Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-10 / 97. szám
16. OLDAL .Szabadfoga SPORT 2002. Április 10., szerda Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Rátgéber: csak az extrát Sztyepanova visszatérésére egyre kevesebb az esély A jövő szombaton esedékes MiZo-Pécsi VSK - Soproni Postás összecsapásig szünet következik a női kosárlabda-bajnokságban. A felkészülés persze javában folyik, annál is inkább, mert Rátgéber László a legutóbbi meccsen nyújtott játékot egyenesen mélypontnak nevezte. Közben Sztyepanova visszatéréséről még mindig csak a tárgyalásoknál tartanak a felek. PÉCS A BSE elleni vasárnapi összecsapással kezdve: Rátgéber László a szurkolók itt-ott felharsanó füttykoncertjét egyfelől önkritikusan úgy kommentálta, hogy a nyújtott játék alapján még örülhettek, hogy a szünetben nem ürültek ki a lelátók... Másrészt viszont, tette hozzá immár szakmai szemmel nézve a dolgot, „üzeni”, hogy mielőtt legközelebb fütyülnek, vessenek egy pü- lantást a csarnok plafonjáról lógó zászlóerdőre (amely a csapat trófeáinak állít emléket), és mondják meg: mi a baj?... Hiszen az évek óta meccsre járó és a sporthoz valamit konyító drukkerek tudhatják, hogy egy éven keresztül nem lehet folyamatosan csúcsformában lenni (lásd: GYSEV-Ringa), ráadásul egy rendkívül fárasztó sorozat ált mögöttük. Különben pedig „az ezen e meccsen semmit sem veszítő, pillangóként számyáó” BSE ellen a fontos a két pont begyűjtése volt, ahogy az meg is történt. Most tehát jön két nap teljes pihenő (ezen a szinten ennyi a szabadság...), majd folytatódik a némi áapozó jelleget is öltő, de vátozatos, frissítő edzésprogramú, a kosarasok egyéni fejlesztését is magában fogláó felkészülés. A játékosok sérülése (Csák csuklórepedésének kezelése még a röntgeneredményektől függ, Károlyi keze rendben, Újvári térde nem igényel azonnali beavatkozást) meggyógyult vagy gyógyulgat, emiatt nem számít újabb kiesőkre. Nagyon hiányzik viszont az orosz Sztyepanova, akivel a korábbi tervek ellenére sem jutottak eddig dűlőre. Ő és a menedzsere ugyanis még mindig nem döntött a WNBA és az orosz váogatott között, amitől pedig függ a pécsi folytatás. A szakvezető szavává élve egyre fogy az esély a visszatérésére, ő mindenesetre (bár a reményt nem adta föl) má azt is bekalkulálja a felkészülési programba, ha nélküle kell folytatni a bajnoki címért vívott harcot. Arra a (z immá a médiában is megszellőztetett) híresztelésre pedig, hogy - épp a gondok nyomán - ő máris a távozását, egészen pontosan a szezon végén le- jáó szerződésének meg nem hosszabbítását tervezi, úgy nyüatkozott, hogy egyrészt sohasem foglákozik olyan „állításokká”, amelyek nem tőle származnak. Ugyanakkor a (saját sorsa mellett a csáádját is érintő) szerződéshosszabbítás náa attól függ, hogy miként tervezik a pécsi kosálabdázás jövőjét a klub vezetői, a szponzorok és nem utolsósorban a váos. Még egy „ilyen” szezont ugyanis nem engedhetnek meg maguknak, állítja, sokká inkább a csapatépítésre, semmint az eredményekre célozva. Számáa ugyanis csak egy út jáható, teszi hozzá, az, hogy újból a Finá Fourba jutó csapata legyen a PVSK-nak. „Az ízlésem és az elváásám ugyanis nagyon egyszerűek: csak az extrát, a nagyszerűt fogadom el és szeretem”, fogámazza meg mindenre váaszt adó ars