Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-15 / 102. szám

16. OLDAL SPORT 2002. Április 15., hétfő | Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesíel Labdarúgó NB I. B Futball helyett csak mese Pécs-Tatabánya A PMFC a hétvégi bajnokiján legalább egy gondtól megszaba­dította szurkolóit: immár nem kell feleslegesen izgulniuk, va­jon van-e esélye a bajnoki címre csapatuknak. A piros-feketék ugyanis a sima, szégyenteljes 3-0-lás vereségükkel végérvé­nyesen lemondhatnak aranyérmes álmaikról. ak könnyedén gurítottak egy hár­mast pécsi ellenfelüknek. Az első negyvenöt perc egyben azt is jelen­tette, hogy - a mutatott játék és ter­mészetesen az eredmény alapján - a PMFC most már bajnoki álmait is eltemethette, a továbbiakban maxi­mum a dobogós helyekért hajthat­nak Mártonék. Már ha egyáltalán hajtani fog­nak. Tóth Bálint szerint ugyanis a szombati mérkőzésen akarás nél­kül futballoztak játékosai, semmit nem tettek meg a győzelemért. „Számomra ez megalázó vereség volt, éppen Tatabányán, ahol ne­kem ez egy presztízsmérkőzésnek indult. A labdarúgóimtól nem kap­tam meg semmit, ennyi erővel az ifístáimat is kiküldhettem volna a pályára, ők legalább hajtottak, csúsztak-másztak volna. A szomba­ti produkció bűncselekmény volt a futball ellen.” A szakvezető - számot vetve a le­hetőségekkel - hozzátette, hogy ez­zel a vereséggel egyben a bajnoki ál­maikról is lemondhatnak. Szögleta.: 8-5 (4-4) Edző: Kovács László Dombai 0 Szabó V. 6 Cseri 6 Farkas V. 6 Farkas A.6 Kovács A. 6 Nagy S. 7 Schafranek 7 0 ///Németh 6 (Máj. 72.) Kincses 6 0 Arruda 7 0 IfeßgMap! (Zsivócky 86.) ■ ©Ml?® Vincze 5 Sitku 4 (Horváth Gy. 4, 46.) Márton 5 (Horváth S. -, 65.) Kutas 4 Berdó 4 (Kordé 4, 46.) Kulcsár 4 Lantos 5 Szekeres 5 Halász 5 Sipos 5 Sólyom 5 Edző: Tóth Bálint Félidő: 0-3 g A tatabányai mérkőzés már az első félidőben eldőlt, amikor a tabella legutolsó helyén álló, ráadásul az utolsó öt mérkőzését elbukó hazai­- Úgy érzem, ebben a csapatban egyedül csak én akarom azt, hogy az első helyen végezzünk. A Kapos­vár elleni mérkőzésen is látszott, hogy ez a gárda egy akaratgyenge társaság. Tele vagyok olyan játéko­sokkal, akik csak úgy elvannak a pályán, amit csinálnak, az nem fut­ball, hanem csak mese. Tatabánya, 300 néző. V.: Dubraviczky. 21. p.: Kincses Arruda bal oldali beadása után Sólyom kapust és a védőket megelőzve 5 méterről lőtt a kapu jobb oldalába (1-0). 33. p.: Schafranek Sólyom ka­pust egy csellel leültette, majd 7 mé­terről az üres kapuba gurított (2-0). 