Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-25 / 112. szám
16. OLDAL S P ŐRT 2002. Április 25., csütörtök üJesiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. lüesiel A pályát át-, a klubot felépítik Bár pillanatnyilag csak a pálya felét használhatják a golfozók, az átmeneti megszorítás a későbbi bőség érdekében történik. A megkezdődött átépítés végeredménye egy komolyabb versenyre is alkalmas pálya lesz. PÉCS Nem könnyű dolog kivívnia Magyarországon a megfelelő rangját a golfnak, pedig Amerikában és Nyugat-Európában óriási kultúrája van. A vélt anyagi terhek mellett bizonyosan szerepe van ebben annak is, hogy hazánkban a rohamos fejlődés eredményeként talán ha tucatnyi pálya található, bár egyre több kezd épülni. Az anyagi okok miatt elriadókat talán meggyőzheti, hogy a Pécs melletti pályán a félévi bérlet 30 ezer forint, és egy jó minőségű, használt - ami még 30-40 évet kibír - ütőkészlet 60-80 ezer forint között mozog.- Ráadásul a golfnak tulajdonképpen csak a szél az ellensége, szemerkélő esőben ugyanúgy játszható, mint tűző napsütésben - próbál kedvet csinálni a sportághoz Varsányi László, a pécsi golfpálya ügyvezetője. - Sok sporttal ellentétben itt az ellenfelek tulajdonképpen társak, akik segítik egymást. Nem mellesleg olyan fokú koncentrációt kíván, ami garantálja a kikapcsolódást a hétköznapi gondokból. Bár a külföldi sportcsatornák közvetítései jelzik, milyen népszerű, a pécsi pályát egyelőre nem lepik el széles tömegek. Ez most éppen érthető is, hiszen átépítés alatt van a terület, a 18 lyukból jelenleg csak nyolc játszható. Az átmeneti megszorítás azonban a hosszú távú érdekeket szolgálja, ugyanis a 2000-es sporttörvény szerint versenysport a golf, országos szövetséggel, és ennek megfelelően széles körű követelményrendszerrel. Ezek egyike a nemzetközi versenyrendszerbe is illeszkedő pálya, ezt célozzák az amerikai szakember vezetésével folyó munkálatok, amik várhatóan jövő tavaszra fejeződnek be. A célok között azonban nem szerepel Tiger Woods mielőbbi pécsi vendégszereplése, inkább a pályára alapuló stabil klub létrehozása, minél több érdeklődő bevonása az elsődleges, a megfelelő oktató, tréner biztosításával. Varsányi László számításai szerint 3-400 tag lenne az ideális a megfelelő kihasználtsághoz és a pezsgő klubélethez. A pályán egyébként május elsején 13.30-kor rendeznek egy kisebb, szezonnyitó versenyt. MÓCZÁN ZOLTÁN Kiss megkezdi a felzárkózást _________Labdarúgó Magyar Kupa, megyei selejtező, 1. forduló_________ Mi ndenhol a vendégek nyertek Pécs-Miskolc^ A csütörtök délután öt órai Pro- lóggal megkezdődő Miskolc-ra- lin már rajthoz áll Kiss Ferenc is, akinek az évnyitóra még nem állt készen az autója. Az 1998-ban és ’99-ben egy Subám WRC-vel még abszolút bajnoki címet szerző Kiss Ferenc számára az előző két esztendő nem egészen úgy alakult, ahogy szerette volna - az egyik teljesen kimaradt, a tavalyi pedig a sorozatos autóhibák miatt sikeredett felemásra. Legutóbb az őszi Mecsek-ralin ült versenyautóban, hiszen a várva várt új Mitsubishi EVŐ VI-os a két hét előtti eszter- goipi nyitányra még nem készült el. Es bár most sem tökéletes, teszi hozzá, a mai állapota arra mégis elég, hogy kis szerencsével az N-csopor- tot akár meg is lehessen vele nyerni. Ez utóbbi megjegyzés már jelzi, hogy a remek