Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)

2002-05-10 / 126. szám

dl 2002. Május 10., Péntek HAZA I TÜKÖR 3. OLDAL Mádl Ferenc államfőtől átvették képviselői megbízatásukat az országos listáról bejutott honatyák fotó: europress/kerék ágnes Négy tárca az SZDSZ-nél _________Budapest_________ A jelenlegi 17 helyett 15 minisz­tériuma lesz az új kormánynak. A szokásosnál tovább tartó MSZP-SZDSZ-es koalíciós egyez­tetést követően Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-je­löltje azt mondta: minden lénye­ges kérdésben megállapodtak az SZDSZ-szel. A kormányprogram alapelvein kívül a kabinet szerke­zete is kialakult. Eszerint meg­szűnik a polgári titkosszolgálato­kat felügyelő, és a PHARE mi­niszteri poszt, két-két tárca pedig összeolvad: a szociális, család- és egészségügyi minisztérium, vala­mint a gazdasági és a közlekedé­si minisztérium. Két új miniszté­rium jön létre ugyanakkor: az in­formatikai és hírközlési, valamint a foglalkoztatási és munkaügyi. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke lett a párt parlamenti frakcióvezetője. Helyettesei egyelőre nincsenek. A frakciószabályzat tervezete - az MSZP és az SZDSZ szoros parlamen­ti többségére való tekintettel - szigorú szankciókkal biztosítaná az ország­gyűlési szavazásokon való részvételt, akár pénzbüntetéssel sújtva azt a kép­viselőt, aki előzetes írásbeli engedély nélkül marad távol a parlamenttől. Az továbbra sem dőlt el, Kuncze Gábor vállal-e kormányzati szerepet. Mint mondta: a frakciónak a parlament megalakulásáig is szüksége van veze­tőre, akire az önkormányzati választá­sokig különösen fontos szerep hárul. A tárcaosztásból négy minisz­tériumot „kapott” az SZDSZ: az oktatási, az informatikai, a kör­nyezetvédelmi, valamint a gazda­sági és hírközlési minisztériu­mot. A koalíciós felek két vegyes politikai irányítású tárcában álla­podtak meg: az oktatási minisz­térium politikai államtitkára MSZP-s lesz, az MSZP irányította igazságügy-minisztériumé SZDSZ-es. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnö­ke azt mondta: már csak a koalí­ciós szerződés finomítása van hátra. A konkrét személyekről, miniszterekről és államtitkárok­ról csak néhány nap múlva nyi­latkoznak az illetékesek. Az egy­házak, a területfejlesztés, a tu­risztika és a határon túli magya­rok ügyeinek felügyelete a mi­niszterelnök feladata, takács m. Bizalmi szavazást kér maga ellen Pokorni Zoltán pártelnök a Fidesz szombati választmányi ülésén. Elmond­ta: az elnökség a választmány élére Kö­vér Lászlót javasolja, Várhegyi Attila várhatóan lemond posztjáról, és párt- igazgató lesz. Kövér László helyett Ader János lehet az ügyvezető alel- nök. Az elnökség szerint június 15-ére kell összehívni a Fidesz-MPP kong­resszusát, amely a politikai helyzetérté­kelés mellett az alapszabály módosítá­sával, illetve Orbán Viktor majdani sze­repének kijelölésével is foglalkozik majd. Pokorni Zoltán azon a vélemé­nyen van, hogy Orbánnak az elnökség­ben szavazati joggal kell helyet kapnia. Támogatás a határátkelőknek Sármelléken 130 járatot már lekötöttek a turisták fotó: varga györgy _________Sármellék ______ A g azdasági minisztérium 120 millió forint vissza nem térí­tendő támogatást nyújt a fegy­veres testületeknek a turista- szezon segítéséhez. 