Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-12 / 128. szám

Úgy tűnik, Újpesten mégsem ájultak el a Magyar Kupa-győzelemtől. Glázer Róbert vezetőedző hiába teljesítette az elvárást, és szállította a Megyeri útra a trófeát, meglehet, a siker ellenére is megválnak tő­le. A Haladás elleni győztes finálé óta ugyanis már két edző neve is felbukkant mint lehetséges Glázer- utód. Előbb Egervári Sándort még cáfolták, de több mint biztos, hogy a cseh Josef Pesicével már felvették a kapcsolatot az újpesti elöljárók. ■ Glázer valószínűsíthető menesztése természetesen összefügg a lilák bajnok­ságban elővezetett igen sze­rény produkciójával. A liga hatodik, csapataként épp­hogy megkapaszkodtak a felsőházi rájátszásban, ami finoman szólva is komoly megütközést keltett a klub­vezetésben. Pláne úgy, hogy a télen magyar szin­ten kozmikus módon erősí­tett az Újpest, s jószerivel azt igazolt le, akit akart. Rá­adásul a stadionrekonstruk­ciós program első állomása­ként valóban gyönyörűen felújították a lepusztult Me­gyeri úti arénát, sőt az álla­mi cégek hirtelen felindu­lásból úgymond marketing- stratégiájuk legújabb tere­pének tekintették az Újpes­tet. Ennek következtében viszont a lilák bankszámlá­ján is egyre több lett a nul­la. Ilyen előzmények után valóban nem túl biztató eredményt hozott a tavasz, ami információink szerint cselekvésre ösztönözte a vezetést. Bizalmas körben ugyanis elhangzott: „A stadion egy ékszerdoboz, a csapatban rengeteg a pénz, még sincs eredmény. Energikusabb fi­gura kell a kispadra!” A ve­zetés egyik névtelenséget kérő tagja a VR-nek elmond­ta: Lukács Ferenc klubtulaj­donos meggyőződése, hogy az igen jó kvalitású cseh labdarúgók pillanatok alatt beleszürkültek a magyar futballvalóságba, ezért for­dítani kíván egyet a történe­ten. Tervei szerint újabb cseh labdarúgókkal és egy cseh trénerrel kívánja meg­erősíteni az Újpestet, mond­ván: a magyar focistáknak kell a csehek ritmusát fel­venni, és nem fordítva. Eb­ben spéciéi igaza van, ám azt, hogy sikerül-e neki el­érni az áhított áttörést, meg­jósolni sem tudjuk. Glázer Róbert viszont, akinek a feje felett zajlanak az események, mit sem tud az egészről.- Engem két és fél éves szerződés köt Újpestre. A csapatépítés, valamint a ku­pasiker után jövőre már a bajnoki címet tűztük ki cé­lul. Azon vagyok, gesebb és erősebb együt test alakítsak ki. A cseh edzőről is hallott, de mint mond­ja, neki nem tiszte ezzel foglalkozni.- Nekem senki sem szólt arról, hogy nem ve­lem képzelik el a jövőt. Hamarosan lesz egy sze­zonértékelő szakmai be­szélgetésem a vezető­séggel, akkor már a jö­vőt érintő kérdések szóba kerülnek. Hány az óra, Montoya? FERRARI- ÉS BMW-URALOM AUSZTRIÁBAN Pablo egy kereke A szezon előtt a legtöbben azt várták, hogy Juan Pablo Montoya lesz az, aki megszorongatja majd Michael Schumachert. Öt verseny után azonban elmondhatjuk: kakas­kodás valóban akadt kettejük között Malajziában és Brazíliá­ban is, de a szorongatás elmaradt. A Williams-motorhome-ban Monty épp a svájci Piaget óragyár honlapját tanulmányozta, mielőtt beszélgetni kezdtünk. ■ - Jó, kicsit órabuzi vagyok - ismerte el amerikai angolon edzett hadarásával. - Persze nem az a legfontosabb, hogy drága legyen, hanem hogy tetsszen.- No és hogy tetszik az idei évad? Több pontja van, mint tavaly ilyenkor, de talán még ez is kevesebb, mint amit várt, vagy nem?