Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-17 / 104. szám
4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2002. Április 17., szerda | Hírek SELLYÉN a napokon belül induló gázberuházás részleteiről a holnap délutánra szervezett lakossági fórumon tájékoztatják az érdeklődőket. A délután öt órakor kezdődő tájékoztatón a résztvevők megtudhatják, mikor, melyik utcában végzik a munkákat. Ezenkívül pénzintézetek is tájékoztatást adnak a különböző hitellehetőségekről, amelyet például a csatlakozási díj előteremtéséhez vehetnek igénybe a helybéliek. (wk) BAKSÁN a nyugdíjasklub fűtésrendszerét kicseréltette az önkormányzat 350 000 forintos beruházásból, s tegnap már a gázkonvektorok adták a meleget. (a) A DÉL-DUNÁNTÚLI Vízügyi Igazgatóság ebben az évben csakuem 6 millió forintot fordít dolgozói továbbképzésére. Ezen belül a hangsúly a számítástechnika és az idegen nyelv oktatásán van. Az utóbbira több mint 500 ezer forintot szánnak, az angolkurzuson tanulóknak szeptembertől vizsgakötelezettséget írtak elő. (aa) SIKLÓSON idén ejgyhangú döntéssel Spiegel Árpád vízvezeték-szerelő mester nyerte el a helyi Ipartestület által adott „Az év iparosa” címet. A díj elnyerése számos tényezőtől függ, abban többek között szerepet játszik a foglalkoztatottak számának alakulása is. A győztest - mint mondta - meglepte a kitüntetés. A mostani elismerésen kívül két évvel ezelőtt jutalmazták utoljára munkáját, akkor megyei kitüntetésben részesült, ugyanis 40 tanulójából egy az országos versenyen az élén végzett. (KJ) Nagy csaták kis pénzekért Rövidesen lejár az úgynevezett területi kiegyenlítő alapra (TERI) benyújtható pályázatok határideje. Az összesen mintegy félmilliárd forint sorsáról a megyei területfejlesztési tanács a kistérségi társulások véleménye alapján határoz, azaz gyakorlatilag az érintett önkormányzatok maguk dönthetik el, mire kérnek támogatást. Baranyai körkép A jövő hét elején jár le a TEKI-pályázatok beadási határideje. Idén az alapból több mint félmilliárd forint igényelhető, az összeg sorsáról a korábbi gyakorlatnak megfelelően tulajdonképpen az érintettek határoznak úgy, hogy maguk között megállapodnak, melyik pályázati célt favorizálják. Miután az összegből (melynek többszörösére is lenne igény) elvben több száz település kérhetne részt (azt hogy melyik kistérségnek mennyi jut egy, a hátrányos helyzetüket „rangsoroló” számítással dől el), általában komoly csaták árán képesek csak eldönteni az önkormányzati társulások, hogy melyik település pályázatának adnak elsőbbséget. Az általános gyakorlat szerint még a pályázatok beadása előtt határoznak, s ezekben az esetekben csak az általuk támogatott kérelmek kerülnek a területfejlesztési tanács elé. Ugyanakkor előfordul az is, hogy megvárja egy-egy kistérség, hogy milyen pályázatokat adnak be az önkormányzatok, majd ezt követően, de még a végső döntés előtt alakítják ki álláspontjukat. Információink alapján egyes kistérségekben a vetésforgó elvét alkalmazzák, azaz egyik évben egyik település és vonzás- körzete a kedvezményezett, míg a következőben más lesz a favorit. Értesüléseink szerint a társulások némelyikében a vitáknak politikai színezete is volt, előfordult, hogy az önkormányzatok pártbéli hovatartozásuk alapján tömörültek „kartellbe”. MÁTÉ BALÁZS A TEKI-KERET TÖBBSÉGÉNEK VÁRHATÓ ELOSZTÁSA 33 millió Ft Iskolafelújítás, járdaépítés Sásd és térsége Komló és térsége Kővágótöttös: 10,3 M Ft I Kisherend: 3,5 M Ft Pécs Í és vonzáskörzete 33 millió Ft Ebből többek között Komló: útfelújítás (10 M Ft) Magyarszék: gázberuházás (9 M Ft) 23 millió Ft Rendezési tervek, Pécsvárad öt településsel közösen 2 ivóvízkutat építene, Mecseknádasd: útaszfaltozás, Pereked: orvosi rendelő felújítása * Pécsvárad és térsége Szigetvár és térsége Várhatóan Aranyosgadánynak 79,6 millió Ft Még nem döntöttek Sellye és térsége 65 millió Ft Rendezési tervek 96 millió Ft Még nem döntöttek Fellebbez a megbüntetett ügyvéd Komló A vádlott távolmaradása miatt ügyvédjére rótt ki rendbírságot a tárgyaláson a bíró. Az ügyvéd ezt jogtalannak tartja, és fellebbezett a döntés ellen. aki depressziós állapota miatt a húsvét előtti nagyszombaton szakorvoshoz ment. Az orvos kórházi kezelést javasolt, és határozottan ellenezte az április 3-ai tárgyaláson való részvételt. Az ügyvédnő a húsvét utáni első munkanapon, kedden megtalálta postaládájában az orvosi igazolást, és aznap eljuttatta azt a komlói bíróságra.- Bár álláspontom szerint jogszabályi kötelezettségem nem volt erre, mégis megtettem - mondta. Azt is hozzáfűzte, hogy a vádlott dolga akár 8 napon belül- Úgy érzem, hogy a két és fél éve húzódó büntetőügy során egyre ellenszenvesebbé váltam a bírónak, mert minden jogszerű eszközt megragadtam ügyfelem védelme érdekében. Ennek tulajdonítom a részemre kiszabott 50 ezer forintos rendbírságot is - vázolta a helyzetet kérdésünkre Hi- degné dr. Csemik Aranka ügyvéd. A hosszúra nyúlt ügy rendőrségi, majd bírósági szakaszában elszenvedett tortúra alaposan megviselte a vádlott egészségét, igazolnia távolmaradásának okát. A bíró a tárgyaláson mégis „vétkesnek” találta az ügyvédnőt, aki azonnal bejelentette fellebbezési szándékát. Bízik benne, hogy a megyei bíróság hatálytalanítja a bírságot. Megkérdeztük a történtekről dr. Dobra Sándor bírót is, aki azt mondta, hogy bíróként nem nyilatkozhat, erre dr. Kalmár Éva bírósági sajtóreferens jogosult.- A rendbírság kérdésköre nem tartozik a tájékoztatás körébe - válaszolta Kalmár Éva lapunknak. - Az ügyvédnőnek jogában áll megfellebbeznie, ha jogtalannak tartja a bírságot - tette hozzá. LOLLYPOP. A Pécsi Árpád fejedelem Általános Iskola és Gimnázium felkérésére a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte az úgynevezett „LOLLYPOP”, közlekedést segítő oktatást. A felkészített forgalomsegítők tanítási naponként 7.30-tól 7.50-ig az Aidinger János úti Gyógyszertárnái lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen szolgálnak. Az iskola szeretné, ha a veszélyes és nagy forgalmú átkelő- ben a jövőben villogó sárga jelzés hívná fel a figyelmet a gyalogosforgalomra, (sn)___________________________________• ________fotó= t. l. Siklós é s térsége Mohács és térsége Önrész pályázatokhoz: a) Széchenyi téri ifjúsági centrum b) Kisfaludy Gimnázium felújítása Forrás; Dunántúli Napló Helyben palackoznak PÉCS Évek óta borpalackozó híján van a város. Ezért örvendetes az a hír, hogy néhány hónapon belül megkezdi működését az az új palackozóüzem, melynek a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet adott otthont, s amelyben nemcsak az intézeti borokat palackozzák, hanem a Pécsi Pinceszövetkezet termelőit is fogadják majd. Amint azt lapunknak dr. Kozma Pál igazgató elmondta, a táj különleges fajtájaként említhető Cirfandli, mint Pécs „zászlósbora” indokolta a palackozó létrehozását. Az első nekirugaszkodásra az intézet évi 1500 hektóliteres terméséből 200- 300 hektólitert palackoznak majd. A legjobb évjáratok legjobb minőségét. Erre nagy szükség van, ugyanis ezekkel a palackokkal hitelesíthetik a