poeticáját. SZŰCS ZSOLT Megszakadt két nagy sorozat Nagy sorozatok szakadtak meg a labdarúgó megyei I. és I. B osztályban. A Kozármisleny és a Somberek is kikapott, pedig tavaly ősz óta veretlenek voltak. Teremlabdarúgó NB I. Harkány-Komló Baranya Hotel Dream Team - Szeged 4-7 (0-3) Harkány, 150 néző. V.: Báajti, Ráthgéber. BHDT: Juhos - Vida, Gellén, Szabó, Schweier. Cs.: Falu- di, Weinert. Edző: Juhos Ferenc. Harkányi góllövők: Schweier (2), Vida, Weinert. A rendkívül fáradtan mozgó hazai csapat ezúttal nem volt partiban a rutinos játékosokkal felálló Siófokkal. Juhos Ferenc: - Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, de ezúttal jobb volt az ellenfél. AutoWest Meteor KTE - . Rubeola FC 0-6 (0-2) Komló, 300 néző. V.: Böröczi, Golubics. AutoWest: Görföl - Or- lovics, Gálffy, Jelena, Soós. Cs.: Bocz, Somodi, Seemayer, Reith. Edző: Szatmári Sándor, Tigyi Imre. Jó: Görföl. A korábban bajnokságot is nyerő vendégcsapat sokkal taktikusabb, érettebb és rutinosabb játékot mutatott. A kétgólos hátrányba kerülő komlóiak a második félidőben nekirontottak ellenfelüknek, ám igazi helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Szatmári Sándor: - Sok hibával tarkított, lassú, céltalan játékunk csak vereséghez vezethetett. __________________________K. M. A., NY. G. Ke llemes meglepetés A vízilabda OB I. B legutóbbi fordulójában a PVSK-TASI csapata hazai pályán - kellemes meglepetést okozva szurkolóinak - 8-6-ra (.1-2, 2-0, 3-3,2-1) győzött az Ybl Miklós Főiskola együttese ellen. Hazá góldobók: Rázga (3), Lukács G. (2), Lukács D., De Blasio, Kubicsek. in> TÚRA SIKLÓSRA. Nyílt túra indul április 13-án, szombaton a Vokány-Csukma-hegy-Mária- gyűd-Siklós 14 km-es útvonalon. Találkozás a túravezetővel, Orcsik Sándorral a pécsi vasútállomás pénztárcsarnokában 6.30-kor. (kma) Baranyai körkép A megyei I-es listavezető Kozármisleny most Siklóson hagyta el vesztesként a pályát, előtte tavaly ősszel Lánycsókon szenvedett vereséget.- Az még a 13. fordulóban történt, azóta veretlenek voltunk. Most Siklóson enerváltan játszottunk, korán kaptuk a gólt, aztán hiába támadtunk sokat, komoly gólhelyzetet nem tudtunk összehozni - nyilatkozta Réfi Gábor, a kozármislenyiek vezetőedzője. A Kozármisleny veresége jól jött a Pécsváradnak, amely ugyan nem nyert, hanem csak döntetlent ért el idegenben a PÉAC ellen, mégis átvette a vezetést a tabellán. Egy osztállyal lejjebb, a megyei I. B-ben a Sombereknek is megszakadt a jó sorozáta, 14 mérkőzésen át tartó veretlenségének mondhatott búcsút azzal, hogy Felsőszentmártonban 5-1-re kikapott. Érdekesség, hogy ezt megelőzően utoljára tavaly ősszel is a felsőszentmártoniakkal szemben maradtak alul a sombe- rekiek. A megyei I-ben sereghajtó Szászvár vasárnap Sellyén kapott ki, és maradt az utolsó helyen.- Nem csinálunk belőle tragédiát, ha kiesünk - kezdi Dunai Péter sportköri elnök, - ugyanis megnyugtató a helyzet az utánpótlás-nevelésben. Sok a tehetséges fiatal nálunk, a felnőttcsapat keretében hét ifista található. Ráadásul a tavaszi nyitányon, íz Egerág ellen győztes együttesünkben serdülőkorú kapus védett. Erős Roland még csak 15 éves, de a megyei I-ben is megállta a helyét. H. L. ✓ Új lakás építésére vagy vásárlására: kamattámogatásos hitel. Használt lakás vásárlásához, lakás