45. p.: Arruda három méterről Sólyom mellett a bal alsó sarokba helyezte a labdát (3-0). Az első húsz percben derekasan küzdött a két csapat. A házigazdák az első valamirevaló helyzetükből gólt szereztek, s ezt követően már az történt a pályán, amit a tatabá­nyaiak akartak. Térfélcsere után is nagy ziccereket puskáztak el Kin­csesék, a pécsiek alig-alig jutottak el Dombai kapujáig. A tatabányai há­lóőrnek egyszer kellett komolyab­ban közbeavatkoznia, a 70. percben Vincze 16 méteres lövése után bra­vúrral ütötte szögletre a labdát. A mecsekaljai társaság mélyen tudása alatt játszott ezen a mérkőzésen, a gólarány a ven­dégekre nézve hízelgő. Kovács Lász­ló:-Végig mi irá­nyítottuk a játé­kot, kezünkben volt a mérkőzés. Nagyobb arány­ban is győzhet­tünk volna. Tóth Bálint: - Nagyon szégyel­lem magam, de nem vagyok meg­győződve arról, hogy játékosaim is ugyanígy vélekednének. További eredmények: Siófok - Kaposvár 3-1, Marcali - Celldömölk 0-3. Következik. Az 5. forduló (ápri­lis 20., 17.00) párosítása: PMFC - Siófok, Kaposvár - Marcali, Celldö­mölk - Tatabánya. NB I. B, Nyugati cs. 1. Celldömölk 26 16 5 5 53-25 53 2. Siófok 26 17 1 8 51-27 52 3. Kaposvár 26 13 6 7 52-31 45 4. Marcali 26 12 6 8 51-37 42 5. PMFC 26 12 6 8 38-38 42 6. Tatabánya 26 12 4 10 43-29 40 K. MAYER ANDRAS Balatonyi bemutatta Időnként a nézők segítsége is elkelt fotó: tóth l. _______Pécs, ATI-pálya ______ A végére maradt a legjava a teg­napi 6. ATI-rali amatőr-autóver­senyen: az utolsó hivatalos indu­lót követően ugyanis a sokszoros ralibajnok Balatonyi Árpád (a na­vigátorülésében az egykori Tra- bant-specialista Kővári Barnával) kanyarodott a pályára egy Lada VFTS-sel és rendkívül látványos, közönségszórakoztató csúsztatá­sok közepette is majd’ egy má­sodpercet javított a legjobb ver­senyző idején. (Ezt követően ár. Kékes Ferenc, a megyei közgyű­lés elnöke váltotta Kővárit az anyósülésben, és valljuk be, a vi­adal fővédnökéhez méltó harcedzettséggel viselte az ő ut­cai tempójánál kissé gyorsabb kanyarvételeket...) Igaz, Balatonyi a legjobb szán­dékkal sem nevezhető amatőr­nek, márpedig ezúttal ők voltak a főszereplők. A benevezett ötven páros is látványos autózással ra­gadtatta tapsra a nézőket. Főként, hogy a szombati edzések után az egyik vasárnapi futamra is jutott az égi áldásból, így a felváltva vizes-száraz aszfalt még inkább próbára tette a pilótákat. Bár a mezőnyben néhány igazán nagy autó (BMW, Mercedes) is rajthoz állt, a prímet ezúttal a legkisebb vitte el: az abszolút legjobb fu­tamidő a Kis István, Kis Balázs (testvér) pár nevéhez fűződött, akik 1:40,12 perc alatt száguldot­tak végig az ATI-tanpályán kiala­kított terepen Trabantjukkal, vé­gül megszerezve az abszolút győ­zelmet is a Mang, Mang és a No- vák, Hagyó duó előtt. A kategóriánkénti helyezet­tek a három futam összideje alapján. 