technikájú pécsi pilóAz ANK Úszóklub legjobbjai gőzerővel készülnek a közeljövő rangos versenyeire. Hárman hat külföldi viadalon állnak rajtkőre. Elsőként, éppen e hét csütörtökén Jaka- bos Zsuzsanna (’89) a magyar válogatott tagjaként utazik Bécsbe az Austria Wien 2002 úszóversenyre, majd május 4-én a csehországi Bmóban a magyar vidékválogatott színeiben versenyez (e csapat vezetője az ANK edzője, dr. Petrov Áriáin lelke is „kezd rendbe jönni” a sorozatos kudarcok után, és most újult erővel igyekszik a többiek után a pontvadászatban. Mint hétfőn este, már egy kis tréningen túl mondja, az autóból az új fék, váltó és elektronika mellett már „csak” az új N-es motor hiányzik, különben elégedett vele. Ennek megfelelően navigátorával, Tábori Józseffel nem is lehet más célja az újjáformált nevű klub (R-Mester Team) párosának, mint a csoportgyőzelem. Az idén kilencedszer sorra kerülő viadal mezőnyét ezúttal nem engedték be a Bükki Nemzeti Park területére. A prológot a már megszokott helyen, a népkerti pályán rendezik meg. Az autók pénteken 11, szombaton 8 órakor rajtolnak a miskolci Tesco Áruház elől, a résztvevőkre mindkét nap három-három (30-30 km) gyorsasági szakasz vár. tolij lesz). Jakabos május végén a Ljubljana-kupán zárja a tavaszi sorozatot. Mdkány Balázs (’87) a jövő hónap végén a magyar diákválogatott tagjaként részt vesz a 12. Világ Gymnasiade úszóversenyen (ide a Diákolimpia győztesei jutnak el) a normandiai Caenben. Pásztory Dóra (’84) a mozgássérültek májusi magyar bajnoksága után előbb Sheffieldben, az angol, majd Berlinben, a német nyílt bajnokságon méri össze erejét Európa és a világ legjobbjaival. _________________(SZZ) ___ Röviden________ MAJÁLIS-KUPA BODÁN. A falu nap alkalmából a baranyai községben május 1-jén Majális-kupa néven kispályás labdarúgótornát rendeznek. Jelentkezni a 30/3482-818-as telefonon lehet. Ugyanott aznap 6.00-tól horgászverseny is lesz. (n) SZOROS ÉLMEZŐNY. Labdarú gó megyei III. osztály, pécsi csoport: Drávaszabolcs - Vokány 0-0, PFC - Kővágószőlős 2-3, Villány - Lovászhetény 2-1, Mágocs - Ma- gyarhertelend 4-0, Gerde - Pécs- várad II. 3-5. Az élcsoport: 1. Drávaszabolcs 32 pont, 2. Lhetény 31 (54-22), 3. Villány 31 (35-11). (z) GYERMEKFOCI Pécsbányatele- pen. A hétvégén, szombat-vasárnap le& Pécsbányatelepen, a DDGÁZ SE sporttelepén a Ó. Vendéglátó Magazin-kupa nemzetközi gyermekfocitoma. Az első nap 10 órától az 1991-es korosztály, másnap 10.00-tól a 95-ös korosztály mérkőzéseit rendezik meg. A külföldet román, jugoszláv és hor- vát csapatok képviselik. (n) A 7. A PTSE. Teke, Szuperliga, nők, rájátszás, a legutóbbi csoportkor eredménye: 2. PTSE 2582 fával. A pécsiek pontszerzői: Bajer 439, Rubinszky 442, Barka 426, Törökné 420, Markulia 390, Török B. 465. A pécsiek a 7. (még nem kieső) helyen állnak, (szz) DOBOGÓS INDIÁNOK. Az Indián Játékok különleges négytusa- verseny második fordulójában, a Pécsi Kajak-Kenu SE csapatban 2., egyéniben Sánta Viktor és Pölcz- mann Eszter a 3. helyen végzett, ini Sellye - PMFC 0-4 (0-1) A-csoport. Sellye, 200 néző. V.: Nagy I. Sellye: Pandur (Szabó) - Orlovics, Hofschauer (Baliga), Kanász, Labricz - Hirth G., Hirth N., Berek- szászi, Orbán Kovács, Dalmi (Borbély). Edző: Labricz Attila. PMFC: Sólyom (Herbert) Tomka (Kutas), Halász, Szekeres, Sípos (Csajági) - Horváth