27,5 mil­lió forint a határőrségé, 30 millió forint a vám- és pénz­ügyőrségé, a fennmaradó ősz- szeg pedig az országos rend­őr-főkapitányságé. A minisztérium és a testületek együttműködéséről szóló megál­lapodást tegnap írta alá Budai Zol­tán, a GM turisztikai helyettes ál­lamtitkára, valamint Bencze József pénzügyőr vezérőrnagy és Samu István határőr dandártábornok. Budai Zoltán szerint a határátke­lőhelyek fejlesztése éppolyan fon­tos, mint a turisztikai infrastruk­túra fejlesztése, mert az első be­nyomást itt szerzi a látogató; ta­valy 30 millió turista érkezett ha­zánkba. A minisztérium és a fegy­veres testületek évek óta szoros együttműködést tartanak fenn an­nak érdekében, hogy a turisták minél gyorsabban és kulturáltab­ban léphessék át a határt. A gaz­dasági tárca támogatása lehetővé teszi olyan feladatok ellátását, amelyeket a szerződő partnerek saját költségvetésükből nem, vagy alacsonyabb szinten tudnának megoldani - véli Budai Zoltán. A határőrség vállalta új, mobü okmányleolvasó rendszerek üzembe helyezését, és több átke­lőnél - főként főszezonban és Bu­dapesten - diáktolmácsokat fog­lalkoztat. A vám- és pénzügyőrség biztosítja a soron kívüli határát- léptetést a rendezvényekre, kon­ferenciákra és kiemelkedő idegen- forgalmi eseményekre érkezők­nek, továbbá a kapott összegből hozzájárul a rábafüzesi közúti át­kelőhely átépítésének az előkészí­téséhez. A sármelléki reptér igazgatója, Zóka István kifejtette: hazánk ér­deke a turizmusfejlesztés. A sár­melléki repülőgépes turizmus - a Balaton és Hévíz közelségének köszönhetően is - várakozáson fe­lüli eredményt produkál. Rekord a tavalyi év, amikor 82 nagy gépes charterjárat indult. Idén már 130- at lekötöttek. Az igazgató abban bízik, a jövőben megnyílhatnak a nemzetközi határok is. VARGA ANDREA Olcsón utaztatott képviselők Hivatalos céllal legtöbbször Párizsba, Brüsszelbe és Stras- bourgba látogatnak a magyar honatyák - tudtuk meg Molnár Judittól, a képviselők utaztatására kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, az OTP Travel ügyvezető igazgatójától. Az Ország- gyűléssel tizenöt éve szerződésben álló cég első embere szerint körültekintő munkájuknak köszönhetik a sikert. Budapest Mint ismeretes, újabb három évre - három jelentkező közül - ismét az OTP Travel lett a nyertese a képviselők és államtitkárok hiva­talos utaztatására kiírt nyílt köz- beszerzési eljárásnak. Noha a ko­rábban OTP Penta Tours néven jegyzett iroda erre a területre spe­cializálódott, tavalyi ötmilliárd forintos forgalmuknak mindösz- sze 5 százalékát teszi ki a köz- igazgatásban dolgozók utaztatá­sa. Molnár Judit ügyvezető igaz­gatótól megtudtuk, hogy a parla­ment illetékesei igen szigorúak: a lehető legolcsóbb megoldásokat várják el az OTP Traveltől. Az iro­da ezért mindig annál a légitársa­ságnál foglalja le a repülőjegyet, amelyik a legkedvezőbb feltétele­ket nyújtja. A legtöbb honatya - egy-két napos hivatalos tárgyalásra - Pá­rizsba, Brüsszelbe vagy Stras- bourgba repül, a jegyek ára - je­lenleg - 70-80000 forint körül mo­zog. Az iroda az utasbiztosítástól a vízum intézésén, a vonatjegyek rendelésén át a szállásfoglalásig sok mindent felvállal. Az OTP Travel gondoskodik az Igazság­ügyi, a Szociális és Családügyi, a