tájat, adhatják vissza rangját a pécsi szőlő- és borkultúrának, segíthetik fennmaradását. A hírek szerint az intézeti Cirfandli különlegesen szép palackba kerül majd: az ehhez illő, pécsiséget jelképező borcímke tervezésére Pincehelyi Sándor Munkácsy-díjas pécsi grafikusművészt kérték fel. A város bortermelői is várnak már a palackozóra. Zalay Buda, a téma felelőse úgy fogalmazott, hogy a helyi bortermelők közérzetét és a város imá- zsát növeli ez a beruházás. Minden reményünk megvan tehát arra, hogy Pécsett palackozzák eztán a térség fehérborait, köztük a különleges minőségűnek számító 2001-es évjáratú Cirfandlit is. Utóbbi évjárat szőlőszemeinek nagy részét ugyanis nemespenész ölelte. (Háttér: umnv.dunantulinaplo.hu) Igen a hulladéklerakóra Sásd-Pécs Sásd is csatlakozott ahhoz a Me- csek-Dráva Hulladéklerakó Programhoz, amely szakértők szerint legalább húsz évre megoldhatja a térség hulladékkezelési problémáját. A program tervezett helyszíne Baranya és Somogy megye déli része. A tervezet közel 278 települést és 350 ezer lakost érint. Az elképzelés legfőbb célja a térség településeinek szflárd hulladékkezelési rendszerének egységes kialakítása. A tervek szerint bezárnák és rekul- tiválnák a régi lerakókat, és előtérbe kerülne a szelektív hulladék- gyűjtés és a zöldhulladékok gyűjtése, hasznosítása is. A pécsi önkormányzat a program gesztora, melyhez az érintett települések önkormányzatainak május 15-ig kell határozniuk a csatlakozásról és a beruházás költségeiből tíz százalék önrészt kell vállalniuk. A kivitelezés 2004 elején kezdődne, kétéves ütemtervvel. SOMLAI A. PARLAMENTI hmU KLm — 20 02 VÁLASZTÁSOK Szennyvíz, gáz és út Hírek Az MSZP egyetlen meglévő támogatást sem szüntet meg, ugyanakkor tervezi például a gyesnek a mi- nimálnyugdlj helyett a minimálbérhez való viszonyítását, a nyugdíjasoktól 1998-99-ben elvett 52 milliárd forint szeptemberi kifizetését és a 13. havi nyugdíj bevezetését - mondotta nagyhajmási fórumán Páva Zoltán, az MSZP jelöltje Baranya 4. számú választókerületében. Azzal folytatta a sort, hogy a szocialisták adómentessé teszik a minimálbért, ezzel több pénz marad az alacsony jövedelmű munkavállalók zsebében. Az óvodákban, bölcsődékben ingyenes lesz az étkeztetés, az általános iskolásoknak a tankönyvek. Ingyenes lesz a diákok iskolába utazása is, ami különösen érinti a nagyhajmási szülőket, hiszen a településnek nincs iskolája. Páva Zoltán hangsúlyozta: a foglalkoztatás bővítése érdekében az MSZP kormánya tb-járulék kedvezményt ad azoloiak a munkáltatóknak, akik sorkatonai szolgálatból leszerelt, gyesről visszatérő, vagy 45 év feletti munkavállalókat alkalmaznak. Ugyanakkor a munkanélküliség csökkentése összekapcsolódik a közlekedési és a kommunális fejlesztésekkel. A kistérségben a következő négy évben szeretnék megvalósítani a szennyvízcsatornázást, a gázszolgáltatás kiépítését, valamint a Nagyhajmást Bikallal összekötő műutat. A képviselőjelölt kifejtette: nagyon bízik abban, hogy elkészül a Kaposvárt Szek- szárddal összekötő új út is, amely 9 kilométerre húzódik majd Nagyhajmástól, és így segít a kistérséget bekapcsolni a gazdaság vérkeringésébe. D.I. Itt a pénz a Tegnap képviselői fogadóórán dr. Hargitai János, a Fidesz- MDF képviselőjelöltje érdeklődő választói előtt bejelentette, hogy a Gazdasági Minisztériumból 181 millió forint érkezett a mohácsi városházára, ami a leendő millenniumi lakótelep közművesítésére szolgál. Dr. Hargitai János, a Fidesz-MDF országgyűlési képviselőjelöltje tegnap délelőtti Mohácsi