S. (Lantos), Gál, Berdó (Dávid), Kulcsár (Vincze) - Sitku (Tóth Z.), Horváth Gy. Edző: Nagy Tamás. Végig tartása volt a hazai csapatnak. G.: Sitku, Horváth Gy., Lantos, Szekeres. Ócsárd - PVSK 1-3 (0-0) B-csoport. Ócsárd, 100 néző. V.: Czakó. Ócsárd: Vörös - Jasper, Kresz, Kárpáti, Söregi - Nagy, Kovács, Kőszegi J., Kőszegi E. - Vető (Dienes), Andi. Edző: Varga László. PVSK: Horváth Gy. - Laki, Leipold, Jordanov, Hegedűs - Mayer, Vessző, Revenco, Csíkvár - Péter (Kiss Varga), Koller (Király). Edző: Petrák Viktor. Végig egyenrangú ellenfél volt az Ócsárd. G.: Kovács ill. Csíkvár (2), Vessző. Bükkösd - Nagy árpád 2-6 (0-1) B-csoport. Bükkösd, 100 néző. V.: Kozári. Bükkösd: Zombár - Kiss, Szojka, Schmidt, Pesti - Balogh, Madaras, Tóth I., Meláth - Hajdú, Pöttendi. Edző: Kiss Károly. Nagyárpád: Csóti - Gallai (Balázs), Bella, Klencsár, Tóth II. - Fekete, Schweier, Kurucsai (Szepesi), Végi - Krémer, Gergely (Dárdai). Edző: Sztázics Márk. G.: Zombár (11-esből), Szabó, ill. Krémer (2), Dárdai (2), Schweier, Balázs. Orfű - Szászvár 2-4. C-csoport, részletes tudósítás nem érkezett. A Pogány - Romlói Bányász C- csoportos találkozó elmaradt. Nagydobsza - Szentlőrinc 1-5 (1-2) D-csoport. Nagydobsza, 100 néző. V.: Béni. Szentlőrinc: Kurucz - Zámbó (Csépán), Morvái, Papes, Berkics - Orlovics (Antal), Csizmadia, Miczek (Elmayer), Ambruszt - Pincehelyi, Lakatos. Edző: Ott József. G.: Miklós ill. Lakatos (2), Pincehelyi, Elmayer, Csizmadia. Szentlászló - Patapoklosi 1-7 (0-2) D-csoport. Szentlászló, 100 néző. V.: Révész. Szentlászló: Kon- czer - Kaproncai, Ivanics, Nagy, Balogh - Torma, Halog, Bocskor, Tárnái - Kiss (Vetzl), Molnár. Edző: Golob István. Patapoklosi: Korics (Fenyősi) - Bogdán, Asztalos (Vörös), Gyócsi, Arany - Bidorovics (Bódis), Jóvér, Varga F. , Török (Kalányos) - Baumhak- li (Varga G.), Szlavinics (Gajcsi). Edző: Füredi Béla. A tartalékos Szentlászlónál a megye I-es csapat ennyivel jobb volt. G.:.Molnár ill. Varga F„ Arany (3), Gyócsi, Szlavinics, Asztalos. Felsőszentmárton - Harkány 3-5 (1-3) E-csoport. Felsőszentmárton, 100 néző. V.: Tatai. Felsőszentmárton: Berki - Kovács, Szabó, Becker, Kalács (Simon) - Hegedűs (Juhász), Schmidt (Gugán), Gulyás, Szigecsán - Nyaka, Baranyi. Edző: Szabó Nándor. Harkány: Herczog - Szabó, Király, Gellén, Czeininger (Tóth) - Juhász, Hancsicsák, Nagy (Hrsztulovics), Schweiszguth - Makai, Molnár (Maul). Edző: Óbert Béla. Egyenrangú ellenfél volt a felsőszentmártoni csapat az NB. III-as ellenfelének. G.: Szigecsán, Baranyi, Nyaka ill. Molnár, Makai, Schweiszguth, Hancsicsák, Király. Almamellék - Szigetvár 1- 13 (0-6) E-csoport. Almamellék, 150 néző. V.: Krecskai. G.: Gebei, ill. Somogyvári (4), Varga II. Z. (4), Varga E. (2), Szedeti (11-esből), Gulyás, Kardos. Szalánta - Boly 2- 7 (1-4) F-csoport. Szalánta, 100 néző. V.: Farkas. Szalánta: Darvas - Vajdics, Ignácz (Szeverinácz), Ádám (Szri- mácz), Molnár - Bojtos, Bolla, Schweigert, Szűcs - Szabó, Hermann (Máy G. ). Edző: Molnár Károly. Boly: Juhos - Csibi, Keibl K., Kelbert Z., Toldi - Nagy G. (Schrempf), Kelbert R. (Kolmann), Nagy Cs., Máy B. (Hári) - Horváth, Szíj- jas. Edző: Andreidesz József. G.: Schweigert, Szabó, ill. Szíj- jas (4), Nagy Cs., Nagy G., Horváth. Villány - Szederkény 0-2 (0-0) F-csoport. Villány, 50 néző. V.: Auth. G.: Iliin, Hergenrőder. Szabadszentkirály - Beremend 0-10 (0-5) G-csoport. Szabadszentkirály, 50 néző. V.: Bawiecz. Beremend: Orgyán - Söllei, Bábli, Kislőrincz, Halász (Szabó) - Újvári (Lóth), Farkas, Horváth, Valkai (Nagy) - Illés, Kutyáncsányin. Edző: Fülöp Attila. Sportszerű mérkőzés volt. G.: Illés (4), Halász (2), Horváth (2), Nagy, Farkas. Kővágószőlős - Siklós 0-7 (0-4) G-csoport. Kővágószőlős, 100 néző. G.: Kiss (4), Viczai, Bor- bandi, Papp. Lippó - Mohács 0-7 (0-1) H-csoport. Lippó, 100 néző. V.: Murin. Lippó: Kúszik - Lovas M. (Kováts), Papp, Farkas, Lovas N. - Jaksits, Seres, Lantos Z., Varga - Lantos G. (Bock), Kassalin (Kovács). Edző: Bayer Ferenc. Mohács: Tóth - Strigencz (Nagy L), Bíró, Dárdai, Jancsarics (Domokos) - Nagy E., Peterke, Bódis (Balogh), Bogos - Schwarczkopf, Szabó. Edző: Bíró Ferenc. Rászolgált a győzelemre a vendégcsapat. G.: Bogos (2), Nagy E. (2), Dárdai, Schwarczkopf, Szabó. Márok - Pécsvárad 0-4 (0-1) H-csoport. Márok, 50 néző. Márok: Horváth L. - Pencz P. (Brukner L), Fitt, Horváth T., Wertner - Breisendorf G., Strack (Schubert), Brukner N., Kovács (Óbert) - Balogh (Pencz Á.), Heréb (Breisendorf H.). Edző: Fekete Ferenc. Pécsvárad: Tamás (Csonka) - Keller, Nagy, Fullér (Magyar), Komáromi - Dezső, Hegedűs, Ángyán, Mink - Takács, Menner. Edző: Gungl László. Az osztálykülönbség meglátszott. G.: Mink (2), Ángyán, Menner. Baksa - Kozármisleny 1-2 (0-0) I-csoport. Baksa, 100 néző. V.: Bíró. G.: Szabó K., ill. Schweitzer, Kanizsai (11-esből). Hetvehely - Pellérd 1-3 (0-2) I-csoport. Pellérd, 50 néző. V.: Burzán. G.: Kovács, ill. Lajos, Várkonyi, Gál. Összeállította: Csorba Lajos, Kozma László, Futó Géza, Kovácsevics Csaba, Paróczi József, Nevedel János, Horváth László, Söllei József, Martina Péter, Kása Zsigmond, Móczán Zoltán, Szűcs Zsolt sz. zs. ANK-s úszók külföldön PÉCS Az Új BMW F 650 CS Scarver stílusosan érkezett. Fiatalos, merész formája vonzza a tekinfetet. Átlagon felüli fordulékonysága, halk és pörgős, 50 lóerős szíve mozgékony váfOSÍ fTlOtOrráteszi, mellyel a hétvégi túra is élményszámba megy. A központi, mégis rejtett tárolórekeszben pedig bőven elfér minden, aminek el kell férnie Mondjuk ki: az új F 650 CS Scarver Íg3ZÍ Schneider Autóház 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3., Tel: (72) 539-023 Autós fiatalítás Elkezdődött az idény a modellezőknél, már túl vannak az első újmecsekaljai versenyen is. A pécsi vitorláshajósok Fejes János személyében egy tavalyi világbajnoki résztvevőt igazoltak a Bp. Medicorból. Ők a mostani hétvégén Linzben kezdik az évadot, mégpedig úgy, hogy eddig még nem tartottak edzést „hazai vízen”, a Pécsi-tavon. Ott bonyolítják le viszont bányásznapon a hagyományos Pécsi-tó- kupát. Az autómodellezőknél Szabó Nándor lett az új szakosztály- vezető. Náluk fiatalítás történt, hét új jelentkező van, aki versenyezni szeretne. Az autósok már versenyt is rendeztek Újmecsekalján, azon a házigazda Ércbányász Modellező Club képviseletében Vörös 2., Nagy pedig 3. lett. ______________H. L. Dunántúli Napló Az Axel Spring^r-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évref7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokön résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 Az újság a # # # • • m ft P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült A A ^/AATESZ tagja