Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

2002-03-30 / 87. szám

8. OLDAL A kultúra kétezer éves szellemisége- A mútt tárgyi és táji emlékei folya­matosan bővülnek. A 19. századi ipari társadalom is létrehozott olyan technikákat, gépeket, ame­lyeket be kell emelni a kulturális örökség fogalomkörébe. Mi a hely­zet Pécsett?- Nálunk ez rendkívüli aktuali­tással bír. Az egykori bányászko­dás épületeinek, eszközeinek meg­óvása rendkívül fontos - mondja dr. Újvári Jenő alpolgármester. - Úgy is meg lehet persze menteni ezeket az egykori bányaépületeket, hogy nem múzeum lesz belőlük, hanem új célokra hasznosulnak. Ebben a városrészben találhatók a munkásélet olyan építészeti emlé­kei, például lakótelepek, amelyek világszerte védettek másutt.- Évek óta tervezi az önkor­mányzat az ipartörténeti múzeu­mot. Máig adóssága.- Ez az elgondolás csak fokoza­tosan valósítható meg. A Mária üt­em egykori Angster gyár épülete adhatna otthont azoknak a kéz­műipari üzemeknek, ipari vállal­kozásoknak, amelyekről fontos nyomatokat találunk. Ilyen példá­ul a pécsi kesztyűkészítés, a bőr­gyártás, amelyeknek régi eszközei megtalálhatók a Várostörténeti Múzeumban. A bányászkodás emlékei szintén rendelkezésre áll­nak. A törzsanyag tehát megvan, de ez egy nagy feladat, az kell hozzá, hogy a cégek, vállalkozá­sok a múzeum a létrehozását anyagilag is segítsék, hiszen ezek a dolgok nemcsak eszközök, ha­nem annak az emberi szellemnek is hordozói, amely létrehozta és működtette ezeket. Ahogy az óke­resztény emlékek is épületben, freskóban, hangulatban vannak itt, de soha nem szabad elfelejte­ni, hogy ezek a maguk korában is olyan eszmét hordoztak, sugároz­tak, amely a római birodalom bu­kása után létrehozta a középkori Európát. Fontos annak tudatosítá­sa, hogy Pécs kétezer éve ebben a szellemben létezik.- Melyek az aktuális feladatok?- Ezek közé sorolom a Dóm Kő­tár befejezését, ahol a Székesegy­ház román kori köveit, szobrait lát­hatja a közönség. A másik az első magyar egyetem épületének befeje­zése a Dóm mögött, továbbá a vá­rosfal rekonstrukciója. Ez a három objektum ritkaság számba menő érdekességet jelent a látogatóknak. A teljes befejezéshez mintegy 300-400 millió forintra van szük­ség. Ennek előteremtése különbö­ző csatornákon képzelhető csak el pályázatok révén. Bizonyos össze­gek már rendelkezésre állnak, de a folyamat sajnos megtorpant. Dr. Újvári Jenő, Pécs alpolgármestere- Milyen szerepet vállal az ön- kormányzat?- A város az örökség komplex kezelésére készül. A rendszerváltás óta az állami gondoskodás fokoza­tos megszűnésével új helyzetbe ke­rültek az önkormányzatok. Fontos lenne - és azt gondolom, a város er­re szívesen vállalkozik a következő ciklusban - egy olyan modell kidol­gozása, amelyben az örökség keze­lésének minden elemét egy nagy egységként működtetnénk. Újdon­ság most egy brüsszeli pályázati program kapcsán az iskolák szere­pe az örökség-programban. Az is­kolák nagy ambícióval állnak a program mögé azért, hogy a diákok és a szülők is megismerjék a város múltbéli értékeit és a gondolkodá- suk részévé tegyék. __________■ Új szerepben Pécs Önkormányzata felmérést készített' a kulturális intézmé­nyek állapotáról, hogy hosszú tá­vú tatarozási, renoválási progra­mot készítsen. Szeretné, ha 5-10 év alatt valamennyi épület meg­újulna. De a belbecs is fontos. A kultúrában mind nagyobb teret hódít a piacosodás és a silányság. A város kulturális vezetése azon munkálkodik, hogy a kedvezőt­len tendenciákat visszaszorítsa. A kulturális intézmények mű­ködéséről nemrég közgyűlésen is tárgyaltak, közmeghallgatást is tartottak a témáról. Az önkor­mányzat azt határozta el, hogy lehetőségeihez mérten anyagilag is segíti a pozitív törekvéseket. Vannak új ötletek, ugyanakkor a kultúra pécsi megjelenésének ha­gyományos formái jól működ­nek, ezért néha nehéz eldönteni, hogy mikor lehet, vagy kell fel­váltania a régit új