bővítéséhez és felújításához: az FHB Földhitel és Jelzálogbank Rt. Otthonteremtő hitelei. Rugalmas, gyors ügyintézés, lehetőség díjmentes előtörlesztésre: saját konstrukciós lakáshitelek. Minden megoldásra van ötletünk! A* Szigetvári w Takarékszövetkezet __________Dunántúli Napló-kupa_______ ■ Hárman négygólosak _____Pécs, Verseny utca A Dunántúli Napló-kupa Pécs városi kispályás labdarúgó-bajnokságban hétfőn kezdődtek meg a küzdelmek. A négy osztályban összesen 89 csapat lépett pályára a Verseny utcában. A legmagasabb osztály, a Szuperliga eredményei: Füstfaragók - Róth Kér 1-2, Brill 2000 - Telecomp 0-1, Mecsek Füszért - M.B. Korái 5-1, Tesz - Gól Mérlegtechnika 3-2, Vörös Autóhá? - Healthy Tex. 4-2. Az I. osztály eredményei: Bürömark - Profinfo Team 2-2, Forza Yellows - BAT Pécsi Dohánygyár 2-1, Albatrosz - FC Komprádor 3-1, Falábúak - Narancsasok 2-0, AC Maligán - Bocz Kft. 34. A. góllövőlistát az első forduló után hárman vezetik, Lajtai Zsolt (Bocz Kft.), Geréb Attila (Gandhi, 3. osztály, Cseh-csoport) és Tallér Zsolt (Horyvill FC, 3. Osztály, Kocsis-csoport) is négyszer talált a hálóba. (Részletek: www. dunantulinaplo. hu) ____________________________(KM*) Ti zenheten Rónai keretében Balaton boclár Kétfrontos Somogy - Baranya válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz ma. A felnőtt csapatok előtt a 13 évesekből álló együttesek is megmérkőznek egymással. Tavaly Pécsváradon csak a felnőttek játszottak egymással, akkor a baranyaiak 2-1-re nyertek. Idén már az 1988-as születésű serdülők is pályára lépnek. Baranya válogatottját a felnőtteknél Rónai István irányítja, aki 17 játékost hívott meg a keretbe. Ők a következők: Torma (Kozármisleny), Vukmann (Bicsérd) - kapusok, Papp. J., Papp Z. (mindkettő Kozármisleny), Bemu- la (Magyarszék), Dénes, Kruller (mindkettő Bogád) - védők, Kné- zics, Weinen (mindkettő Siklós), Magyar, Dezső, Ángyán (mindhárom Pécsvárad), Fülöp (Kozármisleny) - középpályások, Kaszás, Lauer (mindkettő Kozármisleny), Hergenrőder (Szederkény), Gergely (Nagyárpád) - csatárok. A serdülők szakvezetője Ritter József, ő nyolc klubból válogatta ki a futballistákat. Balatonbogláron ma 14.30-kor előbb a serdülőmérkőzésre kerül sor, majd 16.30-kor a felnőttek következnek. h. l. Váltottak a Bányásznál Komló A Komlói Bányász NB Il-es labdarúgócsapatának gyenge bajnoki szereplése miatt a szakosztályvezetés közös megegyezéssel szerződést bontott Kiss Sándorral. Az új edző Kovács Lajos lett. A PVSK-tól elszenvedett vereség után Kiss Sándor első elkeseredésében már fontolgatta a lemondást, ám - bízva csapata jobb szereplésében - végül mégis maradt a kispadon. A Petőházán begyűjtött újabb fiaskó azonban már sok volt az edzőnek és a klub vezetőségének egyaránt. A két fél a gyenge szereplés miatt tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott. Takács Imre, a Komlói Bányász szakosztályvezetője elmondta, csak nagyon rövid időre maradt edző nélkül a gárda, hiszen a délutáni tréninget már az új szakvezető, a komlói Kovács Lajos (a Bányásznál NB I-es játékos, majd edző is volt) vezette le. A kék-fehérektől búcsúzó Kiss Sándor, aki 2001 júniusától irányította a csapatot, a válás okairól nem kívánt nyilatkozni. K. MAYER A. Az utánpótlást díjazták Pécs, Megyeháza ____ Tegnap délután