edzőik: Árgyelán Zsolt és Benkő Ágota. _____________________ iszz) Röv iden BEREMENDEN FOCIZNAK. Duna-Dráva Cement­kupa néven kispályás labdarúgótorna lesz június 7-9-én Beremenden. Érdeklődni és nevezni május 20- ig lehet a következő telefonszámokon: 20/9410-089, 30/2269-358. (n) NYÍLT TÚRA. Május 18-án, szombaton 20 kilométe­res nyűt túra indul Zobák - Zengő - Réka-kunyhó - Pusztabánya - Hidasi-völgy - Zobák útvonalon. Talál­kozás Müller Norbert túravezetővel Zobákpusztán 9.45-kor (Pécsről a 9, Komlóról a 9.20-kor induló busszal érhető el). (szz) EMLÉKTORNA MOHÁCSON. Az MTE pályán va sámap reggel kilenckor kezdődik a Jakab Antal nem­zetközi utánpótlás labdarúgótorna. A közelmúltban elhunyt, a helyi futballt erkölcsileg és anyagilag is je­lentősen támogató szőlőhegyi pék emlékére rendezett tornán a négy résztvevő a szlovákiai Nagyfödémes, a jugoszláv Palics, a PVSK és az MTE serdülőcsapata lesz. A torna bevezetéseképpen szombaton este fél hétkor ugyanitt mérkőznek meg a szlovák és a ma­gyar csapatok szeniorjai. (bb) FOCI MÜFÜVÖN. Június 22-23-án rendezik meg a 2. TTT-kupa műfüves kispályás labdarúgótornát a hegy- szentmártoni üdülőfaluban. Erre 16 csapat jelentkezé­sét várják a (06-30) 415-0204-es telefonon. (szz) SZABARI GÓLZÁPOR. Labdarúgó megyei ffl. o„ a mohácsi Pazaurek Dezső csoport eredményei: Himes- háza - Kölked 0-1, Márok - Versend 2-2, Kislippó - MTE III. 4-2, Bár - Véménd 1-3, Újmohács - Nagynyá- rád 4-0, Székelyszabar - Kisnyárád 5-3, Borjád - Duna- szekcső 2-3. Az élcsoport: 1. Székelyszabar 56 pont (87-14), 2. Véménd 53 (86-16), 3. Bár 43 (53-23), 4. Márok 39 (40-34), 5. Kölked 36 (52-34). (szz) OLIMPIAI KLUB. Május 17-én, pénteken 18.30-kor tartja soros ülését a Pécsi Olimpikonok Klubja a Lauber Dezső sportcsarnokban. A meghívott a 80 éves Solymosi Egon atléta lesz. (z) MÁR BAJNOK A SZENTLÁSZLÓ. Labdarúgó me gyei ül. osztály, szigetvári csoport, utolsó előtti fordu­ló: Almamellék - Felsőszentmárton II. 1-2, Királyegy­háza - Somogyhatvan 9-1, Csertő - Tótszentgyörgy 3-2, Mozsgó - Szentlászló 0-5, Hetvehely - Zádor4-2. Az élcsoport: 1. Szentlászló 39 pont, 2. Hetvehely 35, 3. Almamellék 28,4. Tótszentgyörgy 26. (z) A LOVÁSZHETÉNY VEZET. Labdarúgó megyei III. o„ pécsi csoport, 14. forduló: Drávaszabolcs - Lo- vászhetény 2-3, Gerde - Vülány 0-2, Mágocs - Kővá­gószőlős 3-1, Vokány - Magyarhertelend 5-0, Pécsvá- rad II. - PFC 2-1. Az élcsoport állása: 1. Lovászhetény 37,2. Vülány 35,3. Drávaszabolcs 33. (n) ÖTEZER NŐ FUTOTT. A14. Libresse női futónapon és mozgásfesztiválon, Budapesten a 4 km-es távon Tóth Mónika (PVSK) 14:04-es idővel 3. lett. Az indu­lók száma 5100 volt. (n) BÍRÓ A TÍZEK BAJNOKA. Első ízben zárult pécsi sikerrel a teniszezők országos Tízek bajnoksága. Bíró Lura Zsófia (Pécs 2000 Siklós és Vidéke Takarékszö­vetkezet TC) a 12 évesek között az országos listaveze­tő Lászlóffyt is legyőzve veretlenül hódította el a trófe­át, így a harmadikról a 2. helyre lépett elő a rangsor­ban. Priger Inez (PVTC) a 8. helyen végzett. (szz) SÚLYEMELŐKRE VÁRNAK. A Pécsi Súlyemelő SE toborzót hirdet a sportág iránt érdeklődő 12-15 éves fiúk számára. Jelentkezni a pécsi, Tüzér utcai súly­emelőteremben lehet hétfő-szerdánként 15 órától, ill. va (06-72) 323-580-as telefonon. (szz) CÍMVÉDŐ BRUNNER. A Pápán megrendezett nem­zetközi thai-box-gálán a felnőtt 91 kg-ban magyar baj­noki címmeccsen a címvédő Brunner Tihamér (Kratosz SE, Pécs) 3-0-lás pontozással legyőzte a sze­gedi Füót. Ugyanitt a serdülő 40 kg-ban a pécsváradi színekben szereplő Némethi Árpád 2. lett. (fp) NEM HASZNÁLT A DOPPING. A komlói kispályás labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának eredményei: Bé­ke Sziget - Éva Zöldséges 1-6, FC Benefit - Dopping SE 8-2, Montana SE - Winchester UTD 6-2, FC Disc - Nevada 3-6. Az élcsoport: 1. Nevada 12 pont (25-10), 2. FC Benefit 12 (17-7), 3. Éva Zöldséges 7 (16-9). A góllövőlistát Fodor Tamás (Éva Zöldséges) vezeti 7 góllal. (szz) KÖZALKALMAZOTTAK TENISZEZTEK. Pécsett tartották meg a közalkalmazottak és köztisztviselők megyei teniszversenyét. A végeredmény. Férfi egyéni: 1. Maczekó Gábor, 2. Németh Zoltán, 3. Haiser György és Kollár János. Női egyéni: 1. Szüágyi Ágnes, 2. Jégl Gizella, 3. Jávor Zsuzsanna és dr. Svastics And­rea. Férfi szenior: 1. Kéri Péter, 2. Bogyay Ferenc, 3. Maczekó Károly és dr. Iván László. (szz) ARANYPAKETT. Magas sportkitüntetésben része­sült a pécsi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakiskola testnevelőtanára, Hang Lajosné. Az intéz­mény kimagasló sportevékenységének elérésében nagy szerepet vállalt az évtizedek óta itt tevékenyke­dő tanárnő, ezért kapta meg a Magyar Diáksport Szö­vetség „Diáksportért” aranypakettjét. (I) RAB-EZÜST ÖTTUSÁBAN. A pozsonyi Masters öttusa Európa-kupán 24 induló között Rab Attila (PVSK) 5313 ponttal ezüstérmet szerzett. (szz) KOSÁRVERESÉG A DÖNTŐBEN. A 6. kcs. leány kosárlabda Diákolimpia döntőjén szerepelt Kaposvá­ron a pécsi TÁSI-AKG. Szentendrei Áron tanítványai a fináléba jutásért a Szarvast múlták felül, de az arany­éremért kikaptak a Soprontól 65-49-re. Az ezüstcsa­pat: Kocsis, Cselei, Czukor, Veres, Zsolnay, Kovács, Pénzes, Szabó I. Eszter, Szabó II. Eszter, Tamás. Ko­csist az All Star együttesbe is beválasztották, (kma) KOVÁCS ÉS BAKA HÁROMSZOR. A mozgássá rült úszók Sopron-kupáján a pécsi Lendület SE ver­senyzői közül 3-3 aranyérmet nyert Kovács Ervin (100 mell, 100 gyors, 66 pilangó) és Baka Dorottya (33 mell, hát, gyors). Poprócsi Tímea 100 gyorson és 100 három 1., 66 pillangón 