Környezetvédelmi Minisztérium, illetve a Miniszterelnöki Hivatal munkatársainak hivatalos utazta­tásáról is. Az igazgatónő cáfolta a luxus­feltételekről szóló híreszteléseket. Ügyfeleik többnyire a repülőgé­pek turistaosztályán utaznak, és a többi szolgáltatásnál is a takaré­kosság, a körültekintés a fő szem­pontjuk. Az iroda a reptéren min­den nap reggel 6-tól este 10:ig fo­gadja az „utolsó pillanatban” hoz­zájuk forduló ügyfeleket. Hogy magáncélból merre és mennyiért repülnek a honatyák, nem tartják számon, mert az érintettek bármelyik utazási iro­dát választhatják. Efféle nyilván­tartás a Malévnál sincs - tudtuk meg a légitársaságtól. Noha a képviselők diplomata-útlevéllel lépik át a határt, úti céljuk feljegy­zése, nyilvántartásba vétele - ha­sonlóan a Malév többi utasához - személyiségi jogi akadályokba Ütközne. takács MARIANN Co5 PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE ■ A pénzmosás megelőzéséről szóló törvény alapján a bemutatóra szóló (anonim) takarék- betétkönyveket és betéti okiratokat névre szólóvá kell átalakítani. o ■ 2001. december 19-től takarékbetétet kizá­rólag névre szólóan lehet elhelyezni, a koráb­ban nyitott anonim betétkönyvet pedig az első bemutatás alkalmával nevesíteni kell. ■ A betétek nevesítését a hitelintézetek 2002. június 30-áig egyszerűsített eljárással elvégzik.-----------------------------------j-----------------------------­Ké rjük, hogy On is nevesítse betétjét és személyi adatainak felvétele érdekében mielőbb keresse fel hitelintézetét! Szarvasokkal számolók Az épülő Duna-híd és az M9 autóút környezeti hatásai Híd a Duna felett FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A leendő szekszárdi Duna-híd és a hozzá vezető M9 autóút megvalósítása környezetvédelmi szempontból állja a nem­zetközi összehasonlítást - hangzott el tegnap Szekszárdon, egy szakmai tanácskozáson. Szekszárd Az épülő M9 autóút környezetvé­delmi kérdéseivel kapcsolatban Kovács Tibor, a beruházás főter­vezője, az Uvaterv Rt. munkatár­sa, érdeklődésünkre azt mondta, hogy a talajszennyezés elkerülé­sének érdekében olyan vízzáró tározó-párologtató árkokat építe­nek, amelyek megakadályozzák, hogy a talajba szivárogjon az au­tópályáról lefolyó csapadékvíz. Az útról lefolyó és a felszíni vi­zekbe vezetett csapadékot pedig előzetesen megtisztítják. A zaj ellen, a levegőtisztaság és az élővilág érdekében növényze­tet telepítenek. A bogyiszlói or- chideás erdő mellett például ki­egészítő erdősávot hoznak létre. A szakember, számításai szerint az autóút nem fogja jelentősen „bepiszkítani” a levegőt, csak a pálya szélétől számított 10 méte­res sávon belül várható kismérté­kű szennyezés. A szakember ki­emelte a kiépített monitoring rendszert, amelley ellenőrizhető a környezet szennyezés mértéke. A kivitelezők gondoltak a Ge- menci erdőben élő vadak védel­mére is. A nagyvadak számára át­járókat építenek, így az állatok át tudnak járni az út által kettéosz­tott területen. Az autóút teljes hosszában védőkerítést állítanak fel, ahol pedig fokozott vadmoz­gás várható, ott a vadátjárást aka­dályozó rácsokat helyeznek el. Készülnek úgynevezett hüllőátjá­rók is, amelyek egy részét speciá­lis hüllőterelő hálókkal látják el. A beruházás környezetvédel­mi szempontból is állja