formával. Az utóbbi években televíziós stúdió jött létre, Európa Ház ala­kult, több galéria született, az egyetem kinyílt a város és a világ felé, megjelentek a kultúrához is tartozó sajátos színterek, a plazák, amelyeket Hankiss Elemér a XXI. század fómm romanumainak ne­vezett. Idejétmúlt tehát az a szem­lélet, hogy az önkormányzat, mint régen a tanácsok, megmondja, ki mit csináljon és persze pénzt is ad rá. Nem feladata és lehetősége sincs rá, inkább a törekvések ösz- szehangolásán munkálkodik, a katalizátori szerep hárul rá. PÉCSI TÜKÖR 2002. Március 30., szombat || Örökség Ház az Esze Tamás utcában A világörökségi címet igazoló okiratot dr. Toller László vehette át fotók: laufer l. Ahhoz, hogy Pécs örökségét, köztük a vi­lágörökségi emlékeket a nagyközönség megismerhesse, az ide látogatók szerve­zett formában is megtekinthessék, olyan szervezetre van szükség, amely lehetővé teszi ezek népszerűsítését, valamint a tu­risták, csoportok fogadását. Ezeknek a feladatoknak az ellátására az önkor­mányzat az UNESCO segítségével létre­hozta az Esze Tamás utca 5-ben, a Barba- kánnal szemben az Örökség Házat, ame­lyet dr. Toller László polgármester a kö­zeljövőben készül felavatni.- Nem sok önkormányzat menedzseli a város örökségi értékeit ilyen formában.- Pécs sajátos helyzetben van, hiszen itt kétezer év óta évszázadok kultúrája rakódik egymásra és alkot olyan egységet, amit ma örökségnek nevezünk. Ennek része a világ­- örökségi listára került ókeresztény temető­együttes, amelyet kiemelt figyelem kísér. Azért hoztuk létre ezt a csoportot, mert nem­csak féltárni, védeni, hasznosítani, hanem megismertetni, népszerűsíteni is szeretnénk örökségünket. Ehhez persze nem elég egy ön- kormányzati csoport, hanem a lakosság, a ci­vil szervezetek segítsége, tenni akarása, köz­reműködése is szükséges, annál is inkább, mert nemcsak a turistákra gondolunk, de a pécsi iskolákra, intézményekre is. Ez a köz­pont a későbbiekben egyszerre lehet lakossá­gi, oktatási és turisztikai információs pont.- Mivel foglalkozik majd az Örökség Ház gárdája?- Egy olyan módszertani központ lesz, amely három tevékenységi területet foglal magában - mondja a polgármester. - A pécsi világörökségi helyszínek tudományos feldol­gozásával, a hasznosítás és üzemeltetés kér­déseivel, valamint a látnivalók bemutatásá­val, megismertetésével egyaránt foglalkoznak majd munkatársaink. Ez a ház a polgármeste­ri hivatal tisztségvi­selői kabinetjéhez tartozó örökségi munkacsoport ott­hona, tehát a Vá­rosháza szerveze­tében működik. A hasznosítás, üze­meltetés és a tudo­mányos feldolgo­zás annak a köz­hasznú társaság­nak lenne a felada­ta, amelyet a ké­sőbbiekben az egy­házzal közösen szándékozunk lét­rehozni. A szakem­berek elkészítik majd az ókeresz­tény emlékek álla­potfelmérését, a műemléki katasz­tert, • a nyilvántar­tást, az adatokat pedig folyamatosan aktuali­zálják. A további régészeti feltárási program, a feltárás koordinálása, a pénzügyi források felkutatása szintén a munka részét képezi.- Nagyon sok olyan feladat adódik, ami a világörökségi helyszínekhez kapcsolódva tu­lajdonképpen a város turisztikai kínálatának részét képezi. Parkolók, illemhelyek stb.- így van, hiszen az idelátogatók a város egészéről szerzett benyomásaikat viszik ma­gukkal, tehát a városüzemeltetés, városfej­lesztés részét képezik a műemlék-hasznosítá­si programok, a városfal, az utak, a vízköz­művek állapota, a tömegközlekedés, a parko­lás, a köztisztaság, a parkok, utcabútorok, a közvilágítás, az illemhelyek, az üzletek és vendéglátóhelyek nyitva tartási ideje, a köz­téri rendezvények, fesztiválok szabályozása és sorolhatnám vég nélkül mindazt, ami a vá­ros turisztikai arculatához tartozik. Ezekre ki­emelt figyelmet fordítunk.- Az Örökség Ház milyen szerepet játszik majd a turisták fogadásában?