2. lett, míg Sági Jenő 100 mellen és 100 háton szerzett ezüstérmet. (szz) CSELGÁNCS DIÁKOLIMPIA. A gödöllői B-korcso- portos cselgáncs diákolimpia döntőjében a Mohácsi TE versenyzői közül Mester Dávid és Sebők Gabriella harmadik helyet szerzett, Balogh Gábor ötödik lett. _____________________________________________._________________IK«*I A NAGY LAJOS NYERT MOHÁCSON. A mohácsi sportcsarnokban rendezett 4. Baranya-ifikupa középiskolás fiú kosárlabdatomán a pécsi Nagy Lajos gimnázium győzött a Mohács és a Radnóti gárdája előtt. (Részletes eredmények: vjww.dunanlvlinapb.hu). (szz) TÍZ GÓL IDEGENBEN. Labdarúgó utánpótlás-bajnokságok, U19-es korcsoport: PMFC - Dorog 5-2 (3-0), g.: Laki, Máté, Notheisz, Kordé, Csajági. Marcali - PMFC 0-5 (0-1), g.: Tóth Z., Laki, Csapó, Notheisz, Helesfay. U17: PMFC - Bük 4-3 (1-1), g.: Kis B., Tolnia, Laki, Lőrincz. U15: PMFC - Matáv Sopron 6-2 (4-0), g.: Horváth Adrián (3), Bozó, Szeifert, Juhász. Kaposvári Mézga - PMFC 0-10 (0-4), g.: Szeifert (2), Horváth Adrián (2), Luczek, Horváth András, Jákovics (4). Magyar Ku- pa: PMFC - Dunaferr 3-1 (1-0), g.: Szabó (2), Vass._____________ikm Lí d llvil^glHil, w Kattanjon rá! május 4-étől 2 héten át ---■ előfizetőink ... között mindennap ki sorsolunk egy fotócsomagot! [1 db. fotóalbum, 1 db. tetercs film, 1 db. ingyenes kidolgozásra jogosító szelvény] További információ: 505-019 j BEMUTATKOZUNK?! Általános- és középiskolások figyelem! A tempó újság 2002. május 14. és december 13. között hetente bemutatkozó oldalt biztosít a Baranya megyei iskolák osztályai számára. Az akció keretében minden jelentkező osztály egy egész oldalon, ingyen mutatkozhat bel Az oldal tartalmát és látványát Ti szerkeszthetitek meg! A bemutatkozó osztályokra olvasóink a Tempó újságban 2002.december 13-áig folyamatosan, megjelenő szavazószelvénnyel voksolhatnak. Nem kell mást tenniük, mint az Önöknek legjobban tetsző osztályt és iskolájának címét a szavazólapra beírni, majd lezárt borítékban szerkesztőségünk címére, „Nyerő oldal” jeligére 2002.december 18-áig beküldeni, A legtöbb szavazatot kapott általános, illetve középiskolai osttály tavaszi kirándulásához 50-50 OOO Ft-tal járulunk hozzá. Minden szavazószelvény egy szavazatot ér! Játszva kirándulhattok, ha a Tempóban megjelenő jelentkezési lapot kitöltitek és szerkesztőségünk címére (7627 Pécs, Engel J. u. 8.), „Bemutatkozunk” jeligére, 2002.december 15-éig visszakülditek. A beérkezett szavazatokat 2002. december 20-án összesítjük, majd a nyertes osztályokat 2003. január 15-éig levélben kiértesítjük. tempó Ingyenes apróhirdetések A-Z-ig További információt a 06-72/505- 019-es számon kaphatnak az érdeklődök. SSEN ITTS magazin május elenő számának tében! rmáció: 505*022

Next

/
Thumbnails
Contents