- Persze, hiszen azt hittük, fej-fej mellett küzdünk a Ferrarival. Eddig ez ritkán jött össze, de van egy fontos eredmény, nevezete­sen, hogy az BMW-Williams alig-alig romlik el.- Menyasszonya, Connie mellett ezen a futamon is itt van az édesapja. Miféle tanácsokat szoktak adni?- Hogy nyerjek! - neveti el magát a 26 éves kolumbiai. - Igazából semmilyet. Ők nem autóversenyzők, én meg az vagyok. A jelenlé­tük a fontos, megnyugtat, tudom, hogy ebben a kavalkádban akad két ember, aki tényleg közel áll hozzám.- Barrichello szerződéshosszabítása után nyilvánvaló, hogy nem nyergei át a Ferrari-lóra. Eszerint marad a Williamsnél?- A Ferrari nagy és méltán híres csapat. De számomra nem lét- fontosságú, hogy ott versenyezzek. A sok pletykának semmi alapja nem volt. Egy dolog fontos, hogy olyan autóban üljek, amelyikkel győzelemre esélyes lehetek. Monty fel is kötötte a gatyát, mind a két edzésnapon eléggé kö­zel volt a Ferrarikhoz, és végül negyedik lett. Ausztriában amúgy ezen a vasárnapon tartják az anyák napját, és ebből az alkalomból 13 pilóta édesanyja fogadta el a szervezők meg­hívását. Itt lesz de la Rosa, Montoya, Salo, Sato, Irvine, Bernoldi, Yoong, Raikkönen, Frentzen, Mássá, Trulli, Fisichella és Coulthard anyukája, akiket Stájerország miniszterelnök asszonya, Waltraud Klasnic köszönt ma a start előtt. Ebből is látszik, az osztrákok tény­leg ki akarnak tenni magukért, ők tudják, milyen volt 1987-1997 kö­zött Grand Prix nélkül. Hol vannak már azok az idők, amikor a ’80- as évek elején egy helyi parasztember kötőféken vezetett tehenével együtt rontott be Bernie Ecclestone irodájába (már az is hihetetlen, hogy simán eljutott addig!), és reklamált, amiért az ideiglenes par­kolók kialakítása miatt lekaszálták a tehénke legelőjét... Az edzésen nagy meglepetés nem történt: a két Ferrari és a két Williams indulhat az élről. Méhes Károly (Spielberg) Az Osztrák Nagydíj rajtsorrendje 1. sor Barrichello (brazil, Ferrari), R. Schumacher (német, BMW-Williams) 2. sor M. Schumacher (német, Ferrari), Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) 3. sor Heidfeld (német, Sauber-Petronas), Raikkönen (finn, McLaren-Mercedes) havidíj és kapcsolási díj nélkül, és nincsenek havi számlák sem. A 60 napos kártya 8 400 forintba, a 90 napos 12 000 forintba, a 180 napig érvényes kártya pedig 22 000 forintba kerül. Az érvényességi idd alatt, illetve a lejáratot követó 10 napon belül a kártya feltölthető, akár OTP-automatákon keresztül is. További információk és megrendelés a Matáv Tele­fonos Ügyfélszolgálatánál, az 1212-n, illetve a 06 80 30 50 30 ingyenesen hívható Választóvonalon. A Kontroll díjcsomag megvásárolható továbbá a MÓL- és a Shell- benzinkutaknál, a Keravill, a Fotex üzleteiben, a postán, valamint a Mátáv Pontokban. Szeretne annyit beszélni, amennyit akar? És annyit fizetni, amennyit beszél? kontroll A Kontroll díjcsomaggal- az egyéni, analóg vonallal rendelkező ügyfelek számára- pontosan tervezhetővé vál­nak a telefonköltségek. Az előfizető a Kontroll kártyán szereplő összeget meghatá­rozott időn belül teljes egészében lebeszélheti (ut) matáv A díjcsomag megrendelési fettétele, hogy a szotgáttatóvélasztési jogosultság keretében Ön minden hívásirányba a Matávot vegye igénybe. www.matav.hu Tartsa kézben telefonköltségeit! Telefonáljon havi- és kapcsolási díj nélkül!

Next

/
Thumbnails
Contents