hosszú évek hagyományait folytatva ünnepélyes külsőségek között jutalmazta meg Baranya Megye Önkormányzata a megyében tavaly legjobb eredményeket elérő utánpótlás-sportolókat és felkészítőiket. Dr. Kékes Ferenc és dr. Bokor Béla, az önkormányzat elnöke és alelnöke köszöntőjében.annak a munkának a fontosságát hangsúlyozta, amelyet a fiatalok (és edzőik) végeznek gyakran erőn felül, hogy már ebben a korban öregbíthessék csapatuk, lakóhelyük hírnevét. Az alábbi névsor egyetlen szépséghibája (erről a Megyeházán nem esett ünneprontó szó), hogy kissé hiányos (például a mostanság sikert sikerre halmozó és ugyancsak sokszoros bajnok, válogatott úszók, karatékák, tájfutók, sakkozók, súlyemelők, sportlövők, aerobikosok, korcsolyázók stb. közül egy sem szerepel rajta). Az önkormányzat ugyanis az arra érdemeseket mindig saját sportáguk megyei szakszövetségének javaslata alapján díjazza és bizony volt, ahonnan válasz sem érkezett a megkeresésre... Baranya megye kiváló serdülő sportolója 2001-ben: Zombori Dávid (a PEAC serdülő 20-ak bajnokságában győztes, válogatott asztaliténiszezője), Pál Edina és Tóth László (a PÁC aranyjelvényes, országos bajnok, válogatott atlétái), ManyaszekMíra (a TÁSI NB I. B-bajnok, válogatott kézilabdázója), Fürtös Kata (a PVSK ificsapattag, válogatott kosárlabdázója, Varga Balázs (a PMFC U15-válogatott labdarúgója), Pe- terdi András (a PEAC párbajtőrbajnoka), Csetneki Roland és Szabó Kata (a Pécsi Fordan-Stoll RSE aranyjelvényes, válogatott rock’n’roll-párosa).. Baranya megye kiváló ifjúsági sportolója 2001-ben: Kresz Magdolna (a Mohácsi TE aranyjelvényes, diákolimpiái bajnok, válogatott atlétája), Freier Dávid (a PVSK aranyjelvényes, ob- győztes, Eb-résztvevő atlétája), Kupás T. Levente (a PÁC aranyjelvényes, ob- győztes, Ebrésztvevő atlétája), Verőczi Lídia (az MTE országos bajnok,. ifi vb-4. egypárevezőse), Bognár Ferenc (a PVSK diákolimpiái bajnok, válogatott cselgáncsozó- ja), Fegyvemeky Zsófia (a PVSK ifibajnok, válogatott kosárlabdázója), Tóth Zoltán (a PMFC U19- válogatott labdarúgója), Zsálek Ferenc (a PVSK-Szentlőrinc ob- győztes, Eb-bronzérmes ökölvívója), Novák Barna és Novák Bertalan (a Sopianae Origó PC EK- bronzérmes petanque-osa), Kovács Dávid (a PEAC kadett ob- győztes párbajtőrözője). Baranya megye kiváló utánpótlásedzője 2001-ben: Csizmadia László (asztalitenisz, MTE), Ferenczi Imre (atlétika, PÁC), Lakatos Tamás (evezés, MTE), Da- nyi Gábor (kézilabda, PEAC-Pik- ker), Szalóky Dániel (labdarúgás, Sellye), Galambos Béla Tibor (ökölvívás, PVSK-Szentlőrinc), Bosznay Pál (petanque, SOPEC), Dancsházy Nagy Tamás (vívás, PEAC), Majorlaki Ágnes (sporttánc, Fordán). Baranya sportjának támogatásáért kitüntetésben részesült (ugyancsak a szövetségek véleménye alapján) a hódmezővásárhelyi V.Tabac Rt., a Pannon Power Rt., a Praktiker Áruház, a Szigetvári Takarékszövetkezet és a Pécsi Bőrgyár Rt. sz. zs. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó ámshelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári évvégéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté- K A ses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és ^matc«7 egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. N ISSN 0865-9133 tagja Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült