Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-26 / 113. szám
2. OLDAL Hírek BRÜSSZELBEN Robertson NATQ-főtitkár elismerő érdemérmeket nyújtott át 16 katonai és polgári személynek, akik különösen értékes munkát végeztek a macedóniai hadművelet során, amellyel sikerült megakadályozni a polgárháborút. A NATO nemzetközi katonai törzsében részt vevő Gál Csaba alezredes is kitüntetést kapott, mti ROMÁNIÁBAN megszüntették a bűnügyi vizsgálatot a tiszai ciánszennyezést okozó Aurul vállalat jogutóda ellen. Az indoklás szerint a két évvel ezelőtti környezeti katasztrófát a hirtelen felmelegedés és a sok csapadék okozta, annak hatására szakadt át a bozintai tározó partja, és jutott a mérgező anyag a vízbe, mti RADOVAN KARADZICS levélben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy nem adja fel magát Hágának. Válaszul a békefenntartó erők (SFOR) szóvivője azt üzente a háborús bűnökkel vádolt volt politikusnak: adja fel magát a Nemzetközi Törvényszéknek, és ott bizonyítsa be ártatlanságát. Tegnap egyébként megérkezett Hágába Dragoljub Ojdanics tábornok, a jugoszláv Hadsereg volt vezérkari főnöke, akit Koszovóban elkövetett háborús bűntettekkel vádolnak, és önként jelenik meg a törvényszék előtt, mti WASHINGTON terrormerényletek veszélyére hivatkozva óvatosságra intette a Perzsaöböl térségében és az Arab-félszigeten tartózkodó állampolgárait. Közleményében az amerikai külügyminisztérium jelezte, hogy értesülései szerint bizonyos személyek terrorakciókat készítenek elő amerikai állampolgárok és érdekeltségek ellen, mti JÖRG HAIDER továbbra is Ausztria kancellárja akar lenni, „ha a lakosság ezt akarja, s pártja egyetért vele”. Az FPÖ - a politikus szerint - demokratikus párt, „amelyben, Le Pen szervezetétől eltérően nem fedezhető fel semmiféle rasszista, idegengyűlölő vonás vagy antiszemitizmus”, mti POZSONY nem követi Prágát abban, hogy a cseh képviselőházhoz hasonlóan nyilatkozatot fogadjon el a Benes-dekré- tumokkal kapcsolatosan - jelentette ki Dzurinda. A szlovák kormányfő elmondta: Pozsony annak ellenére sem tesz a cse- hekhez hasonló lépéseket, hogy a két ország a Benes-dekrétu- mokkal kapcsolatos magatartást folyamatosan egyezteti, mti A VATIKÁN részéről nem számíthatnak semmiféle türelemre a pedofil cselekményekkel vádolt papok - ebben a szellemben fogalmazódott meg az a záródokumentum, amelyben az amerikai bíborosok kétnapos tanácskozásuk befejeztével megjelölték a botrányos esetek megelőzésére kilátásba helyezett intézkedéseket, mti AZ ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint a külföldre menekült afgánok mintegy tíz százaléka tért haza kevesebb mint két hónap alatt. Március eleje óta 350 ezer afgán menekült tért haza, közülük 327 ezren korábban Pakisztánban, 17 ezren pedig Iránban találtak menedéket, mti A KORMÁNYON lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megállapodása értelmében fokozatosan válik kizárólag magyar tannyelvű középiskolává a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium - közölte csütörtökön Markó Béla, az RMDSZ elnöke, mti ■ VILÁG TÜKÖR 2002. Április 26., péntek Veszélybe kerülhet az EU-bővítés Günter Verheugen az írországi népszavazás tétjéről folyamatot a tagországokban vagy a tagjelölteknél bekövetkező, előre nem látható politikai fejlemények is veszélyeztethetik. Ezzel kapcsolatban utalt az Euró- pa-ellenességnek és az antiszemitizmusnak a konünensen mostanában erősödni látszó áramlataira. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezek egyelőre nem tükröződtek választási eredményekben. Konkrét példaként Magyarországot hozta fel, ahol a radikális jobboldalnak nem sikerült bejutnia a parlamentbe. A francia elnökválasztások első fordulójával kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy az eredmény ellenére az országban nem erősödött fel az Európa-ellenesség. Megreformálják az Uniót Az Európai Unió 15 tagországában lebonyolított közvélemény- kutatás résztvevőinek 67 százaléka alkotmány elkészítését várja a nemrég megalakult európai konventtől. Brüsszel A testület 2003 nyaráig kidolgozza a közös jövő politikai és társadalmi alapjait, megfogalmazza az új tagokkal bővülő EU reformját. A munkában tagjelöltként Magyarország is részt vesz. Megfigyelők a vártnál nagyobbnak tekintik azok arányát, akik újdonságként európai alaptörvényt kívánnak. Csak a megkérdezettek tizede ellenzi a tagországok olyan politikai unióját, amely alkotmányos jogszabályban is kifejezésre jut. A véleményt mondók 71 százaléka elengedhetetlennek tartja a közös európai külpolitikát, s csak 22 százalék tekintené ezt a jövőben is az egyes tagországok feladatának. Az európai alkotmányt Finnországban és Dániában az átlagosnál kevésbé támogatják. Németországban a megkérdezetteknek több mint kétharmada helyesli a majdani európai alaptörvényt - írja a Die Welt. „Mind többen értik meg, hogy a nemzeti szuverenitás egy részének feladása nem túl nagy ár a kontinens súlyának növeléséért, a regionális közösségek erősítéséért.” A konvent arra is választ keres, miként növelhető az EU gazdasági ereje. A szakértők feladata továbbá az önálló katonai képességek fejlesztését szolgáló politikai, jogi keretek megfogalmazása. Figyelemre méltó az a javaslat, hogy a jövőben közvetlen szavazással válasszák meg az EU kormányának számító brüsszeli bizottság vezetőjét, a bizottság tagjai pedig valódi miniszterként személyükben is feleljenek munkájukért az Európai Parlament előtt. Megkerülhetetlen lett a konvent számára a kis nemzetek jövőjének ügye is. „A földrész kisebb országait nem szabad elhanyagolni, a jövő európai szerkezetében teljes értékű helyet kell kapniuk. E tagországok polgárainak is meg kell őrizniük önazonosságukat” -• jelentette ki Dick Benshop integrációs szaktekintély. KOCSIS TAMÁS Szabadulás a templomból Az izraeli kormány változatlanul kéri a merénylők kiadatását Fehér álarccal fedték orrukat és szájukat csütörtökön a betlehemi Születés Templomát elhagyó palesztinok, akiket az egyházi szent helyet körülvevő izraeli katonák füstbombákkal igyekeztek megakadályozni abban, hogy a jelenlévő újságírók látókörébe kerüljenek. Izrael - Palesztina A távozó nyolc palesztint két ferences rendi szerzetes mellett Tony Salman ferences jogász is elkísérte, aki részt vett az izraeli erők és a templomba menekült palesztinok között április 2. óta tartó feszült szembenállás befejezését célzó tárgyalásokon. Az izraeliek és a palesztinok képviselői szerdán megállapodtak abban, hogy 10-15 fiatal - köztük két tízéves - elhagyhatja a templom körüli épületegyüttest. Egyelőre nem tudni, hogy a templomot is magában foglaló épület- együttest elhagyó nyolc palesztin között van-e a két tízéves gyermek is. Az izraeli hatóságok a templomból kilépőket nyomban őrizetbe vették, hogy kihallgathassák őket - közölte egy palesztin tisztségviselő. Ez volt a legnagyobb csoport, amely három hét, vagyis a keresztény egyházi épületek izraeli ostromgyűrűbe zárása óta elhagyhatta a templomot. A palesztinok hordágyon magukkal hozták két társuk holttestét is. A holttesteket letették a Jászol téren. Arid Sáron izraeli kormányfő csütörtökön jelezte: fenntartja azt a követelését, hogy a Palesztin Hatóság adja ki Rehavam Zeévi izraeli idegenforgalmi miniszter merénylőit. Ezzel arra reagált, hogy egy hevenyészett palesztin bíróság egy évtől tizennyolc évig terjedő szabadságvesztésre, illetve kényszermunkára ítélt négy személyt Jasszer Arafat palesztin elnök rámalláhi hivatalában. Sáron kormánya a kiadatástól teszi függővé, hogy az izraeli hadsereg megszünteti-e az ostromgyűrűt Arafat hivatala körül. Sáron kijelentette, hogy hajlandó lehetővé tenni Arafat számára a főhadiszállás elhagyását és letelepedést a Gáza-övezetben, ha oda nem megy vele egyetlen olyan embere sem, akit Izrael köröz. ■ ÁLLÁSPONT NIEDZIELSKY KATALIN A franría választás „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a választások ünnepélyességét ne árnyékolhassa be a gyűlölet és a megvetés, a nemzetet nem szabad megfélemlíteni!” Sokszor hangsúlyozták ezt a politikusok Ausztriában, Olaszországban, nálunk is. Mondták, aztán másképp történt. Legutóbb Jacques Chirac hívta fel az idézett szavakkal a franciák figyelmét; jó oka volt rá. Az elnökválasztás első fordulójában Le Pennel a szélsőjobb tört előre, meglepve és megdöbbentve nem csak a franciákat: egész Európát. A franciaországi változásokra Brüsszel - ismerve Jean-Marie Le Pen programját - érzékenyen reagál (t). A Nemzeti Front vezére köztudottan az Unió, a bevándorlás ellensége, a halálbüntetés híve. A hazánknál jóval nagyobb Franciaországot is képes volt kettészelni, megosztani a választás. A közös európai fejlődés és az emberi jogok hívei a jobbközépen álló jelenlegi elnököt, Chiracot támogatják; a Grande Nation, a szülőföld és kultúra függetlenségét féltők viszont Le Penben látják a jövő garanciáját. Korai volna földindulásról beszélni, hiszen a második forduló még hátravan. A körvonalazódó frontok viszont arra utalnak, hogy a franciáknak tanácsos tükörbe nézniük, önvizsgálatot tartaniuk. Sőt, mivel Ausztria és Olaszország után ez már a harmadik tagállam, ahol hasonló folyamatok zajlanak, Brüsszelnek is ideje vigyázó szemeit Párizsra vetnie. Vajon mennyiben felelős az Unió a közösség érdekeit megkérdőjelező, a kiválást hirdető pártok népszerűségéért? S előbb- utóbb választanak máshol is. Majd’ elfelejtettem: nálunk végül - a választópolgárok józanságának köszönhetően - kiszorult a szélsőjobb az új parlamentből. EGYETÉRTEK: 06-90430-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 CZENE ATTILA Költözés után, költözés előtt A külföldi ingatlanvásárlóknak korábban örültek a polgár- mesterek. Nekik ugyanis volt pénzük felújítani az ingatlant, s azzal szépült a település is. Ráadásul megfogadták a szomszédot, aki jó pénzért akkor is lekaszálta az árokpartról a füvet, télen a járdáról eldobálta a havat, ha a saját portája előtt nem tett rendet. Örült a külföldinek az is, aki jobb pénzért túl tudott adni a házán, mint amennyit valaha remélt volna. A helyzet időközben megváltozott. A külföldi után nem jár az állami költségvetésből az önkormányzatnak úgynevezett fejkvóta. Pedig ők is használják, koptatják a közterületi infrastruktúrát. Ezt sok helyütt úgy igyekeztek pótolni, hogy a külföldit rábeszélték: fizessen be pénzt önszántából valamely alapítványba - különben nem kap engedélyt a vásárlásra. Aztán rájuk magasabb helyi ingatlanadót szabtak ki, mint a magyar állandó lakosságra. A megkülönböztetés miatt egyre többet panaszkodnak a külföldiek. Van, aki már megbánta a házvásárlását, mert sok pénzbe kerül a fenntartása akkor is, ha nem használják. Teret nyertek a bennszülött lakosság gondjai is. Korábban az volt a szokás, hogy az elhunyt idősek lakását megvették a fiatal házasok, aztán vagy felújították, vagy ott kuporgatták össze a másikra valót. Manapság azonban nem képesek erre, mert a külföldiek felverték az árakat. A polgármesteri hivatalok ellenőrei pedig képtelenek behajtani az idegenforgalmi adót; bár egyre több külföldi használja nyaraltatásra az ingatlanját, az ott alvókat közeli rokonoknak mondják, akik mentességet élveznek. Az idősebbek többsége végleg letelepedett új otthonában, minden fölemlegetett gond ellenére. Hiszen az élet főúri itt a Németországban kapott nyugdíjból. Talán úgy gondolják, hogy elég a szomszéddal jóban lenni. A kialakuló bizalmatlanság és annak nyomán a negatív reklám azonban káros, különösen mostanság, amikor az ország éppen mindenestől beköltözni készül az Európa Házba. EGYETÉRTEK: 064(F33(M22 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Elindult a második űrturista Sikeresen pályára állították csütörtökön középeurópai idő szerint 8 óra 35 perckor a Szojuz orosz űrhajót, fedélzetén Mark Shuttleworth dél-afrikai milliomossal, a világ második űrturistájával. Bajkonur Az űrhajó a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé tart. A Moszkva mellett űrrepülési irányító központ jelentése szerint a Szojuz TM-34 típusú űrhajó a kazahsztáni Bajkonur űrállomásáról indult 8 óra 27 perckor, nyolc perc elteltével pedig pályára állt. Fedélzetén tartózkodik Jurij Gidzenko orosz kozmonauta, Roberto Vittori, az olasz légierő pilótája és a 28 éves dél-afrikai milliomos, internetes vállalkozó. Az indulás gond nélkül és a tervnek megfelelően történt. A 49 méter hosszú űrjármű közép-európai idő szerint várhatóan szombat délelőtt 9 óra 57 perckor érkezik meg az űrállomáshoz. Shuttleworth 20 millió dollárt fizet a tíznapos űrutazáson való részvételért. Egy részét már kifizette, a teljes összeget a május 5-ei földre szállás után egyenlíti ki. Az indulás előtti este elmondta, Mark Shuttleworth fotó: europress/epa hogy gyermekkora óta álmodozott az űrutazásról. Bevallotta, hogy most egy kicsit mégis nyugtalan az út miatt. ■ Tanácskozás a romákról Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tegnap Stras- bourgban a romák helyzetéről tárgyalt. A témához a magyar jelentéstevő, Tabajdi Csaba készített áttekintést, amelyet az illetékes bizottság elfogadott. Strasbourg Az európai roma közösségek helyzete az utóbbi években jelentős mértékben megváltozott, főleg a közép- és a kelet-európai politikai és gazdasági átmenet, a neoliberális piacgazdaság térhódítása, valamint az új migrációs hullámok miatt - állapítja meg a dokumentum. A jelentés a legfontosabb feladatok közé sorolja a beolvadás nélküli társadalmi beilleszkedés szükségességét, az etnikai kisebbségi státus és a szociálisan hátrányos helyzet szempontjainak szétválasztását. Az ajánlás úgy fogalmaz, hogy a romáknak meg kell adni az önazonosság-tudatuk megőrzéséhez szükséges legteljesebb segítséget, ugyanakkor a szociális problémák tekintetében a hozzájuk hasonló helyzetben lévő más társadalmi csoportokkal azonos elbánást és támogatást kell, hogy élvezzenek. A jelentés külön figyelmet fordít a romák jogi problémáira, így többek között a kisebbségi jogi státus és az ehhez kapcsolódó jogok feltétel nélküli biztosításának követelményére minden tagállamban, a romák részvételére a döntéshozatali és jogalkotási folyamatokban, a diszkriminációs jelenségekre, a hátrányos megkülönböztetést kerülő jogalkotás szükségességére, valamint az állampolgársággal kapcsolatos problémákra. Ezenkívül szó esik a romák ügyeivel foglalkozó nemzetközi intézményrendszer meg- újitásának szükségességére. ■ Ha Írország a második népszavazáson is elutasítja a nizzai szerződést, akkor álom marad, hogy 2004. január 1-jén sor kerülhet az EU bővítésére - jelentette ki az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős tagja. elengedhetetlen feltétele. Ez a ] második írországi népszavazás igazi tétje - fűzte hozzá. A szerződést mind a 15 tag- : állam törvényhozásának ratifikálnia kell ahhoz, hogy hatályba lép- hessen. Ez az eljárás a tagország- : ok többségében már lezajlott, i Népszavazást egyedül Írország- i ban kellett tartani róla, ez azonban tavaly júniusban elutasító ' eredményt hozott. Az ír kormány most azt tervezi, hogy - várható- an októberre - újabb referendumot ír ki. Verheugen szerint a bővítési Brüsszel Günter Verheugen az Unió Gazdasági és Szociális Bizottságának plenáris ülésén tartott beszámolót a bővítési folyamat állásáról, hátralévő szakaszairól és a megoldásra váró fő problémákról. Ez utóbbiak között említette a 2000 decemberi EU-csúcson elfogadott - jelenleg ratifikálás alatt álló - szerződés ügyét. Mint mondta, ezzel kapcsolatban sok a félreértés, ezért világosan le kell szögezni, hogy a szerződés végrehajtása a bővítési folyamat lezárásának