Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-20 / 107. szám
2002. Április 20., szombat KRIMI 11. OLDAL Hírek SIKERES GYAKORLAT. Éles lövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot hajtott végre a napokban a 101. számú pécsi „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár a Bakonyban. A tizenegy tűzfeladat közül kilencet kiválóan, egyet jó, egyet pedig megfelelő minősítéssel végzett el a több mint háromszáz fős csapat. A katonák összesen nyolc napot töltöttek a hegyek között. (sn) UTCAI RABLÁS. Üköllel is megütötték azt a hölgyet, aki a napokban szembeszállt egy támadóval, aki a táskáját akarta kitépni a kezéből Pécsett, a Komlói úton. A rendőrség rövid időn belül elfogott egy harminchat éves pécsi férfit, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. (sn) RAPSICOK. Az év első negyedében már tizenöt drávai orvhorgásszal szemben indított szabálysértési eljárást a Pécsi Határőr Igazgatóság. Tavaly csaknem kétszer ennyi ügy volt, a rapsi- cok feltehetően a fokozott ellenőrzésektől is tartanak. (sn) JUTALOM. Pénzjutalomban részesített a Fővárosi Közterületfenntartó Rt. (FKF Rt.) négy rendőrt, akik megakadályozták, hogy két férfi elrabolja a dolgozók bérét. A jutalmat Hajdú György, az FKF Rt. vezérigazgatója adta át a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a VIII. kerületi kapitányság két- két munkatársának. A cég pénztárát két férfi április 11-én próbálta meg kirabolni. A tettesek a pénzszállító cég egyenruhájába öltözve 100 millió forintot, a fizikai dolgozók munkabérét akarták elvinni. A rablást az FKF Rt. rendészei hiúsították meg, akik menekülésre kényszerítették a támadókat, és üldözőbe is vették őket. Az egyik elkövetőt a Fiumei úti egészségügyi intézmény mellékhelyiségében, társát egy parkolóban fogták el a rendőrök és a biztonsági őrök. LAKÁSTÜZ. Tűz ütött ki egy 15 emeletes panelház szerelőszintjén Budapest XV. kerületében, a Páskomliget utcában tegnap éjjel. A lángokat a tűzoltók hamar eloltották, de a füst miatt a ház lakóit ki kellett menekíteni az épületből. A mentők 13 embert vizsgáltak meg, de senki sem kapott füstmérgezést. A panelház legalsó emeletén az előtérben felhalmozott bútorok és más berendezések égtek. A lángokat egy vízsugárral sikerült eloltani. Az elektromos vezeték- rendszer és a kábeltévé-hálózat sérült meg. A füst miatt kitelepített csaknem száz lakó a késő éjszakai órákban térhetett vissza otthonába. Szökésben a csempész Az egykori pénzügyőr trükkjei milliárdokat hoztak a konyhám A vámszabályok kijátszására, azaz csempészetre szakosodott egy egykori pénzügyőr és annak barátja. A két férfi a hazai kriminalisztikában egyedülállóan nagy kárt okozott számítógépcsempészettel. A gyanúsítottak ellen a VPOP központi bűnüldözési parancsnoksága nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Sípos Jenő alezredest, a VPOP szóvivőjét kérdeztük az ügyről. ________________Komárom________________- Komáromban sok pletyka kering arról a férfiról, aki pénzügyőrből lett vállalkozó, majd milliárdos. Tudomásunk szerint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága központi bűnüldözési parancsnoksága nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az üzletember és társa ellen. Mi igaz ebből?- Valóban nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellenük - mondta Sípos Jenő. Egyikük, a szervezet tulajdonképpeni irányítója, egy volt pénzügyőr. A férfi 1999 elejétől mostanáig különféle vámtrükkök- kel számítógépet és részegységet „importált” fiktív magyar vállalkozások felhasználásával. Különösen nagy értékű csempészet és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt indult eljárás ellene és társa ellen. Egykori munkátársai szerint R. Sándor még pénzügyőrként dolgozhatta ki a rafinált trükköket, amelyekkel legalább háromszáz alkalommal sikerült megkerülnie a vámjogszabályokat. A vámőrség és az adóhatóság párhuzamosan végzett vizsgálatai szerint az elmúlt három évben 11 magyarországi és 7 szlovákiai cégen keresztül legkevesebb 6,5 milliárd forint értékben importált számítógépeket, részegységeket.