800 ccm alatt (mind Trabant 601): 1. Kis, Kis, 2. Kacsándi, Kacsándi, 3. Ezer, Vér­tes. 800-1300 ccm: 1. Ifj. Laka­tos, Lakatos, (Skoda S100), 2. Burger, Leipold, (Wartburg), 3. Magyar, Staub (VW Golf). +1300 ccm: 1. Mang, Mang (FIÁT Unó), 2. Novák, Hagyó (Opel Corsa), 3. Szabadkai, Kovács (VW Golf). sz. zs. STIHL MÁRKABOLT ÉS SZERVIZ Pécs, Megyeri út 4. Tel.: 72/210-920 /JMOSÓl n £ www.kiefer.hu / STIHL A világon az első. Hitelügyintézés helyben! Labdarúgó NB II., Nyugati csoport Megtört a Vasút lendülete Komló - Balatonlelle 0-0 Komló, 300 néző. V.: Wencze. Komlói Bányász: Demhardt - Fo­dor, Augustin, Schuszter, Istóko- vics - Nagy J. (Dörgő, 65. p.), Méhn, Geisz, Priol - Bori, Dömény. Edző: Kovács Lajos. Balatonlelle: Gyenes - Hajmási, Gosztonyi, De­rne, Husnyánszki, Kolovics - Hi- mics (Bakó, 53. p.), Brunczvig, Er­dei - Fogarasi, Takács (Silimin, 56. p.). Edző: Sándor István. Az első félidőben a komlóiak szinte csak a védekezésre összpon­tosítottak, a második játékrészt bát­rabban kezdték, ám a kinyíló védel­mük mellett újabb gólszerzési lehe­tőségeik adódtak a lelleiek előtt. A kapuk felváltva forogtak veszély­ben, ám a vendégek közelebb áll­tak a győzelemhez. Jók: Demhardt (a mezőny leg­jobbja), Augustin, Fodor, ill. Gosz­tonyi, Fogarasi, Brunczvig. Kovács Lajos: - Fegyelmezett, odaadó játékunk ma ennyire volt elég. Sándor István: - Csalódott va­gyok, mert mind a helyzetek, mind a játék alapján győzelmet szalasz­tottunk el. Veszprém- Pécsi VSK 2-1 (1-0) Veszprém, 200 néző. V.: Hor­váth. Veszprém: Varga - Latyák, Foki, Ürményi - Bognár, Kozma (Gersics), Sz. Tóth (ßäogh I.), Fin- ta - Bényi, Szegletes, Balogh Zs. (Szöllőskei). Edző: Baki László. PVSK: Horváth Gy. - Éles, Tallósi (Vessző), Horváth Z., Csikvár - Ta­más (Hegedűs), Angelovszki (Né­meth), Revenco, Szabó - Petrók, Mayer. Edző: Petrók Viktor. 30. p.: Szegletes kényszerítőzött Bényivel, aki középen kilépett a vé­dők közül, elgurította a labdát a ve­tődő kapus alatt, majd közelről az üres kapuba helyezett (1-0). 64. p.: Jobb oldali szöglet után ide-oda pattogott a labda a veszpré­mi 16-oson, Csikvár kapásból nagy erővel a kapu bal oldalába bombá­zott (1-1). 84. p.: Szegletes cselezgetett az ellenfél 16-osán belül, ahol két védő között elesett. A játékvezető bünte­tőt ítélt, amit a sértett értékesített (2-1). Küzdelmes, sok hibával tarkí­tott összecsapáson a több helyze­tet kidolgozó hazaiak némileg szerencsés győzelmet arattak. Jók: Foki, Bényi, Szegletes, ill. Horváth Z., Mayer, Angelovszki. További eredmények: MTE ­Ajka 3-1, Balatonfüred - Petőháza 1-1, Tata - Kaposvölgye 0-0, Sárvár - Bonyhád 6-0. Következik. A 20. forduló (04. 21., 17.00) párosítása: PVSK - MTE, Kaposvölgye - Balatonlelle, Sárvár - Tata, Ajka - Bodajk, Petőháza - Vezsprém. A Bonyhád szabadnapos. NB II. Nyugati cs. 1. Bodajk 17 10 5 2 27 11 35 2. Sárvár 18 8 6 4 29 18 30 3. B.lelle 18 8 5 5 24 16 29 4. MTE-Motim 17 8 4 5 34 23 28 5. Petőháza 18 7 7 4 21 15 28 6. Tata 17 7 6 4 21 17 27 7. Kaposvölgye 18 7 5 6 19 19 26 8. Veszprém 17 6 5 6 21 18 23 9. PVSK 18 4 6 8 22 24 18 10. Komló 17 4 4 9 15 28 16 11. B.füred 17 2 10 5 14 28 16 12. Bonyhád 18 4 3 11 17 39 15 13. Ajka 18 2 8 8 22 30 14 Összeállította: Nyáguly Ger­gely, Szűcs Zsolt _______________Labdarúgó NB II., nők_______________ Br avúros pontrablás a listavezetőtől Debrecen - PMFC-Ivas 1-1 (0-0) Csaba Ferenc: - Küzdelmes, Debrecen,10 néző. V.: Graffer. magas színvonalú játék mellett PMFC-Ivas: Polereczki - Iván, méltó ellenfelei voltunk a nálunk Matuska, Görföl, Lukács - God- jobb erőket képviselő listavezető­vár, Kaszás, Berki, Eckert - Gráf, nek. Csapatom tagjai küzdeni tu- Lauer É. Edző: Csaba Ferenc. dósból és akarásból is kitűnőre G.: Péter (48. p.), ill. Eckert vizsgáztak. (86. p.) Kézilabda NB I., NB I. B Hetesekkel az erdőbe Diacell-Pécsi KK - Cegléd 23-23 (13-10) NB I. férfiak, rájátszás, felsőház. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 500 néző. V.: Klucsó, Lekrinszky. Diacell-Pécsi KK: SZENTE - ER­DÉLYI P. 4, Szögi 4, Lévay 1, Frányó B„ KATZIRZ 6/1, Kovács Zs. 1. Cs.: Szóból 2, Serfel 5/1, Bursac, Hőgye. Edző: Füzesi Ferenc. Cegléd: CZI- RÁKI - Noris 5/1, Bendó 6/1, Lau- rencz 2, Buchesch, Lengyel, JAKAB 5. Cs.: DÁVID, Kökény, Hímer 2/1, Varga 3. Edző: Nagy Károly. Az eredmény fakulása: 12. p.: 3- 3, 17. p.: 6-4, 25. p.: 9-8, 39. p.: 14-16,43. p.: 17-17,49. p.: 18-20. Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 5/3. Igazán férfias, kemény összecsa­pást hozott a találkozó, mindkét ol­dalról jól felépített támadó- és védő­játékkal. A két összeszokott gárda csatájából kezdetben a hazaiak ke­rültek ki győztesen, és a félidő vé­gére elért háromgólos vezetésük megnyugtatónak tűnt. Fordulás után azonban a felpörgetett ritmus­ban elkapkodták a támadásokat és a kontrákból átvette a vezetést a Cegléd. Ezt kétszer ki is egyenlítet­ték a hazaiak, sőt a végjátékra egy- gólos vezetést szereztek, de végül Laurencz bekígyózott a védőfalba és egyenlített. Áz alapszakaszbeli két vereség után ezúttal döntetlen­re futotta a pécsiek erejéből a Ceg­léddel szemben. Füzesi Ferenc: - Egy ponttal fi­zettünk a második félidei gyenge koncentrálásért. Csömör - Komló 26-21 (10-10) NB I.. férfiak, rájátszás, alsóház. Csömör, 400 néző. V.: Bonifert, Ser­főző. Csömör: ZSEMBERY - Gábo- si 1, ELEK 8/4, Fügedi 2, Kende 2, Veres 3, Apró 4. Cs.: KERTÉSZ 5, Győrffy 1. Edző: Adorján Gábor. Komlói Bányász: Mészáros - Kalo- csay 3, Kékesi 3, Papp L. 2, Csopics 3, Frey 1, Szilovics. Cs.: Pókos (ka­pus), DÖMÖS 5/3, TOLSZTOJ 4. Edző: Fenyvesi Károly. Az eredmény alakulása: 10. p.: 4- 4,20. p.: 7-7,40. p.: 13-13, 50. p.: 20-18. Kiálbtások: 14, ill 6 p. Hétméteresek: 5/4, ill. 7/3. Felsőház 1. Szeged 4 4 0 0 129-110 13 2. Veszprém 3 3 0 0 88-56 12 3. Dunaferr 3 1 0 2 74-77 6 4. Cegléd 3 0 1 2 70-82 4 5. Diacell-Pécs 4 1 1 2 101-118 4 6. Orosháza 3 0 0 3 76-95 2 Alsóház 1. Győr 4 3 1 0 101-92 13 2. PLM-Elektr. 4 3 0 1 120-107 9 3. Komló 4 1 0 3 110-116 7 4. Sz.batta 4 1 0 3 108-121 6 5. Csömör 4 1 1 2 90-90 5 6. Rév és Tsa 4 2 0 2 97 -100 5 A 45. percig kisebb hibákkal ugyan, de még vezetni is tudott a Komló, de utána kettős emberhát­rányba kerültek a vendégek, és egy balszerencsés gól miatt lélekben feladták, és a hazaiak kapusával sem bírtak. Fenyvesi Károly: -Aki a hétmé­tereseket kihagyja, önmagát viszi az erdőbe. További eredmények: Dunaferr- Veszprém 17-27, Orosháza - Sze­ged 30-32. Hort SE - Pelikán Siklós 23-27 (11-15) NB I. B, férfiak. 150 néző. V.: Bujdosó, Tomecskó. Pelikán Sik­lós: JANDÓ - Viola 1, BECSKEI I. 7, FRÁNYÓ G. 3, VIRÁG 6, Géczi, BA­LOG 7. Cs.: Sátori, Molnár, Miklós, Ábrahám, Erdős, BECSKEI T. 3. Mb. edző: Borbandi István. Borbandi István: - A szív és a lé­lek diadala vök ez a győzelem, ame­lyet a beteg edzőnknek ajánlunk. Pécsvárad-Reruix - Alba Regia 16-24(13-11) NB I. B, férfiak. Pécsvárad, 100 néző. V.: Bakos, Holman. Pécsvá- rad-Renax: Balló - Kocsis 6, Paic 1, Szappanos 4, Wemer 1, Horváth B. 4, Vajda K. Cs.: Gyulay (kapus), Szekeres, Bán. Edző: Kovács Jenő. Még a bravúrosan feljavult ven­dégvédekezés sem magyarázat a második félidőre. Kovács Jenő: - Egy félideig tar­tott a tudomány. Szigetvári Takarékszövetkezet ­Szentendrei KC 23-22 (11-12) NB 1. B. férfiak. Szigetvár, 400 néző. V.: Szemes, Varga. Szigetvá­ri Takarékszövetkezet SE: SZABÓ- Horváth 1, Kovacsevics 2, TÓTH J. 7, Vajda, Virág. Cs.: Kovács, RO­ZINA 4, Monostori 3, KONCZ 1, HŐGYE5, Fata (kapus). Edző: Tóth András. Tóth András: - A vártnál nehe­zebben, nagyon nagy küzdelemben sikerük a nagyon jó erőkkel rendel­kező Szentendre csapatát legyőzni. PEAC-Pikker - MarcaU 25-23 (13-13) NB I. B, nők. Égyetemi csarnok, 200 néző. V.: Kisfalvi, Péli. PEAC- Pikker: Veress - Somlai 4, Suga 2, HORVÁTH 3, SZŰCS 8, Schmidt 2, Kiász 3. Cs.: TAKARÓ (kapus), Sa­vanyú, Tomasovics 1, Balogh 1, Székely 1. Edző: Danyi Gábor. Az időnként az első osztály szín­vonalát is elérő találkozón a ha­zaiak sok szép támadást dolgoztak ki, de ezekből jó néhányat a kapu­fára lőttek vagy elpuskáztak, ezért is alakulhatott végig szorosan, iz­galmasan a találkozó. Danyi Gábor: - Ideges mérkőzés volt, szerencsére amikor kellett, jól játszottunk. ___________mj. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVA1 DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Ba­ranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresz­tül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési cfij 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, ne­gyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a ki­adónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Ma­gyarország Kft., Hungaropress Sajtóteijesztő Kft.) előfizeti- K ses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és ^ egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült ^/ftATESZ tagja (SZZ)

Next

/
Thumbnails
Contents