- Nem véletlen, hogy az Esze Tamás utcá­ban, a Barbakán mellett alakítottuk ki, hiszen a buszokkal érkező csoportok innen indulnak a világörökségi emlékek megtekintésére. A későbbiekben, amikor véglegesen kialakítjuk az udvart és a turistacsoportok fogadására al­kalmassá tesszük az épületeket, akkor itt prospektusokat, emléktárgyakat kaphatnak, vásárolhatnak a látogatók, innen idegenveze­tő indul a csoportokkal, tájékoztatót kapnak majd a szálláslehetőségekről, a gasztronómiai kínálatról. Azt szeretnénk tehát, hogy az Örökség Ház legyen a kapuja a belvárosba ve­zető turisztikai programoknak. Fesztiválról fesztiválra araszol az év Pécs állandó jelzői, szlogenjei között gyakran emlegetjük a Sétatéren a villány-siklósi borút és a kultúrát, a fesztiválokat. Az idei esztendő programja is igazol- mecsekaljai borvidék legjobb borai- ja, hogy ezekben gazdagok vagyunk. val, valamint a magyar, görög, hor­Az elmúlt évi Színházi Fesztivál igen nagy sikert aratott Március elejétől április elejéig zajlik a Tavaszi Fesztivál, ezen a héten a Színház téren rendezték a Húsvét- várást, május 18-19-én a Sétatéren lesz a pünkösdi fesztivál. Június 6- án a Sétatéren Horvát napot rendez­nek magyarországi és horvátországi hagyományőrző együttesek részvé­telével, kézműves kirakodóvásár­ral, borkóstolóval, malacsütéssel. Júniustól augusztus végéig vasárna­ponként a Színház téren a város és a régió legjobb fúvószenekarai ad­nak térzenét, a táncházi összejöve­teleken pedig minden szerdán a magyar, a horvát, a szerb, a cigány, a bolgár, a görög és a zsidó zenével, 'táncokkal, szokásokkal ismerked­hetnek meg a járókelők. A város immár másodszor ad ott­hont a magyar színházaknak június első felében. 6-tól 15-ig Pécsett zaj­lik az Országos Színházi Találkozó, a POSZT. Az elmúlt évi fesztivál igen nagy sikert aratott mind a szakma, mind a nagyközönség kö­rében. A tavalyi rendezvény tanul­ságait megszívlelve a szervezők né­hány változtatást ha­tároztak el. Tekintet­tel az óriási érdeklő­désre kevesebb lesz a verseny-produkció, ám több előadásban kerülnek színre a da­rabok. Ennek értel­mében hat nagyszín­házi, illetve hat ka­maraszínházi pro­dukció kerül a ver-' senyprogramba, a nagyszínházi előadá­sok közül három mű két alkalommal, a ka­maraszínházi pro­dukciók mindegeké kétszer, illetve há­romszor kerül színre. A színházi feszti­vált követi egy újabb, ahol elsősorban a gasztronómiai kultúrának áldozhat­nak a vendégek. A zenei, színházi, filmes és irodalmi rendezvények so­kasága mellett a Finom Falatok és Borok utcája várja a vendégeket a vát, mexikói és arab konyhaművé­szet remekeivel, főzőversenyekkel. Június végén kezdődik a Pécsi Nemzetközi Folknapok a Sétatéren, amely az autentikus népzene nagy fesztiválja. Június végétől július 5- ig újabb rangos nemzetközi feszti­válnak ad otthont a mecsekalji vá­ros, a XII. Nemzetközi Zenei Feszti­válnak. Szeptember 1-jén a várost ünnepük a pécsiek, majd saját ma­gukat a szeptember 19-től 29-ig tar­tó Pécsi Napok rendezvényein. Tu­dományos konferenciák, hazai és külföldi művészeti együttesek prog­ramjai, kiállítások, kirakodóvásár, gasztronómiai, borászaü progra­mok sokasága követi ilyenkor egy­mást. Idén szeptember 27. és 30. kö­zött lesz a Vm. Európai Bordalfeszti­vál a Mediterrán Őszhöz és a Szőlő és Bor Ünnepéhez kapcsolódva. De­cemberben sem maradnak utcai programok nélkül a pécsiek: a Utca- napi Varázslatok című fesztivál vár­ja a bor barátait. De nemcsak borok, borkedvelők és bortermelők talál­koznak egymással, hanem az ad­venti népszokásokat is felelevenítik a Színház téren és a Dominikánus Házban tartott rendezvényeken. Szilveszterkor ismét nagy népünne­pély lesz a Széchenyi téren, innen kezdve a farsang segítségével majd csak kibírják a pécsiek valahogy ta­vaszig. Fűtéskorszerűsítés és mértéktartó árak A távfűtés az egyedüli, a környezetet közvetlenül nem terhelő, kibocsátásmentes fűtési mód, amely az ár és a költségek reál­értékében és műszaki, technológiai vonatkozásban is össze­mérhető más központi fűtési módokkal, komfortosságában, a fogyasztó kiszolgálásában pedig a legtöbbet nyújtja. A PÉTÁV Pécsi Táv­fűtő Kft. 2000 óta a két tulajdonos, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a PANNONPOWER Rt. szindikátusi szerző­désében szabályozott elvek szerint működik. A megállapodás alapján Pécsett a távfűtés fogyasztói árai csak az inflációt meg nem haladó mértékben növekedhetnek. Áltulajdonosok ígérete szerint a PÉTÁV Kft. reálértéken javuló, tehát kiszámítható költségszintű szolgál­tatást nyújt, stratégiai célja a meglé­vő szolgáltatás minőségének és ha­tékonyságának növelése, valamint a távhőpiac fejlesztése. A kihívások­hoz rugalmasan alkalmazkodva, testre szabott ajánlatokkal lép a pi­acra, a távhőfogyasztók több válto­zat közül a számukra legkedvezőb­bet választhatják a fűtési és haszná­lati melegvíz-szolgáltatásban.- Napjainkra a távhőszolgáltatás utolérte az igényeket - állítja Gasz Zoltán, a PÉTÁV Kft. ügyvezető igazgatója.- Miért jó ez a város számára?- Nemzetgazdasági szempontok alapján a távhő igen nagy jelentősé­gű, hiszen a villamos energiával együtt termelt hő - így Pécsett is ­Gasz Zoltán, a PÉTÁV igazgatója gazdaságosan állítható elő. Ráadá­sul 30-40 százalékkal kevesebb tü­zelőanyag elégetésével, és ugyan­ennyivel kevesebb szennyezőanyag kibocsátásával jár, mintha a két ter­méket külön-külön állítanák elő, és ami még nagyon fontos, hogy az EU-harmonizációval rendkívüü sze­repet kap a távfűtés környezetbarát jellege. Pécsett ennek különösen nagy a jelentősége.- Mit hozott a cégnek és a fo­gyasztóknak az új tulajdonosi konstrukció?- Az önkormányzat, a PANNON­POWER Rt. és a PÉTÁV együttmű­ködése - a technikai korszerűsíté­sen, a rendszer hatékonyságának folyamatos javulásán keresztül - mi­nőségi és versenyképes távhőszol­gáltatás garanciáját jelenti. Igazi si­kertörténetnek nevezhető Pécsett az épületek fűtési rendszerének kor­szerűsítéséhez, a fogyasztói beren­dezések átalakításához nyújtott tá­mogatási rendszer is. Társaságunk már a 90-es évek elején feüsmerte, hogy a termelői és szolgáltatói oldal folyamatos modernizálása mellett megoldást kell találni a fogyasztóink tulajdonában lévő berendezések korszerűsítésére is, pontosan azért, hogy szolgáltatásunk előnyeit maxi­málisan ki tudják használni. A PÉ­TÁV arra vállalkozott, hogy a Városi Környezetvédelmi és Energiahaté­konysági Közalapítvánnyal karöltve hozzásegítse a fogyasztókat - vissza nem térítendő támogatás nyújtásá­val - saját berendezéseik korszerű­sítéséhez. Alapítványi támogatással 2001. december 31-ig mintegy 8 ezer lakás fűtéskorszerűsítése való­sult meg. A támogatások összege közel 112 milüó forint volt.- Tizennégy hónap múlva lejár a törvény szabta határidő a mérés sze­rinti fűtésre való áttérésre. Pécsett si­kerül-e ennek megfelelni?- A távhőtörvény 2003. május 31- ig teszi lehetővé az áttérést. Örömte­li, hogy a mért szolgáltatásra történő áttérés megfelelő ütemben halad vá­rosunkban. Ez részben annak kö­szönhető, hogy Pécsett már a 90-es évek elejétől adottak a mérés feltéte­lei. Míg 1998 őszén mintegy ezer la­kás tartozott ebbe a körbe, 2001 ok­tóberétől már a lakossági fogyasztók közel 70 százaléka - ez több mint húszezer lakás! - veszi igénybe mér­ten a szolgáltatást. Úgy gondoljuk, a visszalévő másfél évben is meg tud­juk adni az összes fogyasztónak azt a támogatást, amivel korszerűsíteni tudja fűtési rendszerét s így nem okoz majd gondot számukra a köte­lező mérésre történő áttérés.- Lesz-e segítség a megszokás megváltoztatásához is?- A korszerűsítések támogatásán túl tanácsadással, tájékoztatással, fórumok szervezésével is segítjük fogyasztóinkat a mérés szerinti el­számolás zökkenőmentes alkalma­zásában, kérjük is, hogy vegyék igénybe segítőkészségünket, szak­tudásunkat. Az oldal Pécs Önkormányzata és a PÉTÁV Kft. támogatásával készült

Next

/
Thumbnails
Contents