a nemzet­közi összehasonlítást. s.zs. __________HÍREK__________ KIS EBBSÉGEK. Az országos kisebbségi önkormányzatok ve­zetői mihamarabbi találkozót kérnek a köztársasági elnök ál­tal felkért miniszterelnök-jelölt­től, hogy kifejthessék vélemé­nyüket az általuk fontosnak tar­tott kérdésekről. A nemzetiségi vezetők levélben fordultak Medgyessy Péterhez és azt ké­rik tőle, hogy konzultálhassa­nak vele a kisebbségi ügyek ke­zelésének kormányzaton belüli rangjáról, struktúrájáról és sze­mélyi feltételeiről, a nemzeti­ségpolitika feladatairól, mit KÉPVISELŐ. Lénárt László, az MSZP budapesti ügyvezető alelnöke kapja azt az ország- gyűlési képviselői mandátumot, amelyről még átvétele előtt lemondott a héten Vajda Pál főpolgármester-helyettes, mti BÍRÓKÉPZÉS. Az elmúlt há­rom évben a 2600 tagot számlá­ló magyar bírói karból 1600 bí­ró ismerkedhetett meg egyhetes képzés során a közösségi jog­anyaggal. A még be nem iskolá­zott közel ezer jogalkalmazó jövő év közepéig vesz részt to­vábbképzéseken, amelyhez az Európai Unió kétmillió euróval, azaz mintegy 500 millió forint­tal járul hozzá. A bírók inellett valamennyi bírósági fogalmazó és titkár is megismerkedhet a közösségi joganyaggal, europress PERIGAZSÁG. Gecse Géza tegnapi közleménye félrevezető módon az igazságnak csak egy kis részét tartalmazza a Gecse Géza kontra Kondor Katalin perben hozott bírósági ítélettel kapcsolatban - állítja Horváth Sándor, az alperes Kondor Ka­talin jogi képviselője. Az ügy­véd emlékeztetett arra: Gecse Géza, a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorának szer­kesztője azzal vádolta Kondor Katalint, hogy egy szűk körben elhangzott lejelentésével őt el­mebetegnek nevezte és külön­böző pénzügyi visszaélésekkel gyanúsította, amiért rágalmazá- si perben Kondor Katalin meg­büntetését és egy másik - pol­gári - perben kétmillió forint kártérítést követelt. A bíróság mindkét perben jogerős ítéletet hozott, és a beadvánnyal szem­ben csak abban marasztalták el Kondor Katalint, hogy elmebe­tegnek nevezte Gecse Gézát, mti SZIGET-ELŐ. Tizedik alka­lommal rendezik meg idén júli­us 31. és augusztus 7. között a Sziget-fesztivált. A szervezők 65 ezer főben maximálták a résztvevők számát. Az elmúlt években történt konfliktusok miatt új hangszigeteléssel és zajvédő berendezésekkel ké­szülnek a koncertsorozatokra, hogy tényleg csak azok élvez­hessék a zenét, akik szeretnék. Mától megvásárolhatóak a jegyek is, amelyek drágultak a tavalyihoz képest. A napijegy 3000 forintba, a hetijegy attól függően, hogy mikor vásárolja meg a látogató 12-18000 forint­ba kerül. EUROPRESS ELHUNYT. Életének 75. évé­ben elhunyt Győrffy Béla, a Magyar Tudományos Akadé­mia rendes tagja, Széchenyi- díjas kutatóprofesszor, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézet­ének volt igazgatója. Tevékeny­sége nagymértékben hozzájá­rult a hazai gabonatermesztés technológiájának fejlesztésé­hez, a hibridkukorica-termesz­tés megalapozásához, mti EMLÉKSZOBA. Az öt évvel ezelőtt elhunyt Kibédi Ervin színművész nevét viselő emlékszobát avattak Budapes­ten, a Hricsovinyi Galériában. Az emlékszobát a Jászai Mari-díjas művész volt élettár­sa, Gál Erzsébet, valamint barátja, Hricsovinyi István hozta létre, mti - ■

Next

/
Thumbnails
Contents