- Meglepően ügyesek voltak, hogyan sikerülhetett ezt eddig megúszniuk?- R. Sándor igen pontosan fölmérte a vámjog kínálta kiskapukat. Amerikában, az Európai Unió országaiban és a Távol-Keleten vásárolta meg a számítógépeket, és offshore cégeken keresztül egyre alacsonyabb áron a Szlovákiában bejegyzett cégeihez szállíttatta. Ezek a vállalatok az árut „reex- portként” jelentették be, s e szerint vámkezeltették. Annyira bíztak a sikerükben, hogy sokszor az eredeti nagykereskedelmi ár ötvened részéért vámkezeltették, majd így továbbították Magyarországra.- Ez a trükkös vámkezeltetés Komáromban történt.- Komáromban R. Sándor hazai pályán mozgott, hiszen ott van a vámügynöksége és a családjának más jövedelmező üzlete. A magyar vámeljáráshoz ugyanolyan értékű számlát nyújtottak be, mint a Szlovákiában végzett vámkezelésen. Ezért amikor ellenőrizték az ügyleteit, papíron úgy tűnt, minden rendben zajlott.- Ha ilyen ügyes volt, hogyan bukott le ?- Ha vicces kedvemben volnék, idézném a kútra járó korsó esetét. Az APEH átfogó ellenőrzést végzett a számítástechnikai eszközöket forgalmazó cégeknél, s ekkor fedezte fel, hogy egyes forgalmazók gyanúsan olcsón értékesítik az árujukat. Kiderült, hogy a termékek forgalmazója olyan cég, amelynek képviselője egyszerűen elérhetetlen. Érdekes módon a vámőrség ugyanebben az időszakban a számítástechnikai eszközöket importáló vállalkozások kockázat- elemzéssel egybekötött ellenőrzése során figyelt fel R. Sándor cégeire. A gyanúsított kézbesítési megbízottként - barátai révén - az összes olyan céggel kapcsolatban volt, amelyek a VPOP adatai szerint 1999 óta öszA szállítmányok tételes vizsgálatára is szükség van indokolt esetben ILLUSZTRÁCIÓ: LÄUFER L. szesen több mint hat és fél milliárd forint értékű számítástechnikai termékeket importáltak. A termékeket törvényesen működő nagykereskedőkön keresztül adták el.- R. Sándor nem egyedül dolgozott?- A gyanú szerint D. Zoltán volt a segítőtársa, aki számos csempészakcióban segítette. Úgy tűnik, ellenőrzéskor a két gyanúsított megérezte, hogy „forró a lábuk alatt a talaj”, mert pánikszerűen igyekeztek minden tulajdonukat pénzzé tenni. A VPOP nyomozóinak mindössze nyolcvanmillió forintot érő vagyont sikerült zár alá vennie, holott az eddigi adatok szerint trükkjeikkel mintegy kétmilliárd forint tiszta bevételre tettek szert a csempészek. A szervezet felgöngyölítése persze még hátravan, hiszen valószínűleg nem csupán kettőjüknek sikerült ennyi időn át félrevezetni a hatóságokat. Úgy gondoljuk, R. Sándor és D. Zoltán külföldre menekült, de bízunk abban, hogy a nemzetközi elfogatóparancs alapján hamarosan horogra akadnak. MADARÁSZ ANNA A Körös-Maros Nemzeti Park területén, Nagykamarás határé ban a minap bukkant elhullott védett és fokozottan védett ál latok tetemeire a kevermesi P. Zoltán. Kiderült: a másfél mii lió forintos természetkárosításhoz a bejelentőnek is van köze Nagykamarás-Békéscsaba P. Zoltán előélete - két évvel ezelőtt azt állította, hogy rálőttek, ugyanakkor ő maga vágta fel karját és tett bele ólmot - arra mutatott: érdemes nála is nyomozni, így jutottak el a mezőkovácsházi rendőrök a szintén kevermesi G. Balázshoz, aki korábban hivatásos vadász volt'. Nagykamaráson összetűzésbe keveredett a helyiekkel, ezért távozott onnan. A preparált tyúktojásokat - pici lyukon keresztül mérget juttattak a tojásokba - bosszúból rakták ki, hogy a vadász lehetetlen helyzetbe hozza kollégáit. P. Zoltán mellett a kevermesi G. István segédkezett. A rendőrök lefoglalták 7 holló, 2 barna réti héja, 1-1 réti sas és molnárgörény tetemét, valamint 13 preparált tyúktojást. Az okozott kár 1,5 millió forint. A