fogadóóráján azokról a nagyszabású fejlesztésekről szólt, amelyek megalapozását a következő választási időszak tartogatja. így elsőként bejelentette, hogy a várost elkerülő, több mint kétmilliárd forintba kerülő út építése azt a lehetőséget tartogatja, hogy egy új, úgynevezett millenniumi lakótelep körvonalai bontakozhatnak ki az út térségében. E lakótelep lakótelepre közművesítéséhez tegnap a Gazdasági Minisztériumból 181 millió forintot kapott a város. A képviselőjelölt szerint a térségünk egyik legnagyobb beruházása a 6-os út Budapesttől Ivándárdáig terjedő szakaszának megépítése lesz a kormányzati elképzelések szerint. Ehhez a baranyai tervező és régészeti feltáró munka megkezdődött, s az építés-kivitelezés szempontjából döntő időszak lehet a következő négy év. Hasonló nagyberuházás Mohács számára a határkikötő megépítése, amellyel egy újabb kétmilliárd forintos fejlesztéshez jutott a Duna-parti város. A kikötő megépítése nemcsak országosan, hanem nemzetközileg is fontos, s a munkálatok első fázisaként az önkormányzat a leendő kikötőhöz szükséges part menti in- gatlanok cseréjét megejtette, k. f. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök mai baranyai látogatása során 12.30-tól Szigetvárra érkezik a városháza elé a Zrínyi télre, ahol a tervek szerint 12.45-től nagygyűlés keretében szól a választópolgárokhoz. Siklóson 15.30-tól kezdődik hasonló kampány-összejövetel a városház előtti téren és az ott lévő központi étteremben. (a) DR. MIKES ÉVA, a Fidesz-MDF képviselőjelöltje a baranyai 1-es számú választókörzetben ma 12 órától a Tettye vendéglőben várja az érdeklődőket, 16-17 óra között a Remény Rádióban dr. Kékes Ferenc MSZP-s képviselőjelölttel folytat vitát, 17.30-kor Hirden, a Kócos Vendéglőben várja a polgárokat, 19 órától pedig Vasason, a D. utcai kultúrházban fogadja a választókat. (a) DR. HARGITAI JÁNOS, a Fidesz MDF képviselőjelöltje a baranyai 5-ös számú választókörzetben ma délután a miniszterelnök siklósi nagygyűlésén vesz részt, majd este a mohácsi tévében politikai vitaműsorban szerepel. (a) PICHLER IMRE, a Fidesz-MDF képviselőjelöltje a baranyai 7-es számú választókerületben ma a városházi turisztikai konferencián részt vesz, majd a városház előtti téren a Fidesz-MDF 12.30 kor kezdődő nagygyűlésére várja a választópolgárokat. (a) PÁVA ZOLTÁN országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Baranya 4. számú választókerületében ma 17.30-kor Komlón, a Templom téri Német Klubban tart lakossági fórumot. A tervek szerint vendége lesz dr. Toller László, Pécs polgármestere. (b) GRÁF JÓZSEF országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Baranya 7. számú választókerületében ma 18 órakor Szigetváron, a Vigadóban tart választási fórumot. Vendége Katona Béla, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese lesz. (b) KOCSI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, az MSZP jelöltje Baranya 6. számú választókerületében ma 15 órakor Beremenden, a gondozási központban tart választási fórumot, (b) DR NYÚL ISTVÁN, az MSZP képviselőjelöltje Baranya 5. számú választókerületében ma 15 órakor Pécsváradon, az ABC-áruház parkolójában találkozik a választópolgárokkal, 17.30-tól pedig Versenden, a művelődési házban tart lakossági fórumot. (b) DR. KÉKES FERENC, az MSZP képviselőjelöltje Baranya 1. számú pécsi választókerületében ma 16 órától a választókerület képviselőjelöltjeinek Remény Rádióban élőben közvetített vitáján, majd 18 órától Birjánban, a kultúrházban tart választási fórumot. ■