házkutatások során mérgek, injekciós tűk, engedély nélkül tartott lőszerek, őzagancsok, vidra- és borzbőrök Ártalmasabb a hamis cigaretta London A brit boltokban eladásra kínált cigarettáknak legalább a negyede hamisítvány - adja tudtul a londoni Sunday Telegraph. Az ál „nikotin- rudakat” gyártóik az egészségre veszélyes pácokkal itatják át, miáltal még ártalmasabbak lesznek. A hamisított cigarettákban ellenőrizetlen a nikotintartalom és a rákkeltő vegyi anyagok aránya. A szállítmányok Kínából érkeznek. Becslések szerint évente legalább 100 milliárd szál cigarettát gyártanak Fucsian és Guan-dong kínai tartomány kis falvaiban. A dohány mellett a manufaktúrák padlóján fölgyülemlett szemetet is beledolgozzák az „exportra” szánt füst- rúdba - állítják a szakemberek. A csempész'"' számottevő adóbevétel- xenést is okoz a brit pénzügyi kormányzatnak: legalább négymilliárd euróval (mintegy 1000 milliárd forintnak megfelelő összeggel) rövidíti meg a kincstárt. A szakemberek szerint a csem- pészcigaretta-üzletet azzal lehetne visszaszorítani, ha csökkentenék a dohányneműk adóját, amely ma még 80 százalék. Ha a hazai gyártású és folyamatosan ellenőrzött minőségű márkákat olcsóbban adnák, a dohányosok nem keresnék a hamisított termékeket, kulcsár László A mérgezés tárgyi bizonyítékai is előkerültek. Tizenkét őzbak trófeájáról már most megállapítható, hogy biztosan engedély nélküli kilövésből származnak. Negyvenöt pár egerészölyvlábra is bukkantak a nyomozók. Láng Katalin, a Körös-Maros Nemzeti Park zoológiái felügyelője hangsúlyozta: a réti sasnak egyFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER két képvisel, tehát a 45 pár láb 450 ezer forintos károkozásra utal. Lugasi József százados, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a három őrizetbe vett férfit természetkárosítással, valamint az orvvadászat miatt lopással gyanúsítják. NYEMCSOK LÁSZLÓ Apróban óriás! Elítélték a tükröző férfit Szeged Két évre felfüggesztett fogház- büntetésre ítéltek egy nyugdíjas férfit, aki a szegedi repülőtér közelében lévő házának udvaráról rendszeresen tükrözéssel próbálta elvakítani a le- és felszálló gépek pilótáit. Az ötvennyolc éves Savanya Ferencet légi közlekedés biztonsága ellen folytatólagosan elkövetett bűntett miatt - helybenhagyva az első fokú bíróság ítéletét - nyolc hónap fogházra ítélte a Csongrád Megyei Bíróság, a büntetés letöltését két év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet jogerős. A vádirat szerint az idős férfit nagyon zavarja a háza fölött közlekedő repülők zaja, ezért évek óta nappal tükrözéssel, éjszaka pedig nagy fényerejű reflektorokkal próbálta elvakítani a pilótákat. Egy alkalommal az egyik gép emiatt vészhelyzetbe került, a leszállás majdnem tragédiával végződött, máskor pedig a mentőhelikopter vezetőjének kellett manővereznie, mert az erős fény leszálláskor elvakította - mondták el a tanúk az előző tárgyalásokon. A vádlott ellen 1996-ban indult már eljárás, de megszüntették, mert a pszichiátriai szakvélemény büntethetőséget kizáró elmebetegséget állapított meg. Az újabb büntetőper tavaly tavasz- szal indult. Savanya elmondta, hogy az elmúlt években számos országos és helyi hivataltól Kért jogorvoslatot helyzetére, de mindenütt elutasították. A bíróság az ítélet kiszabásánál figyelembe vette, húgy - az újabban készített igazságügyi elmeorvosi szakvélemény szerint - a vádlott beszá- míthatósága korlátozott. Ajándéksorsolás a előfizetői között kifőztük nyertesünk: KOVÁCS FERENC Baksa, Zrínyi u. 7 Április "14-étől 2 hétig mindennap kisorsolunk egy kávéfőzőt előfizetőink között! Ön is lehet a szerencsés! Figyelje a lapot! A miénk. tempó KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Bosszúból megmérgezett állatok millió forint az eszmei értéke, a fészkelőállomány száma országosan sem több száznál. Az egerészölyv 10 ezer forintos eszmei érté-